Repository index

A mesteri dolgozat öt marosszéki gyülekezet 1687-es összeírásáról szól, melyek név szerint a következők: Székelyszentistván, Makfalva, Székelyabod, Kibéd, Sóvárad. E dolgozat alapját az egyházmegye legrégibb matriculájának egy töredéke képezi, amely fióklevéltárnak is tekinthető, hisz számos oklevelet, határozatot, feljegyzést, díjlevelet tartalmaz. A marosi egyházmegye kialakulásának rövid történeti áttekintése után, dolgozatomban a felsorolt öt gyülekezet, illetve település rövid bemutatására kerül sor. Ebben kitérek a századok folyamán végbement átalakulásokra, változásokra, adott esetben nehézségeikre, illetve az önálló egyházközségi státusz elnyerésére. Ezt követően az egyházközségek javai kerülnek felsorolásra. A javak két csoportba kategorizálhatók: ingó és ingatlan. Az ingó javaknál főleg a klenódiumokra és a templomi, liturgikus textíliákra kerülnek előtérbe, illetve a templomi székek helyzete.

The research titled "Protocols of Five Congregations of the Maros Reformed Diocese from 1687: Nyárádselye, Berekeresztúr, Nyárádszentimre, Nyárádszereda, Nyárádszentanna" examines the year 1687 and the Maros Reformed Diocese. The study aims to uncover and analyze the surveys conducted in these mentioned five congregations, which are associated with the specific time period. The research provides a comprehensive overview of the congregations' history, their life within the Reformed Church, and the collected data. Through the analysis and interpretation of primary sources, insights can be gained into the daily lives of the congregations, religious practices, and other characteristics of religious life during this period. The findings of the thesis contribute to the historical and religious research of the Maros Reformed Diocese, helping to understand the characteristics and challenges of the 17th-century Reformed communities in Transylvania.

A dolgozat elsődleges célja az Erdélyi Református Egyházkerületben végbemenő közigazgatási (határ)módosítások feltárása és ismertetése 1868–1920 között, főként a korabeli levéltári források tükrében. A kutatás során bebizonyosodott, hogy a jelzett időszakban az egyházkerület közigazgatástörténete rendkívül gazdagnak mondható, melyet a dolgozat két nagyszabású területi reformon túlmenően–melyek alapjaiban másították meg egyes egyházmegyék határvonalait–, az egyes egyházközségek sajátos helyzetképével, és azok további alakulásával szemléltet.

Az erdélyi református egyháztörténelemben való mélyebb kutatás elengedhetetlen részét képezik azok a kéziratok és elsődleges források feltérképezése, melyekkel nagyon keveset vagy egyáltalán nem foglalkoztak a történészek. Dolgozatom célja az 1823-as generális zsinat eredeti kéziratainak átírása és megvizsgálása. Az iratok átdolgozása során, minden olyan témába betekintettem, amely kapcsolatban van a zsinat témáival, illetve az akkori kor egyházi képét tárja elénk. A tárgyalt témák segítségével láthatjuk az akkori egyházi struktúrát, a jegyzőkönyv határozataival mélyebben betekinthetünk a gyülekezetek és híveik mindennapi életébe.

A régi Marosi Református Egyházmegye 17-18. századi életébe nyertünk betekintést az 1687-es Matricula segítségével. A dolgozatomban csoportosítom a templom körül használt eszközöket, és adományokat. A vizsgált négy gyülekezet javainak leírásából kitűnik, hogy a helyi kisbirtokos vagy nemes támogatása által meg tud erősödni a református ekklézsia. Szentbenedeki Toldalagi família erősen hozzájárult a gyülekezet fejlődéséhez vagy az ákosfalvi filiában a Szilágyi család templomot építtetett. Egy ilyen adományozás révén lett a mindenkori backamadarasi prédikátornak egy nyíl szőlője. Az adományok és a meglévő javak aránya mutatja az emberek áldozati kézségét, ami minden gyülekezetben észrevehető, hiszen az úrasztali, illetve a templomi textíliák esetében az adományok száma meghaladja a meglévőkét. Nemcsak a helyi gyülekezetnek adományoztak, hanem egy-egy kisebb gyülekezetnek is.

A dolgozatomban főként az 1826. évi zsinat jegyzőkönyve kerül előtérbe, de emellett szó lesz a kapcsolódó társadalomtörténeti vonakozásokról is. Szó lesz az akkori társadalmi élet jellemzőiről, a társadalmi osztályokról, életmódról, szokásokról. Megvizsgáljuk, hogy milyen volt a korabeli egyház felépítése, hogyan működött az egyházközség, az egyházmegye, az egyházkerület, milyen szerepet töltött be az alsó szék, az egyházmegyei vizitáció, a generalis zsinat, illetve azt is, hogy mi volt a lelkipásztor, az esperes, a püspök szerepköre.

In the present paper, we will present the minutes of the visitations of the dean of the Reformed diocese of Maros, written in the second half of 1816, in order to map the situation of the diocese in the first half of the 19th century. Before starting to work through the minutes, we have discussed in a few chapters the history and development of the diocese of Maros, the most important ecclesiastical figures of the time whose reigns influenced the life the Reformed Church in Transylvania, and we have also examined the diocese and the office of the dean in more depth. This was followed by a study of the records of the visitation of the dean. From these documents we learned about the relationship between the parishes. We also found out what disciplinary matters the dean and his associates had to deal with, which affected the leaders of the congregation as well as the members of the congregation.

Dolgozatom az 1947-es párizsi békeszerződés utáni időszakkal foglalkozik, melyben hivatalosan is visszaállították a trianoni határokat. Fő kérdésem a kutatás során az volt, hogy az ezt követő időszakban érzékelhetők-e az Igazgatótanács jegyzőkönyveiben a békeszerződés utóhatásai, s hogy miként kezelte a vezetőség az erőt próbáló időket. Ennek érdekében feldolgoztam a mellékletként is csatolt 1947-es, illetve 1948-as igazgatótanácsi jegyzőkönyveket, s a történelmi időszak rövid ismertetése után ezeknek főbb ügyeit gyűjtöttem össze és rendszereztem. Néhol a Református Szemle cikkeit, lapjait használtam fel ahhoz, hogy teljes képet kapjak egy említett ügyről, határozatról, közleményről vagy körlevélről. A kutatás során a párizsi békeszerződéssel, mint említett üggyel nem találkoztam. Határozottan érezhető annak hatása, következményei, melyek a kommunizmus fellendüléséhez vezetnek.

Mesteri dolgozatom címe A Nagyenyedi Református Egyházmegye Vizitációs Jegyzőkönyve az 1802-es év második felében. A célom az volt, hogy meglássam azt, hogy hogyan működött az esperesi vizitáció ezelőtt 200 évvel, és hogyan működik napjainkban. Olvasmányaim és levéltári kutakodásaim során elmondhatom, hogy a vizitáció számtalan változáson ment keresztül az évszázadok során. Továbbá, arra is kerestem a választ, hogy az egyházfegyelmet hogyan és miképpen gyakorolták ezelőtt 200 évvel. Az átírt jegyzőkönyv szövege nagy segítségemre volt ebben, mert sok hasznos és valós példákkal találkozhattam.

A dolgozat során igyekeztem a források lehető legteljesebb feltárására, összegyűj-tésére, válogatására és feldolgozására. Kutatási központ volt az Erdélyi Unitárius Egyház Könyvtára, és az Erdélyi Unitári-us Egyház Levéltára a Marosi Egyházkör Esperesi Hivatalának Levéltára, a Teleki Téka, Maros megye Megyei Könyvtára, illetve a Marosi Egyházkör egyházközségeinek levéltára.

Nekem, igehirdetőnek, Istennek ezt az üzenetét kell tolmácsolnom. Nekem is, megszólítottnak kell lennem. Mindig azt kell továbbadnom, amit Isten mond. Hogyan hallhatom meg és hogyan adhatom át? Erre keressük a választ.

A dolgozat témája a második világháború utáni közvetlen évek belmissziói munkái. Mivel 1940-ben különvált Észak-Erdély és Dél-Erdély, ezért kérdéses volt a déli rész igazgatása. Észak-Erdélyhez tartozott továbbra is a két egyházkerület igazgatási pontja: Kolozsvár és Nagyvárad. A dolgozat az Észak-Erdélyben megmaradt gyülekezetek állapotát vizsgálja. Az időpont, amelyet a dolgozat felölel 1945–1947 évek, a második világháború utáni közvetlen évek. Azért ezeket az éveket vizsgáltam, mert a második világháború oly nagy rombolásokat tudott végezni a gyülekezetekben, amelyek teljesen tönkretehették volna a református közösségeket. A megsemmisülés megakadályozására voltak jók a belmissziói munkák. 1948-ban bekövetkezett az államosítás, amely teljesen felborította az addigi rendet az egyházban. Akkor küldték a négy teológiai tanárt kényszernyugdíjba is. 1948-tól egy teljesen új fejezet következett az Erdélyi Egyházkerület életében, ezért ezt a témát már nem boncolgattam.

Ennek a munkának a célja az, hogy a tartalom mellett megtaláljuk, felfedezzük az ige formáját is. Igehirdetőkként sokszor beleeshetünk, beleesünk abba a hibába, hogy csak a tartalomra figyelünk. Arra, hogy hogyan kell azt átadnunk, már nem figyelünk. Sok lelkipásztor érzi, tudja azt, hogy nem prédikálnak másról, csak Isten igéjéről. Nem is tudnának másról prédikálni, Isten igéjét nem lehetne sem verssel, sem más irodalmi művel helyettesíteni. A tartalomhoz való ragaszkodásuk példaértékű és dicséretre méltó. De vajon mennyire figyelnek oda a formára?

A hermeneutika egy összetett folyamat, amely során a lelkész, az értelmező különböző szövegeket, textusokat értelmez. Dolgozatomban erről a hermeneutika és a prédikációírás kapcsolatáról írok.

Dolgozatom során feltárom Papolc történetét a két világháború között. Az említett évtizedek során számos jelentős eseménnyel nézett szembe a falu közössége: nyugdíjba vonult az idős lelkész, majd a helyére egy másik jött, templomot kellett javítaniuk, fel kellett venniük a harcot a maguk módján a román uralommal, és meg kellett küzdeniük azzal a romlással is, ami a második világháború után következett, illetve a második világháború végén ismét rátört a falura. A gyülekezet tömören vázolt mindennapjai mellett a függelékekben olyan színes interjúkkal találkozunk, amelyek mesélik, hogy milyen is volt az élet a 20. század elején és közepén. Végül pedig az idős lelkész, Veres Károly gyűléseket megnyitó beszédeit olvashatjuk, amelyek egyedi, ritkán olvasott perspektívából, egy magyar református lelkész szemszögéből mutatják be az I. világháború éveinek következményeit, körülményeit.

Dolgozatunk során a 17. századi protestáns, ortodox prédikációt vizsgáltuk irodalmi szempontból, figyelembe véve a prédikáció, mint műfaj sajátos jellegzetességeit. Azokra a kérdésekre kerestük a választ, mint irodalom-e a protestáns ortodoxia szellemében született prédikáció? Nevezhetünk-e irodalomnak olyan szöveget, amely elsődleges célja nem a gyönyörködtetés vagy szórakoztatás, hanem a tanítás? Vitte-e előbbre a világi irodalom fejlődését az egyházi, úgynevezett használati irodalom? Milyen művészi eszközöket használtak a prédikációkban? Mennyire volt ez eredeti? Az alapkérdések további kérdéseket vetnek fel, mint mit értünk az irodalom fogalma alatt? Hogyan tekintünk mai szemmel egy 17. századi szövegre? Hogyan viszonyultak hozzá a maga korában? Az alapkérdések mentén felmerülő problémákat is igyekszünk röviden tisztázni, ahol szükséges. Célunk felhívni a figyelmet az ilyen jellegű vizsgálódás hasznaira, valamint arra, hogy a 17.