Repository index

This study investigates the concept of humility (ʿānāw) as a religious virtue in the Old Testament, analyzing its linguistic, theological, and ethical dimensions. The Hebrew term ʿānāw, far from denoting weakness, reflects a spiritual disposition that shapes human relationships with God, others, and self. Through a comprehensive exegetical and theological framework, the thesis explores humility across prophetic, wisdom, and historical literature, with particular focus on the figures of Joseph, Moses, and David. Their narratives illustrate humility as a moral strength in leadership, divine calling, and repentance. The research applies historical-critical, narrative, and comparative methods, engaging key scholarly voices such as Gerhard von Rad, Walter Brueggemann, and Christopher J. H. Wright. The analysis highlights the dual character of humility: it is both a personal moral stance and a communal ethical imperative.

A nők által vezetett társadalom és közösség régi, ugyanakkor a történészek körében gyakran vitatott kérdés. A téma iránt elkötelezett biblikus kutatók rendszerint a héber „anyja háza” kifejezést vizsgálják. Általában négy szöveghely kerül előtérbe: Gen 38,11; Én 3,4; 8,2, valamint a Ruth könyve. Már a ritka előfordulás is a fogalom esetlegességére utal, mégis érdemes felhívni a figyelmet a Biblia egy sokkal beszédesebb történetére: Séba, Bíkri fia lázadására (2Sám 20). A lázadó vezér Dávid ellen fordul, végül északra menekül, és Ábél-Bét-Maaká városában talál menedéket. A tanulmány amellett érvel, hogy a történet női főszereplője valójában a város vezetője. Az írás filológiai és régészeti szempontból vizsgálja a történetet, kiemelve a nő és a város vezető szerepét.

A 2019-es évben kiemelkedően gazdag bibliai archeológiai leletanyag került felszínre. Hérodotosz tengerjáró hajójának (Barisz) előkerülése igazolta az ókori történetíró hitelességét. Jeruzsálemben a Kr. e. 586-os babiloni ostrom tárgyi bizonyítékai kerültek elő, köztük pecsétnyomatos edények és egzotikus vanília nyomai. Lákis városkapujában Ezékiás király vallási reformjainak kézzelfogható nyomaira bukkantak. A jeruzsálemi zarándokút (Siloám–Templom-hegy) feltárása Josephus Flavius leírását erősítette meg. A tenger alá süllyedt Thonisz–Hérakleion városrészlete az egyiptomi–hellén kereskedelem központját tárta fel. Saqqarában egy aranyozott ezüst halotti maszk került elő, amely új fényt vet az egyiptomi temetkezési rítusokra. Ezek a leletek Jeruzsálem, Lákis, Thonisz–Hérakleion és Saqqara helyszínein hozzájárulnak a prófétai utalások pontosabb megértéséhez, a történeti leírások és leletek összevetése pedig a datált események pontosabb megértését és körülírását eredményezik.

A tanulmány célja, hogy átfogó képet adjon a teremtéstörténet értelmezésének történeti és eszmetörténeti változásairól, valamint a zsidó és keresztény gondolkodás közötti kapcsolódási pontokról. A tanulmány öt fő területet tárgyal. Elsőként a bibliai teremtéstörténet és az ókori Kelet mítoszvilágának összefüggéseit mutatja be, különös tekintettel a motívumok és narratív struktúrák párhuzamaira. Ezt követően elemzi a „semmiből való teremtés” (creatio ex nihilo) és a meglévő anyagból való formálás zsidó gondolkodásban betöltött szerepét a talmudi irodalomtól a modern korig. A harmadik egység a zsidó filozófia klasszikus és középkori értelmezéseit vizsgálja, majd a középkori keresztény filozófia teremtésfelfogását tekinti át. Végül a modern kori teológiai és filozófiai megközelítéseket ismerteti, kiemelve a tudományos világkép és a hagyományos teremtéstan közötti párbeszéd lehetőségeit.

Tudjuk, hogy a református theologusok a Tízparancsolatnak olyan kiváló fontosságot tulajdonítottak, hogy nemcsak a káték, hanem a református ortodoxia alapján álló tudományos etikák, mint pl. a Wollebiusé is, tulajdonképpen a 10 parancsolat magyarázatát tartalmazzák, sőt a legújabbak közül Alfred de Ouervain Die Heiligung című etikája is ezt a régi módszert követi. A Tízparancsolat jelentőségének központiságában a keresztyén felekezetek megegyeznek. Formai eltérés csak abban van, hogy miként lehet a Szentírás eredeti szövegében felosztás nélküli Tízparancsolatot tízre felosztani. Augustinusi hagyományra hivatkozva a római katolikusok az általunk 1. és 2. parancsnak vett, ténylegesen két külön, bár egymással összefüggő parancsot egynek veszik, s így a többi parancs beosztása már egy számmal kisebb lesz, mint a mienk, s a ténylegesen egy parancsot képező tizedik parancsunkat pedig két parancsra osztják: ne kívánd a te felebarátod házát, ami így 9.

Az ókori Mári-i és ninivei királyi levéltárból származó prófetikus szövegek alapján a kutatók megállapították, hogy a női prófétaság nem volt szokatlan jelenség az ókori Közel-Kelet társadalmaiban. Nem volt ez másképp Izraelben és Júdában sem. Az Ószövetségben öt olyan nőt találunk, akiket a bibliai szöveg prófétának nevez. Ezek a következők: Mirjám, Debóra, Hulda, Ézsaiás könyvének névtelen prófétanője, és Nóadjá. Ez a szám csekélynek tűnhet, ha figyelembe vesszük a bibliai férfi próféták létszámát. Azonban néhány kutató feltételezi, hogy több prófétanő tevékenykedett az ókori Izraelben és Júdában, akikről nem számol be a Héber Biblia. Még ha így is van, nyilvánvaló, hogy férfiak nagyobb számban gyakorolták a prófétai hivatást, mint a nők. A hangsúly mégsem a számarányokra esik, hanem arra, hogy észlelhető-e funkcionális különbség férfi és női próféták közt, illetve milyen volt környezetük hozzájuk való viszonyulása?

Dolgozatom két nagyobb részből áll. Az első részben az esszénusok életvitelével foglalkoztam (az esszénusok napirendje, étkezései, foglalkozása, gazdasági tevékenysége és családi, azaz a házas életük). A második részben pedig a belső rendjükkel foglalkoztam. Ide tartozik a szabályzat, a közösség összetétele, az új tagok felvételének rendje, a naptárjuk és az istentiszteleti rendjük. Dolgozatomat fő célja az, hogy belátást nyerjünk az esszénusok mindennapjaiba és az azt meghatározó belső rendre. Ez a közösség sok olyan értéket hordozott, amelyből épülhet a mai keresztyén ember is.

A הבל névszó a Qohelet könyvének egyik leggyakoribb kifejezése, mondhatni teológiai mondanivalójának egyik központi eleme, gyakoriságát tekintve pedig az ószövetségi kánonon belül ebben a könyvben fordul elő a legtöbbször. Mivel értékítéletet hordoz magában, lényeges a könyv egészének mondanivalójának szempontjából. Tanulmányunkban a megjelenési formák alapján kíséreltük meg a הבל előfordulásainak csoportosítását, illetve a szűkebb és tágabb szövegkörnyezetében betöltött szerepének magyarázatát. Emellett megvizsgáltuk, hogy az adott szövegkörnyezet hangsúlyos kifejezései milyen szerepet töltenek be a הבל-lel alkotott parafrázisok szókészletében.

Qohelet könyve már csak a címe miatt és kíváncsiságot ébreszt az olvasóban. A LXX fordítása miatt a modern nyelvű bibliafordításokban is a LXX-hagyomány folytatódik (Prédikátor, Preacher/Ecclesiastes, Der Prediger). Viszont feltűnő, hogy a Qohelet megnevezés majdhogynem csak a könyvet nyitó és záró keretekben olvasható, ahol is fiktív életrajzi adatokkal bővült. A könyben, csak 1-szer fordul elő, ahol is a kommentárirodalom inkább egy beillesztett magyarázó jegyzetet vél felfedezni benne. A Qohelet-kommentárok fő feladata a Qohelet névszó fordításának és értelmezésének megkísérlése. Jelen tanulmány is ehhez a párbeszédhez kíván hozzájárulás lenni.

The Textual and Redactional History of Genesis 46:8–27 -- Genesis 46:8–27 lists the names of those who went down along with Jacob to Egypt during the famine in Canaan. However, this passage has some features that inspire to further study. These include seemingly pointless repetitions, tensions within the text and contradictions with other verses in the book of Genesis, which lead us to conclude that the text of the pericope in question has undergone significant changes over time. In this study, we will attempt to deduce possible textual layers and reconstruct the sources used, starting from the canonical text and working backwards in time.

Title of my dissertation: "The History and Some Characteristic of Hungarian Protestant Bible Translations". The sources of translations and revisions are extensive, as a significant number of translations have been produced, spanning many centuries. The primary objective of this paper is to provide a detailed presentation of the history of Hungarian Protestant Bible translations and to conduct a comparison among the texts of these translations. The focus of the paper is on complete Hungarian Bible translations, while partial translations are only mentioned briefly. The translators continuously strived to convey the divine message as accurately and comprehensibly as possible to Hungarian readers. They took into account linguistic and cultural changes to ensure that the texts would meet the needs of the respective era and be easily understood by readers.

A 20. század második felétől a formatörténeti kutatás feltételezte az elhívástörténet műfajának létezését, miután egy adott sémát fedeztek fel a bibliai elhívástörténetekben. Az általam vizsgált perikópát (Ex 2,23–4,17) is egy ilyen elhívástörténetként tartják számon. Az Ex 2,23–4,17 azonban az elhívástörténet ismerős elemein túl számos egyéb részletet tartalmaz, amely kérdéseket vet fel a műfaj helyes azonosítását illetően. E kérdésekben vizsgálódásom alapjául Erhard Blumnak a Tóra kialakulására vonatkozó megállapításai szolgálnak, aki hagyománytörténeti modelljében két kompozíció létét igazolja a Tórában. A két kompozíció sajátos nézőpontja érvényesül Mózes elhívástörténetében is, és lehetővé teszi egy jellegzetesen deuteronomista alapszöveg rekonstruálását, amely a formatörténeti elemzés alapjául szolgál.

In the case of Judges 4–5, we encounter a fascinating phenomenon of the Old Testament: both chapters – first in narrative prose and then in poetic form – present the oppression of Israel by a Canaanite city-state named Hazor, while recounting a military episode that concludes with Israel’s victory. These events are set during the period of the prophetess Deborah. The two accounts do not exhibit substantial differences in terms of characters or the basic events described; however, notable differences emerge in genre and in certain plot details. While the phenomenon of parallel accounts is not unknown in the Hebrew Bible, Judges 4 and 5 stand out as exceptional, since the same episode of Israel’s recorded history is presented both in prose and in poetic form. This paper aims to discuss the literary interrelationship between these two accounts. The first section of this study contains the Hungarian translation of Judges 4–5.

A Tóra Masszoréta Szövege 70 főben határozza meg azok számát, akik Jákóbbal együtt mentek le Egyiptomba (Gen 46:27b; Exod 1:5a; Deut 10:22). Lukács viszont István védőbeszédében már 75 levándorlóról beszél (ApCsel 7:14). A legrégibb ezzel kapcsolatos listán, Gen 46:8b-27-ben néhány értelmetlennek tűnő ismétlést, szövegen belüli feszültséget és a Genezis könyvének más igeverseivel ellentmondásban levő adatot is találunk. Ezért arra következtethetünk, hogy az adott lista szövege, az idők során jelentős változásokon mehetett keresztül. A jelen dolgozatban, a Gen 46:8b-27 szöveg- és redakciótörténeti elemzésével igyekszünk kideríteni azt, hogy hányan lehettek Jákob Egyiptomba vándorolt utódai az eredeti lista szerint, illetve hogyan magyarázhatók a perikópa eltérő adatai, ellentmondásai.

A traumaorientált bibliakutatás az utóbbi évtizedekben a Zsoltárok könyvét is egyre inkább olyan vallási szöveggyűjteményként értelmezi, amely az egyéni és kollektív traumák tapasztalatait őrzi, és a megküzdés, valamint a felépülés narratív kereteit kínálja. Jelen tanulmány a 73. és 74. zsoltár traumafenomenológiai vizsgálatára vállalkozik, különös figyelemmel az egyéni és közösségi szenvedéstapasztalat megjelenésére. A 73. zsoltár az egyéni trauma sajátosságait tárja fel: a hit, az identitás és az erkölcsi rend megrendülésének folyamatát jeleníti meg. Ezzel szemben a 74. zsoltár a közösséget érő pusztítás és veszteség nyomán kibontakozó kollektív trauma jellegzetes vonásait mutatja be. A két szöveg összehasonlító elemzése rámutat arra, hogy az egyéni és kollektív trauma számos közös fenomenológiai mintázatot hordoz, ugyanakkor a stabilizáció és a gyógyulás útját eltérő módon ábrázolja.

The Book of the Prophet Jeremiah contains four visions that are generally accepted by scholarly consensus: 1:11–12; 1:13–16; 24:1–14; and 38:21–23. This thesis examines the origin, structure, and possible interpretations of these visions, with particular attention to identifying and analyzing elements that indicate visionary experience. The book also contains several other passages that include vision-related elements, namely: 4:23–28; 11:18–23; 13:1–11; 25:15–38; 23:19–20/30:23–24; and 4:13–18. These disputed passages are also examined in the thesis. In this context, I summarize scholarly opinions regarding their literary classification and possible interpretations. This makes it possible to see which elements support the interpretation of these passages as visions and which arguments have been put forward against such an understanding. The concluding section of the thesis presents a synthesis based on the four visions accepted by scholarly consensus.

Numerous textual records have preserved the father-son structure of scribal families in the ancient Near East and Egypt. This phenomenon was likely present in Israel as well, and is particularly reconstructable in the activities of the Shaphanide family, which formed the core of the Deuteronomistic circle (2Kgs 22–25; 2Chr 34–36). The chronological framework of the Book of Jeremiah coincides with the period of Josiah's reign and the final days of Judah (Jer 1,1–3). This book features names belonging to the Shaphanide family with considerably greater frequency than in the reform texts, raising the possibility that those names are Jeremiah's close relatives. I attempted to substantiate the possibility proposed in this paper on the basis of Jeremiah's Confessions (11:18–12:6; 15:10–21; 17:14–18; 18:18–23; 20:7–18). However, the analysis neither confirms nor refutes the hypothesis.

This thesis examines the representation of transcendent beings in the Jewish literature of the Second Temple period, with special attention to 1 Enoch and the Book of Jubilees. Its aim is to explore how ideas about angels, fallen beings, demons, and heavenly mediators developed in connection with the historical, religious, and cultural changes of the period. Using religio-historical, text-critical, and comparative methods, the study analyzes Babylonian, Persian, and Hellenistic influences, as well as the figures of the Watchers, Asael, and Mastema. It concludes that these traditions do not indicate a weakening of monotheism, but rather form part of theological reflection on the origin of evil, divine justice, and human responsibility. The texts under discussion played a significant role in shaping later Jewish and Christian demonological and angelological thought.

This chapter studies the piety and suffering of King Hezekiah of Judah in the context of the textual history of Isaiah 36 and its parallel text in 2 Kings 18. King Hezekiah is generally presented as a positive protagonist, and in Isaiah his personality is paradigmatic. Hezekiah’s faith in Yhwh’s deliverance from Assyria, or indeed from any life-threatening circumstances, points beyond his personal character on the stage of Judah’s history. On the other hand, the eighth-century prophecies, including those traditionally dated to Hezekiah’s era, are often critical of anti-Assyrian activities. This chapter delves into the diverging textual traditions and provides hints on how the portrait of King Hezekiah developed from a saviour king to a model of faithfulness.

Traditionally, Christian theology interprets biblical righteousness and suffering as mirroring Christ’s righteous suffering. Yet how does this theological reading relate to scholarly exegesis and biblical theology? The question, for instance, is what role the Old Testament, with its emphasis on human righteousness and suffering, plays in this context. This volume—the unique result of a fruitful cooperation of Evangelical and Reformed biblical scholars and theologians from the Netherlands and France—explores this issue. Drawing on Gert Kwakkel’s exegetical and hermeneutical reflections in studying the Psalms of Innocence, Abram’s righteousness, and Job’s suffering, it shows how a healthy combination of thorough biblical exegesis and careful theological reflection might look.