Repozitórium index

„Minél jobban érzi magát valamely földi egyház a világban, annál nagyobb a veszedelem, amely fenyegeti, mert ez azt jelenti, hogy elszakadóban van láthatatlan életfeltételeitől, láthatatlan alapjától. Az önmagában álló és az önmagában élő egyház hamarosan a hitnek és az evangéliumnak álpótlékává válik és hamarosan oda húzódik a polgári jóllét közelébe s a Kijelentéstől elszakadva. Szociális, vagy nemzeti hasznossági egyletté válik. Mindezekből egészen világos, hogy bármely látható egyház a láthatatlan egyház nélkül lehet nagyszerű szervezet, de nem egyház. [...] Amelyik egyház földi hatalommal és eszközökkel, emberi találékonysággal és megalkuvásokkal az Új-Jeruzsálemet, Isten országát megvalósíthatónak véli, annak az egyháznak nincs szüksége az isteni kegyelemre, vagy ha igen, akkor azt egyszer s mindenkorra birtokba vette és emberi-papi adminisztráció alatt tartja.

Ez az előadás Péter első levelének azon összefüggéseit emeli ki, amelyekben a szerző a keresztyén identitás eszkatologikus megalapozását nyújtja. Ennek az identitásnak a sarokpontját pedig az 1Pt 2,2-ben találjuk: „mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre”. Amint látni fogjuk, ezek az összefüggések a homo viator kérdésfelvetéseivel metszik egymást, de bizonyos ponton azt meg is haladják.

Humanity is constantly evolving, which exerts a powerful impact on religion and the church as well. The postmodern era, which spread from the second half of the 20th century, presents a new direction that the church must respond to. The research examines how the gospel can be effectively conveyed in the postmodern world, with special consideration for the relationship between youth and the church, as well as the resulting challenges and opportunities. Based on my university studies and experiences, my viewpoint is that postmodern thinking essentially questions traditional values and systems. It emphasizes diversity, relativism, and subjectivism. This new approach shapes people's worldviews and influences their everyday decisions. The central premise of the paper is that the church has long functioned as a proponent of absolute truth and universal values.

A most előkerült nagyváradi Barth-interjú azért is fontos, mert eddig úgy tudták egy 1939-es levele alapján, hogy Barth feltételezhetően ettől a dátumtól kezdve tett egyenlőségjelet a bolsevizmus és a fasizmus közé, és hogy akkor állapította meg: a nemzeti szocializmus és a bolsevizmus egymásnak rokonai. Barth tehát ettől kezdve hitt a „Hitlerei” bukásában. Az interjúból azonban az derül ki, hogy mindezekről már 1936-ban is beszélt nyilvánosan, Nagyváradon.

A dolgozatomban a Szilágysámsoni református egyházközség történetének tanulmányozásával foglalkozom a két világháború közötti periódusban. Az első világháború számtalani család és közösség életében okozott tragédiát ez, valamint a háborút követő gazdasági váltság pedig az egyházat is sajátos helyzetbe állította. A dolgozatomban az ebből a periódusból származó presbiteri gyűlések jegyzőkönyvének tanulmányozása által próbálok betekintést nyújtani egy Szilágysági gyülekezet életébe és a gyülekezetet vezető testületének, a presbitériumnak a működésébe. A korszak tragikus voltától eltérően vagy talán éppen ennek köszönhetően az egyház életét az építkezés jellemezte úgy az épületek mind pedig a lelkiek terén. Az egyházkerületben elinduló belmissziós munka hatására a gyülekezetben olyan intézmények jönnek létre mind például: a nőszövetség, ifjúsági egyesület és a presbiterek által végzet „szomszédság” intézménye, amely napjainkban a családlátogatásnak felelne meg.

A Brassói reformátusság múltja a leírtak ismeretében igencsak viszontagságosnak nevezhető. Számos veszteség sújtotta őket, de mindig volt erejük felállni és újrakezdeni. A belvárosi Alpár Ignác tervezte templom lebontása után kétségbeesés helyett azon dolgoztak, hogy „templommá”, lelki házzá alakítsák a kapott tornatermet. Majd évtizedek múltán, mikor már úgy tűnt a kis imaházukat is elveszítik, Isten kegyelméből annak helyén építhettek templomot, egy fiatal lelkes lelkipásztor ösztönzésére, aki brassóiként maga is hordozta a veszteségek sebeit, aki eszköz volt Isten kezében, hogy a város református közösségnek végre kárpótlásként lehessen egy saját építésű temploma.

Mesteri dolgozatom hat marosszéki gyülekezet 1681-es összeírásáról szól. Alapja a régi Marosi Református Egyházmegye legrégibb matriculája, amelybe annyi határozat, különböző oklevél, adományfeljegyzés, díjlevél van bemásolva, hogy Kelemen Lajos fioklevéltárnak mondta. A hat marosszéki gyülekezet, név szerint: Nyárdtő, Lőrincfalva, Lukafalva, Káposztásszentmiklós, Fintaháza, Kakasd-Meggyesfalva. A Matriculában található feljegyzések főként a 17-18. századból származnak, ritkán találunk 19. századi feljegyzéseket.

Az írás Fazakas Sándor Vétkeztünk… Egyház a történelmi és társadalmi bűnösszefüggések rendszerében című könyvének elemző bemutatására vállalkozik. Köztudott, hogy a múlt század legsötétebb évtizedeiben elsősorban a keresztény/keresztyén egyházak kerültek a különböző totális rendszerek elnyomó gyakorlatának célkeresztjébe. Éppen ezért sokáig lehetetlennek (vagy inkább) értelmetlennek tűnt a kutatók számára, hogy a társadalmi és magánbűnök kérdéseit az „érintettek”, azaz az egyházi szervezetek, illetve az egyházvezetés (olykor a laikus hívek) felől értelmezzék. Fazakas Sándor „tabukat döntögető” szerzőnek számít, mivel munkájában - a nehezen megélhető áldozati sors bemutatása mellett - magára vállalja a kollaboráció, az elnyomó rendszerekkel történő együttműködés morális és teológiai kérdéseinek feldolgozását is.

Jézus a világot a feje tetejére állította. Aki az evangéliumokat először olvassa, erre a következtetésre jut, s ha maga is ennek megfelelően próbál élni, elrettenőnek találja. De többszöri olvasás után, s különösen, ha szétnéz világában, rá kell jönnie, hogy a testtélétel után éppen a fordítottja történt. Jézus szembetalálta magát egy már feje tetejére állt világgal, arra NEM-et mondott, s a jövendőre nézve elhangzott a tiltás, óvás: Ne! Ő a világot talpra állította, s ma is azt akarja, hogy az visszanyerje teremtett rendjét.

A bonhoefferi és Bonhoeffer utáni etikában a tanítványra a követés, a Krisztus-követés feladata hárul, és ez nem veszélytelen út. Ezt sok erre vállalkozó élet is bizonyítja. A követésként meghatározott tanítványság sem eleve veszélytelen, amint azt maga Bonhoeffer is felismerte. Ez a tanulmány kísérlet az „evilágiság”-ba való visszaemelésre, amelyben erre a kérdésre keresem a választ: mi számít bűnnek manapság, illetve mi a „mainstream” bűnkategória? Vizsgálódásomban elszakadok a bűn tradicionális és modern meghatározásaitól, és elsősorban a posztmodern bűnlátásra összpontosítok. Mivel a bűn biblikus meghatározása is lehet többféle, keresem azt a beszédmódot, amely egyben biblikus, és a ma emberénél célba talál. Célom egy lehetséges „mainstream” bűnmeghatározás, amely elengedhetetlen akkor, ha az igehirdetés vagy bármilyen más missziói munkánk végzése során a mai ember gondolatvilágát célozzuk meg.

A 20. századra sokan emlékeznek úgy, mint amely a masszív erőszakmegtapasztalások százada volt. Az emberpusztítás olyan méretű volt, mint addig soha az emberiség történelme során. Az erőforrásokért vívott harc globális kiterjesztése és a tömegpusztító fegyverek tökéletesítése rövid idő alatt nagyszámú emberáldozatotű követelt. A II. világháborút követően pedig fokozott igény mutatkozott az addig többnyire figyelmen kívül hagyott áldozatok hangjának meghallására. A továbblépés igényéből fakadóan össztársadalmi kérdéssé lett a múltfeldolgozás, és ennek egyik lehetséges módjaként, egyre hangsúlyosabbá vált az addig csupán hitmegéléssel és keresztyén megszólalásokkal társított megbocsátás. Annyira, hogy a század utolsó negyedében a megbocsátás kérdésköre felkerült a szekuláris és tudományos diskurzus színpadára.

Tíz éve hunyt el Sass Kálmánné Tőkés Mária, és ez alkalommal ismét meghatódva keresem a család szétszórt, erőszakosan szétvert emlékeit. Sass Kálmán (Gálospetri, 1904. április 17. – Szamosújvár, 1958. december 2.) kivégzésével családja életútját is megbélyegezték. Aztán némasági zárlatot rendeltek el és bárddal rontották a család jó hírnevét. A feleség és családanya lelki arcának kutatása közben üvegbe zárt történelemről és elhurcolt Aranykönyv híréről olvashattam. A Tőkés László püspök által Amerikából hazahozott füzetet lapozva, a svájci Welti asszony kis adattára örvendeztetett meg. A gálospetri tájházból egy olyan Sass Kálmán írta levél híre érkezett, amely eddig ismeretlen volt előttem, és emellett számos új anyakönyvi adat az érmihályfalvi lelkészek jóvoltából. Családfák tanulmányozása pedig elkerülhetetlen, mert az eddigi közlések néha elírásokat tartalmaznak.

Nem sokkal a rendszerváltás után a kutató egy időközben nyugalmazott lelkipásztort egy 1962-ből származó jelentéssel ajándékozott meg. A jelentés őróla szólt, még teológus éveiből. A tartalom, illetve a jellemzés az Állambiztonsági Szolgálatnak volt címezve, s röviden összefoglalva ez olvasható benne: a fiatalember „tehetségtelenebb, mint az apja”, „siralmasan gyenge”, mindenképpen meg kell akadályozni, hogy apja helyére kerüljön a gyülekezetben. Az élet fintora, hogy néhány évtizeden át a jelentő és a megfigyelt ugyanannak a lelkészi munkaközösségnek volt a tagja. Az áldozat, miután hirtelen birtokába került a jelentésnek, a következő alkalmon szó nélkül a jelentéstevő asztalára tette annak másolatát. Többé nem találkoztak. Az egykori ügynök elmaradt a köri találkozókról, s egy év múlva meghalt. Az egykori célszemély ma így vall erről: magamat is vádolom, nem lett volna szabad megállni félúton.

A tanulmány címe is a romániai állapotokra utal, ugyanis Hadházy Iván (1947–1982) Besztercén született, dolgozott és halt meg – túl korán. Kolozsváron végezte teológiai tanulmányait, és rövid ideig unitárius lelkészként szolgált, tanított falusi iskolákban, és dolgozott a katolikus egyház levéltárában. Évekig munkanélküli volt, sehol sem akarták alkalmazni a rendszerrel szembeni kritikus magatartása miatt. Egyházában dr.

Hollandia hírneves fiának romániai és magyarországi látogatásáról kevesen tudnak. A közbeszédben csupán annyi ismert, hogy a teológiában a professzorságig, a politikában pedig a miniszterelnökségig vitte. Így hát egyháztörténet-írásunk adósságai közé tartozik annak felmérése is, hogy milyen volt Abraham Kuyper teológiai tanításának elterjedése a Kárpát-medencében, s főleg annak a magyar recepciója az első és második világháborút követő időszakban.

Ritka, hogy elődeink ilyen sok, szám szerint 4, egymástól igencsak különböző történelmi korszakot éltek át. Nekem most itt Musnai László életéről és munkásságáról kell megemlékeznem. Nem sokat kellett elmélkednem afelett, hogy miként különítsem el életének egyes korszakait, mert a történelem megtette helyettem.

Ford. Székely György, Gondáné Kaul Éva, Pálhegyi Kriszta, Daray Erzsébet. Harmat–KIA, Budapest 2020, ISBN 978-963-288-034-1, 568 old.

Ebben a témában már tartottam egypár előadást, s ezek tapasztalatai alapján három előzetes megjegyzést teszek. Először: A hallgatóság csupán arra a kérdésre várja a feleletet, hogy politizáljon-e az egyház és a lelkipásztor, vagy sem. Ezt én sem fogom kihagyni, de szem előtt tartom, hogy a politikum a közéletnek csupán egyik mezője. Másodszor: Lesznek olyan mondataim, amelyek nem valamelyik egyház – például az Erdélyi Református Egyház – álláspontját tükrözik. Harmadszor: Ebből következik, hogy az elmondottakkal lehet szabadon vitatkozni.

Az egyházban élő teológia nagyon helyesen az eszkatonra, a végső időkre függeszti tekintetét, de azt is tudnia kell, hogy a közbeeső történelmi időt nem szabad átaludnia. Az egyháznak napi gondjai vannak (kinek nincsenek?), de ha lecövekel a jelenbe, más „gondoskodik” helyette, róla. Két kérdésre keresem a választ: Először – az egyház–világ kapcsolatában –, hogy milyen élhető világot lát és láttat az egyház, és milyen feladatokat ismer fel a világ felé. Másodszor az egyházak jövőképét képzelem el, az ökumenizmus holnapját.

A török előtt Magyarország legnépesebb, magyarok által lakott vidéke a Temesköz volt. Elnéptelenedésére, majd népességének kicserélődésére a török uralom több mint másfél évszázada alatt, illetve az utána következő csaknem ugyanannyi ideig tartó osztrák fennhatóság alatt került sor. A kiegyezéstől az első világháború befejezéséig egy füzér telepesközség jelenik meg a Béga mentén, Lugos és Facsád között. Az akkori vezetőség bölcsen gondolta, hogy egy-egy helyre azonos vallásúakat telepít, ha nem is mindig egy ugyanazon helyről. Az államilag támogatott telepes falvakat harminc évvel megelőzve, Bunyaszekszárd az elvándorlóktól saját pénzen megvásárolt birtokokra épült.

Míg a történelmi Magyarország területén az emberek többnyire beleszületnek az egyházba öröklődés, szülői hagyomány folytán, addig az idegenbe szakadt hazánk fiai és leányai – minden köteléktől felszabadulva – vagy csatlakoznak egy egyházi közösséghez, vagy nem. Már nem köti őket a lelki környezet, a megtartó és fenntartó egyház ereje úgy, hogy ne térhetnének ki előle. A nagy szabadságban megszűnik a hazai népegyház jelleg. Csak azok csatlakoznak általában egy vallásos közösséghez, akik hitüket bátran megvallják, és bizonyságtevőkké válnak. Az ilyen egyházat hívjuk hitvalló egyháznak.

Amint a címben kifejezett gondolattal szembenézünk, az első kérdés, amely bennünk felmerül, az: van-e egy református társadalom a református egyházon kívül, és ha van, milyen viszonyban van akkor a társadalom és az egyház? Az egyház merőben más minőségű közösség, mint a társadalom, ennélfogva a kettőt nemcsak szembe lehet állítani egymással, hanem az egyház más és magasabb minőségénél fogva és éppen az egyház fogalmából kiindulva, lehet a reformátusnak nevezett társadalom társadalomfeletti feltételeiről beszélni. Ezek a kritikai szempontok már elégségesek arra, hogy a címben kifejezett gondolatot egyszerűen és világosan kifejtsük.

Dolgozatom a Lupényi Református Egyházközség történelméről szól, kezdetektől egészen 1962-ig. A forrásanyag nagy részét a presbiteri jegyzőkönyvek teszik ki. Sajnos 1916. előtti jegyzőkönyveket a román katonaság megsemmisítette, és így csak másodlagos forrásokból tudhatjuk meg a gyülekezetünk történelmét a kezdetétől egészen 1916-ig.

A Magyarláposi Református Egyházközség presbitériumi jegyzőkönyveinek tanulmányozása, átírása során betekintést szerettem volna nyerni az előző korok egyházi életébe, a gyülekezeti munka akkori nehézségeibe, a külső és belső ellentétekbe, illetve egyházam többi felekezettel és nemzetiséggel való kapcsolatába is.

Jelen dolgozat azt kutatja, hogy a teológiai oktatás milyen hatással van azokra, akik itt végezték tanulmányaikat, különös tekintettel arra, hogy akik teológiát tanultak, későbbi szakmai előmenetelük milyen más területekre irányította őket.

Magiszteri dolgozatom témája az árpástói református egyházközség története. Ennek keretén belül kitérek településtörténeti adatok ismertetésére, mely során bemutatásra kerül Árpástó rövid monográfiája, a település nevének eredete és változata, földrajzi fekvése, etnikai és felekezeti megoszlása, a települést érintő legendák és szájhagyomány útján terjedő információk titokzatossága, valamint az ősi hagyományok értéke.

Az Erdőfülei Református Egyházközség lelkipásztora 1909-1947 között Nagy Ferencz lelkipásztor volt. Az egyházközség az ő vezetésével élte túl a két világháborút, és maradt meg magyar reformátusnak. A gyülekezetbe való kinevezése után azonnal nekikezdett a kulturális élet megszervezéséhez. Ifjúsági egyesületet, nőszövetséget, gazdakört, dalkört alapított, vallásos estélyeket szervezett. Iskolaszéki elnökként fenntartotta a magyar felekezeti oktatást az állami nyomás ellenére is. A presbiteri jegyzőkönyvek alapján egy olyan lelkipásztori kép rajzolódik ki Nagy Ferenczről, amely minden mai református lelkipásztornak példaképe lehet.

A dolgozatban részletesen ki fogok térni a türkösi leányegyház bemutatására, annak életére, mely magába foglalja az önállósulás előtti állapotot és az önállósulás utáni létét. Részletesebben kitérek a templomépítés feltételeire, az anyagiak beszerzésére, a templom külső és belső kinézetére, valamint az önállósulással kapcsolatos presbitériumi gyűlések leírására. Figyelmet fordítottam arra is, hogy legyenek leírások azzal kapcsolatban, hogy az újonnan megalakult gyülekezetről is tudósítsak, így dolgozatomba belefoglaltam az új egyházi alkalmazottak névsorát és azok rövid életrajzát, valamint a gyülekezet első évi jelentését, mely részletesen bemutatja a gyülekezet fejlődését és pontos helyzetét.

Dolgozatom első fejezetében ismertetni fogom a falu és az egyházközség rövid történetét, amelyhez hozzácsatolom, a bacai egyházközség leányegyházaként számon tartott, csicsómihályfalvi egyházközség rövid történeti összefoglalóját. A falu történetének összefoglalás után, rátérek az egyházközség történek felvázolására, amelyet elsősorban a jegyzőkönyvek segítségével fogok megtenni. Az átláthatóság kedvéért, az egyházközség történetének felvázolásában külön fejezetben fogom ismertetni az egyházközség történetét az 1740-1899-es évek között, és az 1900-as évektől napjainkig. A fejezetek keretén belül, külön alfejezetekben fogok értekezni az egyházközségben zajló lelki, szellemi életről, és az adott időszakban uralkodó gazdasági helyzetről, aminek során, külön tárgyalom az egyházközség bevételei és kiadásait.

Teológiai tanulmányaimat frissen végzett színművészként kezdtem. Amikor már a színpadi mellett szószéki tapasztalatra is szert tettem, egy ismerősöm (ki mellesleg színházkedvelő lelkipásztor) megkérdezte: "Melyik égetőbb? A szószék vagy a színpad?" Azt válaszoltam, hogy így még senki sem tette fel nekem ezt a kérdést, csupán úgy, hogy "melyiket szereted jobban", vagy "melyiken érzed magad inkább otthon" - de utóbbi két kérdésre sem tudtam egyértelmű választ adni. Csupán néhány év múlva kezdtem megérteni az első kérdést: az "éget" megfogalmazás a Szentlélek tüzére engedett következtetnem. És emiatt azt is megértettem, hogy miért nem sikerült egyértelmű választ adnom: a Szentlélek vezetésének megtapasztalására mindkét helyet rendkívül alkalmasnak találtam.

A dolgozat első részében a tájegységről, a falu eredetéről és annak múltjáról beszélek, majd a fennmaradt iratok alapján megpróbálok hiteles képet festeni a falu lakosságáról. Ezt követően rátérek a Székelytompán folyó egyházi élet vizsgálatára, amelyből kiderül, hogy a gyülekezet mikor válik önálló egyházközséggé, és milyen módon, ütemben fejlődik a történelem során. Végül pedig röviden az egyházi iskola fontosabb eseményeit ismertetem.

Ebben a dolgozatban Vásárhelyi János (1888-1960), az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének életét, lelkipásztori, püspöki, és a politikai közéletben végzett szolgálatát szeretném ismertetni. Külön hangsúlyozni kívánom a püspök szolgálatának azt a vonását, amellyel példamutatóan helyt állt az Egyházkerület, és az erdélyi magyar kisebbség védelmezése érdekében. Egy olyan korban választották meg a Kerület püspökének, amely úgy az egyház, mit az erdélyi magyarság életében a legkritikusabb volt.

Licenciátusi dolgozatom 1864-től 1912-ig, csaknem az első világháborúig szolgáltat jegyzőkönyvi adatokat az egyházközségről, magiszteri dolgozatomat pedig ennek a közvetlen folytatását képezi, mégpedig 1912-től 1922-ig. A bánffyhunyadi egyházközség történetének felkutatása és annak részletesebb megvizsgálása által bepillantást nyerhetünk az egyházközség múltjába, egykori életébe, annak alakulásába és fejlődésébe. Az ismertetésre kerülő adatok, információk az egyháztörténet kutatói számára is segítséget nyújthatnak a kor eseményeinek jobb megismeréséhez.

A dolgozat három nagy fejezetből áll. Középpontjában a Román Kommunista Párt és az általa hozott döntések, illetve az akkor működő Református Egyházkerület Igazgatótanácsának határozatai állnak. Az első fejezetekben a kommunizmus hatalomra jutása és az általuk folytatott bel- és külpolitikát mutatom be. A második nagy fejezet a Romániában élő magyar kisebbségeket vizsgálja. Itt kerül előtérbe az egyházakkal kapcsolatos politika is. Az utolsó fejezet az 1972-es igazgatótanácsi jegyzőkönyvet rendszerezi, amely jobb rálátást biztosít arra, hogy milyen dolgok foglalkoztatták akkoriban a magyar református egyházat. A dolgozathoz csatolom az 1972-es jegyzőkönyv digitalizált változatát is.

A dolgozatomat négy részre tagoltam. Az első rész egy bevezetést tartalmaz a korról, a kommunista korszak gazdaságáról és társadalmáról. A második részben az egyház és a magyarság helyzetét vizsgáltam meg. A harmadik részben a jegyzőkönyvek alapján azt elemzem, hogy milyen volt az Erdélyi Református Egyház belső helyzete, milyen fontosabb események zajlottak le az 1969-es esztendőben. A negyedik rész jegyzőkönyvek anyagát tartalmazza, amelyek alapján dolgoztam.

Mesteri dolgozatomat négy egységre tagoltam. Az első egység a Szocialista Államról szól Nicoale Ceauşescu vezetése alatt. Először is szükségesnek a szocializmus és kommunizmus meghatározását. A továbbiakban pedig arról írtam, hogy hogyan állt át Románia a Szövetségesek oldalára, hogyan került kormányra Nicoale Ceauşescu, milyen volt az ország külpolitikája és belpolitikája (gazdaságpolitikája, társadalompolitikája) a kommunizmus évei alatt. A második egységben a Szocialista Állam magyarságpolitikájáról és egyházpolitikájáról írtam. Ez utóbbinál külön tárgyaltam a Román Ortodox Egyházat, a Román Görög Katolikus Egyházat, a Romániai Református Egyházak életét. A Romániai Református Egyházak életében különösképpen a püspökválasztásokról számoltam be. A harmadik egységben kiemeltem azokat a fontosabb határozatokat és beszámolókat, amelyekkel az átírás alatt találkoztam. Végül a negyedik egységben található az Igazgatótanács jegyzőkönyveinek átírása az 1974-es és 1975-ös évekből.

A dolgozat négy egységre tagolódik. Az első egység arról szól, hogy Romániának, mint szocialista államnak, milyen külpolitikai és belpolitikai intézkedéseket kellett meghoznia. A következő rész a szocialista állam magyarságpolitikáját és valláspolitikáját részletezi, illetve mutatja be. Ebben a részben olvashatunk arról, hogy az egyháznak milyen lehetőségei voltak a kommunizmus alatt, illetve mennyi szabadságot biztosított az államhatalom a szabad önrendelkezés tárgykörében. A harmadik pontban a jegyzőkönyv összefoglalásával találkozhatunk. Itt foglalom össze röviden, hogy melyik ülésen mi hangzott el, illetve milyen határozatok születtek. Az utolsó fejezet a jegyzőkönyvet tartalmazza, az átírt szöveget. Megállapítom, hogy a jegyzőkönyvek tanulmányozása, illetve a dolgozat összeállítása rendjén szinte minden esetben az államhatalom mondta ki a végső választ minden kérdést illetően, amire az egyházvezetés, illetve az illetékes személyek kénytelenek voltak beletörődni.

A dolgozatnak három fő része van. Az első Szék község monográfiája, a településről, népszokásokról, néphagyományokról. A második nagy fejezetben Szék egyházairól olvashatunk, főként a református egyházról, mégpedig az 1914–1918 közötti időszakról. A harmadik nagy fejezet a reformáció 400. évfordulójának a megünnepléséről szól. A presbiteri jegyzőkönyveket olvasva nagyon sok olyan új történelmi adatot tárhattam fel, amely az olvasóközösség számára mindeddig nem volt hozzáférhető.

Ahhoz, hogy megértsük az egyház helyzetét a kommunizmus ideje alatt, beszélnünk kell a kommunista időszak vezetőiről és a kommunizmusban történő eseményekről, melyek az egyházat és a magyarság helyzetét befolyásolták. Továbbá arról is beszámolunk, hogy milyen döntéseket és határozatokat hoztak, amely érintette az egyházi vezetést, egyházmegyék és egyházközséget helyzetét, és nem utolsó sorban a Protestáns Teológiai Intézet életét és tevékenységét. A kutatás a kommunizmus idején élő egyházról alkot képet az események és határozatok tükrében.

A dolgozat témája az unitárius egyház missziója és annak kontextusba helyezése. A misszió egyik lehetősége a jelenlét. Jelen lenni az emberi korcsoportok minden területén, a fiataloktól az idősekig. Ezt tekintem az egyik legerősebb stratégiának, ha a belmisszióról beszélünk. Ez a mában azt jelenti, hogy közel kell kerülni az emberekhez, elérhetővé és megtapasztalhatóvá kell válnia az egyháznak. A jelenlét mint missziói életforma fejezi ki legjobban a belmisszió értelmezését.

Dolgozatom során feltárom Papolc történetét a két világháború között. Az említett évtizedek során számos jelentős eseménnyel nézett szembe a falu közössége: nyugdíjba vonult az idős lelkész, majd a helyére egy másik jött, templomot kellett javítaniuk, fel kellett venniük a harcot a maguk módján a román uralommal, és meg kellett küzdeniük azzal a romlással is, ami a második világháború után következett, illetve a második világháború végén ismét rátört a falura. A gyülekezet tömören vázolt mindennapjai mellett a függelékekben olyan színes interjúkkal találkozunk, amelyek mesélik, hogy milyen is volt az élet a 20. század elején és közepén. Végül pedig az idős lelkész, Veres Károly gyűléseket megnyitó beszédeit olvashatjuk, amelyek egyedi, ritkán olvasott perspektívából, egy magyar református lelkész szemszögéből mutatják be az I. világháború éveinek következményeit, körülményeit.

A dolgozat megírása közben a legfőképp az foglalkoztatott, hogy miképpen élte túl az egyház a kommunista időszakot.

A pontos és részletes jegyzőkönyveknek köszönhetően megismerhetjük a Székelykocsárdi Református Egyházközség háború utáni helyzetét.

A dolgozat betekintést nyújt az egyházközség életébe. Megismerhetjük, hogy miként működött 1920 és 1930 között a presbitérium, hogy milyen nehézségekkel találkoztak.

A dolgozatom a Sóváradi Református Gyülekezet két világháború közötti időszakában megírt presbiteri jegyzőkönyveinek feltárását tartalmazza. Különös tekintettel követi végig ebben az időszakban a gyülekezet életét, gazdasági helyzetét, illetve a lelkipásztorok váltását.

Dolgozatomban az egykori brassói református templom történetét dolgozom fel. A dolgozat első felében a brassói magyarság egyházi életét kutatom a reformációt megelőző és az azt követő időszakban, majd a reformátusság templomépítési kísérleteit mutatom be. A gyülekezet újraalakulásának bemutatása után betekintést nyerhetünk abba, hogy hogyan sikerült évszázados küzdelem után templomot építeni a brassói reformátusságnak. A dolgozat magában foglalja a gyülekezet első, majd második világháborús szenvedéseit, a kommunista hatalom berendezkésének hatásait. Az egykori lelkészek életrajza is körvonalazódik, s egy-egy jelesebb presbiter, főgondnok, egyházi tisztségviselő érdemeiről is olvashatunk. Bár korábban is születtek munkák erről az időszakról, a templom lerombolásának pontos körülményeit részletesen ez idáig nem dokumentálták. Dolgozatomban bemutatom a templom lerombolásának pontos lefolyását.

Dolgozatomat két nagy szerkezeti egységre osztottam. Az első szerkezeti egységben a település rövid monográfiáját mutatom be, ezen belül a falu nevének változatait, fekvését, alakulását, birtokosait, de ugyanakkor szó kerül a lakosság népességéről, foglalkozásáról és hagyományairól egyaránt. A második szerkezeti egység fejti ki tulajdonképpen a dolgozatom fő témáját, a református gyülekezet kialakulását, fejlődését és mai helyzetét. Ezen belül hangsúlyossá válik a református egyház történelme, az ott szolgált lelkipásztorok és gyülekezeti vezetők megemlítése. Hangsúlyt fektettem a református templom történetére, a harangok, az orgona, a szószék és az úrasztali klenódiumok eredetére és milyenségére.

Dolgozatomat két nagy szerkezeti egységre osztottam. Az első szerkezeti egységben a település rövid monográfiáját mutatom be, ezen belül a falu fekvését, nyelvjárását, népviseletét, építkezési stílusát, de ugyanakkor szó kerül a lakosság foglalkozásáról és hagyományairól egyaránt. A második szerkezeti egységben bemutatom Györgyfalva és a györgyfalvi református egyházközség történetét. Ezen belül hangsúlyossá válik a református egyház történelme, az ott szolgált lelkipásztorok és gyülekezeti vezetők megemlítése. Dolgozatom mellékletben tartalmazza az itt szolgált lelkipásztorok, valamint a kántorok névsorát, a gyülekezet klenódiumainak, szőtteseinek, harangjainak, úrasztalának feliratait. Röviden ismertetem a szószék, a szószékkorona, a csillár és a harangok jellegzetességét.

Az 1732. november 12-e és 1735. január 28-a által közrezárt időintervallum a Marosi Egyházmegye vizitációs feljegyzéseiben egy új, ismeretlen világ nyílik meg az olvasó előtt. Az esperesi vizitációk különleges és izgalmakkal teli világába engednek betekintést és rajtuk keresztül az egyházmegye minden egyházközségének az életébe is bepillanthatnak az olvasók.

A zilahi levéltárban olyan iratokhoz juthattam hozzá, amelyekkel ’74 után igen kevesen foglalkoztak, sőt amelyeket sokan elveszettnek hittek. Ily módon dolgozatom tartalma szinte teljes mértékben eltér a Perecsennel kapcsolatos eddigi hasonló munkáktól, és akár bátran nevezhető forrásfeltáró munkának is. Tehát dolgozatom nagy része a zilahi levéltári anyagokból táplálkozik, ezen belül pedig nagymértékben a teljesen átkutatott 138 lapos (276 oldal), 1845-ös bejegyzéssel kezdődő presbiteri jegyzőkönyvből merítek. Kevesebb hangsúlyt fektetek az értelmezésre, annál többet a rengeteg érdekes anyag közlésére.

A dolgozat első részében az 1968-ban történő megemlékezés eseményeit vázolom, mely alkalommal egyházunk megalakulásának 400 éves évfordulóját ünnepelték meg elődeink, valamint bemutatom az 1979-ben zajlott nagyszabású ünnepség momentumait, mely alkalommal Dávid Ferenc halálának 400 éves évfordulóját ülték. Több zsinati beszámolóban van szó az események menetéről, több szerző is említést tesz mindkét ünnepségről, de úgy gondoltam, hogy a két megemlékezés közlése mégsem elég részletes. Azonban az a véleményem, hogy a két eseményt egy helyen is meg kell említeni, hiszen mindkettő többek között azért került megrendezésre, mert Dávid Ferenc munkája nyomán létrejött az Unitárius Egyház és ő egy olyan reformátor volt, akire érdemes emlékezni, valamint mindkét ünnepségre az államszocializmus éveiben került sor.

Dolgozatom megírása során hiteles forrásokat használtam, ebben nagymértékben segítségemre volt az Erdélyi Református Egyházkerület levéltára, valamint a bánffyhunyadi egyházközség és annak elöljárói, akik rendelkezésemre bocsátották az egyházközség tulajdonában levő jegyzőkönyveket, melyeknek szintén nagy hasznát vettem és úgy is mondhatom, hogy azok a dolgozatom alapját képezik.

A dolgozat első fejezetében néhány szóban a falu első, régi temploma monográfiáját foglaltam össze. A második fejezetben a ma álló templom építéséről beszélek. A harmadik fejezetben az épület konkrét megvalósítását találjuk. A következőkben a belső felszerelésre is ki tértem, így megemlítettem a szószék, az úrasztala és a templompadok készíttetését. Ezek után az azóta leomlott orgona történetének a megírását sem hagyhattam ki. Végezetül pedig a régi templom festett kazettás mennyezetének a magyarországi Iparművészeti Múzeumba való elajándékozásáról és szállításáról írtam. A dolgozat végén a függelékben néhány jelen és korabeli fényképet közlök a templomról.

A 16-17. század történetét többnyire kudarcok jellemzik. Tragédiák követik egymást hűségesen. Ott a török, a tatár, egyik nagyobb nyomorúságot hoz, mint a másik. Érdekelt, hogyan éli meg ezt a kor embere? Hogyan hat ez magára a társadalomra, hogyan befolyásolja az életet, a gondolkozást? Hogyan élik meg a kudarcból kudarcba életérzést? Miben látják a nyomorúság okát? Így jutottam el a „bűneiért bünteti Isten a magyar népet” felfogáshoz. Erről hallva, a kíváncsiság útnak indított. A cím mellé akár kérdőjel is kerülhetett volna. A kíváncsiságból adódóan a dolgozat nem csak bizonygatja ezt a felvetést, hanem valamilyen szinten akarva-akaratlanul a kérdés is megfogalmazódik. A gondolat szűrőn megy végig, mire megszületik a tiszta igazság, mire határozott pontot vagy felkiáltójelet tehetünk a végére. Úgy gondolom ez így helyes, így van rendjén.

A levéltárakban való hosszú és sokszor unalmassá vált kutakodást az tette színesebbé, hogy újra és újra olyan akták kerültek a kezembe, amelyek immár hivatalosan alátámasztották azokat a meseszerű történeteket, amelyeket még gyerekkoromban hallgattam. Persze azok a torzképek, amelyek a szájhagyomány által alakultak ki, és amelyeket megszépítve –gyerekként- csodálattal hallgattam, mostanra kissé átalakultak. Valóságosabbá és életízűbbé lettek.

Más egyházközségekhez képest, a Marosludasi Református Egyházközség fiatal, hisz csak 127 éves, de még erről a 127 évről sem tudtam sokat. Dolgozatom hasznos lehet mindazok számára, akiket foglalkoztat a marosludasi egyházközség története, valamint Marosludas történelmi múltja.