A láncpéldázat mint szerkesztési forma a szinoptikus evangéliumokban

A tanulmány a láncpéldázatok retorikai és kognitív nyelvészeti szerkezetét vizsgálja a szinoptikus evangéliumokban, különös tekintettel Máté 13.; 21–22.; 24–25., Márk 4. fejezeteire és Lukács 13,1–16,31 szövegrészére. Amellett érvel, hogy a láncpéldázatok nem önálló mondások lazán egymás mellé rendezett gyűjteményei, hanem gondosan felépített, szervesen összekapcsolt kompozíciós egységek. Máténál és Márknál e szerkezeti egységet az anaforikus és epiforikus formulák, valamint a tematikus fokozás biztosítják. Lukácsnál viszont a koherencia inkább a fogalmi ív sajátos összekapcsolódására épül, és kevésbé a felszíni retorikai jelölőkre. Az elemzés egy önhasonló (fraktálszerű) szerkezeti mintázatot tár fel, amely egyidejűleg érvényesül makro-, mezo- és mikroszinten. Lukács evangéliuma 15. fejezetének kvantitatív lexikai elemzése (binomiális próba, p < 0,0001) azt igazolja, hogy az „öröm” szócsalád előfordulási sűrűsége a lukácsi láncpéldázat szerkezeti középpontján éri el maximumát. A tanulmány Walter J. Ong elsődleges szóbeliségre vonatkozó kritériumaira, a kognitív pragmatika keretelméletére, valamint rabbinikus intertextuális párhuzamokra, köztük a Bar Maʿaján-hagyományra támaszkodva helyezi el a láncpéldázatok műfaját a zsidó hermeneutikai hagyomány tágabb összefüggésrendszerében.