A lelkészfeleségek szolgálati területei az elvárások tükrében

A tanulmány a református lelkészfeleségekkel szemben megfogalmazódó elvárásrendszert vizsgálja szociológiai, pszichológiai és teológiai nézőpontok integrált alkalmazásával. Öt elvárásforrást azonosít: az önmaga által internalizált normákat, a lelkésztárs elvárásait, a gyülekezeti közösség kimondatlan követelményeit, a tágabb egyházi-kulturális kontextust, valamint a kollegiális lelkésztársi hálózatot. Történeti áttekintésében bemutatja, hogyan alakult a papné szerepe a reformációtól a kommunista diktatúra időszakán át a rendszerváltás utáni korig. Szociológiailag a „kétszemélyes egykarrieres modell” és a szerepkonfliktus fogalmával elemzi a szerep strukturális feszültségeit, és rámutat, hogy a lelkészfeleség esetében folyamatosan elmosódnak a magán- és közélet határai. Pszichológiai szempontból a kiégés, az identitásvesztés és az érzelmi kimerülés valódi veszélyként jelenik meg, különösen ott, ahol az elvárások reflektálatlanok maradnak. Teológiailag a tanulmány azt hangsúlyozza, hogy a Szentírás nem ír elő kötelező szerepkört a papné számára, ezért elsődleges identitása nem a szerephez, hanem Krisztushoz való tartozásához kötődik, szolgálati területeit pedig az egyéni kegyelmi ajándékok határozzák meg. A következtetés szerint az egészséges szolgálati jelenlét nem az elvárások teljes körű teljesítésén, hanem azok tudatos, önismereten alapuló kezelésén nyugszik.