Repozitórium index

A prozelita kifejezés az intertestamentális korban nyeri a zsidó hitre áttért pogány származású ember jelentést. Ebben a korszakban fogalmazzák meg az betérést megelőző feltételeket, és szögezik le a belépéshez nélkülözhetetlen rituális cselekedetek sorrendjét és értelmét. A zsidó társadalomban a prozeliták is jog által meghatározott státust nyernek, amit a rabbinikus irodalom kellőképpen tárgyal. Egyes konzervatív vagy fundamentalista beállítottságú csoportok ellenezték mind a térítést, mind a prozeliták befogadását. A diaszpórában viszont sokkal inkább misszió szándékú a nyitottság. Ez a kétféle magatartás erőteljesen jelentkezik a rabbik prozelitákkal kapcsolatos vitáiban is, jóllehet a farizeusi gondolkodású rabbik nem a prozelitizmus legitimitását tették kétségessé, hanem az áttérés feltételeinek részleges, elhanyagolhatónak vélt pontjait. A viták kiterjedtek a prozelita nők és gyermekek, a körülmetélés és bemerítés kérdéseire is.

(A 25. Reál- és Humántudományok ETDK keretében bemutatott dolgozat)

A keresztyén és a többi vallás viszonyának vizsgálata, azok közötti kölcsönhatások keresése nem újkeletű kérdés, már több évszázada foglalkoznak vele, amint azt a dolgozat során látni is fogjuk. Az ő törekvéseiken felbátorodva keressük azokat a kapcsokat, amikkel valahogy meg tudjuk érteni, hogyan „lett” a keresztség, hiszen amikor Jézus megbízza a tanítványokat a keresztség és igehirdetés szolgálatával, akkor a tanítványok már tudják, mi az a keresztség. 

Ez a tanulmány a Kol 3,11 jelentését tisztázza, összehasonlítva azt a Gal 3,28 és az 1 Kor 12,13 verseivel. A visszatérő "görög és zsidó" vagy "rabszolga és szabad" kifejezések ellenére sem bizonyítható, hogy e három szöveg valamilyen rögzített beszédmódot képvisel. Ez pedig azt jelenti, hogy mindhárom felsorolás az adott szövegösszefüggésben nyeri el értelmét. Ennek megfelelően a Kolossébeliekhez írt levél, és különösen a Kol 3,5-17 kontextusának összefüggésében megállapítható, hogy az 5. és 8-9. versekben említett bűnök katalógusával ellentétben a Kol 3,11-ben felsorolt személyi jellemzők egyike sem összeegyeztethetetlen az új emberrel, sem a 12-17. versekben szereplő keresztény erények sorával. A rendelkezésre álló adatoktól függően a 11. v. egyes kifejezéseit a nagyobb páli korpuszon belül is értelmezzük.

Jézus történetével, a vallásos képzetekkel manapság már a vizuális média csatornáin keresztül értesülnek az emberek. Onnan gyűjtenek információt, az ott ábrázolt alakok, gondolatok, képzetek határozzák meg a bemutatott témáról kialakult véleményeiket. S mivel nekünk, unitáriusoknak, is vallásunk központi tengelyében ott van Jézus tanítása és személye, ezért nem mellékes tisztába lenni azzal, hogy milyen Jézus-portrékkal, reprezentációkkal találkoztak az emberek a vizuális médiában, mesékben, filmekben. S mivel nekünk kiemelten fontos a történeti Jézus alakja, ezért felmerül a kérdés, hogy a vizuális médiában, a jelenlegi dolgozat esetében a játékfilmekben, megjelenik-e a történeti Jézus alakja, egyes árnyalatai, az ember Jézus-portrék? A dolgozatban azt a témát próbálom meg körül járni: az elmúlt század és napjaink játékfilmjeiben hogyan jelenik meg Jézus alakja.

Jelen dolgozat arra a kérdésre kereste a választ, hogy misszionált-e a zsidóság – különösen az újszövetségi korban? Az első keresztyének meghatározó számban zsidók közül kerültek ki. Központjuk Jeruzsálem volt, s leginkább itt tevékenykedtek, és Pál apostol missziója előtt ők határozták meg a Krisztus-követés gyakorlatát, illetve csatlakozók körét. Ezért lényeges beazonosítanunk a fokozatosan kifejlődő, tudatos pogánymisszió mozgatórugóit: vajon a judaizmus misz-szionáló jellegéből, a zsidó hívők kifelé irányuló küldetésteljesítésében gyökerezik-e a tudatos pogánymisszió? Tanulmányunk összefoglalásául ki lehet jelenteni: a) A zsidóság az újszövetségi korban sem lett tudatosan misszionáló vallási közösség; nem indítottak missziói akciókat, ugyanis nem tekintették feladatuknak, hogy a saját hitükre térítsék azokat, akik nem-zsidóként születetteket.

A dolgozat a történeti Jézus-kutatás „legújabb” eredményeit ismerteti röviden, illetve olyan Jézus-portrékat próbálok számba venni, amelyek sokszor kedvezőnek, máskor „meredeknek” hangzanak még a szabadelvűnek mondott „unitárius fül” számára is. Célom pedig az, hogy inkább a magam számára igyekszem egy kis világosságot gyújtani e vitatott és ellentmondásos Jézus-kutatás területén.

Amikor a 20. század elején a teológiai gondolkodásban újra felmerül a történeti módszertan problematikája és az a kérdés, hogy milyen horderő tulajdonítható a kritériumrendszernek és annak a módszertannak, amelyek a bibliai szövegek elemzését hivatottak végezni, Rudolf Bultmann teológiája és kérdésfeltevésének módja kifejezett élességgel fogalmazza meg az előzetes megértés kérdéskörét. Teológiájának elemzése azzal a problémával szembesít, amely mára már közhelyszerűvé vált: a teológia és az általa alkalmazott konszenzuson alapuló metodológia olyan előfeltevésekkel terhelt, amelyek befolyásolják a Szentírásból nyerhető képet. Bultmann úgy képes hatályon kívül helyezni saját előfeltevéseit, hogy mindaz, amit meg lehetne fogalmazni, visszahúzódik a döntés pillanatában. Így az üzenet, és ezzel együtt mindaz, ami Istenről elmondható, kimondhatatlanná válik — a cselekvés megvalósítására irányuló puszta felszólítássá. Ez a cselekvés egyszerre a hit, a döntés és a szeretet tette.

Nicholas Thomas Wright az ezredforduló egyik legkiemelkedőbb újszövetséges teológusa, jelenleg a St. Andrews Egyetem kutatóprofesszora és doktoranduszainak irányítója, valamint Durham tiszteletbeli püspöke. Életét kettősség jegyében éli – ahogy maga vallja: a Szentíráson alapuló lelkészi szolgálat és a tudományművelés egymástól elválaszthatatlan egységet képeznek. Tudományos munkásságában, így a feltámadás kérdésének vizsgálatában is a történeti kutatás módszerét alkalmazza, azaz történelmi vonatkozásban vizsgálja választott témáját.

Az 1Pt 3,18–24 perikópa rengeteg gondot okozott és okoz ma is az exegétáknak. Ez a rövid szövegrész olyan témát érint, amely kijelentésében egyedi az Újszövetségben, tartalmában pedig rengeteg vallástörténeti, ószövetségi és intertestamentális vonatkozású gondolatot érint, és mindezek mellett még a kezdődő dogmafejlődés is fontos szerepet kap értelmezésében.

Ernst Käsemann Egy őskeresztyén keresztelési liturgia címmel írt komoly tanulmányt a Kol 1,15 skk-ről, 1 és ebben úgy értelmezte a perikópa Krisztus-himnuszát, mint amely feltételezhetően keresztelési liturgia lehetett, s ugyanakkor ehhez rendkívül érdekes vallástörténeti párhuzamokat sorakoztatott fel, illetve tárgyalt. Azonban a tanulmány végső következtetése nem is annyira a keresztelésre, mint inkább az óember megöldöklésének és az új ember felöltözésének folyamatára, s ezen belül arra a „hatalmi váltásra” irányult, amely azzal következik be, hogy a keresztelés eldönti a hívőkké lettek kapcsolatát a hatalmakkal, vagyis azt, hogy kiszabadulnak a hatalmak uralma alól. Természetesen ez is hozzátartozik perikópánk gondolatköréhez, de ez sokkal határozottabban és markánsabban foglalkozik a keresztelés tényével és hatásmechanizmusával. Ezért most főleg erre szeretném fordítani a figyelmet.

Az Újszövetség keresztelésről szóló szövegrészei igen sokszínűek, ennek ellenére lényegében két csoportba sorolhatjuk ezeket. Az egyik csoportba olyan szövegrészek tartoznak, amelyek a történeti Jézushoz kötődnek. Ezekkel értelemszerűen a történeti iratokban találkozunk elsősorban, s így egy bizonyos „történetiség” határozza meg őket. A történetiség szót azért tettem idézőjelek közé, mert az Újszövetség történeti anyagának írásba foglalása általában későbbi az inkább elméleti jellegű levélirodalom darabjainál, és ezekben természetesen a történésekhez, az eseményekhez kötődve fogalmaznak. Bár nyilvánvaló, hogy a történeti Jézus alakjának felidézését a már létező egyház hitvallása, tapasztalata és gyakorlata is befolyásolta, ez a történeti jelleg mégis erősebb a nem történeti Jézussal foglalkozó írásokénál, ahol a személyes hitvallás és a már részben kidolgozott elvek az elsőrendűek

Ebben a tanulmányban azokat az újszövetségi szövegrészleteket elemzem, amelyek rávilágítnak a Jézus és a vér szerinti családja közötti kapcsolatra.

Mivel Pál apostol sokszor és sokféleképpen hivatkozik a keresztségre, arra a fő kérdésre kell választ kapnunk, hogy miként jelenik meg ez leveleiben. A keresztség kérdését tárgyalva nem a Páli Corpus egészét vesszük nagyító alá, hanem azokat a leveleket, melyek általánosan elfogadott páli levelek.

Jelen dolgozatban arra törekszem, hogy részletesen és kielégítően megvizsgáljam a Názáreti Jézus azon szimbolikus cselekedeteit, amelyek abban a korban talán rejtett politikai tartalommal is bírtak. A tanulmány ezért sok téren újat hoz Theissenhoz képest.

A messiási titok gondolata legszorosabban Márk evangéliumához kapcsolódik. A kérdésről sokféle és igen változatos értelmezés látott napvilágot a kutatás több mint száz éves története folyamán. Noha a megnevezés nem magából az evangéliumból származik, mégis annak igen lényeges aspektusára világít rá. Középpontjában Jézus Krisztus személyének a titka áll.

Jézus nyilvános fellépésével, mintegy berobban a történelembe. Amerre jár tanít, gyógyít, csodákat tesz. A vele találkozó emberek valósággal átérezhetik, hogy „elközelített az Isten országa”. Szavaiban és tetteiben pedig kimondottan azt érezhetik, hogy benne, általa Isten van jelen közöttük. Ebben a találkozásban pedig leomlanak a falak tiszta és tisztátalan, bűnös és „bűntelen”, zsidó és nem zsidó között. Isten szeretete mindenki számára elérhetővé válik. A jézusi odafordulás különös módon történő megvalósulását figyelhetjük meg a Márk evangéliumában leírt vitabeszédekben. Mindenekelőtt szükségesnek láttuk a bevezetéstani kérdések tisztázását, valamint a vitabeszédekben feltüntetett pártok részletesebb ismertetését. Ezen új tudás segítségünkre volt a viták kiinduló oka hátterének-, a különböző pártok állásfoglalásának-, a Jézus felé tanúsított ellenszenv- megértésében.

A kutatás megegyezik abban, hogy Jézus tanításának központi üzenete Isten országának gondolata köré épült. Arról azonban, hogy Jézus a jelen vagy jövő idejű Isten országát hirdette máig viták folynak. Dolgozatomban arra törekedek, hogy a történeti Jézus-kutatás legnagyobb szaktekintélyének tekinthető John Dominic Crossan munkássága alapján mutassam be az Isten országát, mint jelen idejű valóságot. Fő célkitűzésem annak bemutatása, hogy mit jelentett és miként nyilvánult meg a történeti Jézus tanításában. Mi volt Jézus üzenete Isten országa mozgalma révén? Hol, hogyan és mikor alakult ki a mozgalom? Miért éppen ott? Mit jelentett Jézus kora társadalmában és milyen jelentőséggel bírt? Közösségi vízióként tekinthető-e szembefordulásként a fennálló politikai renddel?!