General theology

A megigazulás kérdése a katolikus, evangélikus, metodista és református egy házak között elfogadott Közös nyilatkozat (1999, 2006, 2017) új távlatot nyit az egyházak közötti ökumenikus párbeszéd számára. A megigazuláshoz kapcsolódó fogalmaknak – kegyelem, hit, cselekvés – fontos és szükséges teológiai elemzések tárgyává kell válniuk. Jelen tanulmányban a szóeseményt mint mód szertani kiindulópont tekintjük az isteni és emberi szféra kapcsolata megvalósulásának.

Pál apostol a Római- és a Galata-levélben azért küzd, hogy bizonyítsa: az ember nem cselekedetekből, hanem hitből igazul meg Isten előtt. Igazolásként Ábrahám példáját említi, aki megigazult, mert hitt Istenben. A Jakab-levél szerzője azonban vitázik ezzel a szemlélettel, amikor azt állítja, hogy a cselekedet nélküli hit önmagában halott. Ő is Ábrahámmal érvel, aki hitét cselekedetével – Izsák feláldozásának a készségével – mutatta meg és ennek nyomán igazult meg.

A tanulmány a Közös nyilatkozat katolikus nézőpontját értékeli a megigazulás tanáról. A dokumentum, amely mérföldkőnek tekinthető, a megigazulás protestáns és katolikus értelmezése közötti teológiai szakadék áthidalására törekszik. Rávilágít azokra a pontokra, melyekben egyetértés van, kiemelve a megigazulás szentháromságtani alapját és annak hitre és kegyelemre vonatkozó következményeit.

A Református Egyházak Világközössége 2017. július 5-én csatlakozott a megigazulás tanításáról szóló, 1999-ben a Római Katolikus Egyház és a Lutheránus Világszövetség által Augsburgban aláírt, a megigazulásról szóló Közös nyilatkozathoz. Mind a megállapodás, mind pedig a reformátusok csatlakozása mérföldkőnek tekinthető az ökumené történetében, egy olyan kérdésben, amely a reformáció idején megosztotta az egyházakat. Református részről a csatlakozás kezdeti fenntartások és aggályok után, de kiterjedt mérlegelést követően történt meg.

Az evangélikus–római katolikus Közös Nyilatkozat a megigazulás tanításáról és ünnepélyes aláírásának dokumentumai. Fordította Hafenscher Károly, Kránitz Mihály, Puskás Attila, Reuss András [Vincze Katalin]. Evangélikus Sajtóosztály – Szent István Társulat, Budapest, 2000, 7–29.

A magyar reformátusság turbulens időszakot él át. Népszámlálási adatok és vallásszociológiai kutatások tagságukban zsugorodó gyülekezeteket mutatnak, lelkészi és nem lelkészi tisztségviselők önértelemzése változáson megy át, közéleti szerepvállalás és társadalmi nyilvánosságban való megítélés tekintetében számos kritika irányul a történelmi egyházak felé. Ilyen helyzetben a teológiai reflexiók felértékelődnek – vagy éppen ezek hiánya mutatkozik meg alig titkolható módon, mégis súlyos következményekkel.

Nyolc évtized tapasztalata, hűséges szolgálata és gazdag teológiai látása teszi különlegessé ezt a beszélgetést. Juhász Tamás emeritus professzor életútjáról, hitvallásáról és az egyház szolgálatáról mesél a tőle megszokott közvetlenséggel és bölcsességgel, amely mindannyiunk számára példaértékű. A kérdések összeállítása közben döbbentem rá, hogy ezt a munkát legfeljebb abbahagyni lehet, igazán befejezni aligha. Visszatekintve, jó lett volna diákként többet faggatni, többet kérdezni az órákon; erre az ember rendszerint csak utólag ébred rá.