Szakdolgozatok

A munkám célja az volt, hogy digitalizáljam a jegyzőkönyveknek ezen részét, hogy már elektronikus formában is elérhetővé váljon, hogy azok is megtekinthessék, akiket az egyháztörténelemnek ezen szegmense érdekel. A vizitációs jegyzőkönyvet az alábbi tartalmi szempontok alapján mutatom be: Az első pontban az egyházmegye kialakulásának történetével foglalkozom. A második pontban a XVII.-XVIII. századi erdélyi református egyház történetéről írok. A harmadik részben szeretném megemíteni a vizitáció által meglátogatott települések neveit, ugyanebben a részben szeretnék hivatkozni a lelkipásztorokra, lévitákra, valamint a tanítókra is. A negyedik pont az esperes, valamint a kormányzati szervek szerepéről, munkájuk bemutatásáról szól. Az ötödik pontot arra szántam, hogy bemutassam a vizitációt mint adminisztratív, gazdasági hatóságot. Ugyanebben a pontban szeretnék az épületekről, az egyházi vagyon állapotáról is beszámolni. › Egyháztörténet › vizitációs jegyzőkönyv, Marosi Református Egyházmegye

Igen izgalmas és eseménydús időszak tárul a szemünk elé, ha az Erdélyi IKE történetét szemléljük az 1930-as évek elején. Rengeteg találkozóra, konferenciára, sporteseményre, nemzetközi összejövetelre került sor. Egy-egy ilyen konferencián nem egyszerűen a találkozás lehetősége volt fontos, hanem az is, hogy közösen tárgyalhassanak meg számukra égetően fontos témákat. Csodálattal töltheti el az olvasót, ha a témák sokféleségére tekint, ha felismeri, hogy az Erdélyi IKE már ebben az időszakban tudatosságra, odafigyelésre, felelősségteljes életre próbálta nevelni a fiataljait. A felelősségteljes élet két irányban figyelhető meg: egyrészt a szervezet alapiratának megfelelően Krisztushoz vezetni a fiatalokat, emellett pedig különösen hangsúlyos az erdélyi magyarság szerepének és fontosságának felismerése, fenntartása.

Dolgozatomban Fáji János (1703‒1756) erdélyi lelkipásztor naplójának tartalmát ismertetem. Először a témát érintő általános kérdéseket tárgyalom: a kor politikai helyzetét, a naplót mint műfajt és a korabeli lelkészi életpályamodelleket. Ezt követően a napló tartalmát mutatom be három alegységben. Először a latin nyelvű rész alapján beszélek hazai tanulmányairól, utána a németalföldi peregrinációját ismertetem, majd hazai munkásságát. A dolgozat utolsó pontjaként összehasonlítom a naplót Bod Péter Önéletírásával. Ezen munka egy olyan forrást mutat be, amely eddig ismeretlen volt a szakma számára, ezért utat nyit a 18. századdal kapcsolatos újabb kutatások előtt. A dolgozat egy rövid ismertetést tartalmaz, a szöveg azonban további lehetőségeket rejt az érdeklődők számára.

A dolgozatomat négy részre tagoltam. Az első rész egy bevezetést tartalmaz a korról, a kommunista korszak gazdaságáról és társadalmáról. A második részben az egyház és a magyarság helyzetét vizsgáltam meg. A harmadik részben a jegyzőkönyvek alapján azt elemzem, hogy milyen volt az Erdélyi Református Egyház belső helyzete, milyen fontosabb események zajlottak le az 1969-es esztendőben. A negyedik rész jegyzőkönyvek anyagát tartalmazza, amelyek alapján dolgoztam.

Az egyház felnőtt tagjaival huszonéves koruk után csak az esküvőkkor és keresztelésekkor találkozunk újra. Azt követően jó esetben már csak a gyermekeikkel foglalkozhatunk. A harminc – ötvenéves korosztályt csak néhányszor látjuk az istentiszteleteken, családlátogatásokkor, de valódi kapcsolat csak elenyésző számban alakul ki. A felnőttek irányába történő katechetikai nyitás olyan kihívás az egyház számára, amely túlmutat a hittani, teológiai felnőtt-továbbképzésen. Ebbe a folyamatba léphet be az egyház a katechetika segítségével, hogy megismerve a felnőtt emberek élethelyzetét, hitbeli fejlődését és speciális felnőttoktatási igényeit, új hangon és új hívással szólíthassa meg őket. A katechetika egyik legnagyobb kihívása, hogy túllépjen a hitvallás és az egyházi tantételek általános ismeretén, afelé a tudás felé, amely lehetővé teszi, hogy az egyház kincsei szólhassanak a modern emberhez. › Gyakorlati teológia › katechetika (vallásos nevelés), hitoktatás (katechézis), vallásosság, nevelés, személyiségfejlődés, felnőttkor, felnőttkonfirmáció

Jób testamentuma sajátos darabnak számít a testamentum-műfajt képviselő, szép számmal fennmaradt iratok között. Úgy tekinthetünk erre a pszeudoepigráf iratra, mint egy kommentárra a bibliai Jób könyvéhez. Pontosítva: Jób testamentuma, olyan midrás a LXX-ban fennmaradt, és a Maszoréta Szöveghez képest rövidebb Jób könyvéhez, amely haggadikus legendákat és himnuszokat foglal magába. A kérdések, amelyekre a szakdolgozatom alatt a válaszokat keresem a következők: 1. Honnan, melyik régióból, melyik csoporttól, származik ez a pszeudoepigráf irat és a benne rejlő erkölcsi tanítás, a kitartás motívuma? 2. Milyen hasonlóságokat mutat Jób testamentumának fő erkölcsi tanítása az Újszövetség tanításával?

A dolgozat arra világít rá, hogy Jézus hogyan jelenik meg az iszlám hit dogmatikáit és előírásait összefoglaló szent könyvben. A Korán Messiásnak, Isten szolgájának, Prófétának, Csodás jelnek, Igaznak és Áldottnak nevezi Jézust. Ezekről a koráni Jézus-címekről és elnevezésekről elmondható, hogy érzékelhetőek a keresztény és a koráni krisztológia közötti lényeges különbségek is. Ennek a munkának nem elsődleges célja a Biblia valamint a keresztyén hitvallások és Korán tanításának összehasonlítása, csupán bemutatni a Korán által elénk táruló Jézus-képet és ennek a továbbélését a későbbi muszlim hagyományokban. A koráni Jézus képpel való megismerkedésen kívül felfedezhetőek bizonyos kapcsolópontok amelyek segítségünkre lehetnek egy muszlim-keresztyén párbeszédben.

A dolgozatom címe és egyben témája is Szűz Mária mennybevitelének dogmatörténeti elemzése. Ez a dogma, amelyet igen későn mondott ki a római katolikus egyház, kezdetben csak a nép körében élt, csodálatos legendák és mesék formájában. Később a negyedik század körül született meg a „Transitus Mariae” című apokrif irat Mária haláláról és testi-lelki mennybeviteléről. A legenda szerint ezt a művet Arimáthiai József írta. Később valószínűleg ebből inspirálódva egy bizonyos Meliton nevezetű szárdeszi püspök írja meg ennek az iratnak a „B” verzióját, mely ugyan hasonlít az elsőre, de részletesebben meséli el a történetet. A hetedik században már liturgikus könyvekben is megjelennek erre az eseményre utaló részek. A tizenkettedik században ez a hagyomány átterjedt nyugatra is. István király már a Szűzanya oltalmába ajánlja országát. Végül a Mária jelenések gyakorisága miatt és a hívek kérésének engedve, 1950 november elsején XII. › Rendszeres teológia › dogmatörténet, Szűz Mária, XII. Pius pápa

Kutatásom kérdése: milyen szerepe van a jövőt ismerő JHVH tematikának Deutero-Ézsaiás könyvében, milyen szerepe van a polémikus beszédmódban? A jövendőmondás kérdése Deutero-Ézsaiás könyvében leginkább a bálványok elleni polémiában emelkedik ki: JHVH az, aki ismeri a jövőt, a bálványok nem tudják megmondani, mi fog bekövetkezni. JHVH felsőbbrendűsége mellett szóló érv az a különbség, mely abban mutatkozik meg, hogy ő az egyetlen, aki előre tudja és megmondja, vagyis kontrolálja a jövőt. A bálványok elleni polémia tétje, hogy ki az igazi Isten. Ebben az istenbizonyítási perben JHVH-nak és a bálványoknak is bizonyítaniuk kell, be kell mutatniuk érveiket, hogy valóban istenek-e? Mindkét általam választott részben (Ézs 41,21-29 és Ézs 46,1-13) a próféta erre a bizonyításra hívja ki a bálványokat és azok készítőit.

Dolgozatomban a Marosi református egyházmegye 1806-os vizitációs jegyzőkönyvét dolgozom fel. Három fő, egymásra épülő fejezetből tevődik össze a dolgozatom, amelyek által betekintést nyerhetünk az 1806-os év egyházi, valamint gyülekezeti életébe. Az első fejezetben a marosi egyházmegye kialakulásának történetéről és a Mária Terézia és I. Ferenc uralkodása közti viszontagságos időről írok. A második nagy részben az általam feldolgozott nyers szöveg pontokba szedett elemzését olvashatjuk: a vizitáció, mint fegyelmi hatóság, mint adminisztratív hatóság, és mint gazdasági hatóság. A különböző ügyek által kirajzolódik előttünk egy konkrét kép az adott gyülekezetekről. Végül a harmadik nagy fejezetben a nyers szöveget közlöm.

Jelen dolgozatomban Descartes gondolkodását vizsgálva két kardinális kérdés került terítékre. Az első a megismerés. A dolgozatban választ adtam arra a kérdésre, hogy hogyan lehet Descartes szerint eljutni az igaz és megbízható ismeretre. Ő maga az érzéki tapasztalatok megbízhatatlanságát mutatta be, majd helyette, mintegy alternatívaként az észérveket kínálta. A helyes ismeretszerzés így Descartes szerint észérvek alapján és kételkedve történik. Ezt a módszeres kételyt a cogito-érv foglalja össze. Ez jelentős kihatással van a tudományművelésre. Megerősíti a tudományművelés részleges autonómiáját, mely összhangban van a református tanítással. A második vizsgált kérdés, hogy van-e Isten. Isten létének bizonyíthatóságát, Descartes istenérveit vizsgáltam. Bemutattam Descartes szellemi elődeit (Aquinói Tamás, Canterbury Anzelm) és Immanuel Kant istenérvekkel kapcsolatos véleményét. Vizsgálódásom végén kiderül, hogy Isten léte ontológiai és kozmológiai módon bizonyíthatatlan. › Rendszeres teológia › hit és értelem, Anzelmus, René Descartes, Aquinói Tamás, Immanuel Kant, istenbizonyíték, megismerés, ontológia

Jelen dolgozat a predikatív „én vagyok” mondások hagyománytörténeti kutatásával foglalkozik. Az elmúlt néhány évtizedben János evangéliumának kutatása nagy fejlődésen ment keresztül: mivel a János evangéliuma „csupán” teológiai mű, ugyanakkor filozofikus bonyolultsága és metaforikus beszédei miatt nem használható konkrét történelmi kutatásokra, ma már a bibliakutatás igyekszik a szinoptikusok szintjén kezelni a negyedik evangéliumot is. Ez azt jelenti, hogy különösen a memory research keretén belül a János evangéliuma ma már a történeti Jézus-kutatás egyik fókuszpontja. A dolgozat ehhez a kutatási irányhoz kíván csatlakozni.

A szombatosok történelmét három nagy korszakra szokták osztani: az első a 16. század közepére tehető, amikor kialakult a szombatos vallás, és megjelenésével szinte egyidőben elkezdődik az üldözésük is. A második korszak Péchi Simon nevéhez köthető, ekkor virágzott a szombatos vallás, ekkor született a legtöbb énekük és ekkor alakult ki dogmatikájuk is. A harmadik korszak Péchi halálával kezdődött és 1867-ig tartott, amikor felvették hivatalosan a zsidó vallást. Dolgozatom során a harmadik korszakkal foglalkozom.

Az unitárius liturgia történetének mindent átfogó részét ismertető mű megírásával eleddig még senki sem foglalkozott, csupán részletek ismertetésével, s dolgozatom is valami effélét nyújthat. Azonban bízom abban, hogy próbálkozásom mégsem lesz hiábavaló, hiszen dolgozatom egy helyre próbálja tömöríteni az elmúlt majd’ 450 esztendő liturgiai ismereteit.
Kutatásaim egy részét a levéltári és könyvtári anyagok képezik, nagyobbik részét a Keresztény Magvetőben megjelentetett tanulmányok, dolgozatok cikkek. E mellett segítségemre volt még az Uzoni-Kozma-féle Egyháztörténet, korabeli magán tulajdonban lévő énekes- és imakönyvek, és más különböző tanulmányok, folyóiratok.

Munkám során tehát főképpen a jegyzőkönyv anyagainak a tanulmányozására és tematikus rendszerezésére szorítkoztam. Igyekeztem az izgalmasabb bejegyzéseket részletesebben, egyeseket akár szóról-szóra közölni, míg a kevésbé nagy jelentőséggel bíró eseteket csak vázlatosan megemlíteni. Végig ott volt a szemem előtt a kérdés, hogy vajon miként éltek a XIX. század közepén a gyülekezeteinkben élő hívek, és milyen kérdések, nehézségek vagy örömök voltak, azok, amik foglalkoztatták őket.

Dolgozatom fő célkitűzése, amint az a cím is tükrözi, József és Aszeneth apokrif irata és az Újszövetség közötti kapcsolat vizsgálata. Célom: felhívni a figyelmet arra, hogy az Újszövetség kutatása során nem szabad megfeledkeznünk az apokrif iratok fontosságáról.

A jelenkor társadalmában egyre gyakoribb, hogy általánossá vált, kész mintákat, sablonokat veszünk át elődeinktől, azokat gyakoroljuk, de értelem nélkül. Ahhoz, hogy megértsünk mai világunkat, a dolgok rendjét és értelmét, vagy akár egy mai, talán értelmetlennek tűnő gyakorlatot, meg kell keresnünk annak eredetét, szükséges visszamennünk a gyökeréig. Fontos meglátnunk, hogy pár évtizeddel, évszázaddal ezelőtt mi tette indokolttá egy gyakorlat bevezetését. Így van ez az egyházban is. Ezek átgondolásakor folyamatos összeütközésekbe kerülünk egyházunk jelenkori gyakorlatát illetően is. Ahhoz, hogy ma az egyházzal foglalkozzunk, szükséges a reformáció korának egyházfelfogását is megértenünk. Az alábbiakban a reformációnak egy kezdeti szakasza, a 16. és 17. század kerül vizsgálat alá, annak egy egyedi műfaja, az egyházfegyelem tanulmányozásán keresztül.

Ebben a szakdolgozatban napjaink társadalmának egy érdekes, vallásos szempontból is aktuális jelenségét vizsgálom. A szociológiában élménytársadalomként ismert jelenséget fogom ismertetni, és a vallásszociológia területére érvényes vonatkozásait bemutatni. Emellett egyházi reakciókat mutatok be erre a jelenségre.

Kálvin János, mint reformáció korának, nagy írásmagyarázója és Dietrich Bonhoeffer, mint „Karl Barth szövetségese”, a modern teológiai szemlélet egyik legjelentősebb képviselője munkásságának jellemvonásait hozom ebben a dolgozatban szintézisbe. Célom, hogy a két eltérő korszakban élő írásmagyarázó munkájában fellelhető különbözőségekre rávilágítsak, hogy a Szentírás e részét még jobban megértsem, és a két írásmagyarázó célkitűzéseit az akkori kor fényében megragadjam.

Dolgozatomban tölcsérszerűen szűkítettem a kört a kortörténeti áttekintőn keresztül, az adott egyházmegye bemutatásán át a konkrét gyülekezeti helyzetekig. A széles kortörténeti áttekintés nagy lépteitől eljutottam egy-egy nap, egy-egy gyülekezet, egy-egy ember életbevágóan fontos eseményeihez.