Az imádság a 16. és 17. századi református hitvallások tükrében

Contributor

Hogyan kell református módon imádkozni? Meggyőződésem, hogy ez egy olyan kérdés, amit időnként feltesz magának egy református hívő, ám sok esetben konkrét választ nem tudunk rá adni. Vannak ugyanis hitvallásaink, vannak irányelveink, de nem rendelkezünk olyan módszerrel, ami esetlegesen ezeket a gyakorlat nyelvére fordítja. Dolgozatom e hiányt igyekszik pótolni. Ha a református spiritualitásból indulunk ki, Kálvin megkerülhetetlen, ugyanúgy az egyházunk által elismert hitvallások is. Annak érdekében azonban, hogy minél teljesebb képet nyerhessek, igyekeztem minden rendelkezésemre álló hitvallás imádságról szóló tanítását összegezni. Az Ír Hitvallástól kezdve a Debrecen-Egervölgyi Hitvalláson át a Westminsteri Kátékon át látható, hogy szinte minden hitvallás megfogalmazza az imádság elvi alapjait, amik lefordíthatóak a kegyesség életére. Igyekszem tehát az alapelveket felsorakoztatni, oly módon, hogy az alkalmazható legyen a spiritualitás nyelvére. A dolgozat végén pedig egyrészt összehasonlítok két, eltérő korból származó imádságot, annak érdekében, hogy lássuk, melyek azok a tanítások, amik - talán reflektálatlanul - mégis ott maradtak az imádság tudatunkban, valamint egy ima módot is megfogalmazok a fenti alapelvek gyakorlatba ültetésére. Reménykedem benne, hogy dolgozatom nem csak a különböző hitvallások tanításának összegzésére lesz alkalmas, hanem felmutat egy arra néző lehetőséget, hogy valaki reformátusul tudjon imádkozni.