Repozitórium index
Szakdolgozat › Török-Buzdug Sándor › 2025 › Pages: 53 › Supervisor: Somfalvi EditA dolgozatomban Kalotaszeg bizonyos gyülekezeteiben, összesen kilencben kutatok olyan paraliturgikus elemek után, amelyek a temetkezési szokásokban megjelennek. A téma feldolgozása mind néprajzi és teológiai szempontból releváns, mivel feltárja a gyülekezetek múltban és jelenben élő tradícióit, továbbá, hogy miként jelenik meg a szeretetszolgálat gyakorlása, mellesleg rámutat arra, hogy egy térségben milyen a halálhoz való viszonyulás és hogyan vészeli át egy közösség a gyász időszakát. Dolgozatom célja a kalotaszegi református gyülekezetek temetési szertartásának vizsgálata, különös tekintettel a paraliturgikus elemekre és azok közösségi szerepére. A kutatást az általam kiosztott kérdőívek alapján végeztem. Empirikus adatok alapján feltárom a temetési szokások teológiai, kulturális és gyakorlati vonatkozásait.
Szakdolgozat › Szántó Szilárd › 2025 › Pages: 78 › Supervisor: Somfalvi EditA dolgozat a temetéssel kapcsolatos paraliturgikus elemeket vizsgálja a Marosi Református Egyházmegye néhány gyülekezetében. Ezek a liturgián kívüli, ám vallási jelentőséggel bíró szokások (virrasztás, a búcsúformák, gyászolók támogatása,) teológiai és gyakorlati jelentőséggel bírnak, munkánk során ezeket térképeztük fel. Megvizsgáltuk, miként vannak jelen a gyülekezetek életében, hogyan kapcsolódnak a református temetési hagyományhoz, és milyen szerepet játszanak a gyász feldolgozásában. A dolgozat célja, hogy hozzájáruljon a református egyházi liturgiai gyakorlat jobb megértéséhez, ebben külön kiemelve a halálhoz való viszonyulást.
Szakdolgozat › Szilágyi Alpár › 2025 › Pages: 64 › Supervisor: Czire SzabolcsA dolgozat az עָנָו (ʿānāw) héber kifejezés nyelvészeti, teológiai és etikai vizsgálatán keresztül tárja fel az alázat vallási erényként való megjelenését az Ószövetségben. Célja annak bemutatása, miként határozza meg ez a gyakran félreértett fogalom az ember viszonyát Istenhez, önmagához és embertársaihoz. A tanulmány szisztematikusan elemzi az alázat jelentéstartományát a történeti, prófétai és bölcsességi irodalom szövegkorpuszaiban, különös figyelemmel József, Mózes és Dávid alakjára. A kutatás lexikográfiai és kommentári forrásokra támaszkodva alkalmaz nyelvészeti, történetkritikai és teológiai módszereket, valamint párbeszédet folytat több kortárs tudós, köztük Gerhard von Rad, Walter Brueggemann és Christopher J. H. Wright megközelítésével.
Szakdolgozat › Páll Zalán › 2025 › Pages: 97 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA dolgozat az 1830. évi generális zsinati jegyzőkönyv elemzésén keresztül mutatja be az Erdélyi Református Egyházkerület 19. századi belső működését, társadalmi és jogi struktúráit. A vizsgálat középpontjában a jegyzőkönyv főbb, hangsúlyos témái, a házassági bíráskodás, a lelkészek és tanítók életkörülményei, valamint az egyházi adminisztráció és döntéshozatal állnak. Külön figyelmet fordítottam Bodola János püspök életútjára, szolgálatára és teológiai irányvonalára, valamint az Endemann-per jelentőségére, amely jól példázza az ortodoxia és a felvilágosult protestantizmus közötti feszültségeket. A dolgozat forrásközpontú megközelítése jogi, teológiai és társadalomtörténeti szempontokat ötvöz, feltárva azokat a mechanizmusokat, amelyek az egyház megújulását és közösségformáló szerepét a korszak kihívásai között is fenntartották. A munka célja, hogy hozzájáruljon a 19.
Szakdolgozat › Bokor-Imreh Huba › 2023 › Pages: 79 › Supervisor: Somfalvi EditDolgozatomban a Sepsi Református Egyházmegye temetési szertartásainak paraliturgikus elemeivel foglalkozom. Ez azt jelenti, hogy elsősorban azokat a szokásokat, gyakorlatokat gyűjtöm és elemzem, amelyek nem tartoznak a temetési liturgiához, de egy közösség gyakorolja azokat a temetés előtt, alatt vagy után. Dolgozatom során válaszokat keresek különféle elméleti kérdésekre a temetéssel kapcsolatosan. Érdekel a temetés istentiszteleti jellege, a temetési szertartás történelmi alakulása, valamint szeretetszolgálati jellege. Választ keresek arra, hogy melyek is pontosan a paraliturgikus elemek és miért fontosak. Mindezek fényében elemezem a gyülekezetekben gyűjtött adatokat. Válasz keresek arra, hogy milyen összefüggés van a paraliturgikus elemek és a lelkigondozás, a közösség formálása és a halálhoz való helyes viszonyulás között. Végül az igehirdetés fontosságát vizsgálom meg.
Szakdolgozat › Nagy Dávid › 2023 › Pages: 66 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA dolgozat elsődleges célja az Erdélyi Református Egyházkerületben végbemenő közigazgatási (határ)módosítások feltárása és ismertetése 1868–1920 között, főként a korabeli levéltári források tükrében. A kutatás során bebizonyosodott, hogy a jelzett időszakban az egyházkerület közigazgatástörténete rendkívül gazdagnak mondható, melyet a dolgozat két nagyszabású területi reformon túlmenően–melyek alapjaiban másították meg egyes egyházmegyék határvonalait–, az egyes egyházközségek sajátos helyzetképével, és azok további alakulásával szemléltet.
Szakdolgozat › Nagy Dávid › 2022 › Pages: 37 › Supervisor: Kolumbán Vilmos József(Ez a dolgozat bemutatásra került a 25. Reál- és Humántudományok ETDK, illetve a 36. OTDK keretében. Az 25. ETDK-n a dolgozat harmadik helyezést ért el.)
Amikor az Erdélyi Református Egyházkerület közigazgatás történetének egy adott szakaszát választottam dolgozatom témájának, mindezt annak tudatában tettem, hogy egy eddigi ismeretlen területtel kell foglalkoznom. A megfelelő forrásanyagok megléte szintén kérdés volt, akárcsak az időszak pontos behatárolása. A munkamódszer javarészt primer kutatást igényelt.
Szakdolgozat › Biró István › 2021 › Pages: 38 › Supervisor: Kolumbán Vilmos József1940. augusztus 30-án a második bécsi döntés nemcsak Erdély földrajzi megosztottságát eredményezte, hanem magával vonta az Erdélyi Református Egyházkerület kettészakadását is. A korabeli egyházi vezetés jelentős szerepet játszott a két világháború közötti erdélyi magyar társadalom és közélet alakulásában, amit főként az oktatás terén igyekezett érvényesíteni. Ez alól a második bécsi döntést követő napok, hetek sem voltak kivételek. Jelen dolgozat azt a célt szolgálja, hogy pontos kimutatást közöljön azokról a kezdeti intézkedésekről, egyházi határozatokról, demográfiai következményekről, amelyek hatással voltak az erdélyi református egyház életére a második bécsi döntést követő hetekben, mindezt egy időrendet követő, eseménytörténeti szálon mutatva be.
Publikáció › Makkai Sándor › 1931 › Pages: 53Az Erdélyi Református Egyházkerület 1931. november 21-iki közgyűlésén az 1929 november 23-iki közgyűlés óta eltelt két esztendőről.
Szakdolgozat › Máthé Lóránd Árpád › 2011 › Pages: 64 › Supervisor: Kiss JenőDolgozatomban olyan egyházi köntösbe öltöztetett népi szokásokat szeretnék felkutatni, amelyek akár még napjainkban is, vagy a közelmúltban, életben voltak a magyarság körében. Három témakörhöz kötődő babona csoportot szeretnék bemutatni. Ezek a következők: Az első a terhesség-, születés- és keresztelés témaköréhez tartozó babonák. A második a lakodalom témaköréhez tartozó népi szokások és hiedelmek. A harmadik pedig a temetés rítusa köré csoportosuló kialakult népi szokások.
Szakdolgozat › Lőrincz Imola › 2014 › Pages: 156 › Supervisor: Kovács László AttilaA halál, a temetés témája, mondhatni tabu kérdés, bár nap, mint nap halnak meg emberek és végeznek temetési szertartásokat a lelkészek. Az egyházban mégis keveset beszélünk a halálról, a meghalásról. Igehirdetésekben is ritkán fordul elő. Talán ennek is tudható be, hogy a népi hiedelemvilágban még mindig sokféle elképzelés él, ezekről a kérdésekről. Mi a halál, mi a meghalás? Mit jelent a keresztény temetési szertartás és annak egyes rítusai?
Szakdolgozat › Csalóka Ernő › 2017 › Pages: 63 › Supervisor: Buzogány DezsőEbben a dolgozatban Vásárhelyi János (1888-1960), az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének életét, lelkipásztori, püspöki, és a politikai közéletben végzett szolgálatát szeretném ismertetni. Külön hangsúlyozni kívánom a püspök szolgálatának azt a vonását, amellyel példamutatóan helyt állt az Egyházkerület, és az erdélyi magyar kisebbség védelmezése érdekében. Egy olyan korban választották meg a Kerület püspökének, amely úgy az egyház, mit az erdélyi magyarság életében a legkritikusabb volt.
Szakdolgozat › Gál Adél › 2018 › Pages: 73 › Supervisor: Buzogány DezsőIgen izgalmas és eseménydús időszak tárul a szemünk elé, ha az Erdélyi IKE történetét szemléljük az 1930-as évek elején. Rengeteg találkozóra, konferenciára, sporteseményre, nemzetközi összejövetelre került sor. Egy-egy ilyen konferencián nem egyszerűen a találkozás lehetősége volt fontos, hanem az is, hogy közösen tárgyalhassanak meg számukra égetően fontos témákat. Csodálattal töltheti el az olvasót, ha a témák sokféleségére tekint, ha felismeri, hogy az Erdélyi IKE már ebben az időszakban tudatosságra, odafigyelésre, felelősségteljes életre próbálta nevelni a fiataljait. A felelősségteljes élet két irányban figyelhető meg: egyrészt a szervezet alapiratának megfelelően Krisztushoz vezetni a fiatalokat, emellett pedig különösen hangsúlyos az erdélyi magyarság szerepének és fontosságának felismerése, fenntartása.
Szakdolgozat › Kállai Benedek › 2018 › Pages: 68 › Supervisor: Buzogány DezsőVásárhelyi János személyének és munkásságának kutatása, úgymond még gyerekcipőben jár. Az említett témával senki sem foglalkozott behatóbban. Így e munka megalapozója lehet a Vásárhelyi-kutatásnak. A dolgozat, a hajdan élt püspök (1888-1960) származására és ifjúkorára fokuszál, a teológiai éveivel bezárólag (1910). Így életének következő területeit mutatja be: származása, kollégiumi évei és teológiai tanulmányai. Mindezt a következő munkamódszer alkalmazásával tárja az olvasó elé: első lépésként kortörténeti áttekintést ad, majd pedig a “tőle olvass” elve alapján, Vásárhelyi János önéletrajzírását követve mutatja be az eseményeket, úgy hogy közben más beszámolókkal is összeveti az abban leírtakat.
Szakdolgozat › Topai Attila › 2020 › Pages: 75 › Supervisor: Somfalvi EditAmint dolgozatom címe is elárulja, dolgozatom halottas énekeskönyveink múltjára és lehetséges jövőjének a feltérképezésére tekint. A református temetés jellemvonásainak kutatása után, elsőként figyelmem, az évszázadok során megjelent liturgiás könyvek, halottas énekeskönyvek, valamint gyülekezeti énekeskönyvekben levő temetési énekek áttekintésének szenteltem. Munkám ezen, része a rég feledésbe merült halottas énekeink felelevenítését szolgálta. Mint kiderült a gyülekezeti énekeskönyvektől különálló halottas könyvek, teológiai kifogásolhatóságuk ellenére, kulcsfontosságú szerepet játszottak régi magyar dallamkincsünk megőrzésében. Halottas énekeink különleges dallamanyaguknak köszönhetően könnyen belopták magukat a gyülekezetek szívében, és évtizedekig megőrizték töretlen népszerűségüket. A XIX-XX. század során, a halottas könyvek megszűnését követően a temetési énekek a gyülekezeti énekeskönyvekben jelentek meg.
Szakdolgozat › Lészai Róbert › 2017 › Pages: 81 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA 400 éves reformáció megünneplése merőben eltért az 500 éves évforduló megünneplésétől. A 20. század elején sokkal puritánabb református egyházat ismerhettünk meg, ahol az egyház nem önmagát ünnepelte. A megemlékezés legfontosabb célja volt a szolgálat és misszió.