Repozitórium index

A dolgozat az עָנָו (ʿānāw) héber kifejezés nyelvészeti, teológiai és etikai vizsgálatán keresztül tárja fel az alázat vallási erényként való megjelenését az Ószövetségben. Célja annak bemutatása, miként határozza meg ez a gyakran félreértett fogalom az ember viszonyát Istenhez, önmagához és embertársaihoz. A tanulmány szisztematikusan elemzi az alázat jelentéstartományát a történeti, prófétai és bölcsességi irodalom szövegkorpuszaiban, különös figyelemmel József, Mózes és Dávid alakjára. A kutatás lexikográfiai és kommentári forrásokra támaszkodva alkalmaz nyelvészeti, történetkritikai és teológiai módszereket, valamint párbeszédet folytat több kortárs tudós, köztük Gerhard von Rad, Walter Brueggemann és Christopher J. H. Wright megközelítésével.

A nők által vezetett társadalom és közösség régi, ugyanakkor a történészek körében gyakran vitatott kérdés. A téma iránt elkötelezett biblikus kutatók rendszerint a héber „anyja háza” kifejezést vizsgálják. Általában négy szöveghely kerül előtérbe: Gen 38,11; Én 3,4; 8,2, valamint a Ruth könyve. Már a ritka előfordulás is a fogalom esetlegességére utal, mégis érdemes felhívni a figyelmet a Biblia egy sokkal beszédesebb történetére: Séba, Bíkri fia lázadására (2Sám 20). A lázadó vezér Dávid ellen fordul, végül északra menekül, és Ábél-Bét-Maaká városában talál menedéket. A tanulmány amellett érvel, hogy a történet női főszereplője valójában a város vezetője. Az írás filológiai és régészeti szempontból vizsgálja a történetet, kiemelve a nő és a város vezető szerepét.

A 2019-es évben kiemelkedően gazdag bibliai archeológiai leletanyag került felszínre. Hérodotosz tengerjáró hajójának (Barisz) előkerülése igazolta az ókori történetíró hitelességét. Jeruzsálemben a Kr. e. 586-os babiloni ostrom tárgyi bizonyítékai kerültek elő, köztük pecsétnyomatos edények és egzotikus vanília nyomai. Lákis városkapujában Ezékiás király vallási reformjainak kézzelfogható nyomaira bukkantak. A jeruzsálemi zarándokút (Siloám–Templom-hegy) feltárása Josephus Flavius leírását erősítette meg. A tenger alá süllyedt Thonisz–Hérakleion városrészlete az egyiptomi–hellén kereskedelem központját tárta fel. Saqqarában egy aranyozott ezüst halotti maszk került elő, amely új fényt vet az egyiptomi temetkezési rítusokra. Ezek a leletek Jeruzsálem, Lákis, Thonisz–Hérakleion és Saqqara helyszínein hozzájárulnak a prófétai utalások pontosabb megértéséhez, a történeti leírások és leletek összevetése pedig a datált események pontosabb megértését és körülírását eredményezik.

A tanulmány célja, hogy átfogó képet adjon a teremtéstörténet értelmezésének történeti és eszmetörténeti változásairól, valamint a zsidó és keresztény gondolkodás közötti kapcsolódási pontokról. A tanulmány öt fő területet tárgyal. Elsőként a bibliai teremtéstörténet és az ókori Kelet mítoszvilágának összefüggéseit mutatja be, különös tekintettel a motívumok és narratív struktúrák párhuzamaira. Ezt követően elemzi a „semmiből való teremtés” (creatio ex nihilo) és a meglévő anyagból való formálás zsidó gondolkodásban betöltött szerepét a talmudi irodalomtól a modern korig. A harmadik egység a zsidó filozófia klasszikus és középkori értelmezéseit vizsgálja, majd a középkori keresztény filozófia teremtésfelfogását tekinti át. Végül a modern kori teológiai és filozófiai megközelítéseket ismerteti, kiemelve a tudományos világkép és a hagyományos teremtéstan közötti párbeszéd lehetőségeit.

Tudjuk, hogy a református theologusok a Tízparancsolatnak olyan kiváló fontosságot tulajdonítottak, hogy nemcsak a káték, hanem a református ortodoxia alapján álló tudományos etikák, mint pl. a Wollebiusé is, tulajdonképpen a 10 parancsolat magyarázatát tartalmazzák, sőt a legújabbak közül Alfred de Ouervain Die Heiligung című etikája is ezt a régi módszert követi. A Tízparancsolat jelentőségének központiságában a keresztyén felekezetek megegyeznek. Formai eltérés csak abban van, hogy miként lehet a Szentírás eredeti szövegében felosztás nélküli Tízparancsolatot tízre felosztani. Augustinusi hagyományra hivatkozva a római katolikusok az általunk 1. és 2. parancsnak vett, ténylegesen két külön, bár egymással összefüggő parancsot egynek veszik, s így a többi parancs beosztása már egy számmal kisebb lesz, mint a mienk, s a ténylegesen egy parancsot képező tizedik parancsunkat pedig két parancsra osztják: ne kívánd a te felebarátod házát, ami így 9.

Az ókori Mári-i és ninivei királyi levéltárból származó prófetikus szövegek alapján a kutatók megállapították, hogy a női prófétaság nem volt szokatlan jelenség az ókori Közel-Kelet társadalmaiban. Nem volt ez másképp Izraelben és Júdában sem. Az Ószövetségben öt olyan nőt találunk, akiket a bibliai szöveg prófétának nevez. Ezek a következők: Mirjám, Debóra, Hulda, Ézsaiás könyvének névtelen prófétanője, és Nóadjá. Ez a szám csekélynek tűnhet, ha figyelembe vesszük a bibliai férfi próféták létszámát. Azonban néhány kutató feltételezi, hogy több prófétanő tevékenykedett az ókori Izraelben és Júdában, akikről nem számol be a Héber Biblia. Még ha így is van, nyilvánvaló, hogy férfiak nagyobb számban gyakorolták a prófétai hivatást, mint a nők. A hangsúly mégsem a számarányokra esik, hanem arra, hogy észlelhető-e funkcionális különbség férfi és női próféták közt, illetve milyen volt környezetük hozzájuk való viszonyulása?

Dolgozatom két nagyobb részből áll. Az első részben az esszénusok életvitelével foglalkoztam (az esszénusok napirendje, étkezései, foglalkozása, gazdasági tevékenysége és családi, azaz a házas életük). A második részben pedig a belső rendjükkel foglalkoztam. Ide tartozik a szabályzat, a közösség összetétele, az új tagok felvételének rendje, a naptárjuk és az istentiszteleti rendjük. Dolgozatomat fő célja az, hogy belátást nyerjünk az esszénusok mindennapjaiba és az azt meghatározó belső rendre. Ez a közösség sok olyan értéket hordozott, amelyből épülhet a mai keresztyén ember is.

A הבל névszó a Qohelet könyvének egyik leggyakoribb kifejezése, mondhatni teológiai mondanivalójának egyik központi eleme, gyakoriságát tekintve pedig az ószövetségi kánonon belül ebben a könyvben fordul elő a legtöbbször. Mivel értékítéletet hordoz magában, lényeges a könyv egészének mondanivalójának szempontjából. Tanulmányunkban a megjelenési formák alapján kíséreltük meg a הבל előfordulásainak csoportosítását, illetve a szűkebb és tágabb szövegkörnyezetében betöltött szerepének magyarázatát. Emellett megvizsgáltuk, hogy az adott szövegkörnyezet hangsúlyos kifejezései milyen szerepet töltenek be a הבל-lel alkotott parafrázisok szókészletében.

Qohelet könyve már csak a címe miatt és kíváncsiságot ébreszt az olvasóban. A LXX fordítása miatt a modern nyelvű bibliafordításokban is a LXX-hagyomány folytatódik (Prédikátor, Preacher/Ecclesiastes, Der Prediger). Viszont feltűnő, hogy a Qohelet megnevezés majdhogynem csak a könyvet nyitó és záró keretekben olvasható, ahol is fiktív életrajzi adatokkal bővült. A könyben, csak 1-szer fordul elő, ahol is a kommentárirodalom inkább egy beillesztett magyarázó jegyzetet vél felfedezni benne. A Qohelet-kommentárok fő feladata a Qohelet névszó fordításának és értelmezésének megkísérlése. Jelen tanulmány is ehhez a párbeszédhez kíván hozzájárulás lenni.

The Textual and Redactional History of Genesis 46:8–27 -- Genesis 46:8–27 lists the names of those who went down along with Jacob to Egypt during the famine in Canaan. However, this passage has some features that inspire to further study. These include seemingly pointless repetitions, tensions within the text and contradictions with other verses in the book of Genesis, which lead us to conclude that the text of the pericope in question has undergone significant changes over time. In this study, we will attempt to deduce possible textual layers and reconstruct the sources used, starting from the canonical text and working backwards in time.

Title of my dissertation: "The History and Some Characteristic of Hungarian Protestant Bible Translations". The sources of translations and revisions are extensive, as a significant number of translations have been produced, spanning many centuries. The primary objective of this paper is to provide a detailed presentation of the history of Hungarian Protestant Bible translations and to conduct a comparison among the texts of these translations. The focus of the paper is on complete Hungarian Bible translations, while partial translations are only mentioned briefly. The translators continuously strived to convey the divine message as accurately and comprehensibly as possible to Hungarian readers. They took into account linguistic and cultural changes to ensure that the texts would meet the needs of the respective era and be easily understood by readers.

A 20. század második felétől a formatörténeti kutatás feltételezte az elhívástörténet műfajának létezését, miután egy adott sémát fedeztek fel a bibliai elhívástörténetekben. Az általam vizsgált perikópát (Ex 2,23–4,17) is egy ilyen elhívástörténetként tartják számon. Az Ex 2,23–4,17 azonban az elhívástörténet ismerős elemein túl számos egyéb részletet tartalmaz, amely kérdéseket vet fel a műfaj helyes azonosítását illetően. E kérdésekben vizsgálódásom alapjául Erhard Blumnak a Tóra kialakulására vonatkozó megállapításai szolgálnak, aki hagyománytörténeti modelljében két kompozíció létét igazolja a Tórában. A két kompozíció sajátos nézőpontja érvényesül Mózes elhívástörténetében is, és lehetővé teszi egy jellegzetesen deuteronomista alapszöveg rekonstruálását, amely a formatörténeti elemzés alapjául szolgál.

Az Ószövetség egy izgalmas jelenségével találkozhatunk a Bír 4–5-ben. Mindkét fejezet – előbb prózai, majd lírai műnemben – Izráel egy kánaáni városállam, Hácor, általi elnyomását dolgozza fel, miközben egy Izráel győzelmével záruló katonai konfliktus történetét mutatja be. Ezen eseményeket Debóra prófétanő vezetésének idejére helyezik a szövegek. A fejezetek a szereplők és a leírt alapesemény tekintetében nem mutatnak szembetűnő eltéréseket, azonban a műnem és némely cselekményelem esetében jelentős különbséget figyelhetünk meg. Bár nem ismeretlen a párhuzamos szövegek jelensége, mégis kiemelkedő a Bír 4–5, hiszen nemcsak prózai, de lírai megfogalmazásban is feldolgozásra kerül Izráel írásbafoglalt történetének ezen epizódja. A dolgozat a két szöveg egymáshoz fűződő irodalmi viszonyát tárgyalja.

A Tóra Masszoréta Szövege 70 főben határozza meg azok számát, akik Jákóbbal együtt mentek le Egyiptomba (Gen 46:27b; Exod 1:5a; Deut 10:22). Lukács viszont István védőbeszédében már 75 levándorlóról beszél (ApCsel 7:14). A legrégibb ezzel kapcsolatos listán, Gen 46:8b-27-ben néhány értelmetlennek tűnő ismétlést, szövegen belüli feszültséget és a Genezis könyvének más igeverseivel ellentmondásban levő adatot is találunk. Ezért arra következtethetünk, hogy az adott lista szövege, az idők során jelentős változásokon mehetett keresztül. A jelen dolgozatban, a Gen 46:8b-27 szöveg- és redakciótörténeti elemzésével igyekszünk kideríteni azt, hogy hányan lehettek Jákob Egyiptomba vándorolt utódai az eredeti lista szerint, illetve hogyan magyarázhatók a perikópa eltérő adatai, ellentmondásai.

A traumaorientált bibliakutatás az utóbbi évtizedekben a Zsoltárok könyvét is egyre inkább olyan vallási szöveggyűjteményként értelmezi, amely az egyéni és kollektív traumák tapasztalatait őrzi, és a megküzdés, valamint a felépülés narratív kereteit kínálja. Jelen tanulmány a 73. és 74. zsoltár traumafenomenológiai vizsgálatára vállalkozik, különös figyelemmel az egyéni és közösségi szenvedéstapasztalat megjelenésére. A 73. zsoltár az egyéni trauma sajátosságait tárja fel: a hit, az identitás és az erkölcsi rend megrendülésének folyamatát jeleníti meg. Ezzel szemben a 74. zsoltár a közösséget érő pusztítás és veszteség nyomán kibontakozó kollektív trauma jellegzetes vonásait mutatja be. A két szöveg összehasonlító elemzése rámutat arra, hogy az egyéni és kollektív trauma számos közös fenomenológiai mintázatot hordoz, ugyanakkor a stabilizáció és a gyógyulás útját eltérő módon ábrázolja.

Jeremiás próféta könyve négy konszenzusosan elfogadott látomást tartalmaz: 1,11–12; 1,13–16; 24,1–14; 38,21–23. A dolgozat a megnevezett látomások eredetét, szerkezetét, illetve értelmezési lehetőségeit vizsgálja, különös figyelmet fordítva a látomásra utaló elemek azonosítására és elemzésére. A könyvben további szövegegységek figyelhetők meg, amelyek látomásra utaló elemeket tartalmaznak, ilyen szakaszok: 4,23–28; 11,18–23; 13,1–11; 25,15–38; 23,19–20/30,23–24; 4,13–18. A dolgozatban ezen vitatott szövegegységeket is vizsgálom, mely során összegzem a kutatók álláspontját a szövegegységek műfaji meghatározására és értelmezési lehetőségeire vonatkozóan. Így átláthatóvá válik, hogy milyen elemek alapján merül fel annak a lehetősége, hogy ezek a szövegek látomásként értelmezhetők, valamint, hogy milyen érvek szólnak ennek elvetése mellett. A dolgozat zárása a konszenzusosan elfogadott látomások vizsgálata alapján készített szintézist tartalmazza.

Az ókori közel-keleti és egyiptomi írnoki családok apa-fia konstrukcióját számos szövegemlék megőrzte. Izraelben is jelen lehetett, amely különösen a sáfánida család tevékenységében rekonstruálható és a források alapján a deuteronomista kör magját képezte. E család főképp a jósiási reformot elbeszélő szövegekben lép fel (2Kir 22–25; 2Krón 34–36). Jeremiás könyvének kronológiai kerete egybeesik Jósiás uralkodásának és Júda végnapjainak idejével (Jer 1,1–3). A történelmi időszak mellett Jeremiás könyvében megjelennek olyan nevek, amelyek a sáfánida családhoz tartoznak, méghozzá sokkal nagyobb gyakorisággal, mint a reformmozgalom szövegeiben. Ez felveti annak lehetőségét, hogy Jeremiás próféta a deuteronomista kör közvetlen közelében működött és ahhoz rokoni szálak fűzték. A kutatás célja annak feltárása, hogy Jeremiás elhelyezhető-e a deuteronomista kör családi kapcsolatrendszerében.

A dolgozat a Második Templom korabeli zsidó irodalomban megjelenő transzcendens lények vizsgálatára vállalkozik, különös tekintettel az Énok első könyvére és a Jubileumok könyvére. A kutatás célja annak feltárása, miként alakult az angyalokra, bukott lényekre, démonokra és közvetítő égi szereplőkre vonatkozó gondolkodás a korszak történeti, vallási és kulturális változásainak összefüggésében. A dolgozat vallástörténeti, szövegkritikai és összehasonlító módszerrel elemzi a babiloni, perzsa és hellenisztikus hatásokat, valamint a Virrasztók, Aszáél és Masztéma alakját. Arra a következtetésre jut, hogy e hagyományok nem a monoteizmus meggyengülését jelzik, hanem a gonoszság eredetére, az isteni igazságszolgáltatásra és az emberi felelősségre adott teológiai reflexiók részei. A vizsgált szövegek jelentős szerepet játszottak a későbbi zsidó és keresztyén demonológiai és angelológiai gondolkodás alakulásában.

This chapter studies the piety and suffering of King Hezekiah of Judah in the context of the textual history of Isaiah 36 and its parallel text in 2 Kings 18. King Hezekiah is generally presented as a positive protagonist, and in Isaiah his personality is paradigmatic. Hezekiah’s faith in Yhwh’s deliverance from Assyria, or indeed from any life-threatening circumstances, points beyond his personal character on the stage of Judah’s history. On the other hand, the eighth-century prophecies, including those traditionally dated to Hezekiah’s era, are often critical of anti-Assyrian activities. This chapter delves into the diverging textual traditions and provides hints on how the portrait of King Hezekiah developed from a saviour king to a model of faithfulness.

Traditionally, Christian theology interprets biblical righteousness and suffering as mirroring Christ’s righteous suffering. Yet how does this theological reading relate to scholarly exegesis and biblical theology? The question, for instance, is what role the Old Testament, with its emphasis on human righteousness and suffering, plays in this context. This volume—the unique result of a fruitful cooperation of Evangelical and Reformed biblical scholars and theologians from the Netherlands and France—explores this issue. Drawing on Gert Kwakkel’s exegetical and hermeneutical reflections in studying the Psalms of Innocence, Abram’s righteousness, and Job’s suffering, it shows how a healthy combination of thorough biblical exegesis and careful theological reflection might look.