Repository index

A rómaiakhoz írt levél Karl Barth legismertebb és legnagyobb hatású műve. A 20. századi teológiai fejlődés tekintetében mindenképpen megkerülhetetlen. Az előadás arra összpontosít, hogy ez a korszakalkotó mű hogyan helyezhető el a hermeneutikai kiáltvány és a klasszikus kommentárirodalom között. Kiemelt figyelmet kapnak Barth munkájának intertextuális vonatkozásai, amelyeket ez az előadás különösen hangsúlyoz. A vizsgálat a kortárs ideológiai és kulturális kontextus figyelembevételével tér ki a mű felépítésére és érvrendszerére, és elősegíti annak mélyebb annak megértését. Az előadás egyúttal magyarázatot ad fordítói döntésekre.

A Studia 2023-as száma két év késéssel jelenik meg, három tanulmánnyal.

A nők által vezetett társadalom és közösség régi, ugyanakkor a történészek körében gyakran vitatott kérdés. A téma iránt elkötelezett biblikus kutatók rendszerint a héber „anyja háza” kifejezést vizsgálják. Általában négy szöveghely kerül előtérbe: Gen 38,11; Én 3,4; 8,2, valamint a Ruth könyve. Már a ritka előfordulás is a fogalom esetlegességére utal, mégis érdemes felhívni a figyelmet a Biblia egy sokkal beszédesebb történetére: Séba, Bíkri fia lázadására (2Sám 20). A lázadó vezér Dávid ellen fordul, végül északra menekül, és Ábél-Bét-Maaká városában talál menedéket. A tanulmány amellett érvel, hogy a történet női főszereplője valójában a város vezetője. Az írás filológiai és régészeti szempontból vizsgálja a történetet, kiemelve a nő és a város vezető szerepét.

A Filippiekhez írt levél tömör, mégis teológiailag gazdag írás, amelynek középpontjában az öröm, a hála és az evangélium szolgálatában való kitartás áll. Pál Krisztus önkéntes megalázkodását és felmagasztalását (Fil 2,6–11) mutatja be az evangélium lényegeként, mint amely a keresztény élet alapja és bizonyos mértékig annak mintája. A szenvedés, az egység és az erkölcsi magatartás témáit érintve arra buzdítja a gyülekezetet, hogy maradjon szilárdan a hitben, és éljen örömteli bizalommal Istenben. Pál személyes körülményei és a filippi gyülekezetnek az evangélium szolgálatában való aktív részvétele kézzelfogható hátteret ad ennek a teológiai buzdításnak. A levél összefonja a lelkipásztori gondoskodást, az eszkatológiai reménységet és a Krisztus-központú etikai szemléletet.

A relációs etika szerint az emberi lét az interperszonális kapcsolatok által formálódik. Az ideális házasság tartós, bensőséges kapcsolat, amely elősegíti a kölcsönös növekedést. A lelkipásztori rítusok (casualia) fontos szerepet játszanak a családi életciklus váltópontjaiban, különösen a kapcsolati kötelékek elmélyítésében. A mai rohanó, elidegenítő társadalomban a valódi szeretet képessége, valamint a házasság intézménye is gyengül. Az értékek relativizálódása hozzájárul a válságban lévő keresztény házasságok számának növekedéséhez. A fiatal pároknak támogatásra van szükségük az értelmi, érzelmi és erkölcsi nyomás közepette, ami egyre fontosabbá teszi az egyház és a lelkipásztori gondozás szerepét. A jegyesoktatás megelőző lelkipásztori eszközként szolgál, célja a párok elvárásainak feltárása és a strukturált útmutatás nyújtása. A kutatás a jegyesoktatás tudatosítását és tematikus relevanciáját vizsgálja fiatal keresztény házasok körében.

Ez a kérdezz-felelek kötet az emberi hiúság és a nem felejtendő történelmi hűség kényszerének a kohójában született. Tunyogi Lehel egykori tanítványom és szellemi-lelki rokonon kérdéseire próbáltam őszintén válaszolni. Elég-e ez a néhány oldal, hogy majd a fiak bepillantsanak az atyák intimitásába? Vagy ez is csak egy amolyan kirakat-önéletrajz? Az emlékek felidézése közben önmagammal is szembenéztem, s többet nem mondhatok ennél: örökölt bűnök és megtanult erények gyurmája vagyok az (újja) Alkotó kezében. Vallom, hogy a sorsot hibáztatható bűnökért is felelősnek érzem magamat, a lelki-szellemi erények plecsníjét pedig Isten tűzte mellemre. De ehhez az kellett, hogy levesszem a gőg nagymellényét. Tárgyilagosság: jobb vagyok, mint amilyennek kisszámú ellenségeim tartanak, de rosszabb, mint amilyenre nagyszámú barátaim értékelnek. És mégsem ez az átlag eredményezi személyiségemet. Hogy ki voltam-vagyok, azt egyedül ő, az időtlen és mégis Mindenkori Számonkérő fogja megmondani. Majd.

Az egész életutam nem a környezetem, barátaim, családom és nem is a lelkiismeretem mérlegén van, hanem azén, Aki „hiteles mérleggel” mér engem (Jób 31,6). Csak bízhatom abban, hogy ha az egyik serpenyőben az eddigi 82 évem van, a másikban Isten kegyelme. (...) A nyugdíjkor kezdete kiszámítható, a vége nem. Csak Isten tudja az ember „hónapjainak számát” (Jób 14,5), s ahogyan tudatosan készültem a nyugdíjasom napjára, próbálok ugyanúgy tudatosan készülni annak utolsó napjára. Ha minden nem, hát azért, mert arra gondolok, hogy a kisebb-nagyobb viszagságok előre küldött emlékeztető és figyelmeztető jelek. Próbalom annál nagyobb tudatossággal megérteni és elviselni. Az egyik fiam azt mondta: édesapám nagyon tudatosan készül a halálra. És ezt így igaz. Ez a „készülés” munkás is élet, amit nem hagyok abba, amíg csak tett és érv eléri az értelmemig mondom: Isten a legjobb mindent elrendező.

A 2019-es évben kiemelkedően gazdag bibliai archeológiai leletanyag került felszínre. Hérodotosz tengerjáró hajójának (Barisz) előkerülése igazolta az ókori történetíró hitelességét. Jeruzsálemben a Kr. e. 586-os babiloni ostrom tárgyi bizonyítékai kerültek elő, köztük pecsétnyomatos edények és egzotikus vanília nyomai. Lákis városkapujában Ezékiás király vallási reformjainak kézzelfogható nyomaira bukkantak. A jeruzsálemi zarándokút (Siloám–Templom-hegy) feltárása Josephus Flavius leírását erősítette meg. A tenger alá süllyedt Thonisz–Hérakleion városrészlete az egyiptomi–hellén kereskedelem központját tárta fel. Saqqarában egy aranyozott ezüst halotti maszk került elő, amely új fényt vet az egyiptomi temetkezési rítusokra. Ezek a leletek Jeruzsálem, Lákis, Thonisz–Hérakleion és Saqqara helyszínein hozzájárulnak a prófétai utalások pontosabb megértéséhez, a történeti leírások és leletek összevetése pedig a datált események pontosabb megértését és körülírását eredményezik.

Ebben dolgozatban Paul Johannes Tillich egzitencialista meghatározottságú teológiáját hasonlítom össze a hagyományos, tradicionalista protestáns teológia álláspontjával. Az összehasonlítás Tillich Isten- és létértelmezésből indul ki, amelyet a Második Helvét Hitvallás megfelelő pontjaival vetettem össze. A dolgozat fő célja Paul Tillich teológiájának megismertetése, értelmezése. Elsősorban Paul Tillich alapműveire, illetve az azokról született tanulmányokra támaszkodtam. A hagyományos protestáns szemszöget a Második Helvét Hitvallás és kommentárjai alapján mutatom be.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc leverését követően Basa Mihály új szolgálati helyén, Harasztoson folytatta lelkipásztori szolgálatát. Munkássága gyümölcsöző volt. A közösség életé-ben fejlődés és változás mutatkozott, és esperesi tisztségé együtt járó fealadatait is hűséggel, odaadással látta el. Lelki, közösségi, személyi és adminisztrációs vonatkozású ügyeket kellett megoldania. Döntéseit mindig úgy igyekezett meghozni, hogy azokkal anyaszentegyházának ügyét és védelmezését szolgálja. Szolgálatát kortársai is értékelték és elismerték. Személyes életútja a 19. századi lelkipásztori sors szép példája.

Tanulmányomban Vásárhelyi János püspök dési szolgálatát mutatom be, ahol a belmissziói és iskolafelügyelői lelkészi állást töltötte be. A Désen töltött évek Vásárhelyi János számára a belső erőgyűjtés időszaka volt, ugyanakkor megszervezte a gyülekezet szeretetszolgálatát, beindította az ifjúsági munkát, újjászervezte a Konfirmáltak Egyesületét és a déscichegyi gyülekezeti életet is felvirágoztatta. Az impériumváltást követően református középiskolát alapított, amely Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármagyék egyetlen magyar középfokú tanintézménye volt abban az időben. A Vécsi Szövetség és a Lelkész Egyesület tagjaként bekapcsolódott az egyetemes egyházi közéletbe és ezzel párhuzamosan a Dési Nemzeti Tanács tagjaként a város közéletben is szerepet vállalt.

A tanulmány célja, hogy átfogó képet adjon a teremtéstörténet értelmezésének történeti és eszmetörténeti változásairól, valamint a zsidó és keresztény gondolkodás közötti kapcsolódási pontokról. A tanulmány öt fő területet tárgyal. Elsőként a bibliai teremtéstörténet és az ókori Kelet mítoszvilágának összefüggéseit mutatja be, különös tekintettel a motívumok és narratív struktúrák párhuzamaira. Ezt követően elemzi a „semmiből való teremtés” (creatio ex nihilo) és a meglévő anyagból való formálás zsidó gondolkodásban betöltött szerepét a talmudi irodalomtól a modern korig. A harmadik egység a zsidó filozófia klasszikus és középkori értelmezéseit vizsgálja, majd a középkori keresztény filozófia teremtésfelfogását tekinti át. Végül a modern kori teológiai és filozófiai megközelítéseket ismerteti, kiemelve a tudományos világkép és a hagyományos teremtéstan közötti párbeszéd lehetőségeit.

A fennállásának és tevékenységének kilencvenedik esztendejébe lépő Református Szemle arra a feladatra vállalkozik, hogy körképszerűen, a párs pro toto jegyében, bemutassa a XX. század alkonyán a magyar református theologiát. Kezdjük a sort a Debreceni Református Theologiai Akadémiával!

A mögöttünk levő évtizedek református teológiai munkásságának kritikai feldolgozása a mai nemzedék számára elvégzendő feladat. Ahhoz, hogy ez ne a "bűnbakkeresés" mechanizmusa legyen, hanem katarzist adó szolgálat, valóban teológiai munkát kell végezni. Teológiát csak teológiai kritériumokkal lehet mérni. Fontos teológiai aspektusra mutat rá Török István Barth nyomán, amikor egyfajta krisztológiai herezist lát megjelenni az ősi hitvallást — Jézus Krisztus Úr — kiegészítéssel ellátó teológiai vonalvezetésben. Ez a kiegészítés, amelyik egyre nagyobb helyet követelt magának, míg végül mindent meghatározó tényező lett, így hangzott: ...ezért igent mondunk a szocializmusra." Bogárdi Szabó István disszertációjában? az egyházvezetés és a teológiai munka összefüggését (összemosódását) vizsgálja, rendkívül fejlett és éles kritikai érzéssel boncolva az ekleziológiai herézist.

Ennek a témának alig van irodalma. Sem az egyházi, sem a társadalmi tudományos élet nem foglalkozott behatóan az egyházak és a nemzetállam viszonyának a közép-európai nagy változások óta kialakult helyzetével, történelmi eseményeket formáló szerepével. Mintha mindkét oldal várakozó álláspontra helyezkedett volna, s a váratlanul kialakult helyzetben ezek csupán a tényleírásra vagy helyzetfelmérésre vállalkoznának. Valószínűleg a jelenlegi helyzetben bármelyik fél erejét meghaladó vállalkozás volna, ha a valóságos tények elvi magyarázatára tenne kísérletet a történelmi, társadalmi, gazdasági, politikai, szellemi és vallási mozgatórugók feltárásával, azaz e tényeknek a jelenben sugárzó hatása értelmezésével s jövőt formáló felfogásával. Ezért igen nagy jelentőségűnek tartom a Strasbourgi Egyetem Protestáns Theologiai Fakultásának e tárgyban összehívott tudományos tanácskozását. Végre nézzünk szembe problémáinkkal, és kezdjünk hozzá annak őszinte feltárásához.

Fejezetünkben három kérdéskörrel fogunk foglalkozni: légzéstechnikával, a kiejtés problémáival és a beszédhibákkal, illetve azok kijavításával.

Makkai Sándor gyakorlati teológiai munkásságának egészében a homiletikai fáradozás és gazdag igehirdetői pályája az a terület, amelyen egyértelmű és töretlen fejlődést mutat. Természetesen teológiai fejlődésének szakaszai igehirdetését is mélyen meghatározták, de a megjelent kötetek újabb és újabb előrelépést jelentettek az Ige mélyebb üzenetének felmutatásában. E miatt az egyívű folyamat miatt hiba lenne merev korszakhatárokat húzni Makkai négy évtizeden át elhangzó, nyomtatásban közölt igehirdetéseit ismerve. Ha mégis érzékel- tetni akarjuk homiletikai munkásságának fejlődési szakaszait, akkor úgy mutathatjuk fel, mint amelyeken a gyönyörködtetéstől az építésig (1910-kb. 1917/18), az építéstől a református öntudat homiletikumáig (kb. 1917/18-kb. 1925), a református öntudat homiletiku- mától a missziói igehirdetésig (kb. 1925—1945) jut el, és utolsó korszakában meg is marad a missziói igehirdetés mellett (1945—1951).

A Szentírás a hitre nevelés alapkönyve. Nemcsak azért, mert a katekézis bármely szintjén a legtöbb ismeretanyagot kínálja, hanem mert a Szentlélek munkája által a keresztyén hitismeret forrása, hitünk és életünk zsinórmértéke. Isten írott kijelentése Kálvin megfogalmazása szerint, a világot teremtő Isten a Szentírásban nyilatkoztatja ki nékünk önmagát s a Szentírásban van megmagyarázva, hogy mit kell Istenről gondolnunk, hogy téveteg utakon valami bizonytalan istenséget ne keressünk.

Tudjuk, hogy a református theologusok a Tízparancsolatnak olyan kiváló fontosságot tulajdonítottak, hogy nemcsak a káték, hanem a református ortodoxia alapján álló tudományos etikák, mint pl. a Wollebiusé is, tulajdonképpen a 10 parancsolat magyarázatát tartalmazzák, sőt a legújabbak közül Alfred de Ouervain Die Heiligung című etikája is ezt a régi módszert követi. A Tízparancsolat jelentőségének központiságában a keresztyén felekezetek megegyeznek. Formai eltérés csak abban van, hogy miként lehet a Szentírás eredeti szövegében felosztás nélküli Tízparancsolatot tízre felosztani. Augustinusi hagyományra hivatkozva a római katolikusok az általunk 1. és 2. parancsnak vett, ténylegesen két külön, bár egymással összefüggő parancsot egynek veszik, s így a többi parancs beosztása már egy számmal kisebb lesz, mint a mienk, s a ténylegesen egy parancsot képező tizedik parancsunkat pedig két parancsra osztják: ne kívánd a te felebarátod házát, ami így 9.

Mi a harmadik évezred küszöbén a theologia feladata? Tekintettel azokra a veszélyekre és kockázatokra, melyekkel szembe kell néznünk, a felelet nyilvánvaló: a theologiának újból meg kell mutatnia azt, hogy mit jelent Isten ajándékával, az élettel felelősségteljesen bánni. Nem lehet és nem szabad elfogadnia azt, hogy az Isten által teremtett életet ezen a földön az emberi oktalanság kockára tegye. Minden olyan áramlatot vissza kell utasítania, amely a következő nemzedékek életének alapjait megcsonkítja vagy hosszabb időre mintegy eltemeti. Mindenekelőtt nem szabad és nem lehet kiegyeznie azzal, hogy a gyengébbek életét már most az erőseknek, a jelenlegi kurzus sze- replőinek az érdekében feláldozzák. Éppen egy új évezred kezdetén képesnek kell lennie arra, hogy azoknak legyen a szószólója, akiknek az élete és a jogai a legközvetlenebbül veszélyeztetve vannak.

Ha a családról mint nevelői közösségről akarunk beszélni, akkor mindenekelőtt a családról általában mint emberi közösségről kell beszélnünk. Ha világosan áll előttünk a családnak mint emberi közösségnek a képe, továbbmehetünk annak vizsgálatában, hogy ennek a közösségnek melyek az igazi nevelői feladatai.