Repository index

Az egyház küldetése, hogy hirdesse a bibliai örömhírt a 21. század harcias légkörében. Az Újszövetség tanítása szerint a béke nem érhető el diplomáciai eljárásokkal vagy katonai taktikákkal, hanem csak Isten kegyelme által. A levél szerzője, Pál tanítványa, a béke mindkét aspektusát hangsúlyozza: az emberek közötti és az emberiség és Isten közötti megbékélést. A szerző himnikus formát alkalmaz, hogy kiemelje, Jézus Krisztus kereszthalála véget vetett Izrael fiai és a Krisztus nevében megkeresztelkedett pogányok közötti ellenségeskedésnek.

Yohanna Katanacho az izraeli zsidó (őslakos, illetve telepes) honpolgár, valamint a többi (idegenként besorolt) őslakos egymáshoz való viszonyulását taglalja cikkében. Gondolatainak középpontjában az ország egyenjogú birtoklásának kérdése áll. Nézete szerint a zsidók eredetileg Isten szövetségének, közelebbről szeretetének és irgalmának köszönhetik földjüket, nem pedig hadi sikereiknek. Írásában kimondatlanul is hangot kap ama deuteronomiumi kijelentés, amely szerint a nép az Úrtól kapta az országot lakóhelyül. Az ország birtoklását biztosító jogcímet Ezékiel könyvéből vezeti le (33,23–29). Érvelése rendjén elutasítja a másodrendű állampolgár besorolást, ahova a politikum nem zsidó állampolgárokat utalja. Megnyugtató megoldásként a szerző az etnikai, illetve vallási-multikulturalitás bevezetését javasolja.

Ez a dolgozat a koreai buddhizmus rövid bevezetését kísérli meg reflektálva a vallási és filozófiai hagyományok viszonyára a Koreai-félszigeten a 19. század során megjelenő protestáns keresztyénséggel. Elsőként a buddhizmus kerül tárgyalása annak főbb vonatkozásaival. Kitérek a téma magyar, koreai és más nemzetközi kutatóinak rövid ismertetésére. Igyekszem ismertetni azokat a pontokat, melyeken keresztül a buddhizmus és a protestáns keresztyénség viszonyának kérdése feltárható.

A 19. században egyre hangsúlyosabban jelentkezett a múlt megismerésének igénye. Ehhez viszont hiányzott az archeológia, mint önálló tudomány megléte. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a szakirodalomban gyakran olvasható, hogy Téglás Gábor „lelkes dillettánsként” foglalkozott régészettel, ugyanis nem volt ilyen jellegű képzés a magyar főiskolákon, a külföldi akadémiákon is gyermekcipőben járt. Rómer Flóris bölcsészetet tanult, Finály Henrik pedig mérnöki tudományokat, matematikát, fizikát és ókori irodalmat a bécsi egyetemen. Ipolyi Arnold sem szakképzett régészként kezdett archeológiával foglalkozni. Viszont Ipolyi, Rómer és Finály mindent megtettek annak érdekében, hogy mihelyt erre lehetőség nyílt, magukat képezzék. Téglás mereven elzárkózott ettől, nem tartott lépést az időközben önálló tudománnyá előlépett archeológia módszertanával, tudományos eredményeivel, a felfedezések tágabb kontextusba való helyezésével.

Az autizmus spektrumzavar (továbbiakban ASZ) előfordulási aránya az elmúlt évtizedekben világszerte növekedést mutatott. Ennek következtében valószínűsíthető, hogy az egyházak gyülekezeteiben is egyre több a spektrumon élők száma. Ennek fényében fontos kidolgoznunk olyan pedagógiai eljárásokat, amelyek segíthetnek az autizmus spektrumzavarral élő kisiskolásokat tanítani, a gyülekezetekbe integrálni a katekézis által. A következőkben három olyan eljárás kerül ismertetésre, amelyek együttes használata támogathatja a fenti cél elérését. Az érzékenyítés által segíthetünk a kortársaknak, a csoport többi tagjának, hogy megértsék, miben különbözik tőlük az ASZ-vel élő személy. Átérezhetővé tehetjük számukra, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie nap mint nap annak, aki nem neurotipikus. A differenciálás segíthet abban, hogy a spektrumon élő gyermekkel úgy tudjunk foglalkozni, hogy egyéni képességei fejlődjenek, hátrányos helyzete a lehető legjobban kiküszöbölődjön.

A kötetben közzétett 10 exegetikai tanulmány mindegyike az Igazság és Élet című lelkipásztori szakfolyóiratban jelent meg 2008–2024 között. Tartalmukat tekintve a szövegek az említett folyóirat szerkezeti alapegységeit követik: exegetikai megértés, teológiai összefüggések feltárása, prédikációvázlat, példák és szemelvények, szempontok az istentisztelet alakításához, illetve bibliográfiai hivatkozások. A szövegek a folyóiratban eredetileg megjelent formájukban, a textusok kanonikus sorrendje szerint kerülnek itt közlésre.

Hálás, ám egyben nehéz kutatói munka terhét veszi magára az, aki az iszlám vallás kevésbé ismert részleteivel, ellentmondásaival, valamit a muszlim szentkultusz témakörével foglalkozik. E tanulmányban feladatomnak tartottam a Koránban található ellentmondásokra felhívni a figyelmet, emellett részletesen ismertetni a muszlim imatípusokat, illetve – ismerve a tanulmányok terjedelmének korlátait – kutatási területem eddig feltárt részleteit is be kívánom mutatni az iszlám, mint a 2. legnagyobb világvallás iránt érdeklődőknek. Európában és a világ más, konfliktusoktól terhelt országaiban is a 21. század egyik legégetőbb problémája a muszlim és nem muszlin párbeszéd hiánya, mely a meg nem értésre, az iszlám mélyebb ismeretének hiányára is vezethető vissza. Reményemet szeretném kifejezni, hogy -ha korlátozott keretek közt is – tanulmányom hozzájárulhat a jobb megismeréshez, a sztereotípiák megcáfolásához.

A most előkerült nagyváradi Barth-interjú azért is fontos, mert eddig úgy tudták egy 1939-es levele alapján, hogy Barth feltételezhetően ettől a dátumtól kezdve tett egyenlőségjelet a bolsevizmus és a fasizmus közé, és hogy akkor állapította meg: a nemzeti szocializmus és a bolsevizmus egymásnak rokonai. Barth tehát ettől kezdve hitt a „Hitlerei” bukásában. Az interjúból azonban az derül ki, hogy mindezekről már 1936-ban is beszélt nyilvánosan, Nagyváradon.

A szenvedés titok is. Szenved az istenkáromló és az igaz is. Jézus sem fedte fel annak okát, hogy az a jeruzsálemi ember miért született vakon. Azt viszont felfedte és számtalanszor példázta, hogy mit kell tenni a szenvedőkkel. Aki pedig felkarol bármely nyomorúságba esett embert, abban Isten hatalma cselekszik. Ez a mi felkarolásunk ugyanaz az a felkaroló, vigasztaló, testet lelket gyógyító csodatett, amelyet Isten tett és tesz. Az itt közölt írás, amely egy előadás kibővített és szerkesztett változata, a szkólékobrótosz (σκωληκόβρωτος) néven ismert betegség kérdéskörébe enged betekintés kanonikus bibliai, A Makkabeusok második könyve, Josephus Flavius írásai, a rabbinikus források és a Jób testamentuma apokrifus könyv alapján.

A tanulmány a Váradi-Biblia megjelenésének 360-ik évfordulójára készült, és a 20 századi magyar Újszövetség-fordítások közül Ravasz László 1971-ben megjelent fordításához fűzött magyarázatait és egyedi fordítási megoldásait vizsgálja, valamint kitér a gyülekezeti bibliaórákon elhangzott Újszövetség-magyarázataira is, amelyek közül részletesebben foglalkozik a Jelenések könyve 17–18-ik fejezeteihez fűzött magyarázataival.

Ebben a dolgozatban egy provokatív kérdéskörrel szembesülünk. Felelős-e a keresztyénség az egyre súlyosbodó környezeti válságért? Hogyan értelmezhetjük a teremtésvédelem perspektívájából a dominium terrae megbízatást? A teremtéselbeszélések kontextuális olvasata során kiderül, hogy az Isten által az emberre ruházott uralom gyakorlása bizonyos feltételekhez és körülményekhez kötött. Az ember Isten képmásaként, a teremtési közösség részeként, a bűn árnyékában, de Isten uralma alatt és iránta viselt felelősséggel hivatott e megbízását gyakorolni. E sokoldalú viszony egyik lehetséges metaforája a sáfárság, amelynek mintáját maga Jézus Krisztus adja. Az uralkodás céljává így hatalmaskodás helyett a felelősségteljes szolgálat válik.

Az emberben minden időben ott élt a vágy, hogy a világmindenség titkait megfejtse. A válaszok megfogalmazásakor azonban szembesülnie kellet azzal, hogy nyelv által képtelen mindent meghatározni. A mítoszok szekularizálásával ugyanis elvesztettük kapcsolatukat a költői nyelvvel, ami megadhatná a belépés lehetőséget a nyelven túli állapotokba. A megoldás a titok erejének újra felfedezése lehet. Mindez az egzisztenciális metafora által megtörténhet, és az ember újra képessé válhat az Isten titkának a megélésére.

Elhangzott 2023. február 16-án a Magyar Unitárius Egyház kolozsvári Vallásszabadság Házában megrendezett könyvbemutatón, ahol ft. Kovács István unitárius püspök üdvözlő szavai és az itt közölt bemutatás után dr. Bódis György igazgató-főorvos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alelnöke ismertette a könyv orvosi vonatkozásait, majd pedig a szerző beszélt a kötet keletkezéséről.

A prozelita kifejezés az intertestamentális korban nyeri a zsidó hitre áttért pogány származású ember jelentést. Ebben a korszakban fogalmazzák meg az betérést megelőző feltételeket, és szögezik le a belépéshez nélkülözhetetlen rituális cselekedetek sorrendjét és értelmét. A zsidó társadalomban a prozeliták is jog által meghatározott státust nyernek, amit a rabbinikus irodalom kellőképpen tárgyal. Egyes konzervatív vagy fundamentalista beállítottságú csoportok ellenezték mind a térítést, mind a prozeliták befogadását. A diaszpórában viszont sokkal inkább misszió szándékú a nyitottság. Ez a kétféle magatartás erőteljesen jelentkezik a rabbik prozelitákkal kapcsolatos vitáiban is, jóllehet a farizeusi gondolkodású rabbik nem a prozelitizmus legitimitását tették kétségessé, hanem az áttérés feltételeinek részleges, elhanyagolhatónak vélt pontjait. A viták kiterjedtek a prozelita nők és gyermekek, a körülmetélés és bemerítés kérdéseire is.

„A kötődés a bölcsőtől a sírig létfontosságú szerepet játszik az ember életében”– vallja John Bowlby pszichológus. Kutatásom által hidat képezek a kötődéselmélet pszichológiai síkon megalapozott elmélete és a pásztorálteológia között. Célom arra rávilágítani, hogy a gyermekkorban kialakuló kötődési minták (biztonságos, szorongó-elkerülő, szorongó-ambivalens és dezorganizált) hatással vannak a felnőtt létre, jelen esetben a lelkipásztorok, mint a gyülekezet élén álló vezető személyek kapcsolati rendszereire. Ennek feltérképezéséhez az empirikus kutatás módszereit is segítségül hívtam. A feltárt kötődési minták és a lelkipásztori szolgálat közötti összefüggéseket az érzelemközpontú terápia (ÉFT) fényében körvonalazom, és lelkigondozói szemszögből mutatok rá a nem biztonságos kötődésűek gyógyulásának lehetőségeire az intim kapcsolatokon belül.

Gyakran találkozunk a szekularizáció fogalmával. Mit jelentett egykor, mit jelen ma? A tanulmányban körbejárom a kérdést. Tisztázom a fogalmakat, felvázolom a folyamat rövid történetét, rákérdezek a jelenség bibliai értelmére, megnevezek teológiai félreértéseket, majd felvillantom a szekularizáció folyamatában rejlő lehetőségeket, kihívásokat és feladatokat a keresztyén gyülekezet számára.

Az erdélyi református egyház a trianoni békeszerződés után egy teljesen új, addig soha nem tapasztalt helyzetben találta megát. Az impériumváltást követő években azonban elindult egy eszmei útkeresés nemcsak az irodalom és a közélet terén, hanem az egyház életében is. Az erdélyi magyar értelmiség ezen útkereséséhez jelentős mértékben hozzájárultak a korabeli református egyház vezetői, teológiai tanárai és lelkipásztorai, akiknek elmélkedéseik, gondolataik ma is jelentős tartalommal és hatással bírnak. Jelen tanulmány célja az volt, hogy feltárja ezeket az 1920 és 1944 között megjelent kiadványokat egy eszme- és egyháztörténeti keretbe foglalva és időrend szerint ismertesse a korabeli református értelmiség nemzetszemléletét.

Ez az előadás Péter első levelének azon összefüggéseit emeli ki, amelyekben a szerző a keresztyén identitás eszkatologikus megalapozását nyújtja. Ennek az identitásnak a sarokpontját pedig az 1Pt 2,2-ben találjuk: „mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre”. Amint látni fogjuk, ezek az összefüggések a homo viator kérdésfelvetéseivel metszik egymást, de bizonyos ponton azt meg is haladják.

Pauszaniasznál olvashatjuk a Görögország leírása című művében, hogy Hellászban sok bámulatra méltó dolgot lehet látni, és sok csodáról lehet hallani. Ebben a tanulmányban mi most e sok csodát vizsgáljuk meg. Mondanunk sem kell, hogy nem vállalkozhatunk arra, hogy a görög (és római) világ minden csodájára vagy inkább minden típusú csodájára kitérünk. Elsősorban nem is annyira terjedelmi okok miatt, hanem azért, mert nem minden csodatípus tartozik érdeklődési körünkbe.

Az abortusz kérdése egyre nagyobb aktualitást és figyelmet nyer napjainkban. Jelen van a nyugati kultúrák hétköznapjaiban – gondoljunk a Pro choice és a Pro life mozgalmakra –, s emellett az abortusz legalizálásának vagy éppen liberalizálásnak kérdését egyre több politikai párt emelte be a maga kampánypontjainak sorába. A média közéleti fórumai gyakran kérik ki mind a közismert személyek, mind a közemberek véleményét az abortusz liberalizálásával vagy szigorításával kapcsolatban. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a sok véleménynyilvánítás és politikai vita közepette elenyésző arányban jelenik meg teológiai állásfoglalás és egyházi tanítás a magzatelhajtással kapcsolatban, és úgy tűnik, hogy az egyházi tanítás súlya mellékessé vált a posztmodern társadalom közéleti kérdéseinek tárgyalásban.

A homiletika területén az egyik legizgalmasabb kérdés a szöveg-lelkész-lelkipásztor hármaselemű dinamikája. Eezeket az alkotóelemeket gyakran egyénileg vizsgálják. Mi alkotja a szöveget? Ki a lelkipásztor? Mi jellemzi a prédikációt? A kortárs párbeszédben jól értjük ezeket az egyéni összetevőket. Mégis a homiletikai összetevők közötti kapcsolat megértése továbbra is bizonyos mértékig nehezen átlátható. Ez a tanulmány a Wilfried Engemann által kidolgozott homiletikai megközelítést elemzi, különösen a "kompetens homiletika" témáját. Engemann megközelítése részletesebben és finomabban foglalkozik az alkotóelemekkel és igyekszik feltérképezni ezek bonyolult kapcsolatrendszerét. A szöveg-lelkész-lelkipásztor hármasa mellett a tanulmány foglalkozik a hermeneutikai szöveg-szerző-olvasó háromszöggel. Fontos felismerni azt, hogy az előbbi dinamikáját és hatékonyságát jelentősen befolyásolja az utóbbi működése.

A kutatásom fő célja az volt, hogy a kötődéselmélet pszichológiai dimenzióit teológiai keretbe helyezzem. Konkrétan azt céloztam meg, hogy Bowlby munkájából eredő széles körű értelmezéseket vizsgáljam gyakorlati-teológiai szempontból, különös hangsúllyal a lelkészi és lelkészi-teológiai szempontokra. Így kívánok hidat építeni a pszichológia és a teológia szakterületei között. Környezetünkben bizonyos értékek hiteles követeiként a lelkipásztorok kiemelkedő szerepet töltenek be a gyülekezeti közösségekben. Az értékeket, amelyeket képviselnek, és azt, ahogyan ezt teszik, jelentős mértékben befolyásolják az egyéni jellemzőik, beleértve az uralkodó kötődési mintázataikat és azokat az érzéseket, amelyeket szakmájuk során tapasztalnak. A kutatásom első része egy rövid áttekintést nyújt John Bowlby kötődéselméletéről és az általa körvonalazott különböző kötődési mintázatokról.

A biblioterápia kompakt fogalma magába sűríti a fogalom által jelölt terápiás módszer leglényegesebb elemeit: irodalom által gyógyítani. A biblioterápiás módszer alkalmazásának pozitív eredményei az elmúlt évtizedekben a biblioterápiás kutatás és képzés, illetve a biblioterápia gyakorlati alkalmazásának fellendüléséhez vezettek. Magyarországon a módszer alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyult, és a hagyományos pszichológiai ülések, valamint más jellegű egyéni és csoportos segítő foglalkozások színesebbé tétele sokakat vonzott a segítségkérés felé. Olyan személyeket is, akik addig talán idegenkedtek ettől, noha szükségét érezték ennek. A gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában is elképzelhetőnek tartok egy hasonló fellendülést, ha a módszer alkalmazása által újszerű keretet teremtünk mind az egyéni, mind a gyülekezeti csoportokon belül zajló beszélgetéseknek. Jelen tanulmány ennek a lehetőségeit vizsgálja.

Ez az előadás amellett áll ki, hogy fel kell éleszteni a teológiát mint mesterséget, éspedig oly módon, hogy teológiai hallgatóknak meg kell tanítani a teológus-mesterséget. Ennek érdekében három kérdéskört bont ki: 1. Milyen a kézműves mentalitás a paraszti mentalitással szemben? 2. Miként értendő és hogyan tanítható a teológia mint mesterség? 3. Szabad-e egyáltalán a teológiát mint mesterséget űzni? Végül néhány következtetést von le: az a teológus, akire mindinkább szükségünk van, olyan igazi mesterember, aki mindig újat tanul, hajlandó átképezni magát, hogy a gyülekezetnek a legjobbat nyújtsa; aki önmagát és teológiáját kivetítve szerénnyé lesz; és aki szemmel tartva az atyák hagyományait és a keresztyén emberek életét kész megtisztítani az evangéliumot a letűnt korok örök érvényű igazságokká kiáltott terméketlen magyarázataitól.