Adorjáni Zoltán (Dés, 1956) a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben oktat 1991-től. Doktori címet 2005-ben szerzett a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen A therapeuták kontemplatív kegyessége című tézisével. Kutatási területei: az Újszövetség korának kegyességi irányzatai, deuterokanonikus és pszeudoepigráf irodalom, Imre Lajos élete és munkássága. 2015-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.
A szegény irigykedik a gazdagra. Szeretne ő is gazdagabb lenni. Ha pedig ez nem lehetséges számára, meggyűlöli a gazdagot, és kárörömmel várja vagy szemléli lebukását. De Istennél nincs lehetetlen (Lk 18,27) – figyelmeztet Jézus. Márk leírásában pedig azt is olvashatjuk, hogy amikor Jézus rátekintett a gazdagra, megszerette, és amikor rámutatott egyetlen fogyatkozására, azonnal bizonyságot tett segítőkészségéről.1 Ennél a mondatnál időzve, Kálvin először azt a korabeli római katolikus felfogást bírálja, miszerint „az erkölcsi jó cselekedetek (melyek nem a Szentlélek ösztönzése révén jönnek létre, hanem megelőzik az újjászületést) megfelelő érdemeket szereznek.”2 Majd rögtön tisztázza, „hogy Isten csakis fiait öleli magához atyai szeretettel, akiket az örökbefogadás lelkével újjászül, s ezt a szeretet eszközli, hogy az ő ítélőszéke előtt tetszést találnak. E szerint az értelem szerint szerettetni az Istentől és megigazulni őelőtte, hasonló jelentésű kifejezések."