Református Szemle 109.4

Bibliográfiai hivatkozás

Studium

Enghy Sándor(359--369)

Amikor a Dán 4-et olvasom, arra gondolok, hogy milyen módon is függ össze a politika és a politikus. Talán úgy, hogy van egy fogalom a maga jellemzőivel, amelyekből kirajzolódik egy kép, és ebbe illeszkedik bele egy személy, aki a politikát esetleg foglalkozásként műveli, és abból él. Ennek a mércének valahol az egyház is megfelel. Mert nem mindegy, milyen az egyház, milyen jellemzői vannak, és az sem mindegy, hogy milyenek annak tagjai, illetve hogy a fogalom miként határozza meg azokat, akik azt képviselik, és rajtuk keresztül milyen kép alakul ki mások szemléletében. Ebben az összefüggésben az egyházpolitika fogalmának is van üzenete. A fogalom arra utal, hogy valamilyen módon kapcsolat áll fenn az egyház és a politika között. Akármilyen is legyen a politika, abban ott van az egyház, annak tagjai meghatározhatják a politikát, nem beszélve azokról, akik közöttünk élnek, és politikusként egyházi emberek.

SzaktanulmányÓszövetségpolitika, Dániel 4, vallás és politika
Pluhár Gábor(370--400)

A címünkben megjelölt két szó ritkán kerül ilyen közel egymás mellé a szakirodalomban. Ez a dolgozat lényegében arra irányul, hogy feltárja és bemutassa. mi a jelentősége e két fogalom összekapcsolódásának, tehát arról szól, hogy a csoportdinamikai tapasztalatokat miként lehet alkalmazni a gyülekezetépítés kontextusában.

SzaktanulmányGyakorlati teológiacsoportdinamika, csoportmunka, gyülekezetépítés, pasztorálpszichológia, személyiség
Papp György(401--418)

Minden tudományág művelőjének kiválóan kell ismernie tudománya tárgyát, és ez a követelmény az emberrel foglalkozó tudományok esetében is fennáll. Így például a jó orvosnak nem elég csupán a beteg fiziológiai panaszaival foglalkoznia, hiszen akkor csak a tüneteket kezeli, hanem a teljes embert kell szem előtt tartania. A jó pszichológusnak is hasonlóképpen kell cselekednie, ha érdemben akar foglalkozni az ember úgynevezett lelki világának gondozásával. Az említett követelmény fokozottan igaz a teológiára is. Ugyanis a teológiai tudománynak az ember is tárgya. Amikor azonban úgy beszélünk a teológiáról, mint amely az emberrel is foglalkozik, világosan kell látnunk néhány dolgot.

SzaktanulmányRendszeres teológiakorai keresztény antropológia, test, lélek, szellem, antropológia, halhatatlanság
Pálfi József(419--433)

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetségét nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1931. szeptember 3-án, 11 évvel a mai romániai nyugati rész földrajzilag lefedő magyar egyházi testületének létrehozása után hozták létre. Amellett, hogy történelmi hátteret biztosítsunk egyedi részletekkel, tanulmányunk tisztelettel adózik a református nők odaadásáért és hatalmas munkájáért az egyház nevében. A Nőszövetség legfontosabb missziós szerepet játszott a Királyhágómelléki Református Egyházkerületen belül.

SzaktanulmányEgyháztörténetnőszövetség, Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Sulyok István
Rüetschi Kurt Jakob(434--435)

Kurt Jakob Rüetschi megemlékezik Tőkés István református teológusról.

Alkalmi megemlékezésEgyéb, Egyébmegemlékezés

Recensio

Kállay Dezső(436--440)

Recenzió, kritikaEgyébrepertórium, Református Szemle, bibliográfia
Adorjáni Zoltán(441--442)

BeszámolóEgyébrepertórium, Református Szemle
Péter Éva(442--443)

Recenzió, kritikaEgyházzeneMagyar Református Énekeskönyv
Papp György(444--453)

Recenzió, kritikaGyakorlati teológiahomiletika, igehirdetés (prédikáció)

Novum

Lukács Olga(454--464)

BeszámolóGyakorlati teológiadoktori védés, felekezetesedés