Kozma Zsolt

Sokszor egyházunkban nem is az a baj, hogy a hívek, presbiterek nem végzik szolgálatukat, hanem az, hogy az egyház nem is szólítja meg őket, nem kapnak küldetést, s ha igen, akkor csak úgynevezett alsóbbrendű feladatok végzésére látjuk őket képeseknek.

Az egyházban élő teológia nagyon helyesen az eszkatonra, a végső időkre függeszti tekintetét, de azt is tudnia kell, hogy a közbeeső történelmi időt nem szabad átaludnia. Az egyháznak napi gondjai vannak (kinek nincsenek?), de ha lecövekel a jelenbe, más „gondoskodik” helyette, róla. Két kérdésre keresem a választ: Először – az egyház–világ kapcsolatában –, hogy milyen élhető világot lát és láttat az egyház, és milyen feladatokat ismer fel a világ felé. Másodszor az egyházak jövőképét képzelem el, az ökumenizmus holnapját.

A Biblia útját be kell járni, s tudjuk, hogy mind a két szakasz egyformán hozzátartozik lelkipásztori habitusunkhoz. Ha hiányzik a szöveg megértése, ha képességeink szerinti tudós törekvéseinkben nem találjuk meg az igazi jelentést, nem Isten üzenete jut el szívünkbe. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a meg nem értett, félreértett Ige által Isten nem munkálkodhat bennünk.

A Szentírás hitünk zsinórmértéke. Isten egyedüli Kijelentése Jézus Krisztus, Ő a mi üdvösségünk. Ezt egyedül a Szentírásban jelentette ki Isten. A reformáció kezdetének 490. évfordulóján hálát adunk Istennek, hogy olyan elődöket, hitvalló ősöket adott, akik a Szentírást hitünk zsinórmértékévé és életünk központjába tették.

A teológia és a természettudományok összevetésénél legtöbbször a bibliai teremtéstörténet és a világegyetem keletkezésének tudományos tételei kerülnek szembe, ezért a következőkben főképpen ennek a területnek a kérdéseire szorítkozom.

Károli az Olvasónak szánt soraiban arról vall, hogy mások aranyat, ezüstöt, drágakövet visznek Isten házába, ő azt, amit vihet, magyar nyelven az egész Bibliát. Az Isten házába, annak épülésére vitt ajándék a Lélek fúvására elhagyta a templomot, és eljutott hozzánk, egész magyar református népünkhöz. Ez kötelez is, hogy „nagy isteni félelemmel” vegyük, olvassuk és magyarázzuk „ez magyar nyelvre fordíttatott Bibliát”.

Ez a bibliográfiai munka azokat a magyar nyelvű protestáns bibliai teológiai jellegű közleményeket tartalmazza, amelyek önálló könyvként, gyűjteményes kötetek tanulmányaiként, vagy időszaki kiadványokban nyomtatásban megjelentek.

Embertársaink közül sokan egy méltatlanul nyomorúságos világban élnek – ennek hírei naponként érkeznek el hozzánk. A képernyőkön bejön lakásunkba a szegénység, s mi terített asztalunk mellől, minden nap dúsan vigadozva, bíborba és patyolatba öltözve tehetetlenül nézzük karosszékeinkből Lázárt, a koldust.

Magyar református teológiánk évtizedek óta egy teljesen indokolt feszülésben munkálkodik. Keresi az utat a tárgyilagos tudományosság és a gyülekezeti felhasználhatóság között. Joggal meg akar felelni egy általában vett tudományosságnak, de az elvont, steril tudóskodást nem engedheti meg magának, mert sem akkora tudós csapatot nem tud kiállítani, mint nyugati testvéregyházai, sem olyan anyagi és felszerelési fedezettel nem rendelkezik, mint amazok. Így, akik igényt tartanak arra, hogy munkájukat tudománynak tartsák, igyekeznek egy átlagos színvonalon maradni, s közben megfelelni annak, amit az igehirdető egyház elvár tőlük.

Ez a szótár nem csupán a teológiai tudományokban jártasok és egyházi műveltségűek számára készült, hanem azoknak is segítséget kíván nyújtani, akik bármely tudomány területén kutatnak.

A fent említett folyamatok ma heveny módon jelentkeznek európai társadalmunkban: tanúi vagyunk a keletről nyugatra történő etnikai áramlásoknak, a migrációnak, érdekeltek vagyunk ennek következményében, a szórványosodásban, és a keresztyén egyház egyik legfontosabb kérdését, a missziót érintik. A népek, népcsoportok, az egyének vándorlásával az eszmék is behatolnak, az egyház és hívő tagjai is ütköznek a más nem keresztyén vallásokkal. A kelet– nyugati áramlásnak a migráció és a szórványosodás esetében külső okai voltak, a misszió esetében belsők.

Jelen tanulmányban a szerző azokat a bibliai, etikai és gyakorlati teológiai elveket fogalmazza meg, amelyek a szabályzat teológiai alapját képezik. A cím egy olyan kettősséget jelöl, amely Isten földi országának, az ország „előszobájának”, az egyháznak a létéből adódik: az evangélium, a jó hír megváltottságunk, amely ebben a vonatkozásban szabad teret enged keresztyénségünk megélésének, ugyanakkor az egyház testén szeplők és sömörgőzések (Ef 5,7) vannak, s ez bizony „rossz hír”.

Úgy tartják rólunk, a református egyházról, hogy szolgálatunk központjában a prédikáció van. Ez nem igaz akkor, ha a sákramentumokkal ellentétben állítjuk. Nem igaz tehát az, hogy a református istentisztelet középpontjában a prédikáció, a római katolikus egyház istentiszteletének középpontjában az úrvacsora áll. Inkább: istentiszteleti életünk olyan ellipszis, amelynek az egyik gyújtópontjában a prédikáció, a másikban a sákramentum van.

Az Ember Fia a szombatnak is Ura (Mk 2,28) – Jézusnak ez a kijelentése helyreállítja az ember és a törvény viszonyát. A piacgazdaság íratlan törvényei meghatározzák az emberi cselekvést és magát az embert is.

A repertórium magába foglalja a közlemények teljes anyagát. Az összeállítás nem a rovatok szerint történt, hanem tematikusan, a bibliai tudományoktól kezdve, a teológiai diszciplínákon, az egyházi szolgálat területein, a közéleti témákon át, a hírek közléséig halad. Ahol a cím nem utal a tartalomra, vagy ahol kiegészítő magyarázatra, helyesbítésre volt szükség, ott a megjegyzések szögletes zárójelbe találhatók. A 2697 tétel után a Névmutató, a Tárgymutató és a Textuárium segít megtalálni a keresett személyt, témát, bibliai helyet.

Úgy látszik, hogy közegyházi életünkben van egypár téma – ilyen teológiai intézetünk jelen helyzete és jövője –, amihez nem nyúlunk. Vagy azért, mert a megelőzés helyett inkább az átmeneti korra (meddig még?) jellemző kivárást tartjuk célravezetőnek, ami még csak helytelen harcászati mód lenne. Pedig nem is biztos, hogy a kása forró, lehet, hogy csupán a macska óvatos. Vagy, mert a teológia nem közegyházi ügy.

Átolvastam az 1998-ban nyomtatott és az Erdélyi Református Egyházkerületben 2000 szeptemberétől kötelezővé tett ágendáskönyvet. Az itt következő írás csak elemzés, de talán a velem együtt gondolkozókat alaposabban értékelő, tudományos szintű tanulmány megírására készteti.

Az alább megfogalmazottakkal nem a Kánon I. főrész 171.§ a–n. pontjai „mellé” fogok beszélni, hanem ezeket célzom meg: szervezési, ügyrendi és tartalmi kérdésekre nézve teszek javaslatokat. Ezekről gondolkozniuk kell nem csak a (leendő) zsinat tagjainak, hanem egyházunk minden tagjának, hiszen a zsinat az egész Romániai Református Egyház kánonalkotó és intéző testülete, a zsinati ügy mindannyiunk ügye.

Az egyház Krisztus teste. A teológia Isten Igéjének szent tudománya. Aki ezt a két állítást tagadja, vagy a kettőt egymással szembeállítja, az mindkettő létét vonja kétségbe. De nem csak ezt kell kimondanunk, hanem azt is, hogy az egyház lelkisége és a teológiai gondolkozás nem is választható el egymástól. Az egyháznak van egy testi létformája, úgy, ahogyan testületekben kormányozza önmagát, a teológiai gondolkozás testet ölt egy tanintézetben; azonban az egyházkormányzat nem önmaga az egyház, hanem annak csak létkerete, az intézet nem önmaga a teológia, hanem csak képviseli azt.

Az egyház még nem a teljességre jutott Isten országa, amely csak el fog jönni. Ezért szüksége van az evilági törvényekre, s ebben a polgári jogalkotás, -érvényesítés és -alkalmazás segítségére van. Ha ettől eltekint, az enthuziasztikus anarchia fenyegeti. Ebből a kettősségből következik az első témánk, a lelkiség és a jog viszonya az egyházban.

Az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet református kara 1995-ben ünnepelte a Teológia kolozsvári fennállásának 100. évfordulóját, nem feledkezve meg arról, hogy szellemi, lelki és jogutódja az 1622-ben Bethlen Gábor alapította református akadémiának. A Teológia református tanárai ezzel a kötettel az előtt a három tanári nemzedék előtt tisztelegnek, amely 1895-1948 között a szent tudományokkal vértezte fel a lelkipásztori szolgálatra készülő ifjakat. Az olvasó itt Erdély 20. századi református teológiatörténetét emberi sorsokra felaprózva, azokon belül feldarabolt életekben érzékeli; úgy néz ki, hogy a külső politikai változások és a szellemi áramlások is felosztják ezt a több mint 50 éves időszakot; a 16 tanár különböző lelki ajándékok és más-más mértékű talentumok birtokosa volt.