Repository index

A dolgozat elsődleges célja az Erdélyi Református Egyházkerületben végbemenő közigazgatási (határ)módosítások feltárása és ismertetése 1868–1920 között, főként a korabeli levéltári források tükrében. A kutatás során bebizonyosodott, hogy a jelzett időszakban az egyházkerület közigazgatástörténete rendkívül gazdagnak mondható, melyet a dolgozat két nagyszabású területi reformon túlmenően–melyek alapjaiban másították meg egyes egyházmegyék határvonalait–, az egyes egyházközségek sajátos helyzetképével, és azok további alakulásával szemléltet.

(Ez a dolgozat bemutatásra került a 25. Reál- és Humántudományok ETDK, illetve a 36. OTDK keretében. Az 25. ETDK-n a dolgozat harmadik helyezést ért el.)

Amikor az Erdélyi Református Egyházkerület közigazgatás történetének egy adott szakaszát választottam dolgozatom témájának, mindezt annak tudatában tettem, hogy egy eddigi ismeretlen területtel kell foglalkoznom. A megfelelő forrásanyagok megléte szintén kérdés volt, akárcsak az időszak pontos behatárolása. A munkamódszer javarészt primer kutatást igényelt. 

A képen a következő személyek láthatók (balról-jobbra): Lengyel Lóránd, Tőkés István, Juhász István, Rapp Károly, Hermann Binder, Erdő János, Hermann Pitters, Gálfy Zoltán.

A Díszteremben sorra kerülő eseményen balról-jobbra a következő személyek láthatók: Gálfy Zoltán, Rolf Binder, Henk van de Graaf, NN, Juhász András.

My dissertation presents the life of György Verestói, bishop of the Reformed Church in Transylvania between 1760 and 1765. His life is a representative example of a successful clerical career of his time. The dissertation contains the translation of Verestói’s autobiography from Latin to Hungarian. This autobiographic document dates to the last year of his service (late 1764 or early 1765) and presents the cardinal dates and events of his life. Furthermore, I investigate the activity of György Verestói as a bishop. On one hand, I aimed to reconstruct what kind of duties and authority a bishop had in the middle of the 18th century in Transylvania. On the other hand, I wished to evaluate how Verestói fulfilled this office. The main sources for my investigation are archival documents: synodal protocols, the official correspondence between the bishop and the Főkonzisztórium (the leading organization of the church) and personal letters.

Dolgozatomban Verestói György életét és püspöki tevékenységét vizsgálom. Célom feltérképezni, hogy Verestói György önéletírásában hogyan foglalja össze életét, valamint a szűk öt évet felölelő püspöki tevékenysége során (1760–1765) milyen szerepet töltött be az egyház vezetésében. Munkám elsősorban forrásfeltáró és -rendező jellegű, mivel eddig ki nem adott és fel nem dolgozott levéltári adatokra (jegyzőkönyvek, levelezések) épül. Ezek közül kiemelkedő Verestói György latin nyelvű önéletírásának fordítása, amelyet teljes terjedelemben közlök a dolgozatban. Noha Török István már lefordította az említett kéziratot, a szöveget több szempontból (nyelvezet, szöveghűség, pontosság) is indokolt volt újrafordítani, illetve a szélesebb közönség számára is elérhetővé tenni. A dolgozat továbbá részletesen foglalkozik a püspöki tisztség kérdésével.

1940. augusztus 30-án a második bécsi döntés nemcsak Erdély földrajzi megosztottságát eredményezte, hanem magával vonta az Erdélyi Református Egyházkerület kettészakadását is. A korabeli egyházi vezetés jelentős szerepet játszott a két világháború közötti erdélyi magyar társadalom és közélet alakulásában, amit főként az oktatás terén igyekezett érvényesíteni. Ez alól a második bécsi döntést követő napok, hetek sem voltak kivételek. Jelen dolgozat azt a célt szolgálja, hogy pontos kimutatást közöljön azokról a kezdeti intézkedésekről, egyházi határozatokról, demográfiai következményekről, amelyek hatással voltak az erdélyi református egyház életére a második bécsi döntést követő hetekben, mindezt egy időrendet követő, eseménytörténeti szálon mutatva be.

Az iskolai lelkigondozás paradigmaváltást jelent az individualizmustól a perszonalizmus irányába. A lelkigondozás által rámutatunk arra, hogy az ember több mint individuális lény. Az embert kapcsolatai, igényei és vágyai alapján lehet megérteni és megközelíteni. Az erőfeszítés eredménye nem minden esetben egy boldog ember, hanem egy olyan személy, aki érzékennyé válik a mások igénye iránt. Ez pedig a misszió lehetőségét vetíti elő.

Amikor egy kisgyermek fél vagy szorong, a legegyszerűbb őt ölbe venni és mesélni valami szépet, érdekeset és biztatót neki, hogy szűnjön a félelme, oldódjon a szorongása. Lelkipásztorként sokszor kellett megállnom magányos emberek, kórházi ágyakon fekvő betegek vagy gyászolók mellett temetéseken. Gyakran tapasztaltam, hogy saját szavaim elégtelennek bizonyultak, ami a bátorítást illeti, de egy jól megválasztott alapige vagy elbeszélt-elolvasott történet érezhetően oldotta a magányos, a beteg vagy a gyászoló ember szomorúságát, szorongását. E tapasztalatok sora vetette fel bennem a lehetőségét annak, hogy talán célzatosan lehet használni a bibliai történeteket szorongásoldásra. Ahogy a kutatás elkezdődött, kiderült, hogy a szorongás és a történetmegértés többek között korosztályfüggő, ezért le kellett szűkítenem a kutatási területemet a kisgyermekkora, mely a gyermek életében körülbelül 12 éves koráig tart.

Az idén száz éve, 1916. április 8-án született Nagy István ahhoz az erdélyi lelkipásztor-generációhoz tartozott, amely a két világháború közötti ébredési mozgalom bibliaköreinek, illetve az 1921-ben megalakult Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) tavaszi és nyári konferenciáinak bibliás, hitvallásos és építő légkörében nevelkedett.

Az Erdélyi Református Egyházkerület 1931. november 21-iki közgyűlésén az 1929 november 23-iki közgyűlés óta eltelt két esztendőről.