erdélyi református egyház
A dél-erdélyi református közösségek és a romániai ostromállapot-törvények (1940–44)
A Református Szemle korábbi számaiban közölt tanulmányainkban rámutattunk arra, hogy milyen indokok és célok álltak a román kormánynak a bécsi döntés után alkalmazott kisebbségpolitikája mögött.[1, 2, 3] Elmondtuk, hogy ez a politika a délerdélyi magyarságra és implicite a református egyházra a szenvedések sokaságát zúdította, majd részletesen, csoportosítva ismertettük mindazokat az atrocitásokat, melyek ebben az időszakban református lelkészeket, tanítókat vagy a híveket, illetve a templomokat, iskolákat, egyházi épületeket érték.
Református sérelmek Romániában 1940–1945. között
Tavaszy Sándor szellemi öröksége a maga teljes jelentőségében akkor áll előttünk, ha megvizsgáljuk az ő szellemi fejlődését és meglátjuk, honnan indult ki és hová érkezett meg. Az életrajzi adatát csak keretül említjük.
Társadalmi, egyházi és politikai viszonyok 1940–1945 között
Community, Ecclesiastical and Political Circumstances between 1940–1945 . The study presents the relationship between the Romanian government and the Hungarian minority of Romania, especially the Hungarian Reformed Church between 1940 and 45. In August 1940 the Second Vienna Award tore Transylvania in two parts. Northern Transylvania became part of the Hungarian Kingdom, and Southern Transylvania remained under Romanian rule. About 500 000 ethnic Hungarians remained under Romanian rule and 200 000 of them were Calvinist Protestants.
A Dél-Erdélyi Református Egyházkerületi Rész működésének kezdetei (1940. szeptember–október)
The First Two Months of Existence of the Southern Transylvanian Reformed Church District (September–October 1940) The study presents the first two months of the existence of the Southern Transylvanian Reformed Church District. This church district is not a historical part of the Hungarian Reformed Church, it was created after the Second Dictate of Vienna, which inorganically tore Transylvania in two. Northern Transylvania has become again part of Hungary, while Southern Transylvania remained under Romanian rule.
Az erdélyi református egyház története
Jelen munka az erdélyi ev. ref. egyházkerület állandó igazgatótanácsának megbízása folytán készült. Magában foglalja az egyházkerületnek történetét abból az időből, a mikor az egyházkerület még önálló országos egyház volt.
Az erdélyi református egyház története
Jelen munka az erdélyi ev. ref. egyházkerület állandó igazgatótanácsának megbízása folytán készült. Magában foglalja az egyházkerületnek történetét abból az időből, amikor az egyházkerület még önálló országos egyház volt.
Az erdélyi református egyház története
Jelen munka az erdélyi ev. ref. egyházkerület állandó igazgatótanácsának megbízása folytán készült. Magában foglalja az egyházkerületnek történetét abból az időből, a mikor az egyházkerület még önálló országos egyház volt.
Az erdélyi református egyház története
Jelen munka az erdélyi ev. ref. egyházkerület állandó igazgatótanácsának megbízása folytán készült. Magában foglalja az egyházkerületnek történetét abból az időből, a mikor az egyházkerület még önálló országos egyház volt.