Repozitórium index

Tartalomtípus
Év
Nem nyilvános dokumentumok csak részleteket jelenítenek meg. Összesen 11 eredmény
SzakdolgozatHorváth Alexandra-Melinda2025Pages: 77Supervisor: Papp György

A dolgozat az apostoli atyák Jézus Krisztus halálával kapcsolatos beszédmódját vizsgálja nyelvi-stilisztikai, illetve teológiai szempontból, különös figyelemmel a szövegek retorikai szerkezetére, fogalmi készletére és történeti-tartalmi kontextusára. A dolgozat nem dogmatikai konklúziók megfogalmazására törekszik, hanem arra, hogy feltárja, miként jelenik meg Jézus Krisztus halálának eseménye az apostoli atyák írásaiban, különösen az idői meghatározás, a szoteriológiai értelmezés és a retorikai hangsúlyok tükrében. A dolgozat részletesen elemzi többek között Római Kelemen, Antiochiai Ignác, Szmirnai Polikárp, valamint a Barnabás-levél és Hermász Pásztorának releváns szakaszait, továbbá kitér a Diognétosz-levél és az eucharisztikus szövegrészek tanúságtételére is. A kutatás alapjául a magyar és görög nyelvű szövegek összevetése és exegézise szolgál.

SzakdolgozatSzéll Robert-Pál2025Pages: 60Supervisor: Tódor Csaba

Ez a dolgozat a 16–17. századi unitárius teológia krisztológiai értelmezéseit vizsgálja, különös tekintettel arra, hogyan látták az első unitárius gondolkodók Jézus Krisztus természetét és szerepét. A központi kutatási kérdés azt vizsgálja, vajon Krisztust pusztán erkölcstanítónak tekintették-e, vagy inkább isteni megbízással rendelkező, lelki tekintéllyel bíró alaknak. A tanulmány abból indul ki, hogy a korai unitárius krisztológia nem csupán racionális teológiai konstrukció volt, hanem a hitben gyökerező, mélyen átélt lelki meggyőződés is. A dolgozat négy teológiai fókuszpont köré épül: Krisztus megtestesülése, a megváltás és kiengesztelődés fogalma, a megigazulás tana, valamint az adoratio kérdése, vagyis, hogy imádandó-e Krisztus. Ezek a témák kiindulópontként szolgálnak a korai unitárius gondolkodás teológiai sokszínűségének és fejlődésének értékeléséhez.

PublikációFerencz Árpád20251182Pages: 88--101

A rómaiakhoz írt levél Karl Barth legismertebb és legnagyobb hatású műve. A 20. századi teológiai fejlődés tekintetében mindenképpen megkerülhetetlen. Az előadás arra összpontosít, hogy ez a korszakalkotó mű hogyan helyezhető el a hermeneutikai kiáltvány és a klasszikus kommentárirodalom között. Kiemelt figyelmet kapnak Barth munkájának intertextuális vonatkozásai, amelyeket ez az előadás különösen hangsúlyoz. A vizsgálat a kortárs ideológiai és kulturális kontextus figyelembevételével tér ki a mű felépítésére és érvrendszerére, és elősegíti annak mélyebb annak megértését. Az előadás egyúttal magyarázatot ad fordítói döntésekre.

PublikációSimon Attila20221155Pages: 533--546

Ez a tanulmány Kálvin hatalmas írott hagyatékának csupán egyik szelete alapján vizsgálja, hogy a reformátor miként használta az örök élet és a halál fogalmát. A zsoltárok könyvéhez és a János evangéliumához írt kommentárja, valamint levelezései jól érzékeltetik, hogy az Isten által teremtett embernek milyen változásokon kell átesnie, hogy a halállal való szembenézés súlyos próbájában az örök élet reménysége tudjon enyhülést és segítséget nyújtani számára. Kálvin biztos talajon áll az örök élet és az örök halál állapota tekintetében, viszont az eszkhatológiai kérdések tekintetében hol magabiztosan fogalmazza meg állításait, hol pedig elbizonytalanodva vallja be: nem bizonyos abban, hogy magyarázata megfelel Krisztus szavainak.

PublikációVisky Sándor Béla2010Pages: 280

A teodicea-kérdés filozófia- és teológiatörténeti vonatkozásait mutatjuk be Platóntól napjainkig, különös tekintettel két közismert filozófus (Kant és Nietzsche), valamint két 20. századi teológus (Moltmann és Sölle) munkásságára.

PublikációSven Grosse20181115Pages: 523--533

Az előadás Philipp Melanchthon teológiájának jelentőségével foglalkozik a reformáció és az erdélyi oktatási rendszer fejlődése szempontjából, majd rátér Melanchton fő teológiai munkájára, a Loci communes-ra. Míg az új protestantizmus hatására az 1521-es korai Loci sok figyelmet kapott, a Loci későbbi verzióiról az az általános vélemény, hogy Melanchthon itt elvesztette reformerejét. A Loci utolsó, 1559-es kiadásában Melanchthon a megigazulás tantételét is a keresztény üzenet fő tartalmának tartja. Itt a hit fogalmára összpontosít.

PublikációPapp Zsolt20191124Pages: 377--392

Reinhold Niebuhr realizmusának egyik táptalaja az a valóság volt, amelyet Detroit társadalmában tapasztalt meg. A szegénység, a társadalmi problémák, a kizsákmányolás szöges ellentétben álltak azzal a derűlátó szemlélettel, amelyet az általa is olvasott liberális teológia tanított az ember állapotáról és a társadalomban rejlő lehetőségekről. A Detroitban töltött időszak radikálisan realistává tette etikai szemléletét is.

PublikációJuhász Zoltán20201133Pages: 242--265

Eduard Böhl, a 19. század második felének tudós teológusa 1864-től 1899-ig volt a bécsi Protestáns Teológiai Fakultás Református dogmatikai tanszékének professzora. A Habsburg-kormányzat 1818-ban központi rendelettel tiltotta be a birodalom egész területén élő diákok számára a külföldi egyetemjárást, hogy ezzel az intézkedéssel akadályozza meg a német egyetemek liberális szellemiségének beszivárgását.

PublikációSteiner József20201134Pages: 416--419