Repository index

A csodaelbeszélések a mindenkori gyülekezetek életében szólaltak meg, az adott kor történelmi keretei között, a teljes evangélium, kor, ha-tások és Biblia összefüggésében. A gyülekezetek megértési folyamata épített a keresztyén közösség hitfelfogására, krisztológiájára és teológiai gondolkodására, az átélt tapasztalatokra, és reménységére. Az elvégzett tárgyalás megmutatta, hogy a történeti kutatás eredményei az új hermeneutikai felismerések között és az új írásértelmezési szempontok által is hasznosíthatóak, és felhasználásuk nélkülözhetetlen a tudományos igénnyel végzett teológiai munkában, amely az igehirdetés szolgálatában áll.

Jelen tanulmányban arra a kérdésre keressük a választ, hogy mi a záróevangélium liturgiatörténeti háttere, és mi az evangélikus liturgiában betöltött szerepe és teológiai jelentése.

Jeromos – Szent Jeromos, teljes nevén latinul: Sophronius Eusebius Hieronymus (Ιερώνυμος) (347–419/20) műveltségét a család, a korabeli római társadalom, a római tanulmányok, majd a kutató-könyvkereső útjai, a szerzetesközösségek-ben szerzett tapasztalatai, valamint a barátaival és ellenségeivel folytatott levelezése és polémiái határozzák meg. Életében, érzelemvilágában a görög, latin, héber, arám, szír nyelvi kultúra, valamint a pogány és a keresztény kultúra ötvöződik, vagy éppen küzd egymással. Mivel Afrikát, Hispániát és Britanniát leszámítva csaknem az egész Római Birodalmat bejárta, önmagában ötvözte a különböző kultúrákat. De életmód tekintetében is nagy tapasztalatokkal rendelkezett, meg-ismerte a pogány Róma, a filozófus Athén, a teológiai viták központjának számító Konstantinápoly és a különböző remeték és szerzetesek világát Galliától Szíriáig, Palesztinától Egyiptomig.

Az 1560-as évek közepe táján és a második felében volt némi nyugodt időszak Szegedi életében, amikor alaposabban foglalkozhatott tudományos művei megírásával. A Locit is ekkor fejezhette be. És talán ekkor
fejezte be a másik terjedelmesebb munkáját is, amelyet alább ismertetünk: Tabulae analyticae, quibus exemplar illud sanorum sermonum de fide, charitate, et patientia, quid olim Prophetae, Evangelistae, Apostoli literis memoriaeque mandaverunt, fideliter declaratur.

Az alábbi repertórium rövid, de számunkra meghatározó időszakot ölel fel. Köszönhetően az időközben kiépülő intézeteknek, jó kezdeményezéseknek, lelkes fiatal kutatók és restaurátorok munkájának, ma tisztábban látunk, mint három évtizeddel korábban. Nyitva áll a folytatás lehetősége, és ennek eredményeként az első fél évszázadban épített, majd újra felfedezett hangszerörökségünk további növekedése várható.

Ez a tanulmány a Gal 3,6 és Gal 3,8 szövegének elemzését tartalmazza, az ószövetségi idézetek fényében.

A vallás nem megoldás. A vallás a probléma maga! – hangzik korunk vallás-kritikájának tenorja, amely világunk, s benne életünk, szabadságunk és békességünk veszélyeztetettségét és fenyegetettségét a fundamentalista vallási meggyőződés számlájára írja. Valóban, egyrészt nem kevés azon megnyilvánulások száma, amelyekben félelem tükröződik a vallásokkal, különösen az iszlám fundamentalizmussal szemben, amely egy isteni vagy vallási tekintély nevében abszolút engedelmességet és alávetettséget követel, s ennek eléréséhez az erőszak alkalmazásától sem riad vissza. De már az újkori vallási fundamentalizmus előtt is közkedvelt narratíva volt, hogy a vallás és politika szimbiózisa, illetve a reformáció által kiváltott konfesszionális ellentétek és brutális vallásháborúk csak pusztulást és romokat hagytak maguk után az öreg kontinens társadalmaiban.

Az úrvacsora parancsának végrehajtása nem passzív részvétel, vagy újra el-mondott, elismételt szöveg. Az úrvacsora nem egy tan illusztrációja. Nemcsak gondolati kapcsolatba kerülünk Krisztussal, hanem lényegi és valóságos kapcsolatba. Nemcsak rá gondolunk, hanem arra is, hogy a Szentlélek által belénk költözik. Ez a jele és záloga annak, amit ő itt és most tesz, hogy valóságosan közöttünk van. Nem tanról van szó, hanem arról az örök életről, amelyet Krisztustól kapok kereszthalála által.

A temetők legalább annyit beszélnek egy település történetéről, szellemiségéről, mint a történelemkönyvek és a levéltárak sárguló feljegyzései. Életünk irányultságát, életértékeinket nemcsak a „quo vadis”, a „hová mégy”, hanem az „unde venis”, a „honnan jössz” is egyszerre, egymástól elválaszthatatlanul határozza meg. A „honnan” és a „hová” feszültségében egyéni életek és sorsok, de ugyanígy történelmi idők is megméretnek. Temetőnkben számos olyan egykor ismert személyiség pihen, aki erdélyi vagy partiumi kötődésű. Barangolásunk útvonalát a temetői parcellák szerint állítottuk össze. Az idők során néha szabálytalanul kialakított nyughelyek azonosíthatósága érdekében valamennyi sírt GPS-koordináták alapján tartjuk nyilván, ezeket a négyjegyű számokat zárójelben közöljük. *-gal jelöltem azokat, akik a Sárospataki Református Kollégiumban tanultak.

Kicsoda az ember? Hogyan került bele a hálóba? Azért nehéz kérdés ez, mert az ember esetében mindig ott van egy megfejthetetlen titok, nevezetesen az, hogy egyszerre teremtmény is, és ugyanakkor lelki-szellemi tulajdonságokkal bíró személy is. Az ember teremtmény volta azt jelenti, hogy teljességgel az őt körülvevő természet része. Annyira integráns része a világnak, hogy testiségében éppen úgy érvényesek reá a természettudomány által ismert törvények, mint bárhol ezen a világon. Ha viszont az ember személy voltát vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy az embernek van cselekvési és választási lehetősége, döntési szabadsága, másik emberhez való viszonya, közösség iránti igénye, és még megannyi eshetőség, mint például a nemiségéből eredő vonzalom a férfi és nő között, sőt a transzcendencia iránti képesség is ide sorolandó. Persze ez mind benne van a Bibliában is, de azt más oldalról fogjuk bemutatni. Most maradunk a tudományos jellemzésnél.

Kolozsvár az erdélyi reformáció központjának tekinthető, s a legnagyobb magyar reformátor, Dávid Ferenc egyben az erdélyi reformátusok és az unitáriusok első püspökeként írta be nevét a vallástörténetbe. Ő ugyan fogságban, Déva várában hunyt el (†1579), de unitárius utódai mind Kolozsvárt székeltek, s itt is jutottak sírhoz a Házsongárdi temetőben. Sokuknak a síremléke fennmaradt, másoknak legalább lemásolták a feliratát. A református egyházban kialakult az a szokásjog, hogy a megválasztott püspök ott lakott és szolgált tovább, ahol a püspökké választás érte. Így rendszerint ott is került a sírba. Ezért aztán számos helyen tértek nyugovóra: Magyarigenben, Gyulafehérvárt, Nagyenyeden, Désen, Marosvásárhelyen. Az utóbbi város református temetőjében öten is pihenhetnek, de csak három püspöksírt tartanak nyilván1 és öveznek kegyelettel: Antal János (†1854), Bodola Sámuel (†1866), Csiha Kálmán (†2007).

The present study deals with the characteristic features of the ministry of teachers in the early church, contrasting them with the rabbis in the synagogues. As charismatic characters in the early church, teachers have played a role compa-rable to that of the apostles and prophets. In a different order of ideas, we would like to investigate whether the competence of charismatic teachers should be considered universal, or whether they played a rather local administrative role in the way bishops, deacons and presbyters did. At the same time, we shall analyse the content of their teaching aiming to define the place of teachers within the early church. We shall conclude with remarks concerning the development of the teachers’ status in the post-Pauline period.

Amikor 1968-ban a feleségemmel Romániába mentünk, az első másfél évben szinte egyetlen honfitársunkkal sem találkoztunk. Csak a hetvenes évek közepén vált szokássá, hogy ha az úton németalföldi jelzésű autó jött szembe, a fényszórónkat rávillantottuk vagy kézfelemeléssel köszöntünk egymásnak. De ha ugyanezt a kilencvenes években is így csináljuk, közveszélyt jelentettünk volna az utakon. Hiszen akkor folyamatosan csak köszöngethettünk volna egymásnak. Az akkor látott sok németalföldi között lehet, hogy volt néhány turista is, de túlnyomó többségük egyházi ember volt, aki partnergyülekezete felé tartott, vagy onnan hazafelé. Ezeknek az embereknek a többsége ismerte a Németalföldi Románia-tanács Alapítványt (Stichting Roemenië Beraad Nederland - SRBN), és ők egymást is az SRBN útján ismerték meg. Az SRBN 1993-ban jött létre Németalföldön. Mi volt ez az alapítvány, miért jött létre, és miben állt a tevékenysége? A következőkben erről lesz szó.

A levéltárakban való hosszú és sokszor unalmassá vált kutakodást az tette színesebbé, hogy újra és újra olyan akták kerültek a kezembe, amelyek immár hivatalosan alátámasztották azokat a meseszerű történeteket, amelyeket még gyerekkoromban hallgattam. Persze azok a torzképek, amelyek a szájhagyomány által alakultak ki, és amelyeket megszépítve –gyerekként- csodálattal hallgattam, mostanra kissé átalakultak. Valóságosabbá és életízűbbé lettek.

A címben feltüntetett hármas felosztás szerint az esszénus közösség életmódjának, a gyógyításaiknak és angyaltanuknak kérdésköreivel kívánok foglalkozni, nem térve ki e mozgalom sok-sok egyéb vonatkozására.

Munkám tárgya a szabadkai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházközség megalakulásának, életének és szolgálatának bemutatása, a kezdetektől napjainkig.

A modern keresztyén zene felekezeti határokat nem ismerve hódítja meg a keresztyén fiatalok szívét, s nyer egyre nagyobb teret nem csupán külföldön, de magyar nyelvterületeken is. Ez sok helyen problémák forrásává vált, vannak gyülekezetek ahol a tradícióhoz, régihez mindenekfölött ragaszkodó lelkipásztor komoly összetűzésbe kerül az ifjúsággal vagy éppen két tűz között találja magát, ifjúság és a minden új ellen lázadó gyülekezet többi része között, ez új stílusú dicsőítés miatt. Minden esetre sok megválaszolandó kérdést vet fel ez a téma és mindaz, amit magával hoz. Aktualitása úgy gondolom egyértelmű, főként azoknak, akik gyülekezetben dolgoznak, és időről időre találkoznak a kérdéssel.

A szabad akarat és eleve elrendelés feloldhatatlan feszültségéről tengernyi irodalom született. Már az ókori filozófusokat is foglalkoztatta ez a kérdés. A bölcsészet eszköztárából kölcsönzött fogalmak segítségével számos keresztyén teológus is kifejtette meglátásait ebben a témában az évszázadok során. Jelenlegi munkánk ki szeretne ragadni három híres jelenetet ebből a máig elhúzódó drámából. Betekintést szeretnénk nyerni Augustinus és Pelagius, Luther és Eramus, illetve Barth és Brunner vitáiba az emberi szabad akarat és az isteni predestináció kérdésében. Nem kimondottan ismertetni akarjuk ezeket az összecsapásokat, hiszen ezekről a vitákról már könyvtárnyi irodalom nyugszik számos magára valamit is adó teológus vagy filozófus könyvespolcán.

Gönczi Lajosnak, a székelyudvarhelyi Református Kollégium igazgatójának képét megrajzolni nem könnyű feladat, hiszen ahogy Ravasz László fogalmaz: „egyéniségét valami különös szerénység jellemezte”. Mivel egy olyan emberről van szó, aki egyéniségét sohasem állította előtérbe, ezért a róla kialakítandó képünkhöz Gönczi Lajos beszédei, fia ifj.Gönczi Lajos életrajza, a kollégiumi értesítők, Ravasz László Gönczi unokaöccsének emlékezései és mások jellemrajzai lesznek a segítségünkre. Gönczi Lajost, Bethlen János Erdély kancellárja és Backamadarasi Kiss Gergely mellett az iskola harmadik alapítójaként tartják számon. Az ő igazgatósága alatt épült fel a kollégium új épülete.

Dolgozatomban az üdvözülés kérdésével foglalkozom. Pontosabban azzal, miként juthat az ember az üdvösség állapotába, hogyan teljesedik be a megváltás és, hogy miért olyan fontos ez nekünk. Sajátos földrajzi és kulturális helyzetünkből fakadóan keresztény nézőpontból foglalkozom a kérdéssel. Ez azt is jelenti, hogy a kereszténységen kívüli üdvözüléstanokkal nem foglalkozom.

Dolgozatom megírása során hiteles forrásokat használtam, ebben nagymértékben segítségemre volt az Erdélyi Református Egyházkerület levéltára, valamint a bánffyhunyadi egyházközség és annak elöljárói, akik rendelkezésemre bocsátották az egyházközség tulajdonában levő jegyzőkönyveket, melyeknek szintén nagy hasznát vettem és úgy is mondhatom, hogy azok a dolgozatom alapját képezik.

Jelen dolgozatom célja a Marosi Református Egyházmegye 1768 – 1770 közötti egyházi vizitációs jegyzőkönyveinek a feldolgozása és elemzése. A protestáns egyháztörténet egy olyan részébe nyújt bevezetést ez a dolgozat, amely mindeddig elérhetetlen volt az olvasók számára. Az esperesei vizitációs jegyzőkönyvek betekintést engednek az olvasónak az említett egyházmegye és az azt alkotó egyes gyülekezetek életébe, feltárva a felmerülő adminisztratív, fegyelmi és gazdasági hiányosságokat, valamint az egyházközségek életét meghatározó fontosabb mozzanatokat.

A dolgozat három nagy részből tevődik össze. Az első részben egy történelmi bevezető található, amely nélkül nehezen érthettem volna meg az akkori jegyzőkönyvek anyagát. A második rész az a tulajdonképpeni jegyzőkönyv feldolgozása. A nyolcvan oldalas jegyzőkönyv anyagot, amely egy jó évet ölel át, a szakirányító tanárom tanácsa szerint három nagy részben próbáltam feldolgozni és átláthatóvá tenni.

Az örökélet kérdése szorosan összefügg a halál kérdésével. Azt is mondhatjuk, hogy az örökélet kérdését a halál vezeti be. A kérdést érintő összes felvetés tehát azzal foglalkozik, hogy pontosan mi is történik/történhet a halál után, egyáltalán történik-e valami, létezik-e valamilyen jellegű folytatása az életnek vagy lehet-e az élet, bármilyen halálon túli dimenzióra való át- vagy túlvetítéséről beszélni.

Választott témánkban is az utolsó tudományos cikk unitárius körökben 1979-ben íródott Gellérd Imre unitárius lelkész, tanár, teológiai szakíró tollából. Ez a tény késztetett arra, hogy 35 év után ismét vizsgálat tárgyává tegyük a prédikáció időszerűségét. Noha az unitárius szakirodalomnak híján is voltunk, azért Gellérd Imre imént említett tanulmányát vettük alapul és emellett átfésültük a többi protestáns felekezet (evangélikus, református) e témában írt tanulmányait, amelyek a XX és XXI. században jelentek meg.

Az átírt jegyzőkönyv tartalmát több szempont figyelembe vétele szerint vizsgáltam meg. Három nagy téma jelenik meg a dolgozatban: az első részben betekintést szerzünk a vizitációról, mint fegyelmi hatóság. Itt ismerkedhetünk meg a gyülekezeti tagok, illetve lelkipásztorok és tanítók fegyelmi ügyeivel. Továbbá a második részben megismerkedhetünk a vizitációval, mint gazdasági hatósággal. Ebben a részben a gyülekezetek gazdasági helyzetét vehetjük szemügyre, amely egyfajta nyilvántartásként szolgál az ingatlanokról és ingóságokról. Végül pedig az adminisztratív ügyek kerülnek napvilágra.

Dolgozatom egy bevezető tanulmányt tartalmaz az adott korról, és három részből áll. Első részben az Enyedi református egyházmegye történetéről, gyülekezeteiről értekeztem. Második részben III. Károly utódjáról, Máriáról esik szó, az ő uralkodásáról és rendeleteiről. A dolgozatom harmadik részét pedig a jegyzőkönyv feldogozása és annak a kiértékelése képezi.

Dr. Kovács Lajos életét és munkásságát még senki nem dolgozta fel. Sok emlék, adat, újságcikk, bejegyzés van róla különböző folyóiratokban, könyvekben de ezek többnyire csak informatív jellegűek. Dolgozatom egy szerény vállalkozás az életműve feldolgozására.

A zilahi levéltárban olyan iratokhoz juthattam hozzá, amelyekkel ’74 után igen kevesen foglalkoztak, sőt amelyeket sokan elveszettnek hittek. Ily módon dolgozatom tartalma szinte teljes mértékben eltér a Perecsennel kapcsolatos eddigi hasonló munkáktól, és akár bátran nevezhető forrásfeltáró munkának is. Tehát dolgozatom nagy része a zilahi levéltári anyagokból táplálkozik, ezen belül pedig nagymértékben a teljesen átkutatott 138 lapos (276 oldal), 1845-ös bejegyzéssel kezdődő presbiteri jegyzőkönyvből merítek. Kevesebb hangsúlyt fektetek az értelmezésre, annál többet a rengeteg érdekes anyag közlésére.

A Jézus korabeli kegyességi irányzatok eltérő írásértelmezése és eltérő életmódja sok viszályt eredményezett mind egymás közt, mind pedig a kor uralkodó nagyhatalmával, a Római Birodalommal szemben. Némelyek Istenre bízták sorsukat, és kivonultak a társadalomból. Mások a nagyhatalommal való megalkuvásban vagy épp az ellene való lázadásban látták a szabadságot. A politikai szemléletmód mellett ezek a csoportok a vallásos életben is eltérően vélekedtek és cselekedtek.

Dolgozatom fő kérdése az, hogy mit ért Hóseás könyve Isten ismeretén. E fő kérdés megválaszolása rendjén, egy nagyobb ívű bevezetésben részletesebben is tárgyalom Hóseás könyvében az istenismeret tematika megjelenését. Pontosan, arra keresem a választ, hogy mit is jelent az, amikor Hóseás így nyilatkozik: „megismered az Urat” (Hós 2,19).

Dolgozatomban három fő témakör keretén belül vizsgálom az esperesi vizitációt, mint az egyik fő egyházigazgató szervet. Tárgyalom és bemutatom, mint adminisztratív hatóságot, mint fegyelmi- és mint gazdasági hatóságot. Ezen három nagy témakörön belül szinte az összes jegyzőkönyvben talált esetet lejegyeztem, csoportosítottam, adott esetben táblázatba foglaltam a jobb áttekinthetőség érdekében. Dolgozatom utolsó részét képezi a jegyzőkönyv átírt szövege.

A dolgozat első részében az 1968-ban történő megemlékezés eseményeit vázolom, mely alkalommal egyházunk megalakulásának 400 éves évfordulóját ünnepelték meg elődeink, valamint bemutatom az 1979-ben zajlott nagyszabású ünnepség momentumait, mely alkalommal Dávid Ferenc halálának 400 éves évfordulóját ülték. Több zsinati beszámolóban van szó az események menetéről, több szerző is említést tesz mindkét ünnepségről, de úgy gondoltam, hogy a két megemlékezés közlése mégsem elég részletes. Azonban az a véleményem, hogy a két eseményt egy helyen is meg kell említeni, hiszen mindkettő többek között azért került megrendezésre, mert Dávid Ferenc munkája nyomán létrejött az Unitárius Egyház és ő egy olyan reformátor volt, akire érdemes emlékezni, valamint mindkét ünnepségre az államszocializmus éveiben került sor.

Dolgozatom a székely szombatosok történetének első két korszakát és tanításukat mutatja be. Az első fejezet az 1588-tól 1621-ig tartó első korszakot írja le. A második fejezet – a szombatosság történetének második korszaka – Péchi börtönből való szabadulásával és I. Rákóczi György uralkodásának ismertetésével kezdődik. Ezt követi a fent említett erdélyi szabad vallási fejlődésben fordulatot hozó dési gyűlés és complanatio leírása, amely a szombatosok történetében egyik legnagyobb törést jelentette. A rendek a fejedelemség és a református vallás megszilárdítása érdekében a szombatosság teljes eltörlését tűzték ki célul. Ez az esemény lezárja a zsidózás történetének második korszakát.

Dolgozatomat három részre osztottam a jobb áttekinthetőség kedvéért. Az első felében a Nagyenyedi Egyházmegye kialakulását, fejlődését és az adott korban kiteljesedett voltát tárgyalom. A dolgozatom második felében a kor protestáns egyháztörténetét vizsgálom, ezáltal is körvonalazva és egészebbé téve a történelmi áttekintő részt. A dolgozatom harmadik részében az általam átírt szöveget dolgozom fel.

A dolgozat két részből áll. Az első, rövidebb egység a farizeusok és ezek nevének eredetéről, életvitelükről, iskolájukról szól. Ez a rész inkább csak felvezető jellegű, mivel dolgozatom célja nem a farizeusok történeti hátterének ismertetése, hanem az ő tanításuk kutatása volt. A második részben a farizeusok teológiájának következő témáival foglalkoztam: hit, gyakorlati- és jogi kérdések. A hittel kapcsolatos kérdések közül a feltámadás, örök élet, jutalom és büntetés, illetve a gondviselés és szabad akarat témáit érintettem. A gyakorlati kérdéseket három nagy csomópont köré csoportosítottam: elkülönülés és rituális tisztaság, tized és szombat. A jogi kérdések sorozatában pedig felmerült az ítélet, hamis tanúzás, a halálbüntetés és az emberek közötti egyenlőség kérdéseit tárgyalom.

A jobb áttekinthetőség érdekében, dolgozatomat három fő részre osztottam. Az első részben a Marosi Egyházmegye kialakulását és fejlődését tárgyalom. Dolgozatom második részében az adott kor protestáns egyháztörténetét vizsgálom, így remélem történelmi kontextusba helyezni dolgozatomnak harmadik részét, amelyben az általam átírt szöveget dolgozom fel. Munkám során megismerkedtem szorgalmas, hívő gyülekezetekkel, valamint azok áldozatkész és szerepüket tisztességesen betöltő tagokkal/emberekkel. Az összkép csakis akkor teljes, és ugyanakkor emberi, ha az élet árnyoldalairól is szó esik. Így olvashattam eladósult közösségekről, hanyag és képzetlen tanítókról, pajzán vagy elképesztő esetekről, sorsverte életekről. Jó érzés töltött el, amikor megfigyeltem a vizitációs kíséret jóindulatát, valamint a pozitív, reményteljes, jobbulást serkentő hozzáállását.

Manapság igen divatossá vált különböző korok híres személyeinek kutatása, kiváltképen, ha ezek a személyek valamilyen csodához, híres tetthez vagy alkotásaikról híresek. A róluk alkotott, gyakran fiktív, színes elemekkel alkotott kép, hozzátartozik kultuszukhoz. Leggyakoribb és talán épp ezért az elsődleges kutatási alanyok mindig az egyházak berkein belül fedezhető fel, ugyanis itt található meg az a közeg, amelyben elsődlegesen ilyen híres személyek „teremtek”. Ezen túl az irodalom, a költészet az, amely kultikus egyének sokaságát hordozza és a hősök, politikai személyek, valamilyen csatában részt vett vagy mindezen ötvözetek egyikének főhőse.

Először a marosi egyházmegye rövid bemutatásáról teszek említést. Másodszor a XVII-XVIII. század református egyház történetéről (uralkodókról). Harmadszor az esperes szerepéről teszek említést, majd a kormányzási szervekről és tisztviselőkről lesz szó. Negyedik pontban az egyházmegye jegyzőkönyvének a bemutatásával foglalkozom, és annak érdekesebb részeit bővebben is kifejtem, táblázatokban felvázolom vagy éppenséggel vastagított betűkkel hangsúlyozom bizonyos települések vagy helyzetek fontosságát. Ez alponton belül szó lesz a lelkipásztorokról, tanítókról és lévitákról. Ötödik pontként a vizitációt, mint adminisztratív hatóságot mutatom be, amelyben az épületek állapotáról és a templomépítésekről is szó esik. Hatodik nagy egységben a vizitációról, mint fegyelmi hatóságról teszek említést. Ezen belül pedig a lelkészek fegyelmi ügyei lesznek bemutatva, majd a tanítók és gyülekezeti tagok „csíntevései”.

Dolgozatomban azt kutathatom, hogy milyen viszonyok uralkodtak Erdélyben a 17-18. században, hogyan álltak ellene őseink a Habsburgok által elindított erős rekatolizációnak, és hogyan maradtak meg hitükben úgy, hogy sok helyen mindez szenvedésekkel járt. Továbbá megismerkedhetek ezáltal, hogy milyen szabályok és fegyelem alapján éltek az akkori hívek, hogyan működhetett az akkori
egyházfegyelem, hogyan éltek az akkori emberek, mit tartalmazott egy vizitációs látogatás.

Szakdolgozatom témája az I-II. századi őskeresztyén istentisztelet főbb vonásainak bemutatása és vizsgálata különös tekintettel a liturgiai elemekre. Célom az, hogy bemutassam az eltérő gyökerű keresztyén gyülekezetek lelki életét, és istentiszteletének kialakulását, fejlődését. Ennek érdekében nyomon követem a keresztyén istentiszteletet az első pünkösdtől az apostoli atyák korának végéig, azaz a II. század második feléig. A címben jelzett témához kapcsolódó területek közül főleg az igehirdetésre és az úrvacsorára összpontosítok.

A dolgozatban a Szentháromságba vetett hit fejlődéséről lesz szó, mégpedig a Szentírástól a 381-es konstantinápolyi zsinat hitbeli meghatározásáig, ahol tételesen is megjelenik, hogy az egyház egy isteni lényegben, három személyt tisztel, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, és mindegyiket egyenlő imádatban részesíti.

Vajon a mindannyiunk által ismert Filippi levél mai, kanonikus formája eredetileg is így nézett ki, vagy azt több páli levél redakciója során nyerte el? Dolgozatunkban olyan 19–21. századbeli tudósok által felvetett elméletekkel foglalkozunk, amik a Filippibeliekhez írt levél irodalmi egységét bizonyítják, vagy éppenséggel megkérdőjelezik azt.

Régóta foglalkoztatott az a kérdés, hogy, hogyan is zajlott az egyház élete a 18. században. Milyen problémákkal is kellett megküzdjön az akkori egyház és az akkori
lelkipásztor. Az 1787-1789-es vizitációs jegyzőkönyv feldolgozásával hiteles kép tárul elénk az egyház dolgairól: hitélete, erkölcsi problémák, anyagi ügyek és fegyelmi kérdések.

A dolgozat írása közben igyekeztünk minden lehetőségünkben álló forrásmunka felderítésére. Kutatásunk során főként az ágendás könyvekben és a liturgika könyvekben tájékozódtunk, de a múlt században írt euchetikai, liturgikai tanulmányokban is. Mintegy megrökönyödve vettük tudomásul, hogy egyházunk elöljárói, tanítói számtalanszor nyilatkoztak az igehirdetés korszerűségéről, a homiletika kihívásairól, de kevés szó esett az imádságról. Azt tapasztaltuk, hogy kevés írott nyoma maradt annak, hogy a nemzedékek hogyan imádkoztak a szószékeken. Pedig bizonnyal voltak nemcsak nagy igehirdetőink, de nagy imádkozó őseink is. Talán ez a gondolat is hozzásegített ahhoz, hogy a gyülekezeti imádság kérdésével foglalkozzak.

Az elmúlt két évtizedben egyházunk történelmével kapcsolatban több kutatás is zajlott, ezeknek eredményeként néhány jelentős munka is napvilágot látott, mindazonáltal az egyház történetében fontos szerepet játszó nők életét, munkásságát kevesen kutatták. Nem készült még el egy olyan összegző munka, amely átfogó ismertetést nyújtana a magyar unitarizmus történelmében vezető szerepet vállaló nőkről. Evidens ugyan, hogy az unitárius egyházban is voltak olyan nők akik, tevékenységükkel, adományaikkal, hitükkel munkálták és előre lendítették az unitarizmus ügyét, monografikus igénnyel mégsem dolgozták fel történetüket.

A vizitációs jegyzőkönyvek tartalmát és felépítését megfigyelve több szempontból vizsgáltam azokat, s ezeknek megfelelően több kategóriába soroltam a feldolgozott anyagot. Az első fejezetben a Marosi Református Egyházmegye kialakulását vizsgáltam. Ennek a fejezetnek a célja, hogy megismerjük a vizsgált egyházmegye történelmét, annak sajátosságait. A következő fejezetben Erdély 18. századi eseményeit vettem szemügyre, mert ennek az ismerete segíti elő a jegyzőkönyvekben leírt események jobb megértését. A harmadik fejezetben a vizitáció jelentőségét, majd az azt koordináló esperesi tisztség szerepét tisztáztam. A negyedik fejezettől kezdődően a dolgozat, a jegyzőkönyvek anyagának a feldolgozását, osztályozását foglalja magába.

"A megszentelődés az a folyamat a keresztyén ember életében, amelyben a hívő üdvössége száz százalékban függ mind az Istentől, mind az embertől." Ez a keresztyén közgondolkozásban általánossá vált felfogás indított a megszentelődés körüli probléma alaposabb tanulmányozására.

Mit fed a megigazulás fogalma? A témával azért érdemes újszövetségi szempontból foglalkozni, mert így magához a forráshoz térünk vissza. A Róm 3,21–26-ot – mint látni fogjuk – azért választottuk, mert Pál itt fogalmazza meg a legösszetettebben és legtömörebben a megigazulás lényegét. Ezért tartalmazza a cím is azt, hogy „Pál tanítása”, tehát nem egy rendszeres teológiai tanulmány.

Magiszteri dolgozatomban a kisiskolás gyerekekre fokuszálva vizsgálom meg a vallásos nevelés fontosságát. E témát jártam a lehető legjobban körül, annak érdekében, hogy a dolgozatom legfőbb kutatási kérdésére megtaláljam a választ, mely kérdés így hangzik: Melyek azok a tényezők, amelyek befolyásolják a fiatal korosztály Istenről alkotott képét, valláshoz való viszonyát? A szakdolgozati témaválasztásom szakterületét egyértelműen befolyásolta az érdeklődésem a vallás iránt, szerettem volna megtudni, hogy milyen összefüggések fedezhetők fel a vallásos neveltetés, a vallásos megküzdés, valamint a problémamegoldás között. A vallásos nevelés terén gyakran merülnek fel kérdések bár megoszlanak a vélemények a kisgyermekeket érintő vallásos nevelés tekintetében. A keresztény nevelésnek évszázadokat felölelő múltja van, de a gyermekek nevelésében a vallás mindig is nagyon fontos szerepet játszott.

Mint a XX. században is, a hagyományos egyházaknak a XXI. században új kihívásokkal kell szembenézniük. A modern kor ember már nem elégszik meg az egyház szigorú és kötött tanaival és vallási gyakorlataival. Gyakran a közösség helyett az egyéni boldogulást keresi, a való munka, helyett az én felemelkedésére törekszik. Az 1960-as évektől egyre gyakrabban lehetett hallani, hogy valaki spirituális, de nem vallásos, a 90-es évektől már gyakoribb a reflexió erre a kijelentésre. Míg több ezer évig a vallás és spiritualitás kéz a kézben járt, úgy tartozott össze, mint forma és tartalom, mint tanrendszer és megélés, a XX. század második felétől ez a magától értetődőség egyre problematikusabbá vált. Két fő álláspont jelent meg a század végére: a vallás mint a hit és a gyakorlat intézményi keretben rögzített és ellenőrzött rendszere az egyik oldalon, míg a másikon a hit és a gyakorlat lazább, kreatívabb, nyitottabb, az egyénnek a maga módján megélt „lelkisége”.

A mesteri dolgozatomban, a Marosi Egyházmegye 1807 és 1808-ban folytatott esperesi vizitációval, pontosabban annak jegyzőkönyvével dolgoztam. Két évszázaddal ezelőtt a protestáns egyházak működését ellehetetlenítette az osztrák vezetés. Rendeletek hosszú sorával próbálták elősegíteni, sőt felgyorsítani a rekatolizáció folyamatát, azonban egyházaink képesek voltak ellenállni és fennmaradni ezekben a viszontagságos időkben is. A vizitációs jegyzőkönyv rengeteg információt közöl a két évszázaddal ezelőtti egyházi életről, a gyülekezetek esetleges problémáiról, de ugyanakkor az egyének mindennapi életéről is beszámol. A dolgozatomban tárgyalom a gyülekezetekben felmerült problémákat, értekezem a lelkészek, iskolamesterek és egyháztagok nehézségeiről, fegyelmi ügyeiről, de ugyanakkor azokról az eseményekről is, amelyek dicséretesnek bizonyultak a vizitáció számára.

A vizitációs jegyzőkönyvből kiderül a majd 200 évvel ezelőtt élt református emberek élete sem volt mindig játék és mese. Ha a Marosi Református Egyházmegyére gondolok és az 1823-as években lakó erdélyi református emberek, akkor kijelenthető, hogy sok vihart kellett kiállniuk. Azonban hitüket soha nem adták fel, nem veszítették el. Ezek a viharok ott voltak az egyházi élet mindennapjaiban is, a gyülekezetekben fellépő gondokban és az egyes családokat érintő problémákban. A vizitációs jegyzőkönyv olvasása és feldolgozása közben szinte megelevenedett előttem a majd 200 évvel ezelőtt élt ember mindennapja, hite, társadalmi beállítottsága, kérdései, harcai. Valamikor őseink mindent leírtak, válogatás nélkül. Jót és rosszat, szépet és visszataszítót, tökéletest és töredékest, méltóságteljes vagy gyalázatos eseteket is. A valóság tárul elénk ezekből a jegyzőkönyvekből. Olyan dolgok, amikre büszkék lehetünk és sajnos olyanok is, amikre egyáltalán nem vagyunk büszkék.

Ez a dolgozat egy  bevezető tanulmányt és a jegyzőkönyv átírását tartalmazza. Vizsgáltam az esperesi vizitáció és az esperesi szolgálat mibenlétét. A vizitáció számtalan változáson ment keresztül az évszázadok során. Ide sorolom az egyházfegyelem térén történt változásokat, illetve az esperes jogkörének a változását. Abban az időben egy gyülekezetekben nem csak egy lelkész volt, hanem mellette volt a lévita és az iskolamester is. A hívekről azt mondhatjuk el, hogy a kor szigorúsága, a korszellem és az egyházfegyelem miatt jobban ragaszkodtak az egyházhoz.