Repozitórium index

Simone Weil élete nem más, mint egy misztikus aszkéta tanúságtétele. Mintha az életének célja lett volna az, hogy a szenvedők iránti együttérzés miatt ő maga is szenvedjen. Nem véletlen, hogy filozófiája, hite szerint a legmélyebb szenvedésben, a szerencsétlenségben tapasztaljuk meg igazán Isten szeretetét. Egyedi módon mutat rá arra, hogy a szerencsétlenség által nagyon sok ember részesül Krisztus keresztjében – így pedig Isten szeretetében.

Ábrahám személye nem csupán az ószövetségi zsidó ember számára bírt nagy jelentőséggel, hanem ő a keresztyén kultúra egyik meghatározó alakja is egyben. Ugyanis a pátriárka magatartása, amelyet a Genesis 15,6-ban a szentíró szavak szintjén juttat kifejezésre, követendő példaként tárult egykor a választott nép, és tárul ma a keresztyén ember elé. Ez a magatartás, amelyet Ábrahám Istennel szemben tanúsított, egyetlen kifejezésben tömörül: Ábrahám hitt. Az Ószövetség szemüvegén keresztül ezt a kifejezést vizsgáljuk meg közelebbről, és különösen a Gen 15,1–6 kontextusában keressük a választ fő kérdésünkre: Mit foglalt magában Ábrahám hite?

Az abortusz napjaink társadalmában komoly jogi, politikai és etikai viták témáját képezi. Ebben a vitában megkérdőjeleződik a kezdődő élet értéke és méltósága, az anya önrendelkezési joga a maga teste felett, a születendő magzat életjoga vagy éppen a hozzátartozók és az abortuszt végző orvos felelőssége. Az nézetek és álláspontok ütköztetéséből jól érzékelhetően kimarad az egyházi vagy teológiai szemlélet figyelembevétele. 

Ebből a helyzetből kiindulva fogalmaztam meg kutatásom fő kérdését: Aktuális válaszokat nyújt a keresztyén etika a mai abortuszkérdésre? Milyen álláspontot képvisel a protestáns és a római katolikus etika az abortusz kérdésében? A kérdés előrejelzi, hogy a két felekezet álláspontja bizonyos részkérdésekben eltér egymástól. Dolgozatomban a hivatalos egyházi nyilatkozatokat és enciklikákat állítom egymás mellé, keresve az abortuszkérdésről alkotott megegyező és elkülönülő szemléleteket. 

Ez a dolgozat a keresztyénség és a késő sztoa gondviseléshite közötti hasonlóságokat, illetve különbségeket tárgyalja. A keresztyénség óvakodott a sztoikusoktól, a pogánysága miatt, maga Marcus Aurelius, a filozófus császár pedig üldözte a keresztyéneket, noha nem tudott róluk semmit. Megfigyelhető a sztoicizmus képviselőinek műveit olvasva, hogy számos ponton van hasonlóság a sztoikusok és a keresztyének nézetei között, ennek egy szeletét vizsgáljuk meg most, a gondviseléshitet. A gondviseléshit jelentőségét az támasztja alá, hogy a történelem során az ember mindig ki volt téve a világ hatásainak, bántalmainak, legyen szó természetről vagy politikai hatalomról – ilyen helyzetben, az ember próbálja bizalmát a felsőbbrendű hatalmakba helyezni. A gondviseléshit kér oldalról kerül megvilágításra, Marcus Aurelius Elmélkedések című műve és a Heidelbergi Káté alapján.

The studies of this volume were presented originally at a Brueggemann-conference in the Protestant Theological Institute of Cluj-Napoca, Romania (April 24-25, 2012). This symposium was part of a study week organised by ministers from The Netherlands and Transylvania in Györgyfalva, near Cluj-Napoca, on the eve of the publication of the Hungarian translation of one of Brueggemann's most significant books, the Theology of the Old Testament.

Pál apostol nyomán Habakuk 2:4 a keresztyén teológia egyik kulcsfontosságú szövege, amelyre az Újszövetség három alkalommal konkrétan hivatkozik. A reformáció korában, amikor a hit általi megigazulás újra a teológiai figyelem középpontjába kerül, ez a szövegrész, illetve ennek újszövetségi referenciái ismét jelentős szerephez jutnak. A tanulmány rámutat arra, hogy Hab 2:4 héber szövegének eltérő értelmezése milyen következményekkel járt a két nagy reformátor, Luther Márton és Kálvin János hit-értelmezésére nézve. Hab 2:4 reformátori olvasatának elemzése rávilágít ugyanakkor a (nyugati) keresztyén hagyomány egy másik kardinális problémájára is. A hit általi megigazulás kérdésében a héber szöveg alapján igyekszik egy olyan kérdést tisztázni, amely valójában a görög szöveghez (a Septuagintára hagyatkozó páli értelmezéshez) kötődik.

Ez a téma és kérdésfelvetés korántsem új keletű – egyébként mi az, ami még annak számíthat a mai teológiában? Az egyház- és teológiatörténet során, amióta az Ószövetség bekerült a képbe, sokan és sokféle módon keresték már a választ a fenti kérdésre, és ezek eredménye számtalan könyvben és tanulmányban áll előttünk. Mindeközben azonban szakmai fórumokon, teológiai vitákban, gyülekezetekben, baráti beszélgetésekben, egyházi sajtóban, elektronikus levelezőlistákon megjelenő Ószövetséggel kapcsolatos negatív megnyilvánulások jelzik azt, hogy bár a téma nem újszerű, mégis igen aktuális marad.

A Biblia, Isten emberek által közvetett, sugalmazott üzenete az emberiségnek, nem az örökkévaló Ige, a Logosz, hanem tanúságtétel a Logoszról, Jézus Krisztusról. Isten emberré válik az emberért, meghal a bűnei megfizetéseképp, ugyancsak emberi testben feltámadt, hogy „aki hisz őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Ezt nevezzük Isten megváltói cselekedetének. A Korán teljesen más minőségben van jelen az iszlámban, mint a Szentírás a keresztyénségben. A Korán szövege nem tanúbizonyságtétel, nem élmények, tapasztalatok narratív, bölcsességirodalmi, vagy prófétai és egyéb műfajban megfogalmazott ihletett írás(ok), hanem maga Isten szava, az örökkévaló Logosz. És mint ilyen, semmi sem kérdőjelezheti meg, ugyanis akkor az Isten megbízhatóságát, szavának hitelességét vonnánk kétségbe. Ez a tekintélyelvűség olyannyira erős, hogy kritikai gondolkodást használni a Koránnal szemben súlyos véteknek minősül.

A tanulmány Karl Barth és Erőss Lajos (1857–1911), egy svájci és egy magyar rendszeres teológus buddhizmus kapcsán tett teológiai állításait kívánja röviden bemutatni. Mindkét teológus az ortodoxia új irányzatához tartozott, s bár térben és időben kicsit eltérően helyzetben voltak, de szemben álltak a liberális teológiával, amely sokszor eljutott arra a felismerésre, hogy a keresztyénség csak egy a sok vallás közül. Erőss és Barth is foglalkozott összehasonlító vallásteológiával a rendszeres teológia keretén belül. A tanulmányban először Erőss Lajost mint elfelejtett dogmatikust mutatom be, majd röviden kitérek a buddhizmusról alkotott véleményére. Ez után Karl Barth japán zen buddhizmusról alkotott véleményét elemzem, azzal a céllal, hogy az mennyire felel(t) meg az összehasonlító vallástudományon vagy éppen a rendszeres teológián belül művelhető összehasonlító vallásteológiai vál­lalkozásnak.

Ravasz László 1903 ősze és 1906 ősze között keletkezett írásai jóval éret­tebbek, és tájékozottabb képet mutatnak a tudományokban. Ebben az időben Nagy Károly teológiai professzor mellett id. Bartók György püspök lesz má­sodik mentora, aki titkárává nevezi ki. Így a teológiai tanulmányokkal párhu­zamosan már kápláni szolgálatot is végez. Ezekben az években dől el benne véglegesen, hogy a teológiát választja az írói vagy filozófusi pálya helyett, és hogy tudományos fokozatot is szeretne szerezni. Ehhez kiváló lehetőséget nyújt az egyévnyi berlini tanulmányút. Ebben az időszakban vallástudományi írásokat közöl, ezek mellett pedig kü­lön érdekességek peregrinációjáról szóló útleírásai is, amelyek a szunnyadó írói tehetségét csillantják fel ismét. A berlini tanulmányok nemcsak a gyakorlati teo­lógia műveléséhez adnak megtermékenyítő impulzusokat számára. Betekintést nyer a németországi belmissziói munkába, és alapvető ismereteket szerez az egyház szociális érzékenységéről.

Holland újságíró fejtegette egyszer, hogy a keresztyén emberek magatartásából meg lehet állapítani felekezeti hovatartozásukat. Másképpen cigarettázik a római katolikus, a református és a lutheránus ember. Még a reformátusok között is van különbség: a konzervatívok bőrszivart szívnak, a barthiánusok pipáznak, a szabadelvűek (és a remonstránsok) cigarettáznak. Ha ebben a vélekedésben sok is a túlzás, annyi igazság mégis van benne, hogy minden felekezet tagja magán viseli vallási kultúrájának valamilyen lenyomatát. Valami olyan ez, mint a római katolikusoknál és a görögkeletieknél a keresztvetés: amikor a kereszt vízszintes szárát formázzák az egyik balról jobbra, a másik jobbról balra lendíti kezét a válla felé. Ezek a különbségek a sok-sok vallási jelkép használatában, az istentiszteleti és kegyességi önkifejezés gesztusaiban nyilvánulnak meg. Még a kegyesség gyakorlásának is sok változata van akár ugyanazon felekezeten belül is.

Ebben a részben főleg a szociológus és filozófus Zygmund Bauman (1925–2017) társadalomról alkotott felfogásáról lesz szó. Elöljáróban néhány gondolat erejéig az ő személyéről és az úgynevezett likvid modernitás fogalmáról szólok.

Ebben a tanulmányban szeretném röviden bemutatni a keresztyénség három alapvető hozzáállását más vallásokhoz, és rávilágítani a vallásközi párbeszéd és az összehasonlító vallásteológia kérdéseire. Ezek után a posztliberális teológia George Lindbeck által jelzett felfogásának újszerűségét és annak kritikai értékelését mutatom be.

A vallás fogalmát nehéz meghatározni, de általában egy térben és időben adott, kulturálisan meghatározott formaként értelmezzük, amelyhez istenség(ek), hit, szertartás, hitélmény, vallási közösségek, tanítások, intézmények, szervezetek fogalmai tartoznak.

Az előadás Philipp Melanchthon teológiájának jelentőségével foglalkozik a reformáció és az erdélyi oktatási rendszer fejlődése szempontjából, majd rátér Melanchton fő teológiai munkájára, a Loci communes-ra. Míg az új protestantizmus hatására az 1521-es korai Loci sok figyelmet kapott, a Loci későbbi verzióiról az az általános vélemény, hogy Melanchthon itt elvesztette reformerejét. A Loci utolsó, 1559-es kiadásában Melanchthon a megigazulás tantételét is a keresztény üzenet fő tartalmának tartja. Itt a hit fogalmára összpontosít.

A Szentírás két alapténye, a teremtés és a megváltás leírásában számos olyan helyzet: esemény, találkozás olvasható, amelyekre nincs emberi magyarázat, amelyeknek nincs kikövetkeztethető oka, amelyekben nem fedezhető fel semmilyen következetesség. Ezek a köznyelv és -gondolkozás szerint véletlenek, a filozófia pedig sorsszerűségnek nevezi. A természettudósok törvényszerűségeket állapítanak meg, de be kell vallaniuk, hogy olyan kozmológiai események is lejátszódhattak, amelyekre nincs magyarázat. A történészeket nem annyira az esetlegesség (események, találkozások egybeesése) érdeklik, mint inkább azoknak következményei, s nem felelnek arra a kérdésre, hogy mi lett volna, ha… – teljesen jogosan.

A terrorizmus célja, hogy fenyegetéssel, illetve fizikai vagy mentális erőszak alkalmazásával félelmet keltsen egy olyan közösségben, amely a terrorizmusban résztvevő közösségével nem egyező, más világnézet értékeihez igazodva, akadályozza ez utóbbi elképzelése szerinti életforma kialakításához szükséges feltételek megvalósulását, illetve az annak megfelelő magatartásforma gyakorlását.

Nem tudom, kicsoda az ember (szerencsére nem vagyok egyedül, többek között a nyolcadik zsoltár szerzője is szolidáris velem), következésképpen azt sem, ki a mai ember. Továbbmenve pedig, még a fölöttébb gyanús ki vagyok én kérdés sem tekinthető csupán amolyan pubertáskori identitáskeresésnek; ne feledjük súlyos teológia- és filozófiatörténeti hozadékát. Itt csupán három alapmodellre utalok.

A vallásos tisztelet több egy szükségletet kielégíteni képes cselekedetek sokaságánál, mert maga a tiszteletet kiváltó ok, ha észérvekkel magyarázhatatlan is, jelen van, és kiváltja a vallásos tiszteletet.

A dolgozatom témája, az egyén szabadsága és azon tényezők megismerése, amelyek ennek megélésében akadályt képeznek a mindennapi életben, legfőképpen a keresztyének életében. A dolgozatomban azt járom körül, hogy az emberek milyen megkötözöttségekkel küszködnek, mik korlátozzák őket a szabadságukban, hitük és önmaguk szabad megélésben, egyházi és más körökben. Így a kérdés az, hogy melyek azok a tényezők, körülmények, amik egyrészt elősegítik, hogy önmagunk legyünk, s melyek azok, amik ebben gátolnak, korlátoznak minket.

Mit fed a megigazulás fogalma? A témával azért érdemes újszövetségi szempontból foglalkozni, mert így magához a forráshoz térünk vissza. A Róm 3,21–26-ot – mint látni fogjuk – azért választottuk, mert Pál itt fogalmazza meg a legösszetettebben és legtömörebben a megigazulás lényegét. Ezért tartalmazza a cím is azt, hogy „Pál tanítása”, tehát nem egy rendszeres teológiai tanulmány.

Jelen dolgozat Karl Barth-nak a vallással kapcsolatos máig vitatott nézetét helyezi nagyító alá. A 20. század fordulóján protestáns teológiáját jellemző liberális tendenciával élesen szembeszegülő Barthot még a „keresztyénietlenség” vádjával is megillették radikális vallás- és egyházkritikája miatt. Ennek dacára érdeme visszavonhatatlan, hiszen egy olyan hullámot indított el a protestáns teológusok körében, mely hatására az Ige visszakerült az őt megillető helyre, a teológia középpontjába.

Jelen dolgozatomban C.S. Lewis gondolkodását vizsgálva három fogalom kerül a nagyító alá: a hit, a remény és a szeretet. C.S. Lewis, a 20. század legismertebb keresztény apologétája bejárta az ateizmus, a teizmus és a kereszténység nagy útját. Műveivel hitetlenek és hívők ezreit segítette közelebb Istenhez. Dolgozatom célja pont az, hogy megvizsgáljam közelebbről, hogy mit is jelentettek számára a keresztény hit központi fogalmai. A dolgozat megírásához Lewis nevesebb munkáit vettem alapul, valamint olyan más szerzőktől való műveket és írásokat, amelyek segítenek ezek magyarázatában. Lewis a Bibliához mindvégig hű marad fejtegetéseiben, így számára is a legfontosabb fogalom a szeretet lesz, de mindvégig szem előtt kell tartani azt, hogy ez Istenből indul ki, s mindenek előbb felé kell ezt kimutassuk.