Újszövetség

Jel, jelentés és jelzett valóság

Alázatos bepillantás a Jelenések könyve titkaiba

Egy bezárt szoba előtt állunk, amelyben az egész világot érintő események jelei történnek: harsonák jelzik a végidőket, sátáni erők pusztítanak, ellene angyalok viaskodnak, királyi székek dőlnek meg, de a mennyei háttérben a választottak megmaradnak, végül győz Júda oroszlánja, a Bárány trónol, s a mennyből leszáll az új Jeruzsálem. Ezt éli át János, a látó, és írja le Urának parancsára. Ott benn az események nem csupán történnek, hanem már megtörténtek, ott benn együtt van a jelen és a múlt, de a kívülálló hívő embernek, a tudósnak, a művésznek jövőként kell megélnie.

H. V. Morton: Pál apostol nyomában. Egy újságíró teológiai fejtegetései

Pál apostol életét és missziós tevékenységét számos tudományos mű dolgozta fel, és voltak olyan merész, vállalkozó szellemű keresztyén utazók is – és nemcsak teológusok –, akik végigjárták azt az utat, amelyről Az apostolok cselekedetei és Pál levelei tudósítanak. Ezek közé tartozott az angol származású újságíró, H. V. Morton is, aki elsősorban saját hazájával ismertette meg az olvasókat, de a 20. század harmincas éveiben bejárta Pál apostol missziós útjainak helyszíneit is. H. V.

Kálvin és a Biblia

Kálvin János az egyik leghíresebb és legműveltebb reformátor. Nevéhez fűződik a genfi egyház, a „protestáns Róma” megszervezése. A római katolikus teológiai irodalom inkább csak az Institutio (A keresztyén vallás rendszere) című művével foglalkozik. Ezért ebben a tanulmányban elsősorban a bibliamagyarázó Kálvinra összpontosítunk.

Félreértette-e Luther Pál apostolt?

Hozzászólás a „Pál kutatás új szemléletmódja” című vitához

Vajon félreértette-e Luther Pál apostol leveleit? Vajon a 16. századi reformátorok alaptalanul hivatkoztak-e Pál apostol megigazulásról szóló tanítására és vajon helytelen útra terelték volna teológiájának megértését? Az utóbbi időben ez a kérdés újra és újra felmerül és heves vitákat vált ki a kutatók körében. Nem kell meglepődnünk azon, hogy a modern újszövetségi írásmagyarázat nem minden esetben erősíti meg a reformátorok bibliamagyarázatát.

Hermeneutikai következtetések a csodaelbeszélések értelmezéséről

Bekő István Márton, Pfarrer des kirchlichen Gymnasiums von Odorheiu Secuiesc, hat seine Disputation am 01. Juli 2010 an das Protestantisch-teologisches Institut von Klausenburg (Cluj, RO) gehalten. Sein Forschungsbereich ist Neues Testament, er hat sich mit der Problematik des Verstehens der markinischen Wundererzählungen beschäftigt.

The Historical Setting of the Gospel of Judas and its Presentation to the Wider Public

Júdás evangéliumának történeti háttere és bemutatása a nagy nyilvánosság előtt. Miután az evangéliumot ismertető tudósok egyetértettek abban, hogy ez az irat Kr. u. a 2. században keletkezett, némely újságíró mégis fölvetette annak a lehetőségét, hogy Júdás evangéliuma olyan hagyományanyagot is megőrzött, amely régebbi és megbízhatóbb annál, ami kanonikus evangéliumokban lelhető fel. Így Júdás evangéliumának bemutatása célzatossá és kétértelmű vált a nagy nyilvánosság előtt.