Contributors

Tódor Imre (Székelyudvarhely, 1983) a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tanárképző Intézetének egyetemi adjunktusa. Tanulmányait Rómában, Kolozsváron és Debrecenben végezte. Alapképzéseit – teológiai BA (2003–2008), valamint filozófiai BA (2006–2008) – a Pontificia Università Gregorianan végezte ösztöndíjas hallgatóként Rómában (Olaszország); míg filozófiai mesterfokú tanulmányait MA (2009–2011) a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának Magyar Filozófiai Intézetében. 2011–2014 között a BBTE Filozófiai Doktori Iskolájának ösztöndíjas doktoranduszhallgatója, és a 2014-ben Carl Schmitt konfliktusos politikai filozófiájáról írt értekezésével szerzi meg filozófiai doktori fokozatát. 2015–2018 között a Debreceni Egyetem Neveléstudományok Doktori Iskolájának doktoranduszhallgatója, disszertációjának témája a tanulók középiskola-választási mechanizmusainak és eredményességének vizsgálata szektorközi (felekezeti és nem felekezeti) összehasonlításban Székelyföldön. Kutatásait nemzetközi kontextusban tárgyalja. 2016-ban ösztöndíjas kutatóként a Bécsi Egyetem Evangélikus Teológiai Karának Valláspedagógiai Intézetében; majd 2017-ben a münsteri Comenius Evangélikus Neveléstudományi Kutatóintézetben (Németország) végzi. Ugyanakkor 2015-től a Debreceni Egyetem keretén belül működő CHERD Hungary (Center for Higher Education Research & Development) Kutatóintézet oktatásszociológiai csoportjának kutatója.

D. dr. Tőkés István (1917–2016) a kolozsvári Református Teológiai Fakultáson (1933–1938), Kasselben, Tübingenben és Bázelben (1938–1941) végezte teológiai tanulmányait. Ez utóbbi helyen Karl Barth és Oscar Cullmann gyakorolt rá nagy hatást. Hazatérte után püspöki titkár volt, és főiskolai lelkipásztorként szolgált. 1946 és 1973 között az Erdélyi Református Egyházkerület egyházigazgatója és előadó-tanácsosa volt. Betöltött tisztségei: egyházkerületi tanácsbíró (1947), zsinati tag és az Állandó Zsinati Tanács tagja (1948), a Teológiai Elöljáróság és a Teológiai Magántanárképző Bizottság tagja (1953), generális direktor (1957), egyházkerületi főjegyző (1974), és a nyugdíjpénztár, valamint több egyházkerületi és zsinati bizottság elnöke. 1973-tól 1983-ig volt a kolozsvári Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Theológiai Intézet újszövetséges professzora. Az 1930-as évek közepétől induló és sokrétű tudományos munkásságáról számos önálló kötete és tanulmánya, illetve közleménye tanúskodik. Úgy magyarázta a Szentírást, mint az egyház szolgálatára elkötelezett exegéta, aki a hitvallások és a reformációi iratok fundamentumán áll. 1959–1973 között társszerkesztője, 1973-tól 1984-ig pedig főszerkesztője volt a Református Szemlének. Munkássága elismeréséül a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara díszdoktori címmel tüntette ki (1996), a Magyar Köztársaság kulturális minisztériuma pedig a Károlyi-díjjal (2001). 2006-ban Pro Ecclesia díjat kapott, majd 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2012-ben pedig a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át.

Tóth Levente (Székelykeresztúr, 1978) – történész, egyháztörténész. 2012-ben szerzett doktori fokozatot a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán. 2016-tól az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárának levéltárosa. Kutatási területe: iskolatörténet, egyházi és világi elitek a 18–19. században, egyházi prozopográfia, székelyföldi reformátusság.

Verók Attila (Orosháza, 1975) – tanszékvezető habilitált egyetemi docens. Egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen végezte történelem, magyar nyelv és irodalom, könyvtár (régi könyves), ill. magyar őstörténet szakokon. PhD-fokozatát 2008-ban szerezte meg a Szegedi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájában a brassói szász Martin Schmeizel (1679–1747) életművének feldolgozásával. A habilitációs fokozatot 2018-ban a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskolájában ítélték oda számára a 17– 18. századi hallei–magyar kulturális kapcsolatok történetének kutatásáért. Jelenleg az egri Eszterházy Károly Egyetemen a Kulturális Örökség és Művelődéstörténet Tanszék vezetője. Kutatási területei: a Kárpát-medence, különösen Erdély művelődéstörténete a kora újkorban, az erdélyi szászok könyves műveltsége (16–18. sz.), peregrinációtörténet.

Dr. Visky S. Béla (Aranyosmeggyes, 1961) 1985-ben szerzett teológiai diplomát a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben (PTI). Tizenkét éven át gyülekezeti szolgálatot végzett Bákóban és a Maros megyei Galambodon. 1996 és 2013 között a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának volt oktatója, 2013-tól a PTI rendszeres teológia tanszékén oktat. Genfben, Budapesten és Párizsban folytatott tanulmányokat. Teológiai doktori disszertációja (Budapest 2004) a teodicea kérdéskörével foglalkozik. Filozófiából (Kolozsvár 2013) A megbocsátás problémája Vladimir Jankélévitch morálfilozófiájában című disszertációjával szerzett doktori címet.

Vörös Éva (Budapest, 1955) 1980-ban fejezte be teológiai tanulmányait Budapesten. Mentálhigiénés szakemberré Debrecenben lett (1996), vallástanári diplomát a Károli Gáspár Református Egyetemen szerzett (1999). Külföldi tanulmányokat Cambridgeben, Wales-ben (1983–1984), Chicagóban (1992), Tübingenben (2010–1912) és Heidelbergben (2013) folytatott. Dolgozott diakóniai intézményekben és végzett lelkészi szolgálatot Budapesten, Pomázon és Biharban. Tanított gimnáziumban (Debrecen) és a Súlyok István Főiskolán (Nagyvárad, 1996–2001) és egyetemen (Testnevelési Egyetem Mentálhigiéné Tanszék, Budapest, 1999–2001). Közben rendszeresen publikált. Három önálló kötete jelent meg. 2020-tól a kolozsvári Fébé Diakóniai Otthon lelkésze.