Repository of the Protestant Theological Institute

A társfüggőség vagy kodependencia nehezen megragadható fogalom. Bár nagyon sokan érintettek, akik a társfüggőség „mókuskerekében” ugyanazokat a véget nem érő köröket futják évek óta, mégis ismeretlen sokak számára ez a jelenség, pszichológiai konstruktum, beleértve a segítő szakmabelieket is, nem csak a hétköznapi embert. A felkapottá vált kifejezés mögött, tulajdonképpen nem új, hanem korábban is ismert jelenség húzódik meg, amelyre azonban a régi generációk képviselői máshogy tekintettek, mint ahogy ezt ma napjainkban tesszük.

A tanulmány emlődaganatból felépülő nők alkotói és vizuális önkifejezési tapasztalatait vizsgálja interjúk és művészetterápiás szemléletben facilitált önismereti csoportfolyamatok alapján. Rámutat, hogy a művészeti tevékenységek a betegséget követő megküzdés, belső újrarendeződés és jelentésképzés fontos közegeivé válhatnak. Az alkotói folyamatok során a testi változások, a hiány tapasztalata, az emberi törékenység és az önazonosság átalakulása vizuális, anyagi és szimbolikus szinten is megjelenhet.

A posztmodern és metamodern kor kulturális, illetve digitális kihívásai új megközelítéseket követelnek meg a keresztyén missziótól. A tanulmány kiindulópontja, hogy az evangélium kétezer éves üzenetét a ma emberének nyelvén és értelmi szintjén kell megszólaltatni, hűen a krisztusi és páli kontextualizációs mintákhoz. A szerző a Magyar Református Egyház gyakorlati kezdeményezéseiből (pl. az Ifjúság éve programjaiból), valamint az üzleti és marketingszféra hatékonyságnövelő módszertanából merítve mutatja be a megújulás lehetséges irányait.

A Biblia világos és átfogó tanításokat tartalmaz az alkoholfogyasztásról, a szerhasználatról és a mértékletességről. A Szentírás alapvető gondolatai és elvei normatívak mindazok számára, akik a próféták és Jézus tanításait követik. Mindazonáltal a keresztény egyház történelme során nagyon eltérő megközelítésekkel találkozhatunk az alkoholfogyasztás, a szerhasználat, valamint annak kérdése kapcsán, hogy miben szabad és miben nem szabad a keresztény embernek elmerülnie.

A tanulmány a református lelkészfeleségekkel szemben megfogalmazódó elvárásrendszert vizsgálja szociológiai, pszichológiai és teológiai nézőpontok integrált alkalmazásával. Öt elvárásforrást azonosít: az önmaga által internalizált normákat, a lelkésztárs elvárásait, a gyülekezeti közösség kimondatlan követelményeit, a tágabb egyházi-kulturális kontextust, valamint a kollegiális lelkésztársi hálózatot. Történeti áttekintésében bemutatja, hogyan alakult a papné szerepe a reformációtól a kommunista diktatúra időszakán át a rendszerváltás utáni korig.

A tanulmány a mátéi szövetségi szemantikai háló szerkezeti és statisztikai elemzését végzi el az szerkesztésdinamikai jelentés analízis (SZDJA) nyolc szintjén. Kiindulópontja az ekléziogén attraktor fogalma, az a hermeneutikai erő, amely a Máté evangéliumának kutatásában elfedi annak eredeti zsidó szövetségi logikáját, s emiatt a szöveget az egyháztani előfeltevések irányába tolja el.

A traumaorientált bibliakutatás az utóbbi évtizedekben a Zsoltárok könyvét is egyre inkább olyan vallási szöveggyűjteményként értelmezi, amely az egyéni és kollektív traumák tapasztalatait őrzi, és a megküzdés, valamint a felépülés narratív kereteit kínálja. Jelen tanulmány a 73. és 74. zsoltár traumafenomenológiai vizsgálatára vállalkozik, különös figyelemmel az egyéni és közösségi szenvedéstapasztalat megjelenésére. A 73. zsoltár az egyéni trauma sajátosságait tárja fel: a hit, az identitás és az erkölcsi rend megrendülésének folyamatát jeleníti meg. Ezzel szemben a 74.

A konferenciák eddigi címeit felidézve elmondhatjuk, hogy leborulva, nyitott szemmel kívánunk járni továbbra is a világban avégett, hogy lássuk a láthatatlant, akkor is, ha emiatt mi magunk leszünk látványosság a világnak. A mennyei jelenések látnoka maga is némiképp így jár, így szemlél, így érez, miközben feladatot kap: Írd meg, amiket láttál! (Jel 1,19). Ugyanazon érem két oldalának a figyelembevételére ösztönözhet ez most minket.

Jan Anthony Cramer (1864–1952) 1923. szeptember 5-én tartotta meg székfoglalóját a Kolozsvári Református Theologiai Fakultáson abból az alkalomból, hogy két évvel korábban tiszteletbeli professzorrá választották. Cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogy milyen szempontok alapján döntöttek erről, és hogy azok helytállóak voltak-e. Következtetésünk az, hogy Jan Anthony Cramer nagyon sokat tett a magyarok érdekében és megérdemelten részesült ebben a megtiszteltetetésben.