Repository index

Do Christians need to be socialists? Karl Barth and socialism. In this article, the author deals with a “shadow side” of the life and work of Karl Barth. From the perspective of many Eastern and Central European people who have experienced “real” socialism, the right to ask the question posed in the title is evident. It examines under what influences Karl Barth’s inclination towards social democracy and socialism arose. Three circumstances are mentioned: 1. The traditional Swiss solidarity and social sensitivity for the cause of the weak and oppressed. Karl Barth received this sensitivity, so to speak, in his parents’ house. 2. The three theologians of “religious socialism” (Christoph Blumhardt, Hermann Kutter, and Leonhard Ragaz) had a great influence on Barth. 3.

“The one who believes in him will not be put to shame”. Reinterpreting Isaiah 28:16 in Romans 9:33 and 1Peter 2:6. This study delves into the meaning of Isaiah 28:16, examining its original context and subsequent interpretation in the New Testament, with a particular emphasis on the stone metaphor. The first part scrutinises text-critical and semantic issues, considering the Masoretic Texts alongside variant non-Masoretic readings. The latter section assesses the incorporation of the Isaianic text within two New Testament excerpts. This process is mediated through the Septuagint, specifically, a revised edition thereof. The study posits that the New Testament authors, with their different contextualisations, did not seek to innovate but rather aimed to integrate their approaches into an established hermeneutical lineage, commencing with Isaiah’s earlier interpreters.

Apostle Paul and the Scriptures. An overview of current research and the price of progress. Among Dezső Kállay's biblical studies, the letters of the apostle Paul appear with special emphasis. Paul’s interpretation of the Scriptures was deeply rooted in the active Scriptural tradition of his era, not isolated in hermeneutical vacuum. The Scriptures represented not just the written text but also its interpretation, thus the Israelites’ faith was likened to both a solid foundation and spiritual sustenance, as they “drank from the spiritual rock” (1 Cor 10:4). This study aims to map the key research trajectories concerning Paul’s citations of the Bible. It begins by addressing fundamental issues within accepted consensuses, then evaluates the current state of research, informed by the six-year efforts of the Paul and Scripture Seminar under the Society of Biblical Literature and its two resultant publications. We may conclude that we know more and less at the same time.

A dolgozat a Zsidókhoz írt levélben található Zsoltáridézetekről szól. Első olvasásra már feltűnik, hogy a Zsoltárok könyvéből vett idézetek száma kiemelkedik az ószövetségi iratok közül. A dolgozat célja az idézett zsoltárszövegek elemzése, illetve a forrásszövegek megvizsgálása. A kutatás abból áll, hogy a három szöveget (a levélben megtalálható idézetet, az idézett zsoltár görög szövegét és a héber szöveget) egymás mellé állítjuk és meghatározzuk az azonosságokat és az eltéréseket, valamint elemezzük a kritikai apparátust is. Az eddigi kutatásokat, tanulmányokat és kommentárirodalmat felhasználva arra a kérdésre is rávilágítunk, hogy milyen céllal használja fel a Zsidókhoz írt levél írója ezeket a Zsoltárokat. A levél pontosabb és alaposabb megértése végett végezzük ezt a kutatói munkát, hiszen egy olyan műről van szó, amelyben az Ó- és Újszövetség egyedi módon fonódik össze.

A most előkerült nagyváradi Barth-interjú azért is fontos, mert eddig úgy tudták egy 1939-es levele alapján, hogy Barth feltételezhetően ettől a dátumtól kezdve tett egyenlőségjelet a bolsevizmus és a fasizmus közé, és hogy akkor állapította meg: a nemzeti szocializmus és a bolsevizmus egymásnak rokonai. Barth tehát ettől kezdve hitt a „Hitlerei” bukásában. Az interjúból azonban az derül ki, hogy mindezekről már 1936-ban is beszélt nyilvánosan, Nagyváradon.

Az angyaloknál kissebbé tétetett Messiás főpapi-megváltói munkáját elvégezve méltóképpen foglalta el helyét Isten jobbján. Személyét igaz emberségét, szenvedését és egész földi életútját vizsgálva bebizonyosodott az, hogy egyedül neki van joga a kegyelem királyi székét elfoglalni. Azért lett emberré, hogy az Isten emberrel való szövetsége a maga teljes mélységében megvalósuljon. Ennek a szövetségnek a közbenjárója és kezese a Messiás. Jahve személyében és tekintélyével jött el és lett nemcsak az új szövetség mediátora, hanem áldozata is, amelyben a Jeremiás által megígért bűnök bocsánata megvalósul. A Messiás ember, főpap, közbenjáró és áldozat. Az, ami eddig csak árnyék volt, itt ragyog most teljes dicsőségében.

Ez a tanulmány a Gal 3,6 és Gal 3,8 szövegének elemzését tartalmazza, az ószövetségi idézetek fényében.

Ez a téma és kérdésfelvetés korántsem új keletű – egyébként mi az, ami még annak számíthat a mai teológiában? Az egyház- és teológiatörténet során, amióta az Ószövetség bekerült a képbe, sokan és sokféle módon keresték már a választ a fenti kérdésre, és ezek eredménye számtalan könyvben és tanulmányban áll előttünk. Mindeközben azonban szakmai fórumokon, teológiai vitákban, gyülekezetekben, baráti beszélgetésekben, egyházi sajtóban, elektronikus levelezőlistákon megjelenő Ószövetséggel kapcsolatos negatív megnyilvánulások jelzik azt, hogy bár a téma nem újszerű, mégis igen aktuális marad.

A képen a következő személyek láthatók (balról-jobbra): Lengyel Lóránd, Tőkés István, Juhász István, Rapp Károly, Hermann Binder, Erdő János, Hermann Pitters, Gálfy Zoltán.

A Díszteremben sorra kerülő eseményen balról-jobbra a következő személyek láthatók: Gálfy Zoltán, Rolf Binder, Henk van de Graaf, NN, Juhász András.

Az írás Fazakas Sándor Vétkeztünk… Egyház a történelmi és társadalmi bűnösszefüggések rendszerében című könyvének elemző bemutatására vállalkozik. Köztudott, hogy a múlt század legsötétebb évtizedeiben elsősorban a keresztény/keresztyén egyházak kerültek a különböző totális rendszerek elnyomó gyakorlatának célkeresztjébe. Éppen ezért sokáig lehetetlennek (vagy inkább) értelmetlennek tűnt a kutatók számára, hogy a társadalmi és magánbűnök kérdéseit az „érintettek”, azaz az egyházi szervezetek, illetve az egyházvezetés (olykor a laikus hívek) felől értelmezzék. Fazakas Sándor „tabukat döntögető” szerzőnek számít, mivel munkájában - a nehezen megélhető áldozati sors bemutatása mellett - magára vállalja a kollaboráció, az elnyomó rendszerekkel történő együttműködés morális és teológiai kérdéseinek feldolgozását is.

A 20. századra sokan emlékeznek úgy, mint amely a masszív erőszakmegtapasztalások százada volt. Az emberpusztítás olyan méretű volt, mint addig soha az emberiség történelme során. Az erőforrásokért vívott harc globális kiterjesztése és a tömegpusztító fegyverek tökéletesítése rövid idő alatt nagyszámú emberáldozatotű követelt. A II. világháborút követően pedig fokozott igény mutatkozott az addig többnyire figyelmen kívül hagyott áldozatok hangjának meghallására. A továbblépés igényéből fakadóan össztársadalmi kérdéssé lett a múltfeldolgozás, és ennek egyik lehetséges módjaként, egyre hangsúlyosabbá vált az addig csupán hitmegéléssel és keresztyén megszólalásokkal társított megbocsátás. Annyira, hogy a század utolsó negyedében a megbocsátás kérdésköre felkerült a szekuláris és tudományos diskurzus színpadára.

Tíz éve hunyt el Sass Kálmánné Tőkés Mária, és ez alkalommal ismét meghatódva keresem a család szétszórt, erőszakosan szétvert emlékeit. Sass Kálmán (Gálospetri, 1904. április 17. – Szamosújvár, 1958. december 2.) kivégzésével családja életútját is megbélyegezték. Aztán némasági zárlatot rendeltek el és bárddal rontották a család jó hírnevét. A feleség és családanya lelki arcának kutatása közben üvegbe zárt történelemről és elhurcolt Aranykönyv híréről olvashattam. A Tőkés László püspök által Amerikából hazahozott füzetet lapozva, a svájci Welti asszony kis adattára örvendeztetett meg. A gálospetri tájházból egy olyan Sass Kálmán írta levél híre érkezett, amely eddig ismeretlen volt előttem, és emellett számos új anyakönyvi adat az érmihályfalvi lelkészek jóvoltából. Családfák tanulmányozása pedig elkerülhetetlen, mert az eddigi közlések néha elírásokat tartalmaznak.

Nem sokkal a rendszerváltás után a kutató egy időközben nyugalmazott lelkipásztort egy 1962-ből származó jelentéssel ajándékozott meg. A jelentés őróla szólt, még teológus éveiből. A tartalom, illetve a jellemzés az Állambiztonsági Szolgálatnak volt címezve, s röviden összefoglalva ez olvasható benne: a fiatalember „tehetségtelenebb, mint az apja”, „siralmasan gyenge”, mindenképpen meg kell akadályozni, hogy apja helyére kerüljön a gyülekezetben. Az élet fintora, hogy néhány évtizeden át a jelentő és a megfigyelt ugyanannak a lelkészi munkaközösségnek volt a tagja. Az áldozat, miután hirtelen birtokába került a jelentésnek, a következő alkalmon szó nélkül a jelentéstevő asztalára tette annak másolatát. Többé nem találkoztak. Az egykori ügynök elmaradt a köri találkozókról, s egy év múlva meghalt. Az egykori célszemély ma így vall erről: magamat is vádolom, nem lett volna szabad megállni félúton.

Az iskolai lelkigondozás paradigmaváltást jelent az individualizmustól a perszonalizmus irányába. A lelkigondozás által rámutatunk arra, hogy az ember több mint individuális lény. Az embert kapcsolatai, igényei és vágyai alapján lehet megérteni és megközelíteni. Az erőfeszítés eredménye nem minden esetben egy boldog ember, hanem egy olyan személy, aki érzékennyé válik a mások igénye iránt. Ez pedig a misszió lehetőségét vetíti elő.

Amikor egy kisgyermek fél vagy szorong, a legegyszerűbb őt ölbe venni és mesélni valami szépet, érdekeset és biztatót neki, hogy szűnjön a félelme, oldódjon a szorongása. Lelkipásztorként sokszor kellett megállnom magányos emberek, kórházi ágyakon fekvő betegek vagy gyászolók mellett temetéseken. Gyakran tapasztaltam, hogy saját szavaim elégtelennek bizonyultak, ami a bátorítást illeti, de egy jól megválasztott alapige vagy elbeszélt-elolvasott történet érezhetően oldotta a magányos, a beteg vagy a gyászoló ember szomorúságát, szorongását. E tapasztalatok sora vetette fel bennem a lehetőségét annak, hogy talán célzatosan lehet használni a bibliai történeteket szorongásoldásra. Ahogy a kutatás elkezdődött, kiderült, hogy a szorongás és a történetmegértés többek között korosztályfüggő, ezért le kellett szűkítenem a kutatási területemet a kisgyermekkora, mely a gyermek életében körülbelül 12 éves koráig tart.

A tanulmány címe is a romániai állapotokra utal, ugyanis Hadházy Iván (1947–1982) Besztercén született, dolgozott és halt meg – túl korán. Kolozsváron végezte teológiai tanulmányait, és rövid ideig unitárius lelkészként szolgált, tanított falusi iskolákban, és dolgozott a katolikus egyház levéltárában. Évekig munkanélküli volt, sehol sem akarták alkalmazni a rendszerrel szembeni kritikus magatartása miatt. Egyházában dr.

Hollandia hírneves fiának romániai és magyarországi látogatásáról kevesen tudnak. A közbeszédben csupán annyi ismert, hogy a teológiában a professzorságig, a politikában pedig a miniszterelnökségig vitte. Így hát egyháztörténet-írásunk adósságai közé tartozik annak felmérése is, hogy milyen volt Abraham Kuyper teológiai tanításának elterjedése a Kárpát-medencében, s főleg annak a magyar recepciója az első és második világháborút követő időszakban.

Ritka, hogy elődeink ilyen sok, szám szerint 4, egymástól igencsak különböző történelmi korszakot éltek át. Nekem most itt Musnai László életéről és munkásságáról kell megemlékeznem. Nem sokat kellett elmélkednem afelett, hogy miként különítsem el életének egyes korszakait, mert a történelem megtette helyettem.