Repozitórium index

E dolgozat Aurelius Augustinus Szentháromságtanának mélyebb megértésére összpontosít. Református egyházunk, hitvallásunk meghatározó tétele a Szentháromságtan, mely a maga titokzatosságával mindig hagy kérdéseket maga mögött, sok hívő ember számára nem egyértelmű, mit foglal magába e tétel. Dolgozatom arra keres választ, hogyan kell a Szentháromság személyeit egyben és külön látni, elképzelni. Augustinus komoly bibliaismerettel és apologetikai céllal írta meg művét, így a mai kor embere egy bibliailag megalapozott tantételbe nyerhet betekintést, mely nem csupán a megértésben segít neki, hanem abban is, hogy hite védelmében fel tudjon lépni. Az általam tanulmányozott szerző művében néhány ószövetségi igehely szentháromságtani jelentőségét is kiemeli. Miért nevezhető Fiúnak Jézus, kitől származik a Szentlélek, hogy lehet egyként tekinteni a Szentháromság személyeire, milyen viszony áll fenn közöttük?

Az abortusz napjaink társadalmában komoly jogi, politikai és etikai viták témáját képezi. Ebben a vitában megkérdőjeleződik a kezdődő élet értéke és méltósága, az anya önrendelkezési joga a maga teste felett, a születendő magzat életjoga vagy éppen a hozzátartozók és az abortuszt végző orvos felelőssége. Az nézetek és álláspontok ütköztetéséből jól érzékelhetően kimarad az egyházi vagy teológiai szemlélet figyelembevétele. 

Ebből a helyzetből kiindulva fogalmaztam meg kutatásom fő kérdését: Aktuális válaszokat nyújt a keresztyén etika a mai abortuszkérdésre? Milyen álláspontot képvisel a protestáns és a római katolikus etika az abortusz kérdésében? A kérdés előrejelzi, hogy a két felekezet álláspontja bizonyos részkérdésekben eltér egymástól. Dolgozatomban a hivatalos egyházi nyilatkozatokat és enciklikákat állítom egymás mellé, keresve az abortuszkérdésről alkotott megegyező és elkülönülő szemléleteket. 

Ez a dolgozat a keresztyénség és a késő sztoa gondviseléshite közötti hasonlóságokat, illetve különbségeket tárgyalja. A keresztyénség óvakodott a sztoikusoktól, a pogánysága miatt, maga Marcus Aurelius, a filozófus császár pedig üldözte a keresztyéneket, noha nem tudott róluk semmit. Megfigyelhető a sztoicizmus képviselőinek műveit olvasva, hogy számos ponton van hasonlóság a sztoikusok és a keresztyének nézetei között, ennek egy szeletét vizsgáljuk meg most, a gondviseléshitet. A gondviseléshit jelentőségét az támasztja alá, hogy a történelem során az ember mindig ki volt téve a világ hatásainak, bántalmainak, legyen szó természetről vagy politikai hatalomról – ilyen helyzetben, az ember próbálja bizalmát a felsőbbrendű hatalmakba helyezni. A gondviseléshit kér oldalról kerül megvilágításra, Marcus Aurelius Elmélkedések című műve és a Heidelbergi Káté alapján.

A Biblia, Isten emberek által közvetett, sugalmazott üzenete az emberiségnek, nem az örökkévaló Ige, a Logosz, hanem tanúságtétel a Logoszról, Jézus Krisztusról. Isten emberré válik az emberért, meghal a bűnei megfizetéseképp, ugyancsak emberi testben feltámadt, hogy „aki hisz őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Ezt nevezzük Isten megváltói cselekedetének. A Korán teljesen más minőségben van jelen az iszlámban, mint a Szentírás a keresztyénségben. A Korán szövege nem tanúbizonyságtétel, nem élmények, tapasztalatok narratív, bölcsességirodalmi, vagy prófétai és egyéb műfajban megfogalmazott ihletett írás(ok), hanem maga Isten szava, az örökkévaló Logosz. És mint ilyen, semmi sem kérdőjelezheti meg, ugyanis akkor az Isten megbízhatóságát, szavának hitelességét vonnánk kétségbe. Ez a tekintélyelvűség olyannyira erős, hogy kritikai gondolkodást használni a Koránnal szemben súlyos véteknek minősül.

Szükséges-e az egyház ahhoz, hogy megismerhessem Istent, és kapcsolatba kerülhessek vele? Krisztus evangéliumát csak az egyházon belül ismerhetem-e meg? Van-e folytonosság Krisztus missziói parancsa, az apostolok és a mai egyház között? Ha van, akkor ez miben mutatkozik meg? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ, amikor dolgozatom témájául a egyházról szóló teológiai tanítást választottam. A vonatkozó szakirodalom tanulmányozása során ezek a kérdések tovább kristályosodtak. Végül az egyház lényegének meghatározása és jellemzőinek dogmatörténeti áttekintése mellett döntöttem. A dolgozatban az egyházról szóló teológiai tanítás alakulását vizsgálom: kiindulópontul a Szentírás bizonyságtételét választottam. Ezt követi az apostoli atyák és az egyházatyák megfogalmazásainak summája, majd a reformátorok tanításán keresztül igyekeztem eljutni a XIX.-XX. századi teológusok és gondolkodók megállapításaiig.

A dolgozatom azt a vitát mutatja be, amely a 19. századi Erdély református egyházának egyik központi kérdése körül bontakozott ki. E kérdés legelőször a teológiai oktatás központosításakor merült fel, majd pár évtized múlva újra felmerül, csak most már sokkal erőteljesebben, azonban még ekkor sem sikerül végleg eldönteni, hogy „Enyed vagy Kolozsvár” legyen a teológiai fakultás székhelye? Aztán a század végére egyre többen gondolják úgy, hogy Kolozsvár több szempontból is előnyösebb lenne, így végül a teológiai oktatás felköltözik Nagyenyedről.

A niceai Első Egyetemes zsinat után sokan reménykedtek abban, hogy Áriusz és az ő tanítása által okozott zűr elcsendesedik. A zsinat által megfogalmazott hitvallás viszont a Fiúra vonatkozó részekben nem volt eléggé következetes és határozott, a Szentháromságot pedig csak esetlegesen érintette. Így a teológiai viták heve nem csitult Nicea után sem: Egyrészt a Fiú istensége, és Jézus két természetének a kérdése került központba, másrészt pedig felmerült a Szent Lélek istenségének a témája is. Ezen új kérdések és az azokból adódó viták, ellentétek megoldásában óriási rész jutott a kappadókiai atyáknak is. A pneumatológia tekintetében Nagy Baszileiosz De Spiritu Sancto című, Amphilokiosznak ajánlott munkája nemcsak, hogy rengeteg kérdéses dolgot helyre tett, de egyenesen korszakalkotó volt.

Poitiers-i Hilarius Hyeronimus, Ambrosius és Augustinus mellett kétségtelenül a korai latin teológiai gondolkodás egyik kimagasló alakja. Dolgozatunkban Hilarius életét és teológiáját szeretnénk röviden bemutatni. Hilarius teológiai gondolkodása, apológiai munkássága, valamint hozzájárulása a nyugati szentháromságtan és krisztológia fejlődéséhez kulcsfontosságú. Hilarius életét és teológiájáta már ismert teológiai-és dogmatörténeti alapon közelítjük meg, majd rátérünk az egyházatya életének és teológiájának tárgyalására. Az első részben tehát a dogmatörténeti kontextust elevenítjük fel, a Nicaeai zsinat utáni eseményeket, a kor témábavágó hitvallásait mutatjuk be röviden. A második főrészben Hilarius életrajzi vonatkozásait tárgyaljuk, majd a harmadik részben teológiáját ismertetjük, pontosabban teológiájának szentháromságtani és krisztológiai aspektusait az ariánus-és homoiánus viták összefüggésében.

A Tomus ad Antiochenos a 362-es alexandriai zsinat levele. E szinódusi levél tanulmányozására az indított, hogy eddig nem jelent meg magyar nyelvű fordításban. Ezért most megszólaltatjuk anyanyelvünkön. Célunk: rámutatni Athanasziosz levelének a niceai anatéma és a szárdikai (egyetemes) zsinat hitvallása okozta terminológiai bonyodalmak feloldási kísérletében betöltött szerepére. Ebben a dolgozatban elsőként Athanasziosz élettörténetét, műveit mutatjuk be. Másodsorban ismertetjük azokat a teológiai irányzatok képviselőit és tanítását, melyekre utalást történik a Tomus ad Antiochenosban. Harmadszor vázoljuk e szinódusi levél kapcsán a kulcsfontosságú Szentháromságtani kifejezések szemantikáját, történetét, ill. alkalmazását. A levélnek krisztológiai aspektusa is igencsak fontos kérdés, de ezúttal a levél Szentháromságtani kérdéseivel foglalkozunk.

A keresztyén tanítás egyik alapvető fejezete a Szentháromság. A mai úgymond letisztult formáját azonban hosszas fejlődés előzte meg, amely sokszor nem volt mentes a tan körüli vitáktól és a különböző értelmezésekből fakadó tévtanításoktól sem. Dolgozatunkban ennek a tanbeli fejlődésnek az egyik fontos állomását szeretnénk röviden ismertetni. Miután a 3-4. századi szentháromság-vitákat lezárja a 381-es konstantinápolyi egyetemes zsinat, Augustinus is összefoglalja a kappadókiai atyák által kidolgozott, és a zsinat által nyugvópontra jutott, a már bevett szentháromságtant. Augustinus természetesen a maga sajátos stílusában értelmezi a Szentháromságot. Szentháromságtanának bemutatására egy különálló, tizenöt könyvből álló korszakos teológiai–filozófiai értekezést írt, a Szentháromságról címen. A nagyszabású mű nemcsak a dogma összefoglalását nyújtja az olvasó számára, hanem bizonyságot tesz Augustinus szellemi nagyságáról is.

A dolgozatban a Szentháromságba vetett hit fejlődéséről lesz szó, mégpedig a Szentírástól a 381-es konstantinápolyi zsinat hitbeli meghatározásáig, ahol tételesen is megjelenik, hogy az egyház egy isteni lényegben, három személyt tisztel, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, és mindegyiket egyenlő imádatban részesíti.