Repository index

Ha összegezni kívánjuk Vásárhelyi János besztercei, dési majd kolozsvári szolgálatát, elmondhatjuk, hogy korának sokoldalú és legkiválóbb gyülekezeti lelkipásztorai közé tartozott. Odaadóan, lelkiismeretesen, szorgalmasan, magát folytonosan továbbképezve és hihetetlen teherbírással végezte igehirdetői szolgálatát, tevékenykedett a belmisszió munkájának és megszervezésének minden ágában, gyülekezetet szervezett, előrelátással és bölcsen irányította a reábízott gyülekezetek életét, s ahogyan buzgólkodott a belső épülés érdekében, ugyanúgy gondoskodott nemcsak a Magyar-utcai templom javítása felől, hanem új istentiszteleti helyek, illetve Kolozsvári Református Leány-főgimnázium felépítése felől. Lapszerkesztői munkájával egységes közszellemet alakított ki kolozsvári gyülekezetében, s mint egy-házi író lelki táplálékot nyújtott nemcsak hívei, hanem szolgatársai számára is, és mindezek mellett hatékonyan vett részt a városi és országos közélet alakításában.

A megbékélés keresése eredménytelen volt, a harc pedig részben célt ért és hisszük, hogy további részében is diadalt hoz. Kelet-Magyarország, északi és keleti Erdély újra magyar! A románokkal szembeni magatartásunk visszatérhet azokhoz az ősi alapokhoz, amelyeket a nemzetiségi kérdésre nézve általánosságban István király Intelmei jelöltek ki és amelyeket Erdélyben Bethlen Gábor országépítő politikája valósított meg. Ez az ősi út az egyetlen helyes magatartás.

Jelen munka az erdélyi ev. ref. egyházkerület állandó igazgatótanácsának megbízása folytán készült. Magában foglalja az egyházkerületnek történetét abból az időből, a mikor az egyházkerület még önálló országos egyház volt.

A mai Szlovákiai Református Keresztyén Egyház gyülekezetei az első világháború végéig a Magyarországi Református Egyházhoz tartoztak. Az Osztrák–Magyar Monarchia széthullása és Csehszlovákia megalakulása után, 1918-ban, megkezdődött az egyház szerveződése. Mielőtt a győztes hatalmak feldarabolták Magyarországot, a református egyháznak 2086 gyülekezete volt. A trianoni békeszerződés nyomán Magyarország elveszítette területének kétharmad részét, s ezáltal 1078 református gyülekezet került a kis Magyarország területén kívülre.

Recenzió: Jan-Andrea Bernhard: Rosius à Porta (1734– 1806): Ein Leben im Spannungsfeld von Orthodoxie, Aufklärung und Pietismus című könyvéhez.

Ez a tanulmány Krassófüzesi Református Egyházközség történetébe nyújt betekintést.

A név szláv eredetű, bányái viszont az ókorig nyúlnak vissza. Egyesek szerint a rómaiak
Centum Putei vagy Caput Bubali névvel illették. Komolyabb bányászat csak a törököknek a Temesi Bánságból való kiűzetése után kezdődött, mikor Mercy Florimund Tirolból és Csehországból telepített ide bányászokat. Ennek nyomán a település oly gyorsan fejlődött, hogy 1927-ben már Krassó vármegye fővárosa lett.

Die erste Nummer der Reformierten Rundschau, die als offizielles Blatt von dem Siebenbürgischen Reformierten Kirchenbezirk herausgegeben wurde, war am 10. Januar 1908 erschienen. Die seit 100 Jahren fortlaufend erscheinenede Zeitschrift wollte von Anfang an die Aufgaben einer kirchlichen Presse erfüllen. Sie beschäftigte sich ausführlich mit der Vergangenheit des Kirchenbezirks,mit aktuellen Fragen und formte die kirchliche öffentliche Meinung.Sie diente als Mittel für die Sicherung der intellektuellen Verbindung zwischen jenen,die mit Wort und Schrift im Dienst der Kirche standen und hielt die Fackeln des Glaubens und Wissens aufrecht. Ab 1960 veröffentlichte die Reformierte Rundschau immer mehrere Studien.

Az erdélyi református lelkészképzés történetének rövid, évszámokhoz kötött összefoglalója.

A török előtt Magyarország legnépesebb, magyarok által lakott vidéke a Temesköz volt. Elnéptelenedésére, majd népességének kicserélődésére a török uralom több mint másfél évszázada alatt, illetve az utána következő csaknem ugyanannyi ideig tartó osztrák fennhatóság alatt került sor. A kiegyezéstől az első világháború befejezéséig egy füzér telepesközség jelenik meg a Béga mentén, Lugos és Facsád között. Az akkori vezetőség bölcsen gondolta, hogy egy-egy helyre azonos vallásúakat telepít, ha nem is mindig egy ugyanazon helyről. Az államilag támogatott telepes falvakat harminc évvel megelőzve, Bunyaszekszárd az elvándorlóktól saját pénzen megvásárolt birtokokra épült.

Százhúsz éve, 1882. augusztus 3-án Nagyenyeden született az egyik legnagyobb magyar filozófus, Bartók György, aki teológiánk neveltje, s pályája elején rövid ideig professzora is volt.

Míg a történelmi Magyarország területén az emberek többnyire beleszületnek az egyházba öröklődés, szülői hagyomány folytán, addig az idegenbe szakadt hazánk fiai és leányai – minden köteléktől felszabadulva – vagy csatlakoznak egy egyházi közösséghez, vagy nem. Már nem köti őket a lelki környezet, a megtartó és fenntartó egyház ereje úgy, hogy ne térhetnének ki előle. A nagy szabadságban megszűnik a hazai népegyház jelleg. Csak azok csatlakoznak általában egy vallásos közösséghez, akik hitüket bátran megvallják, és bizonyságtevőkké válnak. Az ilyen egyházat hívjuk hitvalló egyháznak.

A kilencvenes évek második felére a független Horvátország területi integritása még nem állt helyre, a háborús állapot a mindennapokban egyre inkább háttérbe szorult. Szabadabbá vált a mozgás a független területek (pl. Eszék), az anyaország és a még mindig megszállt, de már ENSZ ellenőrzés alá vont területek között. Ismertté vált, hogy mely területek kerülnek Horvátországhoz, hogy milyen ütemben és milyen értékek alapján történik a rendeződés. Ez az egyházon belül is lehetővé tette a hosszabb távú tervezést.

Önéletírásából kiderül, hogy olthévízi élete és szolgálata két jól elkülöníthető szakaszra osztható: 1743–1746 között Bethlen Kata udvari lelkészeként, 1746–1749 között pedig udvari és gyülekezeti lelkészként is szolgált a faluban.

A Coetus Theologorum (Református Theologusok Munkaközössége, a továbbiakban: Munkaközösség) Vasady Bélának, a debreceni Tisza István Tudományegyetem Hittudományi Kara professzorának a kezdeményezésére és vezetése alatt, valamint Bodonhelyi József főtitkár irányítása mellett, Debrecenben jött létre.

Ebben a kis tanulmányban szeretném ezeket a nyomtatásban meg nem jelent gyászverseket bemutatni és a történelmi összefüggésekre rámutatni. Péter Miklós lelkipásztor-tanárnak mondok köszönetet a disztichonban írt gyászversek szakavatott magyar fordításáért.

Tótfalusi Kis Miklós sorsát, élete eseményeinek alakulását alapvetően meghatározta a Biblia: mondhatjuk, minden jó és minden rossz abból származott, hogy a 17. század utolsó évtizedeiben időszerűvé váló bibliakiadás ügye éppen őt találta meg. A Szentírás azonban nemcsak a külső sors alakulását befolyásolta, hanem belső világát is, hiszen Tótfalusi teológiai képzettséggel rendelkezett.

Ez a tanulmány Bégamonostor történetét írja le.

Kecskeméthy István száznegyven éve, 1864. január 31-én született Pakson. Harmincegy éves korában, 1895-ben került Kolozsvárra és lett a Református Teológiai Fakultás ószövetséges professzora.

"Akadémiánk ma tényleg azoknak a lelkipásztoroknak nevelő iskolája, akik magukat teljesen és lelkiismeretesen Istennek szentelik” - írja Kálvin 1563-ban Mercier párizsi professzornak, akit a genfi theologiai akadémia ótestamentumi tanszéke számára meg akar nyerni. E nyilatkozatban benne van minden református theologiai képzés célja: Isten szolgálatára teljesen, tehát hittel és lelkiismeretesen, azaz tudományosan felkészíteni az Anyaszentegyház ifjúságát. Ha a célkitűzés fényében nézzük a kolozsvári theologiai fakultás történetét, úgy látjuk, hogy az némi árnyalatbeli, főként a korszellem által sugallt eltéréssel mindig igyekezett a kálvini célkitűzésnek megfelelni.

Melanchton is usually considered as both a Humanist and a Reformer. Many of the books and studies written about him present him as a theologian. It is also worthwhile studying the Humanist intellectual components of his personality, since, after all, a great proportion of his works are ones which present him as a deep thinking, through intellectual, writing with sublime eloquence.

Erdélyi Gabriella: Egy kolostorper története. Hatalom, vallás és mindennapok
a középkor és az újkor határán.

2007 ist ein wichtiges Jahr in der mehr als tausendjährigen Geschichte des Christentums in Ungarn. In diesem Jahr gedenken wir der vor 800 Jahren geborenen Heiligen Elisabeth aus dem Herrscherhause Árpád. Dieses Jubiläumsjahr spielt in Sárospatak eine noch größere Rolle, weil Elisabeth in Sárospatak geboren wurde: Königstochter in Ungarn, Frau des Thüringer Wächtergrafs, Mutter von drei Kindern, Franziskanerin Mönchschwester, Heilige der RömischKatholischen Kirche. In dieser Einheit überblicken wir ihr Leben.

Az 1956-os magyar szabadságharc nemcsak a nemzetközi politikai és társadalmi életben, hanem a teológia, és különösen a rendszeres teológia (jelesen a dogmatika és az etika) területén is éreztette hatását. A porig megalázott, a szabadságharc napjaiban utolsó diplomáciai fogásként a Varsói Szerződést felmondó, tehát valóban semleges Magyarország elleni szovjet katonai agresszió minden képzeletet felülmúló embertelen brutalitása egy csapásra eloszlatott minden, a kommunizmus „emberarcúságához” fűződő keleti és nyugati illúziót. Nemcsak a keresztyén és polgári értékek képviselői, hanem a kommunista és szocialista tábor jóérzésű tagjai is mélységesen felháborodtak.

A Református Szemle előző számában – félévszázados mulasztás pótlási szándékával – Reinhold Niebuhr észak-amerikai teológusnak a Christian Century 1957. január 23-i kiadásában megjelent cikkét közöltük eredeti angol nyelven és magyar fordításban, ahol a szerző Karl Barthnak az 1956-os magyar szabadságharc kapcsán tanúsított érthetetlen hallgatását kifogásolta. Jelen írásunkban a történet második fejezetét – Barth tanítványainak és Niebuhrnak 1957 áprilisában lezajlott levélváltását – tesszük hozzáférhetővé a magyar olvasóközönség számára.

The purpose of this study is twofold. First, it sets the historical context in which Aphrahat wrote his Demonstrations and deals with the interesting relationship between his writings, ‘against the Jews’ and the Sassanian persecution of Christians. It also treats his refutation of the Jewish charges. Secondly, it addresses his ‘unique’ view of christology which is not in line with the Nicene decision concerning one aspect yet at the same time it is congruent with it. The paper also tries to point out that his view on christology was ‘unique’ but not exceptional in the Early Church.

A protestáns köztudatban a középkori egyház története eléggé sematikus formában (és negatív konnotációkkal) van jelen (ld. „az egyház megromlása” fogalomkört); mi több, egyháztörténetírásunk is ritkán merészkedik erre a területre. Ennek oka nyilván az, hogy felekezeteink éppen e középkori formákkal való szembefordulással határozzák meg önmagukat, ezért érzelmileg nem vonzó számukra a korszak. Pedig a középkor és a reformáció időszakának dogmatikája, liturgiája és egyházszervezete között sokkal több a folytonosság, mint vélnénk. Az előzmények beható ismerete nélkül nem érthetjük meg igazán a mi felekezetünk sajátosságait sem, nemhogy azt, hogy a másik, a katolikus oldal miért lát másként egyes általunk vallott és magától értetődőnek vélt igazságokat.

Öregjeink kedves imádságos- könyvének van egy híres-neves ajánló verse: Mint gyors szarvas, kit vadász sért… Sokan tudták Arany Jánossal akkor is, ha a ronggyá imádkozott kötetke eleje hiányzott. Megokolom, miért hárítom el, mint képtelen ráfogást, hogy Apafiné Bethlen Kata szerzeménye volna ez a vers.

Nádudvari Sámuel 1740-ben Kövesdi után került Marosvásárhelyre, miután április 26-án a kollégiumi diákság levélben kérte fel a filozófiai és matematikai tárgyak oktatására az akkor nagyenyedi első lelkészi tisztséget betöltő Nádudvarit, aki már május 2án igennel válaszolt a felkérésre, s megköszönte az iránta mutatott bizalmat.

A Református Szemle korábbi számaiban közölt tanulmányainkban rámutattunk arra, hogy milyen indokok és célok álltak a román kormánynak a bécsi döntés után alkalmazott kisebbségpolitikája mögött.[1, 2, 3] Elmondtuk, hogy ez a politika a délerdélyi magyarságra és implicite a református egyházra a szenvedések sokaságát zúdította, majd részletesen, csoportosítva ismertettük mindazokat az atrocitásokat, melyek ebben az időszakban református lelkészeket, tanítókat vagy a híveket, illetve a templomokat, iskolákat, egyházi épületeket érték. Jelen tanulmányunk célja rámutatni arra, hogy a kölcsönösségen alapuló nemzetiségi politika, és a magyarsággal szemben alkalmazott diszkriminatív kormányzati intézkedések miként akadályozták az Erdélyi Református Egyházkerület Romániában maradt részének mindennapi életét.

1948 két igen jelentős történést hozott, amely hosszú távon meghatározta a Magyarországi Református Egyház további sorsát – mondhatjuk – napjainkig. E két esemény: az egyházi iskolák államosítása (1948. június 16.) és az „Egyezmény” megkötése (október 7.). Amikor a református egyház helyzetét vizsgáljuk a fordulat évében, figyelmünket erre a két fő eseményre összpontosítjuk. A kommunista párt és a református egyház viaskodása az iskoláztatás felett nemcsak történetiségében figyelemre méltó, hanem pars pro toto mutatja be a párt stratégiájának és módszerének alapelemeit is az egyházakkal szemben.

1948 nyarán a román vallásügyi minisztérium a kolozsvári teológiai fakultás négy legidősebb tanárát, Tavaszy Sándort, Imre Lajost, Nagy Gézát és Gönczy Lajost kényszernyugdíjaztatta. A négy közül Gönczy Lajos az, akinek nevét legritkábban emlegetik, pedig benne az erdélyi egyház egyik legkiválóbb gyakorlati teológusát vesztette el. Azóta sem jelentek meg fiókba kényszerült írásai. 871 gépelt oldalt kitevő Liturgika c. munkája a Parokiális könyvtár sorozatban Ravasz László homiletikája, Imre Lajos katekétikája, Makkai Sándor pojmenikája után méltán lehetett volna hasznos gyakorlati teológiai kézikönyve az egyháznak.

A reformátori és kálvini örökség iránti hűség jól követhető a Református Szemle hasábjain megjelent írásokban, és különösen az 1960-as évek derekától, amikortól ugyanis rendszeressé vált a tanulmányok közlése. De a systematica teológiai tanulmányok sorában már az 1950-es évektől nyomon követhető a reformátorok tanítása és természetesen a Kálvin iránti fokozott érdeklődés.

Református exegéta számára elkerülhetetlen Kálvin írásmagyarázati munkássága. Ez a megállapítás hangsúlyos módon érvényes a magyar református írásmagyarázókra. Kálvin kommentárjainak hatástörténetét érdemes lenne egy közös kutatási terv keretében feltárni az egyes teológiai fakultások bevonásával. Jelen előadásban arra vállalkozom, hogy megvizsgáljam, miként tükröződnek a reformátor hermeneutikai elvei az első Thesszalonikai levélhez írott kommentárjában.

Kálvin János születésének 500. évfordulója és a 2009-cel megkezdődő „Kálvinévek” figyelmünket ismét e gazdag hagyatékra irányítják. Jelen tanulmány ezen belül egyetlen, kevésbé ismert részletre kívánja ráirányítani a figyelmet: arra, hogy Kálvin János Bibliáról alkotott felfogása milyen pozitív módon hatott a hit és a tudomány viszonyára, s hogyan segítette elő a 17–18. században a modern természettudományok kialakulását. Célunk az, hogy a szakirodalom fényében a vonatkozó kálvini tanításokat röviden összefoglaljuk, azok tudomány-történeti vonatkozásait pedig Kálvin kommentárirodalmából újabb bizonyítékokkal is alátámasszuk.

Az lőadásom nem kizárólagosan történelmi vonatkozású. Szeretném egészséges párhuzamba állítani az „akkor és ott” gondolatkörét az „itt és most”-tal. Ebben a vonatkozásban van, ami teljesen más, és van, ami csaknem ugyanaz.

Jelen tanulmány célja az, hogy Kálvin levelezéséből és kisebb, eddig még magyarra le nem fordított írásaiból vett adatokkal illusztrálja, esetleg árnyalja az Institutióban kifejtett elméleti államtanát és társadalomfelfogását, különösképpen az után, hogy strasbourgi száműzetéséből visszatért, és Genf, illetve a környék egyházi és társadalmi életének megszervezésre felszólították. Idői behatárolásunk tehát a század harmincas éveinek végétől számított tíz esztendő. Célunk, továbbá, megvizsgálni elméletének lecsapódását és működését a korabeli genfi társadalom különböző szintjein, illetve megragadni azon próbálkozásának egy-két részletét, hogy az egyház visszanyerje társadalmi szerepét és súlyát. Ez annyira érinti a helyi hatalom kérdéskörét, hogy sok esetben a magisztrátus kezéből kellett visszavennie azon szolgálatokat, amelyek, jellegüknél, rendelésüknél és rendeltetésüknél fogva, az egyházat és a lelkészeket illették meg.

Ez a tanulmány Kálvin 1551 előtti, magyarországi és erdélyi hatásával valamint befolyásával kíván foglalkozni, éspedig kétféle módon: induktív módon, különböző teológiai és vitairatoknak kiértékelésével, deduktív módon pedig úgy, hogy felméri Kálvin jelenlétét a Duna- és a Kárpát-térségben – a kommunikáció és könyvtártörténet kiértékelésének segítségével.

Az elmúlt hónapokban arra vállalkoztunk, hogy feltérképezzük az erdélyi könyvtárakban található, 16–17. századi Kálvin-kiadásokat. Ez a munka folyamatosan zajlik, jelenleg 273 művet sikerült jegyzékbe venni. A kötetek katalógusa a következő hónapokban remélhetőleg önálló kötetben lát majd napvilágot. Kutatásunk során – a kötetek puszta jelenlétén túl – több értékes, Kálvinrecepciótörténettel kapcsolatos adat előkerült. A legjelentősebbek közülük Szenci Molnár Alberthez, illetve fiához, Jánoshoz kötődnek, és újabb kapcsolatokat fednek fel a genfi reformátor teológiája, illetve a magyar zsoltárfordító munkássága között. Jelen írásunkban ezeket az adatokat szedjük csokorba.

A hagyatékot rábízzák egy gondnokra, aki azt kezeli, azért felelős. Nem csupán vigyáz az örökségre, hanem gondoskodik, hogy az örökösök ebből megéljenek. A magyar református egyház Kálvin örököseként határozza meg magát, s alig van a világon „kálvinistább” egyház, mint a miénk. Ilyen, és ilyennek kell maradnia. Ebben az évben, amikor Kálvin János születésének 500. évfordulójára emlékezünk, erről szólnak sok helyen, nálunk, Erdélyben is, a megemlékezések.

A cím arra kötelezne, hogy történetileg vizsgáljam Ravasz életpályáját 1882 és 1921 között. Úgy tudom, hogy majdnem egyszázados életútjának megírásával a történészek adósok. Én még arra sem vállalkozom, hogy ennek erdélyi szakaszát bemutassam, mert az egyháztörténeti asztalomon vannak ugyan forrásmunkák, de, ha asztal fölé hajolok, magamat dilettánsnak érzem.

Ravasz László a miénk, magyar reformátusoké, nem külön az erdélyieké és a magyarországiaké, hanem közös kincsünk, ahogyan egy magyar református egyház és egy magyar nemzet van.