Repository index

The aim of my thesis is to present and analyse in detail the 1687 conscriptions of five congregations in the Maros Reformed Church District, namely: Csejd, Kebeleszentiván, Jedd, Koronka, and Marosszentkirály. The primary source of my research is one of the oldest surviving matriculas of the Maros district, which provides valuable insight into the life and financial circumstances of the congregations in the 17th and 18th centuries. In the first part of the thesis, I offer a brief historical overview of the formation of the church district, followed by a concise history of the five settlements concerned. Based on the conscriptions, I then carry out a detailed analysis of the congregations’ movable assets (e.g., communion vessels, textiles, books) and immovable property (e.g., landholdings, pastors’ and teachers’ residences), as well as the role and types of donations.

A dolgozatom célja a Marosi Református Egyházmegye öt gyülekezetének, név szerint: Csejd, Kebeleszentiván, Jedd, Koronka és Marosszentkirály, 1687-es összeírásainak részletes bemutatása és elemzése. A kutatás forrásaként a Marosi egyházmegye egyik legrégibb fennmaradt matriculáját használom, amely betekintést nyújt a gyülekezetek 17–18. századi életébe és anyagi helyzetébe. A dolgozat első részében igyekszem rövid történeti betekintést nyújtani az egyházmegye kialakulásáról, majd az érintett települések rövid történetét ismertetem. Ezt követően az összeírások alapján részletesen elemzem az egyházközségek ingó (pl. úrasztali edények, textíliák, könyvek) és ingatlan vagyonát (pl. földbirtokok, lelkészi és tanítói lakások), valamint az adományok szerepét és típusait. A vizsgálat során külön figyelmet szentelek a lelkészek és tanítók javadalmazására, az egyházi adminisztráció működésére és a közösségi összefogás megnyilvánulásaira.

The thesis includes and analyzes the conscriptions of five congregations: Csittszentiván, Mezőbergenye, Mezőpanit, Harcó, and Mezőbánd. These conscriptions date back to 1687 and originate from the oldest matricula of the Reformed Church District of Maros. The matricula is rich in data, providing detailed information about the congregations' movable and immovable assets, donations, and social conditions. Initially, the thesis presents an overview of the Reformed Church District of Maros, with particular attention to its historical context, the Reformation, and the characteristics of the period in question. This is followed by brief historical descriptions of the five congregations. During the analysis of the conscriptions, special attention is given to church property elements such as communion vessels, textiles, books, lands, and buildings.

A dolgozat öt egyházközség összeírásait tartalmazza és dolgozza fel: Csittszentiván, Mezőbergenye, Mezőpanit, Harcó és Mezőbánd. Az összeírások 1687-ből valók, a Marosi Református Egyházmegye legrégebbi matriculájából. A matricula adatokban gazdag, információval szolgál a gyülekezetek vagyonáról, ingó és ingatlan javairól, adományokról, társadalmi viszonyokról. Először a Marosi Református Egyházmegye bemutatására kerül sor, tekintettel a történeti hátterére, reformációjára és az adott korszak sajátosságaira. Ezt követi az öt egyházközség rövid történeti ismertetője. Az összeírások feldolgozása során kiemelt figyelmet kaptak az egyházi vagyon elemei: úrasztali edények, textíliák, könyvek, földbirtokok, épületek. Továbbá a jobbágyi és zselléri viszonyokról, az adományok jelentőségéről, valamint a lelkészek és tanítók fizetéséről is tudomást szerezhetünk.

My thesis is based on the exploration of a lesser-studied aspect of 18th-century Transylvanian protestant church history: it examines, trough an interdisciplinary approach, the inscriptions found on elements of protestant sacred space furnishings – particularly on pulpit canopies. The analysis of the selected corpus is guided by the hypothesis that these inscriptions are functional in nature, shedding light on the liturgical role of the given object while also conveying messages to the congregation. The subject of the study includes works whose iconographic program, inscriptions, or patronal background are considered distinctive. Naturally, several technical limitations – such as later overpainting and a lack of documentary sources – posed significant challenges to the research. Nevertheless, it was still possible to work with sufficiently relevant information.

Dolgozatom a 18. századi erdélyi protestáns egyháztörténet egy kevéssé kutatott szeletének feltárásán alapszik: interdiszciplináris módon vizsgálja a protestáns szakrális tér berendezési elemein – különösen a szószékkoronákon – megjelenő feliratokat. A vizsgált korpusz elemzéséhez a következő hipotézis vezetett: a feliratok funkcionális jellegűek, tehát rávilágítanak az adott tárgy liturgikus szerepére, ugyanakkor pedig üzenetet közvetítenek a hívők számára. A vizsgálat tárgyát olyan alkotások képezik, amelyeknek ikonográfiai programja, felirata vagy patrónusi háttere különlegesnek tekinthető. A kutatásban számos technikai korlát – pl. az utólagos átfestések és az adatforráshiány – nehezítő körülményként jelentkezett. A dolgozatban a szakrális térkommunikáció elméleti kérdéseinek áttekintését esettanulmányok követik.

The dissertation focuses on the old textiles of Unitarian churches that came into the possession of the parishes from the 1600s to the mid-1800s. Drawing on 17th to 19th-century archival sources, including bishop's and dean's visitation records and parish inventory books, this thesis reconstructs the material heritage of Unitarian congregations and traces the evolution of their collections. Furthermore, the surviving textiles offer insights into congregational customs, particularly donation practices and the piety and representational needs of church members. Despite their significance, the material heritage of Unitarian congregations, especially their textiles, has received scant scholarly attention over the centuries. This dissertation aims to address this lacuna by comprehensively surveying the textile holdings of Unitarian congregations, compiling a dedicated catalogue, and analyzing relevant archival sources.

A dolgozat az unitárius egyházkörök azon régi textíliáira összpontosít, amelyek az 1600-as évektől kezdődően az 1800-as évek közepéig kerültek az egyházközségek tulajdonába. A 17–19. századi levéltári források – püspöki és esperesi vizitációs jegyzőkönyvek, egyházközségi leltárkönyvek, számadáskönyvek – segítségével kirajzolható az unitárius gyülekezetek tárgyi örökségének képe, követhetővé válnak az állományban végbemenő változások. A napjainkig fennmaradt textíliák ugyanakkor szemléletesebbé teszik a gyülekezetek életében fellelhető szokásokat, különösen az adományozói szokásrendet, valamint az egyháztagok kegyességi és reprezentációs igényét. Az unitárius gyülekezetek tárgyi örökségének, különösen a textíliáknak kevés figyelmet szenteltek az elmúlt évszázadok során. A dolgozat célja ezt a hiányt pótolni az unitárius gyülekezetek textilállományának felmérésével, egy katalógus összeállításával és a levéltári források részletes elemzésével.

A mesteri dolgozat öt marosszéki gyülekezet 1687-es összeírásáról szól, melyek név szerint a következők: Székelyszentistván, Makfalva, Székelyabod, Kibéd, Sóvárad. E dolgozat alapját az egyházmegye legrégibb matriculájának egy töredéke képezi, amely fióklevéltárnak is tekinthető, hisz számos oklevelet, határozatot, feljegyzést, díjlevelet tartalmaz. A marosi egyházmegye kialakulásának rövid történeti áttekintése után, dolgozatomban a felsorolt öt gyülekezet, illetve település rövid bemutatására kerül sor. Ebben kitérek a századok folyamán végbement átalakulásokra, változásokra, adott esetben nehézségeikre, illetve az önálló egyházközségi státusz elnyerésére. Ezt követően az egyházközségek javai kerülnek felsorolásra. A javak két csoportba kategorizálhatók: ingó és ingatlan. Az ingó javaknál főleg a klenódiumokra és a templomi, liturgikus textíliákra kerülnek előtérbe, illetve a templomi székek helyzete.

The research titled "Protocols of Five Congregations of the Maros Reformed Diocese from 1687: Nyárádselye, Berekeresztúr, Nyárádszentimre, Nyárádszereda, Nyárádszentanna" examines the year 1687 and the Maros Reformed Diocese. The study aims to uncover and analyze the surveys conducted in these mentioned five congregations, which are associated with the specific time period. The research provides a comprehensive overview of the congregations' history, their life within the Reformed Church, and the collected data. Through the analysis and interpretation of primary sources, insights can be gained into the daily lives of the congregations, religious practices, and other characteristics of religious life during this period. The findings of the thesis contribute to the historical and religious research of the Maros Reformed Diocese, helping to understand the characteristics and challenges of the 17th-century Reformed communities in Transylvania.

A régi Marosi Református Egyházmegye 17-18. századi életébe nyertünk betekintést az 1687-es Matricula segítségével. A dolgozatomban csoportosítom a templom körül használt eszközöket, és adományokat. A vizsgált négy gyülekezet javainak leírásából kitűnik, hogy a helyi kisbirtokos vagy nemes támogatása által meg tud erősödni a református ekklézsia. Szentbenedeki Toldalagi família erősen hozzájárult a gyülekezet fejlődéséhez vagy az ákosfalvi filiában a Szilágyi család templomot építtetett. Egy ilyen adományozás révén lett a mindenkori backamadarasi prédikátornak egy nyíl szőlője. Az adományok és a meglévő javak aránya mutatja az emberek áldozati kézségét, ami minden gyülekezetben észrevehető, hiszen az úrasztali, illetve a templomi textíliák esetében az adományok száma meghaladja a meglévőkét. Nemcsak a helyi gyülekezetnek adományoztak, hanem egy-egy kisebb gyülekezetnek is.

Örvendek annak, hogy a szórványtéma az egyházi elöljáróság érdeklődésének homlokterébe került, viszont azzal is számolnunk kell, hogy minél felkapottabbá válik, annál több sztereotípia és félreértelmezés tapad hozzá, s ha ezeket nem is fogom mind érinteni, jó néhányat terítékre fogok ajánlani közülük.

Ez a tanulmány Krassófüzesi Református Egyházközség történetébe nyújt betekintést.

Ez a tanulmány Bégamonostor történetét írja le.

Ahoz a munkához, amit a szórványokban lakó hívek között végzünk, szükséges ismerni azokat a lelkeket, akik itt laknak s azt a gyülekezetét, amelyet ezek alkotnak. Természetesen csak nagy vonásokban lehet ennek jellemvonásaira rámutatni, mert ez olyan kérdés, ami hosszas tanulmányt igényel s mert ezek a vonások helyenként mások és mások a helyi körülmények és az egyéniségek szerint. Maga az a helyzet, amelyben az illető lélek és gyülekezet él, a körülte lakók felfogása, hite, nyelve, világnézete befolyásolja ezeket és más és más vonásokat vált ki a lelkekből. Azért itt csak azokat az általános vonásokat keressük, amelyek minden szórványban élő lelket jellemeznek, vagy amelyek, mint kísértések, ott állanak minden ilyen lélek és gyülekezet előtt.

Következő kérdésünk az, hogyan áll a református hit más felfogással és hittel szemben ott, ahol a református egyház tagjai más egyházhoz tartozók között élnek. Milyen különbség van ebben az együttélésben, milyen hatásokat vesz át a református ember és mi az oka és következménye annak, hogy ilyen hatások alatt van. Ez a kérdés tehát egy „szórványdogmatíkát“ állít elénk, a református ember hitvallásának azon pontjait, ahol más hatások alá kerül.

Legelőször azt kell ennél a kérdésnél megállapítani, hogy az Ige és az igehirdetés nem változhat gyülekezetek, érdekek és viszonyok szerint. Az Ige egy, akárhol és akármilyen helyen prédikálják, mindig ugyanazt mondja s nincs alávetve annak, hogy milyen ismeretkörű, érdeklődésű vagy gondolkozású emberek hallgatják. Az igehirdetés is egy, vagyis nem alkalmazhatja a maga mondanivalóját az emberekhez, azok külső körülményeihez. A kérdés most az: vajjon a gyülekezet milyensége, meghatározottságai, nem határozzák-e meg mégis az igehirdetést? Erre a felelet az, hogy igenis meghatározzák, de nem annak tartalmában, hanem abban a módban, ahogyan az igehirdetés folyik.

A szórványban élő ref. vallású gyermekekről van szó. Ereknek református Intünk szerinti nevelése, tanítása és konfirmálása az ismert missziói parancsból következik. Egyházunk ezt a parancsot megértette, noha nem teljesíti mindenütt. Ennek különféle akadályai vannak, amikről alább bővebben lesz szó. De amennyiben — a külső és belső akadályok ellenére — egyházunkban valahol komolyan veszik a világiak és lelkipásztorok e tevékenységet, ott a missziói parancs miatt veszik komolyan.

A szórványban élő ref. vallású gyermekekről van szó. Ereknek református Intünk szerinti nevelése, tanítása és konfirmálása az ismert missziói parancsból következik. Egyházunk ezt a parancsot megértette, noha nem teljesíti mindenütt. Ennek különféle akadályai vannak, amikről alább bővebben lesz szó. De amennyiben — a külső és belső akadályok ellenére — egyházunkban valahol komolyan veszik a világiak és lelkipásztorok e tevékenységet, ott a missziói parancs miatt veszik komolyan.

Az erdélyi egyházaink végváraiban, a református szórványokban a pásztoráció szerepe még nagyobb jelentőségre jut. Ezeken a pontokon vagy már, vagy még nincsenek meg azok a külső keretek, amelyek Krisztus egyházának kicsi közösségeit összefognák, aszerint, amint pusztuló, vagy épülőfélben levő szórvanyról van sző A „desolata ecclesiákban“ az örökölt keretek inkább jelentik keserű és lehangoló emlékek sorát, mintsem összetartó erőt.

A szórványgondozó lelkipásztorról szólva, beszélni szeretnék először a szórványgondozó lelkipásztor helyzetéről, másodszor felkészültségéről és harmadszor speciális feladatairól.

A keresztyén egyházat a maga történetében vizsgálva, a jelenlegi egyházi mozgalmaknak olyan formáira találhatunk, amelyek a mának útmutatásul, bíztatásúl, erősítésül — tanulságul szolgálhatnak. A szórványgondozás munkáját a maga történetében vizsgálva, a puszta tudományos érdek helyett és mellett, — hiszen erre a jelen dolgozat nem is vállalkozhatik — ez a szempont vezetett. A szórványgondozást, mint történeti kérdést teljes tudományossággal eddig nem tárgyalták sem nálunk, sem idegen nyelvű protestáns irodalomban (az esetleges részlet-kérdésekkel foglalkozó irodalomhoz nem jutottam hozzá; a magyar szórványgondozás történetére pedig semmiféle feldolgozást nem találtam). A kérdést pedig az egész keresztyén világra vonatkoztatva még senki sem dolgozta fel.

Ez a kötet a szórvány kérdésének bibliai, rendszeres és gyakorlati teológiai vizsgálatáról szóló tanulmányok gyűjteményét tartalmazza.

Ez az elnevezés nagyon régi keletű, többek között már a bibliában találkozunk a diaspora kifejezéssel, amely alatt az anyaországtól távollakó, idegen népek közé szóródott zsidóságot, vagy keresztyéneket ért a Biblia. Egyházi Törvénykönyvünk szerint a szórvány olyan polgári község, népesebb tanya, ahol a hivek kevés száma miatt fiókegyházközség nem alakulhat. Magát a kifejezést többféle értelemben lehet használni.

Szórványmunka alatt érthetünk valami olyan munkát, amit valami külső és különálló szervezet, vagy egyesület vállal, vagy pedig olyant, amit maga az egyház végez. Egy magánvállalkozás-jellegű munka saját magának készítheti el programját és célkitűzéseit, az egyház állal végzett szórványgondozói munka nem állhat más alapon, mint maga az egyház s erről az alapról kell néznie minden kérdést, amely a munkában felmerül. Ha most ezt a tételt alkalmazzuk arra a kérdésre, amely vizsgálatunk alatt van: arra, hogy a szórványgondozó munkának vannak-e és milyen kapcsolatban egyházi és nemzeti vonatkozásai, megállapíthatjuk, hogy az egyházi munkában csak olyan jellegű munkáról lehet szó, ahol ez a két jelleg nem egymástól függetlenül, hanem egységes alapról nézve jöhet tekintetbe. Hogy mi ez az egységes alap, ezt kell most megvizsgálnunk.

Mit mond a Szentírás egy magánosságban élő, nagyobb közösségből kiszakított, rendes gyülekezeti életet nélkülöző, másoktól körülvett vallási közösségről és közösséghez? Mutassuk be először egy történeti képben az ó- és újszövetség szórványait, azután tárjuk fel Isten parancsát azok sorsában, azaz, hogy mit mond Isten a szétszórtságban levőkről és a szétszórtságban levőkhöz; végül pedig foglaljuk össze ezeket a tanításokat rendszeres képben.