Teológia (általános)

Mérlegen

Életrajzi beszélgetések

Az egész életutam nem a környezetem, barátaim, családom és nem is a lelkiismeretem mérlegén van, hanem azén, Aki „hiteles mérleggel” mér engem (Jób 31,6). Csak bízhatom abban, hogy ha az egyik serpenyőben az eddigi 82 évem van, a másikban Isten kegyelme. (...) A nyugdíjkor kezdete kiszámítható, a vége nem. Csak Isten tudja az ember „hónapjainak számát” (Jób 14,5), s ahogyan tudatosan készültem a nyugdíjasom napjára, próbálok ugyanúgy tudatosan készülni annak utolsó napjára.

Szóra bírva

Kozma Zsolttal beszélget Tunyogi Lehel

Ez a kérdezz-felelek kötet az emberi hiúság és a nem felejtendő történelmi hűség kényszerének a kohójában született. Tunyogi Lehel egykori tanítványom és szellemi-lelki rokonon kérdéseire próbáltam őszintén válaszolni. Elég-e ez a néhány oldal, hogy majd a fiak bepillantsanak az atyák intimitásába? Vagy ez is csak egy amolyan kirakat-önéletrajz? Az emlékek felidézése közben önmagammal is szembenéztem, s többet nem mondhatok ennél: örökölt bűnök és megtanult erények gyurmája vagyok az (újja) Alkotó kezében.

Imiatio Christi Kollokvium

Hitvalló értelmiségiek kerekasztal-beszélgetései. Kolozsvár, 1990--1991. I. Keresztyénség és közszolgálat

Ha mi nem vagyunk alkalmasak az Ígéret Földjére, új, alkalmas nemzedék nevelésére még megfelelők lehetünk, ha olyan vitathatatlan iránymutatónk van, mely átvezet a szellemi rabszolgaság és az izmusok szünkretikus nihilizmusa között. Létezik-é ilyen iránymutató, ilyen értékrend ebben az általános válságban, hiszen a válságot éppen az értékek devalvációja jelenti? Igen, azok számára, akik hiszik, azok számára létezik ilyen örök értékrend, az, melyet a Krisztus útjának kalauza, a Szentírás ad.

A Kálvinista Világ és a Kiáltó Szó repertóriuma

A repertórium magába foglalja a közlemények teljes anyagát. Az összeállítás nem a rovatok szerint történt, hanem tematikusan, a bibliai tudományoktól kezdve, a teológiai diszciplínákon, az egyházi szolgálat területein, a közéleti témákon át, a hírek közléséig halad. Ahol a cím nem utal a tartalomra, vagy ahol kiegészítő magyarázatra, helyesbítésre volt szükség, ott a megjegyzések szögletes zárójelbe találhatók. A 2697 tétel után a Névmutató, a Tárgymutató és a Textuárium segít megtalálni a keresett személyt, témát, bibliai helyet.