Újszövetség

Ez a tanulmány a házasságról és az elválásról gondolatokat gyűjt az Újszövetség fényében.

Minden értelmező kötelezően olvasó is, de nem minden olvasó magyarázó is egyben, bár maga az olvasás némi értelmezéssel jár együtt.

Az Újszövetségben a syneidesis szó először Pál leveleiben tűnik fel (18-szor), mint a hellenista népi filozófia szóhasználatából származó kifejezés. (A sztoikus filozófia gondolatvilágában az ember erkölcsi tudatát, ítélőképességét jelentette.) Az előfordulási helyek alapján nem lehet felvázolni egy átfogó tanítást a lelkiismeretről. Azt azonban meg lehet állapítani, hogy a lelkiismeret az apostol számára nem annyira teológiai, mint inkább antropológiai fogalom.

Az általánosan elterjedt exegetikai alapállás a szöveg és értelmezője között, a kettő közötti viszonyulás az utóbbi felől az előbbi felé való hermeneutikai közelítés.

A Jelenések könyve mindmáig a legnehezebben magyarázható bibliai könyv; a „megfejtésére” irányuló emberi erőfeszítések akadoznak, helyenként meg is akadnak. Ezért az Ószövetségből átvett, s az Újszövetség körülményeihez alkalmazott jelek rendszerének feltárása (az apokalipszis ismételt apokalipszise) kulcsfontosságú lehet a szöveg „dekódolásában”.

Márk evangéliumának példázatfejezetében (4,1–34) a magvető példázata és a példázat magyarázata között egy olyan kisebb szövegrész (11–12. v.) olvasható, mely komoly exegetikai gondot okoz. A megütközést keltő logion a szakirodalomban a „példázatelmélet”, vagy a „megkeményítés-elmélet” néven ismert.

Első helyre kívánkozó sajátosság az apostol Ige-szolgai-helytállása az élet forgatagában, valamint az elviselt próbák sorozata. Egyetlen más olyan újszövetségi irat sincs, melyben annyira szembeszökően világosodik meg, hogy az elhívott és kiküldött Ige-szolgáknak miképpen kell helytállaniok bánatban és örvendezésben, mélységben és magasságban, ellenségek és barátok között egyaránt. Helye és ideje van a szelíd szónak és a türelmes beszédnek éppúgy, mint a legszigorúbb és !egkíméletlenebb ítéletes megnyilatkozásnak.

Minden bizonnyal állítható, hogy az egész páli irodalomban a gyülekezeti életet és állapotokat a legszélesebb skálán épp az első Korinthusi levél rajzolja meg; a mindenkori egyház életének sok-sok és állandóan időszerű kérdése tárul elénk. Minőségileg ugyan nem több, s nem is kevesebb, mint Pál apostol bármelyik írása, de a színek változatosságában és sajátosságaiban valamennyitől különbözik. "Leggazdagabban tájékoztat arról, hogy az apostol miképpen alapított és épített föl egy gyülekezetet, s eközben valamennyi intése és tanácsa hogyan irányul az egész gyülekezet építésére" (Wendland).

A szerzőt az a szempont vezette, hogy a kommentárban história-kritikai alapvetéssel meg kell érteni az I. század betűjét (litteráját), s ennek segítségével a bibliai írót a lehető legteljesebb kongenialitással. Mindezt pedig úgy kell írásban rögzíteni, hogy a feldolgozott anyag exegézise tartalmazza Szentléleknek az „itt és most" nyelvére átültetett üzenetét.

Egyházunkban, a gyülekezetekben való tanításra, a Jelenések könyvének értelmezésére is, egyházunk felhatalmazott szolgái illetékesek hitvallásunk szabályai mellett. Ez azonban nem zárja ki, sőt meg is kívánja, hogy híveink saját maguk lelki épülésére Anyaszentegyházunk értelmezését és tanítását megvizsgálják és e tanításokban minél teljesebben gyarapodni igyekezzenek.