Repozitórium index

Az 1940. augusztus 30-án megkötött II. bécsi döntés következményeként az Erdélyi Református Egyházkerület két részre szakadt. Körülbelül 240 000 dél-erdélyi református hívő maradt idegen uralom alatt. Vásárhelyi János püspök és az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa megbízta Nagy Ferenc esperest és gróf Bethlen Bálint főgondnokot, hogy szervezzék meg a dél-erdélyi gyülekezetek igazgatását. Az Egyházkerületnek arról is döntenie kellett, hogy hogyan szervezik meg a Dél-Erdélyi Egyházkerületi Rész lelkészképzését. 1941. tavaszán továbbképzőt szerveztek a teológusoknak, amelynek elvégzése után befejezhették megkezdett teológiai tanulmányaikat. 1941. szeptemberében sikerült elindítani az oktatást a Nagyenyedi Bethlen Teológiai Akadémián, négy tanszékkel és négy főállású tanárral.

Dolgozatom a marosi református egyházmegye 1815-ös jegyzőkönyveinek a vizsgálatával foglalkozik. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy milyen volt az esperesi vizitáció a XIX. század elején, és miben tér el ettől a mostani vizitációs eljárás. Munkámban leginkább a bizottság működésére fókuszáltam, de hangsúlyt fektettem arra is, hogy bemutassam az adott kor legfontosabb történelmi eseményeit. Kutatásom során sikerült kontextusában meglátnom azokat az eseményeket, amelyek a XIX. századi eseményeket előidézték. Elolvastam és digitalizáltam a marosi református egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek egy részét az 1815-ös év első feléből. 

Dolgozatom célja, hogy jobban megismerjük a Marosi Református Egyházmegye múltját az 1815-ös vizitációs jegyzőkönyvek alapján. Az adatokat nem csak nyersen közlöm, hanem témák szerint csoportosítva értelmezem is azokat, hogy az olvasó egy könnyen olvasható, jól strukturált szöveg alapján jól eligazodjon, könnyebben megértse a jeygzőkönyvben leírtakat. A dolgozatomban kitérek a kor református egyháztörténetére, valamint a Marosi Református Egyházmegye történetére is, hogy ez által még tágabb képet kapjunk, és a leírtakat könnyebben értelmezhessük.

Dolgozatom tárgya a Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei az 1816-os év első felében. A Marosi egyházmegye szüleimnek több mint 20 éve szolgálati helye, de mindkét nagyapám is itt szolgált több évtizeden át lelkipásztorként. Én itt születtem, nevelkedtem, és elmondhatom, hogy már korai gyermekéveimtől kezdve betekintést nyertem, ismerkedtem mindazzal, ami az egyházi élet jelenét jelenti. Bevezető tanulmányt, történelmi háttér ismertetését, az esperesi tisztség – hatáskör és a vizitációs jegyzőkönyvek feldolgozását tartalmazza a dolgozat. Ezeknek a jegyzőkönyveknek tanulmányozása során átfogó képet nyertem a nevezett egyházmegye egészének életéről a 19. század legelejéről, valamint a megyéhez tartozó egyházközségek hitéletéről és a különböző területeken felmerülő problémáiról. Mindezen információk birtokában – és korom egyházi életének ismeretében, párhuzamot tudtam vonni, esetenként az akkori egyházi élet javára.

Mesteri dolgozatunk témája a Marosi Református Egyházmegye 1817-es év első félévében feljegyzett vizitációs jegyzőkönyvének feldolgozása. Dolgozatunkban különös figyelmet fordítunk arra, hogy a jegyzőkönyv feldolgozása mellett, ismertessük az akkori kort, a marosi egyházmegyét, az akkori kor vizitációit, szabályozásait. Ezen pontok bemutatását követően rátérünk a jegyzőkönyv bemutatására. Dolgozatunk öt fejezetből áll, melynek első három fejezetében betekintést nyerhetünk a Marosi Egyházmegye kialakulásába. Az utolsó fejezetek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A negyedik fejezetben olvashatjuk a marosi református egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvének feldolgozását, valamint az utolsó fejezetünk tartalmazza az átírt jegyzőkönyvet.

Az erdélyi református egyháztörténeti kutatás elengedhetetlen része a rendelkezésre álló elsődleges források, ezek között pedig az elmúlt századok generális zsinati jegyzőkönyveinek ismerete. Az erre néző forrásfeltáró munka, a 19. századi események feltérképezése tekintetében folyamatban van, ennek a folyamatnak része a jelen dolgozat is. A dolgozat célkitűzése, az egyelőre rendelkezésre álló szakirodalom tekintetében kevésbé ismertnek mondható időszak, a 19. század első évtizedében történtek elemzése és feldolgozása, különös tekintettel az 1810–1811. évi generális zsinatokra. A jegyzőkönyvek digitalizálása és rövid elemzése mellett, olyan kérdések kerülnek megválaszolásra, mint például, hogy milyen úton jutott el az egyház a ma is ismert konfirmáció első formájának bevezetéséhez; hogyan és miből éltek a lelkészek, iskolamesterek ebben az időszakban; milyen jelentősége van egyes egyházi tisztségeknek, vagy akár, hogy hogyan is működik évszázadok óta az Erdélyi Református Egyház.

Magiszteri dolgozatom témáját az 1807-es és 1809-es Erdélyi Református Egyházkerület zsinati jegyzőkönyvei képezik. Kutatásom elsődleges célja az átírási munka által az, hogy az 1807. és 1809. évi generális zsinat jegyzőkönyveit olvashatóbbá és átláthatóbbá tegyem. A kutatásom további célkitűzéséhez hozzátartozik az említett jegyzőkönyvek megvizsgálása és szakszerű feldolgozása. A dolgozatom témaválasztásában meghatározó szerepe van az egyháztörténet iránti érdeklődésemnek, valamint a múltban történt eseményeknek a feltérképezése általi értelmezése, tekintettel lévén az évszázad meghatározó eseményeire. A dolgozat kutatási módszertana a dokumentumelemzés, mivel jegyzőkönyvek átírásával és feldolgozásával foglalkoztam, amelyhez elengedhetetlen az információk elemzése.

Szakdolgozatomat a Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek feldolgozásából készítettem. A dolgozatom során bemutattam az egyházmegye kialakulását, ismertettem a 18-19. század történéseit, eseményeit, illetve uralkodóinak kormányzását és egyházpolitákáját. A dolgozatom legnagyobb részét a vizitációs jegyzőkönyvekbe foglalt és tárgyalt ügyek feldolgozása képezi. A feldolgozott jegyzőkönyvi fegyelmi ügyek a meglátogatott gyülekezet lelkipásztorairól, tanítóiról, gondnokairól, és gyülekezeti tagjairól szólnak. Ezeket a fegyelmi ügyeket több szempont szerint kategorizáltam. A jegyzőkönyvek feldolgozása során kirajzolódnak és nyílvánvalóvá válnak a gyülekezetek anyagi helyzete és élete is. A történelmi áttekintés segít megérteni és behatárolni az adott korszak történéseit. A szakdolgozat egy teljes tájékoztatót nyújt az olvasónak a korszak gyülkezeteinek helyzetéről és életéről.

Az Amerikai Egyesült Államok kultúrájában különleges színfoltot jelent az afroamerikai tradíció és természetesen ezen belül a fekete prédikálás. A kultúrák egyik fontos alkotóeleme a vallás. Nem láthatjuk kellő mértékben tisztán egy embercsoport, egy rassz hagyományait a vallási szokások nélkül. Az afroamerikai prédikáláshoz sok sztereotip elképzelést társítunk mi, akik a hagyományon kívül állunk. A dolgozatomban áttekintve ezeket az elemeket, megpróbálok rámutatni, hogy ezek a vonások a gazdag afrikai kultúrában gyökereznek és sokuknak pszichológiai jelentősége van. Dolgozatomban az afroamerikai prédikálást mutatom be. Az afroamerikai prédikálás kutatása az 1970-es években kezdődött meg melyréhatóan. Dolgozatomban bemutatom az afroamerikai prédikálás és homiletika kialakulásának történetét, ugyanakkor kitérek az afroamerikai prédikálás hátterére is.

Egyházi szertartásaink közül az egyik legszebb alkalom a házasság megáldása, amikor az ifjú pár örömében osztozhatunk lelkészként a gyülekezettel együtt. Ám szerepünk ma már nem a „nagy napra” korlátozódik. A házasságra való felkészítésre lehetőségként kell tekintenünk, amikor jobban megismerhetjük a házasságra készülő párt, amikor útravalóval láthatjuk el őket a házasság nem éppen „mézes” heteire, mert igenis a házasságra készülni kell, és ebben segítségére kell lennünk a pároknak. 

A dolgozatomban a marosi egyházmegye 1824-es vizitációs jegyzőkönyvét dolgozom fel. Annak érdekében, hogy érthető legyen mindaz, ami a jegyzőkönyvekben található, szükséges megérteni milyen viszonyok uralkodtak akkor a református egyházban. A dolgozat első fele igyekszik betekintést nyújtani a kor jellegzetességeiről. A vizitációs jegyzőkönyv feldolgozását olvasva, a dolgozatot kézbevevő és tanulmányozó személy meglepődhet azon, milyen pontossággal számoltak be a vizitációkról, milyen problémákkal küzdöttek a marosi egyházközségek és azon is, ahogy az egyházfegyelmet gyakorolták a 19. század első felében.

Dolgozatom az 1947-es párizsi békeszerződés utáni időszakkal foglalkozik, melyben hivatalosan is visszaállították a trianoni határokat. Fő kérdésem a kutatás során az volt, hogy az ezt követő időszakban érzékelhetők-e az Igazgatótanács jegyzőkönyveiben a békeszerződés utóhatásai, s hogy miként kezelte a vezetőség az erőt próbáló időket. Ennek érdekében feldolgoztam a mellékletként is csatolt 1947-es, illetve 1948-as igazgatótanácsi jegyzőkönyveket, s a történelmi időszak rövid ismertetése után ezeknek főbb ügyeit gyűjtöttem össze és rendszereztem. Néhol a Református Szemle cikkeit, lapjait használtam fel ahhoz, hogy teljes képet kapjak egy említett ügyről, határozatról, közleményről vagy körlevélről. A kutatás során a párizsi békeszerződéssel, mint említett üggyel nem találkoztam. Határozottan érezhető annak hatása, következményei, melyek a kommunizmus fellendüléséhez vezetnek.

Szakdolgozatomban a Marosi Református Egyházmegye 1820-as vizitációs jegyzőkönyveit dolgozom fel. A cél, hogy elérhetővé tegyem az egyháztörténet egy olyan szakaszába való betekintést, amely átláthatóbbá teszi az olvasók számára, az egyházmegye életét, működését, az egyházfegyelem érvényesítését az egyházi hatóságok által, valamint a hatalom gyakorlását ezek betartása érdekében. A dolgozat tartalmazza a jegyzőkönyvben található adminisztrációs, fegyelmi, gazdasági ügyeket, valamint az egyházmegyét vagy az aktuális egyházközséget meghatározó eseményeket. Munkám betekintést nyújt a XVIII századi egyház vizitált gyülekezeteinek egyházi életébe, igazgatásába, fejlődésébe, hiányosságaiba, valamint egy összehasonlítást kínál a korunkbeli református egyház működésével.

Dolgozatomban a Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvének 1820 novemberétől 1821 februárjáig tartó látogatásainak a digitalizálása, valamint a jegyzőkönyvben megjelent témák rendszerezése és feldolgozása a célom. Hogy átfogó képet kaphassunk a kérdéses időszakról a történelmi áttekintés, valamint az esperes munkakorének leírása segít, különös tekintettel a vizitációra, mint fegyelmi, valamint gazdasági hatóság. Ez által a tárgyalt időszak gyülekezeteinek mindennapjaiba láthatunk bele. Láthatjuk milyen problémákkal küszködtek a gyülekezetek, valamint azt is, hogy milyen anyagi háttérrel rendelkeztek, milyen terveik voltak a jövendőre nézve.

Munkámban Jonathan Edwards szépségről szóló írásait és prédikációit elemzem. A szépségről megfogalmazott elképzeléseiről nem maradt fenn pontos meghatározás, de a szépségről való gondolkodásának töredékei megtalálhatók műveiben. Dolgozatom nem titkolt szándéka, hogy egységes képet nyújtsak arról, hogy Edwards mit gondol a szépségről. Hogyan írható le a szépség, mi határozza meg a szépségről alkotott képünket, hogyan érzékeljük a szépséget a világban? Edwards több művében is említi azt a gondolatát, hogy kétféle szépség létezik a világban: van egy felsőbbrendű szépség - amely az isteni világhoz tartozik, és van egy egyszerű szépség, amely az isteni tulajdonságok megjelenítője, és amely világunk egységét, békéjét és összetartozását jelenti. Miután dolgozatomban bemutattam, hogyan lehet a szépséget érzékelni, bemutatom minden szépség forrását Isten szépségében, majd ismertetem a Szentháromság másik két tagjának jellemzőit: Krisztus szépségét és a Szentlélek tökéletességét.

A Marosi Református Egyházmegye szinte a magyarok keresztyénné válása óta létezett. A reformáció idején két katolikus főegyházmegye területére terjeszkedett ki. Miután egy kisebb része levált, Marosszék szinte teljes lakosságának hirdette a protestáns szellemiségben az evangéliumot. A jelenlegi dolgozat azoknak szól, akik bepillantást szeretnének nyerni az erdélyi református egyház XIX. századi mindennapjaiba. Célom, hogy az olvasóval először megismertessem a Marosi Református Egyházmegye múltját. Az egyházmegye megalakulásának megismerése után megfigyeljük, hogy milyen rendszer uralkodott a XVIII-XIX. századi egyházmegyében. Ezt követően megvizsgáljuk, hogy mit jelentett az esperesi vizitáció és ki volt az esperes a XIX. században. Végül az 1821-es vizitációs jegyzőkönyvek segítségével hű képet kapunk egyes gyülekezetek örömeiről és nehézségeiről.

A dolgozat elméleti kutatásának elsődleges kérdésköre az abúzus és incesztus témájával kapcsolatban, azoknak rendkívül vitatott volta miatt, maga a jelentéskör tisztázása: mit jelent ez a két, látszólag szimpla kifejezés? A megfelelő meghatározások keresése közben egy egyszerű konklúzióra jutottam: sem az áldozatoknak, sem a bántalmazóknak nincsenek általános típusai. A következő kérdéskör a lelkigondozó, mint segítő szakember pozíciójából feltett kérdéseket tartalmazza, amelyek arra irányulnak, hogy egy bántalmazottal való lelkigondozói kapcsolat hogyan válhat gyógyító kapcsolattá. A kutatás célja eszközöket találni a lelkigondozói térben történő meglévő traumák felismerésére, azok feldolgozásának segítésére és a további traumatizációk lehetőségének a csökkentésére, mindehhez pedig a A kutatás empirikus formáját a jövendőbeli segítő szakemberek, vagyis lelkigondozók személyére fókuszáló nemi erőszak mítosz hatásait vizsgáló attitűd- vizsgálat nyújtotta.

Dolgozatomban a Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveit mutatom be az 1822-es év első felébből. A digitalizált és feldolgozott szöveg bemutatása előtt, ismertetem ezek létrejöttét és történetét. Az első rész a történelmi áttekintést tartalmazza, ezután következik a vizitáció bemutatása, majd a digitalizált anyag feldolgozása. Az adatokat kategóriákba rendezem a jobb átláthatóság érdekében. A munkám célja, hogy mélyebb betekintést nyújtsak az akkori egyházi élet mindennapjaiba.

Dolgozatomban azt vizsgálom, hogy hogyan alakult ki az esperesi tisztség és vizitáció, mi volt a hatásköre, milyen feladatokat kellett ellátnia, röviden, hogy hogyan működött a XVIII-XIX. században. Emellett az is érdekelt, hogy milyen különbségek vannak az akkori és mai esperesi vizitáció között, illetve van-e különbség az adott kor egyházmegyéinek vizitációi között. Ez utóbbi összehasonlítást azért lehetséges, mert egy másik dolgozatban már foglalkoztam egyházmegyei vizitációs jegyzőkönyvekkel. A munka elvégzéséhez elsősorban a vizitációs jegyzőkönyveket kellett feldolgozni, digitalizálni, átírni. Ezután, annak jártam utána, hogy hogyan alakult ki a Marosi református egyházmegye, hogyan alakult ki az esperesi tisztség, illetve abban is el kellett mélyednem, hogy milyen volt az adott korszak egyházpolitikája. Arra jutottam, hogy az esperesi vizitáció sok változáson ment át az évszázadok során.

Dolgozatom témája az ifjúsági munka hatékonysága és akadályai a zilahi és szilágysomlyói református egyházmegyék gyülekezeteiben. A kutatásom során először megvizsgáltam a serdülő- és fiatalkorúakat fejlődéslélektani, csoportdinamikai, társadalmi és ekkléziológiai szempontból, hogy teljesebb képet alkossak a szóban forgó korosztállyal kapcsolatban. Ezt követően a zilahi és a szilágysomlyói egyházmegyék lelkipásztorai által kitöltött kérdőívek eredményeit dolgoztam fel, és következtetéseket vontam le. A kérdésekre adott válaszok alapján elmondható, hogy a két egyházmegyében az ifjúsági munka fontos helyet foglal el a lelkipásztorok szolgálatában, és a fiatalok között végzett missziónak viszonylag egységes célkitűzései vannak a megkérdezett gyülekezetekben (evangélizáció, közösség építése). Ugyanakkor szükséges a gyülekezet és az ifjúsági csoport találkoztatása, hogy megvalósulhasson az a valódi közösség, amit az elméleti részben is tárgyaltam.

Dolgozatom témája a teológusi identitás kialakulásának és váltázásnak vizsgálata a megszerzett ismeret, a hit és a szolgálatról alkotott szubjektív kép tükrében. Kutatásom kiindulópontja szerint a teológusi identitásnak, mint minden szakmai identitásnak, létezik emberileg vizsgálható módszere. Dolgozatomban kitekintettem mindazokra a gyermekkortól húzódó tényezőkre, amelyek közrejátszhattak abban, hogy valaki teológiát tanuljon, valamint a tanulás elméletén keresztül arra is kerestem a választ, hogyan és mennyiben építi be az egyén a megszerzett tudást. A vizsgált szakirodalom alapján kapott eredmények azt mutatják, hogy a teológiára készülő egyén motivációját szükséges bibliai, teológiai és pszichológiai kritika alá vetni. Továbbá a teológiai évek alatt ért sokféle impulzus közül kiemelkedik az egyén hitmegéléséhez közel álló csoport hatása, a személyes krízisek feldolgozásának sikeressége vagy kudarca, és a megszerzett tudás elfogadása vagy elutasítása hitbeli szempontok miatt.

Magiszteri dolgozatomban a kisiskolás gyerekekre fokuszálva vizsgálom meg a vallásos nevelés fontosságát. E témát jártam a lehető legjobban körül, annak érdekében, hogy a dolgozatom legfőbb kutatási kérdésére megtaláljam a választ, mely kérdés így hangzik: Melyek azok a tényezők, amelyek befolyásolják a fiatal korosztály Istenről alkotott képét, valláshoz való viszonyát? A szakdolgozati témaválasztásom szakterületét egyértelműen befolyásolta az érdeklődésem a vallás iránt, szerettem volna megtudni, hogy milyen összefüggések fedezhetők fel a vallásos neveltetés, a vallásos megküzdés, valamint a problémamegoldás között. A vallásos nevelés terén gyakran merülnek fel kérdések bár megoszlanak a vélemények a kisgyermekeket érintő vallásos nevelés tekintetében. A keresztény nevelésnek évszázadokat felölelő múltja van, de a gyermekek nevelésében a vallás mindig is nagyon fontos szerepet játszott.

Mint a XX. században is, a hagyományos egyházaknak a XXI. században új kihívásokkal kell szembenézniük. A modern kor ember már nem elégszik meg az egyház szigorú és kötött tanaival és vallási gyakorlataival. Gyakran a közösség helyett az egyéni boldogulást keresi, a való munka, helyett az én felemelkedésére törekszik. Az 1960-as évektől egyre gyakrabban lehetett hallani, hogy valaki spirituális, de nem vallásos, a 90-es évektől már gyakoribb a reflexió erre a kijelentésre. Míg több ezer évig a vallás és spiritualitás kéz a kézben járt, úgy tartozott össze, mint forma és tartalom, mint tanrendszer és megélés, a XX. század második felétől ez a magától értetődőség egyre problematikusabbá vált. Két fő álláspont jelent meg a század végére: a vallás mint a hit és a gyakorlat intézményi keretben rögzített és ellenőrzött rendszere az egyik oldalon, míg a másikon a hit és a gyakorlat lazább, kreatívabb, nyitottabb, az egyénnek a maga módján megélt „lelkisége”.

A mesteri dolgozatomban, a Marosi Egyházmegye 1807 és 1808-ban folytatott esperesi vizitációval, pontosabban annak jegyzőkönyvével dolgoztam. Két évszázaddal ezelőtt a protestáns egyházak működését ellehetetlenítette az osztrák vezetés. Rendeletek hosszú sorával próbálták elősegíteni, sőt felgyorsítani a rekatolizáció folyamatát, azonban egyházaink képesek voltak ellenállni és fennmaradni ezekben a viszontagságos időkben is. A vizitációs jegyzőkönyv rengeteg információt közöl a két évszázaddal ezelőtti egyházi életről, a gyülekezetek esetleges problémáiról, de ugyanakkor az egyének mindennapi életéről is beszámol. A dolgozatomban tárgyalom a gyülekezetekben felmerült problémákat, értekezem a lelkészek, iskolamesterek és egyháztagok nehézségeiről, fegyelmi ügyeiről, de ugyanakkor azokról az eseményekről is, amelyek dicséretesnek bizonyultak a vizitáció számára.

A vizitációs jegyzőkönyvből kiderül a majd 200 évvel ezelőtt élt református emberek élete sem volt mindig játék és mese. Ha a Marosi Református Egyházmegyére gondolok és az 1823-as években lakó erdélyi református emberek, akkor kijelenthető, hogy sok vihart kellett kiállniuk. Azonban hitüket soha nem adták fel, nem veszítették el. Ezek a viharok ott voltak az egyházi élet mindennapjaiban is, a gyülekezetekben fellépő gondokban és az egyes családokat érintő problémákban. A vizitációs jegyzőkönyv olvasása és feldolgozása közben szinte megelevenedett előttem a majd 200 évvel ezelőtt élt ember mindennapja, hite, társadalmi beállítottsága, kérdései, harcai. Valamikor őseink mindent leírtak, válogatás nélkül. Jót és rosszat, szépet és visszataszítót, tökéletest és töredékest, méltóságteljes vagy gyalázatos eseteket is. A valóság tárul elénk ezekből a jegyzőkönyvekből. Olyan dolgok, amikre büszkék lehetünk és sajnos olyanok is, amikre egyáltalán nem vagyunk büszkék.

Ez a dolgozat egy  bevezető tanulmányt és a jegyzőkönyv átírását tartalmazza. Vizsgáltam az esperesi vizitáció és az esperesi szolgálat mibenlétét. A vizitáció számtalan változáson ment keresztül az évszázadok során. Ide sorolom az egyházfegyelem térén történt változásokat, illetve az esperes jogkörének a változását. Abban az időben egy gyülekezetekben nem csak egy lelkész volt, hanem mellette volt a lévita és az iskolamester is. A hívekről azt mondhatjuk el, hogy a kor szigorúsága, a korszellem és az egyházfegyelem miatt jobban ragaszkodtak az egyházhoz.

Ez a dolgozat a szexualitás etikai dimenzióit és a nemi identitás kérdését vizsgálja, különös tekintettel a homoszexualitás vallási és társadalmi megítélésére és kezelésére. Interdiszciplináris megközelítéssel – amely ötvözi a teológiát, etikát, jogot, pszichológiát és szociológiát – a kutatás azt tárja fel, hogyan változtak a homoszexualitásról alkotott társadalmi, politikai és egyházi nézetek. Kiemelt figyelmet kapnak a keresztény felekezetek, különösen az unitárius egyház, valamint a bibliai szövegek azonos nemű kapcsolatokra vonatkozó értelmezései. A tanulmány hermeneutikai elemzésre, diskurzuselemzésre és esettanulmányok – például egyházi nyilatkozatok és romániai jogalkotási fejlemények – vizsgálatára támaszkodik. A történeti, jogi és teológiai narratívák tükrében a dolgozat rámutat arra, hogy a homoszexualitáshoz való viszonyulást nem rögzített erkölcsi törvények vagy biológiai tények határozzák meg, hanem változó kulturális paradigmák és intézményi hatalmak.

A dolgozat az עָנָו (ʿānāw) héber kifejezés nyelvészeti, teológiai és etikai vizsgálatán keresztül tárja fel az alázat vallási erényként való megjelenését az Ószövetségben. Célja annak bemutatása, miként határozza meg ez a gyakran félreértett fogalom az ember viszonyát Istenhez, önmagához és embertársaihoz. A tanulmány szisztematikusan elemzi az alázat jelentéstartományát a történeti, prófétai és bölcsességi irodalom szövegkorpuszaiban, különös figyelemmel József, Mózes és Dávid alakjára. A kutatás lexikográfiai és kommentári forrásokra támaszkodva alkalmaz nyelvészeti, történetkritikai és teológiai módszereket, valamint párbeszédet folytat több kortárs tudós, köztük Gerhard von Rad, Walter Brueggemann és Christopher J. H. Wright megközelítésével.

A dolgozat a temetéssel kapcsolatos paraliturgikus elemeket vizsgálja a Marosi Református Egyházmegye néhány gyülekezetében. Ezek a liturgián kívüli, ám vallási jelentőséggel bíró szokások (virrasztás, a búcsúformák, gyászolók támogatása,) teológiai és gyakorlati jelentőséggel bírnak, munkánk során ezeket térképeztük fel. Megvizsgáltuk, miként vannak jelen a gyülekezetek életében, hogyan kapcsolódnak a református temetési hagyományhoz, és milyen szerepet játszanak a gyász feldolgozásában. A dolgozat célja, hogy hozzájáruljon a református egyházi liturgiai gyakorlat jobb megértéséhez, ebben külön kiemelve a halálhoz való viszonyulást.

A dolgozat a lélek halhatatlanságának kérdését vizsgálja az unitárius teológia keretében, filozófiai, teológiai és kortárs tudományos nézőpontokat ötvözve. A klasszikus filozófiai hagyományokból és a keresztény teológiai reflexiókból kiindulva elemzi, miként alakult a lélek halál utáni tovább élésébe vetett hit, és hogyan értelmezik azt napjainkban, különös tekintettel az unitárius vallási gondolkodásra. A dolgozat interdiszciplináris és hermeneutikai megközelítést alkalmaz, különös hangsúlyt fektetve a halhatatlanság tanításának egzisztenciális és etikai vonatkozásaira. Az emberi értelem és erkölcsi fejlődés méltóságába vetett bizalmon alapulva az unitárius teológia a hit és értelem párbeszédét helyezi előtérbe a dogmatikus megközelítések helyett. A kutatás rámutat arra, hogy ez a teológiai hagyomány nem pusztán metafizikai hipotézisként tekint a halhatatlanságra, hanem mint mélyen emberi kérdésre, amelyet a veszteség, a remény és a transzcendencia iránti vágy formál.

A dolgozat célja a Magyarói református egyházközség történetének bemutatása 1820 és 1921 között. A kutatás alapját egyházközségi jegyzőkönyvek, anyakönyvi bejegyzések, levéltári források és helyi hagyományok képezik. A munka részletesen bemutatja a gyülekezet intézményeinek, templom, iskola, parókia, malom, működését, karbantartását, valamint az oktatás és lelkipásztori szolgálat jelentőségét. A tanulmány kiemeli az egyházközség szerepét a közösségi élet megszervezésében, különösen a 19. századi társadalmi változások és az első világháború utáni impériumváltás idején. Részletesen elemzi a demográfiai folyamatokat, a járványok, természeti csapások és háborús események hatását. A dolgozat rávilágít arra, hogyan biztosította az egyház a vallási élet folyamatosságát és a falu lelki életének fenntartását a nehézségek ellenére is.

A dolgozatomban Kalotaszeg bizonyos gyülekezeteiben, összesen kilencben kutatok olyan paraliturgikus elemek után, amelyek a temetkezési szokásokban megjelennek. A téma feldolgozása mind néprajzi és teológiai szempontból releváns, mivel feltárja a gyülekezetek múltban és jelenben élő tradícióit, továbbá, hogy miként jelenik meg a szeretetszolgálat gyakorlása, mellesleg rámutat arra, hogy egy térségben milyen a halálhoz való viszonyulás és hogyan vészeli át egy közösség a gyász időszakát. Dolgozatom célja a kalotaszegi református gyülekezetek temetési szertartásának vizsgálata, különös tekintettel a paraliturgikus elemekre és azok közösségi szerepére. A kutatást az általam kiosztott kérdőívek alapján végeztem. Empirikus adatok alapján feltárom a temetési szokások teológiai, kulturális és gyakorlati vonatkozásait.

A dolgozat rávilágít arra, hogy az Uzoni Református Egyházközség 18. századi élete korántsem volt problémamentes. A közösséget tűzvészek és háborús események sújtották, emellett belső feszültségek és konfliktusok (például a templomi ülésrend körüli viták) is nehezítették működését. A mélyebb megértést a Sepsi egyházmegye történetének feldolgozása segíti, elsősorban Kolumbán, Tóth, Pokoly és Juhász munkái alapján. A dolgozat foglalkozik az egyházközség korabeli ingó és ingatlan vagyonával is, elsősorban az Annotamenta Ecclesiae Uzoniensis Reformatorum (1648–1717), valamint az 1744-ig vezetett Liber Ecclesiae alapján. További fontos források közé tartoznak Csáki Árpád tanulmányai, Tüdős Kinga templomleírása, valamint Ungvári Barna-András, a jelenlegi lelkipásztor által közölt adatok. A kutatás során digitalizálásra kerültek olyan dokumentumértékű feljegyzések, amelyek korábban kizárólag az egyházközség levéltárában voltak elérhetők.

A gyülekezeti éneklés a keresztyén istentiszteletnek és hitéletnek nélkülözhetetlen része, úgy közösségi mint egyéni vonatkozásban. Licenciátusi szakdolgozatomban, mely e jelenlegi dolgozat tartalmi előzményének tekinthető, a gyülekezeti éneklés elméletiteológiai megalapozását végeztem el. Jelen dolgozatban arra vállalkozom, hogy empirikus kutatás révén képet alkothassunk a vizsgált téma gyülekezeti visszatükröződéseiről, reprezentatív személyekkel folytatott interjúk alapján.

The aim of this thesis is to examine the extent to which the elusive postmodern zeitgeist influences ordinary people's faith in God, their relationship to the church, and the congregational demands of the Christian church. It also seeks to answer how far the teachings of Dietrich Bonhoeffer, the influential theologian who was martyred during World War II, can respond to these congregational needs. The topicality of the paper lies in its aim to provide a systematic theological framework for Reformed congregational pastors and members, with the aim of providing them with a theoretical basis for confronting postmodern problems. One such problem may be the scepticism and relativism that is characteristic of postmodernism and that is present in the life of the average church member today. A further challenge for the church may be the change in postmodern language and the isolation of individuals from one another.

In the present paper, we will present the minutes of the visitations of the dean of the Reformed diocese of Maros, written in the second half of 1816, in order to map the situation of the diocese in the first half of the 19th century. Before starting to work through the minutes, we have discussed in a few chapters the history and development of the diocese of Maros, the most important ecclesiastical figures of the time whose reigns influenced the life the Reformed Church in Transylvania, and we have also examined the diocese and the office of the dean in more depth. This was followed by a study of the records of the visitation of the dean. From these documents we learned about the relationship between the parishes. We also found out what disciplinary matters the dean and his associates had to deal with, which affected the leaders of the congregation as well as the members of the congregation.

A dolgozatomban főként az 1826. évi zsinat jegyzőkönyve kerül előtérbe, de emellett szó lesz a kapcsolódó társadalomtörténeti vonakozásokról is. Szó lesz az akkori társadalmi élet jellemzőiről, a társadalmi osztályokról, életmódról, szokásokról. Megvizsgáljuk, hogy milyen volt a korabeli egyház felépítése, hogyan működött az egyházközség, az egyházmegye, az egyházkerület, milyen szerepet töltött be az alsó szék, az egyházmegyei vizitáció, a generalis zsinat, illetve azt is, hogy mi volt a lelkipásztor, az esperes, a püspök szerepköre.

After the First World War, the Hungarians in Transylvania were faced with a new situation. However, in spite of the initial difficulties and challenges, the change of the external empire and the change of the internal empire became inevitable. The passivity of the early years was gradually replaced in the 1920s by active politicking, self-determination and path- finding. The churches, and in Transylvania in particular the Transylvanian Reformed Church and its leading leaders and thinkers, played a significant role in this search for a new way forward. As Dezső László put it, “In the nation we find the fullest and most organic unity of quantity and quality, of matter and soul, of state and church”.

A régi Marosi Református Egyházmegye 17-18. századi életébe nyertünk betekintést az 1687-es Matricula segítségével. A dolgozatomban csoportosítom a templom körül használt eszközöket, és adományokat. A vizsgált négy gyülekezet javainak leírásából kitűnik, hogy a helyi kisbirtokos vagy nemes támogatása által meg tud erősödni a református ekklézsia. Szentbenedeki Toldalagi família erősen hozzájárult a gyülekezet fejlődéséhez vagy az ákosfalvi filiában a Szilágyi család templomot építtetett. Egy ilyen adományozás révén lett a mindenkori backamadarasi prédikátornak egy nyíl szőlője. Az adományok és a meglévő javak aránya mutatja az emberek áldozati kézségét, ami minden gyülekezetben észrevehető, hiszen az úrasztali, illetve a templomi textíliák esetében az adományok száma meghaladja a meglévőkét. Nemcsak a helyi gyülekezetnek adományoztak, hanem egy-egy kisebb gyülekezetnek is.

Not all pastor's children remain close to the Church, despite the fact that they grew up in a religious environment and had the example and model of Christian living. The theoretical objective of my thesis is to explore pastor's children's motivations for living a pious life. For there can be external and internal motivation. The external motivation is when the pastor's child practices godly living and godly speaking, but not from an internal motivation, not from faith. They are not living a godly lifestyle because they feel they need to and because it is of value to them, but they are just living up to expectations. They behave and speak as expected by their parents, their congregation or their environment. They live godly lives either for external recognition and reward, such as the recognition of the church community or the pride of their parents, or perhaps to earn God's approval.