Református Szemle 111.5

Studium

Herczeg Pál(475--483)

Az 1Pt 3,18–24 perikópa rengeteg gondot okozott és okoz ma is az exegétáknak. Ez a rövid szövegrész olyan témát érint, amely kijelentésében egyedi az Újszövetségben, tartalmában pedig rengeteg vallástörténeti, ószövetségi és intertestamentális vonatkozású gondolatot érint, és mindezek mellett még a kezdődő dogmafejlődés is fontos szerepet kap értelmezésében.

SzaktanulmányÚjszövetségkeresztség, halál, pokol, pokolra szállás, halál utáni élet1 Péter 3.18 - 22, 1 Péter 4.6
Ledán M. István(484--508)

A kutatók többsége korábban amellett érvelt, hogy az 1Pt 3,18–22-ben a szentíró egy Krisztus-himnusz vagy egy keresztelési himnusz elemeit használta fel az 1Tim 3,16, illetve a Fil 2,6–11 mintájára. Többen is megkísérelték rekonstruálni a himnusz szövegét. A legismertebb hipotetikus szöveg Rudolf Bultmann leleménye, aki voltaképpen a levél és főként a szakasz hitvallásszerű vagy annak érzékelt elemeit ollózta össze. Az exegéták a tekintetben maximálisan egyetértenek, hogy a textus rendkívül homályos és problematikus. Minthogy nem világos a kapcsolat a vers tartalma és a közvetlen kontextus között, nehéz eldönteni, hogy mi lehetett a szerzői szándék.

SzaktanulmányÚjszövetségSeol, pokol, pokolra szállás1 Péter 3.18 - 22
Gaál Botond(509--522)

A hittudomány szó érdekes, egyszersmind különös szóösszetétel, s mint ilyen fölkelti érdeklődésünket. Már régen honossá vált köznyelvünkben, hétköznapi természetességgel használjuk, és nem is gondoljuk, milyen bonyodalmat rejteget. A hittudományok többes számú alak a Magyar Tudományos Akadémia által is hivatalosan elfogadott tudományterület, ezért javasolom, mi is fogadjuk el a használatát. Ha pedig elfogadtuk, akkor azonnal magyarázatra szorul, elsősorban abból a szempontból, hogy amikor a hittudományok közé soroljuk a teológiát is, értelmezhetjük-e azt tudománynak. Másképpen is fogalmazhatunk: mi módon értelmezhetjük tudományként?

SzaktanulmányRendszeres teológiateológia és természettudományok, vallás és tudomány, interdiszciplinaritás
Sven Grosse(523--533)

Az előadás Philipp Melanchthon teológiájának jelentőségével foglalkozik a reformáció és az erdélyi oktatási rendszer fejlődése szempontjából, majd rátér Melanchton fő teológiai munkájára, a Loci communes-ra. Míg az új protestantizmus hatására az 1521-es korai Loci sok figyelmet kapott, a Loci későbbi verzióiról az az általános vélemény, hogy Melanchthon itt elvesztette reformerejét. A Loci utolsó, 1559-es kiadásában Melanchthon a megigazulás tantételét is a keresztény üzenet fő tartalmának tartja. Itt a hit fogalmára összpontosít.

SzaktanulmányRendszeres teológiateológiatörténet, Philipp Melanchton, megigazulás, hit
Rácz Emese(534--546)

Az 1895 őszén felavatott kolozsvári új intézmény beindulását és a nagyenyedi Teológiai Akadémia végleges megszüntetését több mint két évtizedig tartó szenvedélyes vita előzte meg. Ennek végkifejlete a Szász Domokos püspök által képviselt kolozsvári, illetve Kovács Ödön teológiai professzor által irányított nagyenyedi fél között dőlt el.

SzaktanulmányEgyháztörténetKolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, Nagyenyedi Református Kollégium, református lelkészképzés, Kovács Ödön, Szász Domokos
Simon János(547--554)

Nagy Antal Mihály református lelkipásztor, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia nyugalmazott tanára életének 86. évében, 2016. szeptember 25-én tért haza Teremtőjéhez. Megemlékezésemet hadd indítsam azzal a reménységgel, amelyről ő maga sok alkalommal tett bizonyságot tanítványai előtt, és amelyre teológiai kérdések megvitatásakor emlékeztette őket: „»Az üvegtenger partján« kapunk majd választ sok kérdésre, de egyelőre be kell érnünk azzal, amit az Ige mond anélkül, hogy túllépnénk a bibliai kijelentésen.” Ő minden bizonnyal már sok kérdésére kapott választ, amikor szemtől szembe láthatta meg Urát, ahogyan biztosak lehetünk abban is, hogy sok kérdése akkorra már súlyát vesztette, hiszen a tapasztalt tanár, a mindenki Anti bácsija sokszor egészítette ki korábban említett intését azzal, hogy valószínű sok kérdésünk már nem is lesz kérdés akkor, mert eltűnik, vagy eltörpül majd a nagy találkozásban.

Alkalmi megemlékezésEgyháztörténet, ÓszövetségNagy Antal Mihály (1930-2016), Sárospataki Református Teológiai Akadémia
Simon János(555--558)

SzaktanulmányEgyébNagy Antal Mihály (1930-2016), bibliográfia

Recensio

Geréb Zsolt(559--562)

Recenzió, kritikaÚjszövetségjudaizmus, vallástörténet
Bányai László(562--564)

SzaktanulmányÚjszövetséglátomás, halál utáni élet
Magyar Balázs Dávid(564--565)

SzaktanulmányRendszeres teológiaházasság, család, szexualitás

Novum

Magyar Balázs Dávid(566--573)

BeszámolóRendszeres teológia, Egyháztörténetkonferencia
Adorjáni Zoltán(573--578)

BeszámolóÓszövetség, Újszövetségbiblikus konferencia, konferencia, Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia
Balogh Csaba(578--581)

BeszámolóEgyébperegrináció, konferencia, holland-magyar kapcsolatok