Tunyogi Lehel

Az egész életutam nem a környezetem, barátaim, családom és nem is a lelkiismeretem mérlegén van, hanem azén, Aki „hiteles mérleggel” mér engem (Jób 31,6). Csak bízhatom abban, hogy ha az egyik serpenyőben az eddigi 82 évem van, a másikban Isten kegyelme. (...) A nyugdíjkor kezdete kiszámítható, a vége nem. Csak Isten tudja az ember „hónapjainak számát” (Jób 14,5), s ahogyan tudatosan készültem a nyugdíjasom napjára, próbálok ugyanúgy tudatosan készülni annak utolsó napjára. Ha minden nem, hát azért, mert arra gondolok, hogy a kisebb-nagyobb viszagságok előre küldött emlékeztető és figyelmeztető jelek. Próbalom annál nagyobb tudatossággal megérteni és elviselni. Az egyik fiam azt mondta: édesapám nagyon tudatosan készül a halálra. És ezt így igaz. Ez a „készülés” munkás is élet, amit nem hagyok abba, amíg csak tett és érv eléri az értelmemig mondom: Isten a legjobb mindent elrendező. Ő mondja ki életem utolsó, egyben mérvadó ítéletét, hogy lehető legtöbb mindent elvégezhesse, mások lehessen terhére.

Az előadás címében kijelölt téma szerint két kérdéskörre fogok összpontosítani. a missziói parancsra és arra, hogy mit jelent ez a presbiteri szolgálatra nézve, és igyekszem úgy beszélni ezekről, hogy minél közérthetőbb legyek, illetve hogy ami elhangzik, az hasznosítható legyen. Ennek ellenére vagy inkább ennek érdekében mégis kénytelen vagyok először az elméleti alapvetéseket tisztázni. Ezután pedig rátérek azokra a szolgálati lehetőségekre, alkalmakra, amikor a presbiter eleget tehet a missziói parancsban megfogalmazott követelményeknek, majd néhány gyakorlati tanácsot fogok felsorakoztatni a lelkész és presbiter közreműködésére vonatkozóan, hogy küldetésünket igazán, ténylegesen tudjuk közösen betölteni.

Hazai teológiai neveltetésemnél fogva akaratlanul is ahhoz szoktam, hogy nálunk, ha nem is kiélezett, de valamennyire éles különbséget szokás tenni a gyakorlati és az úgymond elméleti teológia, illetve a teológia gyakorlati és elméleti oldala között. Így hát bizonyos fenntartással, rejtett kétkedéssel fogtam hozzá Walter Brueggemann Uttered beyond Fear – Isaiah 43:1–5, Mark 6:47–52 című prédikációjának tanulmányozásához. Bár tudomásom volt arról, hogy Brueggemannt nemcsak egyetemi előadóként és interjúalanyként lehet hallani, illetve olvasni, hanem igehirdetőként is, arra számítottam, hogy olyan szakkifejezésekkel teletűzdelt és a valóságtól a tudományos absztrakció fellegeibe rugaszkodott szakszöveggel lesz dolgom, amelyet csak illemből lehet prédikációnak nevezni, s amely attól lett igehirdetés, hogy történetesen nem egyetemi katedráról, hanem valamelyik templom szószékről hangzott el.

Örvendek annak, hogy a szórványtéma az egyházi elöljáróság érdeklődésének homlokterébe került, viszont azzal is számolnunk kell, hogy minél felkapottabbá válik, annál több sztereotípia és félreértelmezés tapad hozzá, s ha ezeket nem is fogom mind érinteni, jó néhányat terítékre fogok ajánlani közülük.

Ez a parabolatörténet Anthony de Mello jezsuita atyának egyik „abszurd egypercese”, One Minute Nonsense-e. Két szelet csend közé csúsztatott falatkányi sztoriszerűség, amelyet viszont több ideig lehet és kell emészteni, mint egy lakomai teljes ételsort.

Adorjáni Zoltán: Alexandriai Philón: De vita contemplativa - Tunyogi Lehel. Geréb Zsolt: A kolosséiakhoz és a Filemonhoz írt levél magyarázata - Bekő István Márton. Evangelische Theologie - Balogh Béla

Szent Jeromos egyházatya így vall: „Amíg a Szentírás más könyveinek értelmezésében Órigenész mindenki mást fölülmúlt, addig az Énekek Énekének magyarázatával önmagát múlta fölül.” Órigenész úgy jut el az Énekek éneke magyarázatához, hogy előbb végigvezet az Ószövetség fontosabb énekein. „Bizonytalanságban vagyok – vallja be Órigenész – a felől, hány szereplője van a műnek. Imáitok segítségével azonban, az Úr sugalmazása nyomán négy szereplőt vélek találni benne: a vőlegényt és a menyasszonyt, hajadonokat, akik a menyasszonnyal, és ifjak csoportját, akik a vőlegénnyel vannak."

A Váradi Biblia laptükre mutatja, hogy a Szentírás fordításának két hasábba tördelt főszövegét körös-körül más, kisebb méretű betűkkel szedett jegyzet-szigetecskék övezik: a könyvek és fejezetek élén található szövegdobozokba foglalt címfeliratok, és a mindkét függőleges margóra nyomtatott margináliák. Tartalmuk és jellegük szerint a jegyzetek három csoportba sorolhatók: summáriumok, glosszáriumok, és textuáriumok.

A Biblia egy jellegzetes betűvel kezdődik, s ez pedig a B betű, aminek az a jelentése, hogy „ház”. Tágabb értelemben azt jelenti, hogy „otthon”. Így egy kis belemagyarázással úgy okoskodhatunk, hogy a Szentírás ezzel a betűvel mintegy kifejezésre juttatja azt a kegyelmi tényt, hogy Isten mindenekelőtt otthont akar nekünk biztosítani. A festmény központi üzenete az atya ölelésében jut kifejezésre. Közelebbről nézve, jól látható, hogy a bal kéz egy férfikéz. Atyai kéz. Erős ujjai szét vannak tárva – tartani és támogatni, megőrizni és óvni próbál. A jobb kéz pedig egy női kéz. Anyai kéz. Nem erővel fog át, hanem a szeretet gyöngédségével kíván vigasztalóan simogatni. Itt rejlik a „kód”: Istennek – mint szülőnek – a szeretete: egyszerre atyai és anyai szeretet.

„Egy testvér megkérdezte Pimén atyát: ’Mi hasznosabb, hogy beszélj, vagy hogy hallgass?’ Az öreg azt mondja: ’Aki Isten szeretetéből szól, jól teszi; ugyanúgy az is, aki Isten szeretetéből hallgat.’” Kr. u. 4–5. században az azóta „sivatagi atyáknak” nevezett közösség tagjai relevánsnak minősülnek a mai kor számára is. Történeteiknek, de főképpen mondásaiknak írásba foglalt emléke a Paterikonban, vagy Apophtegmata Patrumban, azaz a szerzetes atyák bölcs szavainak és cselekedeteinek gyűjteményében maradt fenn.

Az emberi gondolkodás, fogalmazási mód, emlékezés (szinte) kötelezően képhez kötött, képszerű, már-már természetszerűen képalkotó. A magyar nyelvünk is a képből származtatja a képzeletet, s ellentmondásos módon, minél inkább képzelünk, képhez kapcsolunk valamit, annál messzebbre távolodunk el attól, amit közmegegyezéssel valóságnak tekintünk. S mikor így fogalmazok, hogy „valóságnak tekintünk”, újból csapdába kerülök, mert a tekintet a kép megragadásának a közege, s ez által újból visszajutok oda, ahonnan kiindultam; oda, hogy: minél képszerűbb vagyok, annál távolabb kerülök az ún. valóságtól. Képletesen (ismét „kép”): a kép kelepcéje a legképtelenebb képzet. Ezt megérteni, nem kis képzeletet igényel.

Ez a kérdezz-felelek kötet az emberi hiúság és a nem felejtendő történelmi hűség kényszerének a kohójában született. Tunyogi Lehel egykori tanítványom és szellemi-lelki rokonon kérdéseire próbáltam őszintén válaszolni. Elég-e ez a néhány oldal, hogy majd a fiak bepillantsanak az atyák intimitásába? Vagy ez is csak egy amolyan kirakat-önéletrajz? Az emlékek felidézése közben önmagammal is szembenéztem, s többet nem mondhatok ennél: örökölt bűnök és megtanult erények gyurmája vagyok az (újja) Alkotó kezében. Vallom, hogy a sorsot hibáztatható bűnökért is felelősnek érzem magamat, a lelki-szellemi erények plecsníjét pedig Isten tűzte mellemre. De ehhez az kellett, hogy levesszem a gőg nagymellényét. Tárgyilagosság: jobb vagyok, mint amilyennek kisszámú ellenségeim tartanak, de rosszabb, mint amilyenre nagyszámú barátaim értékelnek. És mégsem ez az átlag eredményezi személyiségemet. Hogy ki voltam-vagyok, azt egyedül ő, az időtlen és mégis Mindenkori Számonkérő fogja megmondani. Majd. Egyelőre naponként kell megbizonyosodnom, hogy a „Vagyok, aki vagyok”-é vagyok. Elégedett vagyok azzal, amit környezetemtől kaptam, elégedetlen azzal, amit neki adtam. Adósa vagyok családomnak, egyházamnak, a teológiai tudománynak – és ezt már nem tudom törleszteni. Csak ezt mondhatom betöltött 74 évesen, „nagy múltam” és „kis jövőm” mezsgyéjén.

A Makar(i)ological Introduction to the Book of Psalms. The Notion of Happiness as 'ashrey in the Book of Psalms. The title of this short study is a double allusion: partly to the character of notiondefinition – not so much the scientific purpose as the biblicity is emphasized by using logical as an attribute – and partly to the viewpoint of text-interpretation – the makar(i)oticity of the Psalms-analysis. Nevertheless, the compiler does not offer more than some introductory remarks, suggesting further reflection upon that variously designated something, which concerns everybody and which is most commonly understood as “happiness”.

Mindig az első mondat a legnehezebb. Ezt most olyan természetesen, sallangmentes könnyedséggel állítom, mintha az imént éppen nem az ún. első mondatot írtam volna le. Írás közben az az érzésem, hogy valaki áthajol a vállam fölött, hogy belepillantson írásfélben tekerőző szövegembe.

Az általánosan elterjedt exegetikai alapállás a szöveg és értelmezője között, a kettő közötti viszonyulás az utóbbi felől az előbbi felé való hermeneutikai közelítés.

Minden értelmező kötelezően olvasó is, de nem minden olvasó magyarázó is egyben, bár maga az olvasás némi értelmezéssel jár együtt.

A Jelenések könyve mindmáig a legnehezebben magyarázható bibliai könyv; a „megfejtésére” irányuló emberi erőfeszítések akadoznak, helyenként meg is akadnak. Ezért az Ószövetségből átvett, s az Újszövetség körülményeihez alkalmazott jelek rendszerének feltárása (az apokalipszis ismételt apokalipszise) kulcsfontosságú lehet a szöveg „dekódolásában”.