Szakdolgozatok

A dolgozat Laborfalvi Berde Mózsa 19. századi unitárius alapítványtevő emlékezetét és a személye köré épült kultuszát vizsgálja. Bár Berde kortársai körében szigorú és takarékos életmódjáról volt ismert, hatalmas vagyonának az egyházra – elsősorban oktatási célokra – történő hagyományozása mély intézményi tiszteletet váltott ki. A kutatás gerincét az 1899 és 2025 között elhangzott, a Berde-serleggel mondott főtanácsi emlékbeszédek elemzése adja. A dolgozat bemutatja, hogyan formálták ezek a retorikai megnyilvánulások Berde alakját a közösség erkölcsi iránytűjévé, felruházva őt az önfeláldozás és a hivatástudat eszményeivel. A narratívák az idő múlásával, különösen az 1921-es romániai földreformot követő vagyonvesztés után, átalakultak: a hangsúly a nemzetépítésről és a materiális örökségről a szellemi és morális példamutatásra helyeződött át.

A dolgozatom elsődleges célja, hogy felmérjem, a különböző rehabilitációs központokban végzett kutatásaim során megkérdezett, szenvedélybetegséggel küzdő alanyok istenképe milyen módon és milyen irányba változott a rehabilitáció során. Emellett azt is vizsgáltam, hogy amennyiben valós változás történik, az milyen hatással van az alany terápiájára, különösen az absztinencia szempontjából. Ennek megválaszolása céljából, az istenkép komplexitását szem előtt tartva, 21 interjút végeztem. A vizsgálat középpontjában a gyermekkori istenkép, a családi és vallási szocializáció, a szenvedélybetegség aktív időszakában megjelenő istenkép-változások, valamint a rehabilitáció során formálódó új istenkép állt. A kutatás arra is rákérdezett, hogy milyen tevékenységek, élmények és intézményes tanítások járultak hozzá ehhez a változáshoz.

A dolgozat a szadduceusok és a Jézus közötti konfrontációkat vizsgálja. Kutatásom során előbb összesítem a különböző forrásokból vett adatokat, megvizsgálva Josephus Flavius releváns műveit, az újszövetségi előfordulásukat valamint a rabbinikus irodalom róluk szóló részeit. Az ebből vett adatokat összegezzem, majd ezek alapján egy átfogó képet igyekszem alkotni a szadduceusok csoportjáról.

A dolgozat fő részében pedig négy releváns újszövetségi történetben, vizsgálom a Jézus és szadduceusok közötti konfrontációk teológiai hangsúlyait, és az egyes konfrontációk után ekkleziológiai kitekintést teszek. A történeti teológiai vetülete minden esetben bemutatja Jézus helyes ige-értelmezését és azt, hogy hogyan kerül szellemi fölénybe a szadduceusok provokatív kérdéseire. Az ekkleziológiai kitekintések pedig arra világítanak rá, hogy a történetek mennyire húsbavágóak és relevánsak napjainkban is.

Az újszövetségi szövegkritikában széles körű konszenzus alakult ki arra vonatkozóan, hogy a márki rövidebb záradék, a Jézus agóniájáról szóló jelenet (Lk 22:43–44) és a parázna asszony története (Jn 7:53–8:11) eredetileg nem tartoztak az evangéliumok szövegéhez. A mögöttük meghúzódó hagyományok korai eredete miatt viszont a görög Újszövetség legújabb kritikai kiadásai a főszövegben közlik ezeket. Jelen dolgozat e korai hagyományok vizsgálata alapján amellett érvel, hogy (1) a Márk evangéliumát lezáró conclusio brevior a jelenleg ismert legkorábbi ólatin fordítás forrásszövegének részeként, (2) az Agonia Christi a „nyugati szöveg” gnosztikus-ellenes polémiájaként, (3) a Pericope Adulterae pedig a Vulgata görög mintapéldányainak novatianista-ellenes vitabeszédjeként került be az evangéliumok szövegébe.

A dolgozat Leibniz Teodiceájának központi kérdését, a rossz és az isteni tökéletesség összeegyeztethetőségét vizsgálja. A kutatás bemutatja, miként kapcsolódik egymáshoz a metafizikai, fizikai és erkölcsi rossz, valamint Isten jósága, mindenhatósága, mindentudása és gondviselése. Kiemelt figyelmet kap a lehetséges világok elmélete és az a tétel, amely szerint Isten a lehetséges világok közül a legjobbat választotta. A dolgozat elemzi továbbá az isteni előrelátás és az emberi szabadság viszonyát, különösen a bizonyosság és a szükségszerűség, illetve a meghatározottság és a kényszer megkülönböztetését. Leibniz szerint az emberi cselekedet akkor is lehet szabad, ha vannak meghatározó okai, amennyiben saját akaratából és belső indítékaiból fakad. A vizsgálat végső következtetése szerint Leibniz rendszere koherensen igyekszik megőrizni Isten jóságát, az emberi felelősséget és a gondviselés fogalmát, de a konkrét szenvedés problémáját nem oldja fel teljesen.

Az ókori közel-keleti és egyiptomi írnoki családok apa-fia konstrukcióját számos szövegemlék megőrzte. Izraelben is jelen lehetett, amely különösen a sáfánida család tevékenységében rekonstruálható és a források alapján a deuteronomista kör magját képezte. E család főképp a jósiási reformot elbeszélő szövegekben lép fel (2Kir 22–25; 2Krón 34–36). Jeremiás könyvének kronológiai kerete egybeesik Jósiás uralkodásának és Júda végnapjainak idejével (Jer 1,1–3). A történelmi időszak mellett Jeremiás könyvében megjelennek olyan nevek, amelyek a sáfánida családhoz tartoznak, méghozzá sokkal nagyobb gyakorisággal, mint a reformmozgalom szövegeiben. Ez felveti annak lehetőségét, hogy Jeremiás próféta a deuteronomista kör közvetlen közelében működött és ahhoz rokoni szálak fűzték. A kutatás célja annak feltárása, hogy Jeremiás elhelyezhető-e a deuteronomista kör családi kapcsolatrendszerében.

A függőség napjaink legnagyobb társadalmi, egészségügyi és lelki problémája, amely nagy arányban a fiatalok körében van jelen. Ez a dolgozat azt vizsgálja, hogy az egyház hogyan tud segíteni abban, hogy a fiatalok ne kerüljenek bele a függőségbe. A kutatás a témára vonatkozó szakirodalmon alapul, amelyet gyakorlati tapasztalatok egészítenek ki. A dolgozat bemutatja mi is a függőség, milyen fajtái léteznek, és hogyan függ össze az orvostudománnyal, az addiktológiával és a pszichológiával. Kitér arra is, hogy milyen fontos szerepe van a családnak a serdülőkor ideje alatt, illetve milyen más szer- és viselkedési függőségek léteznek. Külön részt kap a teológiai nézőpont, amely alátámasztja, hogy a Szentírás is beszél a függőségről.

A dolgozat a Második Templom korabeli zsidó irodalomban megjelenő transzcendens lények vizsgálatára vállalkozik, különös tekintettel az Énok első könyvére és a Jubileumok könyvére. A kutatás célja annak feltárása, miként alakult az angyalokra, bukott lényekre, démonokra és közvetítő égi szereplőkre vonatkozó gondolkodás a korszak történeti, vallási és kulturális változásainak összefüggésében. A dolgozat vallástörténeti, szövegkritikai és összehasonlító módszerrel elemzi a babiloni, perzsa és hellenisztikus hatásokat, valamint a Virrasztók, Aszáél és Masztéma alakját. Arra a következtetésre jut, hogy e hagyományok nem a monoteizmus meggyengülését jelzik, hanem a gonoszság eredetére, az isteni igazságszolgáltatásra és az emberi felelősségre adott teológiai reflexiók részei. A vizsgált szövegek jelentős szerepet játszottak a későbbi zsidó és keresztyén demonológiai és angelológiai gondolkodás alakulásában.

A Júdás-levél az Újszövetség egyik legösszetettebb, kutatástörténetileg mégis sokáig perifériára szorult irata. A dolgozat célja, hogy a levél történeti és tartalmi kérdéseit egységben kezelve megalapozott választ adjon a szerzőség és a keletkezési idő szorosan összefüggő problémaköreire. A kutatás módszertani alapját a történeti-kritikai megközelítés adja, amelyet irodalomkritikai, teológiai és hangsúlyos nyelvi-exegetikai elemzés egészít ki. A dolgozat a kánontörténeti adatokból és a második templomkori zsidó apokrif háttér vizsgálatából kiindulva fokozatosan szűkíti a kört a kulcsfontosságú szöveghelyek (Júd 3–4; 17–21) görög kulcsfogalmainak vizsgálatára. Az elemzés rávilágít, hogy a hit tartalma a szövegben már tekintélyi tradicióként, de még nyitott apostoli hagyományként jelenik meg. A nyelvi és teológiai adatok szintézise révén a dolgozat kísérletet tesz a Júdás-levél korai egyházi kontextusának és keletkezési körülményeinek pontosabb meghatározására

A dolgozat azt vizsgálja, hogy a gyülekezeti tagok istenképét milyen mértékben befolyásolja a lelkipásztornak az istenképe. A lelkész vallási közegben reflektorfényben van, sokan példaképnek tekintik őt a hitükben és az Istennel való kapcsolatukban. Épp ezért fokozott felelőssége van abban, hogy az Istenről alkotott képe valóban a valóságot tükrözze. Annak érdekében, hogy az eredmény kimutatható legyen, elsősorban az istenképeket vizsgálom, azt, hogy a torz istenképeket mi válthatja ki, ezek milyen hatással lehetnek az emberre és környezetére, illetve hogyan lehet eljutni az Istenről alkotott helyes képhez. Ezt követően a lelkipásztor és a gyülekezet viszonya és kölcsönhatása kerül elemzésre. Ezen információk összesítéséből a kutatási rész kidolgozása következik, a saját fejlesztésű, összehasonlító kérdőív mentén. A kutatási terület a Szilágysomlyói Református Egyházmegye öt egyházközsége (a krasznai, szilágyborzási, varsolci, szilágysomlyói és lecsméri gyülekezet).

Dolgozatomban a 18. századi főúri temetéseket, és a temetések során zajló lelkipásztori szolgálatot kutattam. Munkám során igyekeztem utánajárni és lépésről-lépésre leírni a korabeli főnemesi temetéseket, felkutatni minden témába vágó vonatkozást a zsinati iratokból, egyházi törvényekből, illetve naplófeljegyzésekből, valamint következtetéseket levonni és paradigmákat felállítani azon statisztikai adatokból, amelyeket a 18. századi temetési beszédek irodalomjegyzékéből nyertem. A korabeli főúri temetések az erdélyi református társadalom kiemelkedő eseményei voltak, melyek sokat elárulnak a kor műveltségéről, a társadalmi és egyházi dinamikákról, a lelkipásztorok teológiai gondolkodásáról, és a főnemesi temetési szokások egészen középkorig visszanyúló szokásvilágáról. A dolgozatom kiindulópontként szolgál a téma részletes kutatásához, mely bőven rejteget magában lehetőségeket az egyháztörténet, a lelkipásztori életrajzok, a homiletika, és az irodalomtörténet terén egyaránt.

A dolgozat az okkultizmus és az exorcizmus jelenségét vizsgálja mint a protestáns lelkigondozás egyik aktuális kihívását. A kutatás interdiszciplináris megközelítést alkalmaz, ötvözve a teológiai, történeti, antropológiai, pszichológiai és pasztorálpszichológiai szempontokat. Bemutatja az exorcizmus történeti fejlődését, valamint a katolikus és protestáns gyakorlat közötti hasonlóságokat és különbségeket. Külön figyelmet fordít a démonológia protestáns értelmezésére, a megszállottságnak tulajdonított jelenségek egészségügyi és pszichológiai hátterére, valamint az okkult érdeklődés mögött meghúzódó spirituális szükségletekre. A dolgozat amellett érvel, hogy a lelkigondozás feladata nem a démoni jelenségek szenzációs kezelése, hanem a bibliai és teológiailag megalapozott segítségnyújtás. Következtetése szerint a protestáns lelkigondozásnak integratív szemlélettel kell reagálnia az okkultizmushoz kapcsolódó kérdésekre, miközben Krisztus szabadító művét állítja a középpontba.

Erdély szerte rengetegen küzdenek szenvedélybetegséggel, olyan szinten, hogy szinte mindenki érintett. Vagy az egyén, vagy annak legalább egy közeli vagy távoli családtagja függőséggel küzd. A szenvedélybetegség kérdése roppant összetett, hiszen megnyilvánul fiziológiai, pszichológiai, családi, társadalmi szinten, de még a szenvedélybeteg hitéletére is hatással van. Ahogyan a szenvedélybetegség kérdése komplex, ugyanúgy a szenvedélybetegek segítése is. Szakdolgozatomban arra kerestem választ, hogy miként tudnak együttműködni a lelkipásztorok és a gyülekezetek azzal az egyházi segítségnyújtással, amely Erdélyben jelenleg elérhető. A Bonus Pastor Alapítvány évtizedek óta segít a felépülni vágyó szenvedélybetegeknek, kombinálva a személyközpontú terápiát a családcentrikus figyelemmel. Ezt a szolgálatot a lelkipásztoroknak ki kell egészíteniük, hogy az még inkább hatékony legyen.

Jelen dolgozat a keresztség sákramentumát vizsgálja különböző felekezetek tanításaiban. A református, római katolikus, ortodox, baptista, adventista, pünkösdi és unitárius egyházak tanítására tér ki dolgozatomban. A kutatási cél, feltárni a keresztség teológiai, dogmatikai alapját, valamint a fentebb említett egyházak tanításait összehasonlítani a református egyház tanításával. Külön egységként jelenik meg egy teológiai reflexió a gyermekkeresztség és felnőttkeresztség bibliai alapjáról. A vizsgálat elsődleges forrásait hitvallási iratok, dogmatikai munkák és hivatalos egyházi dokumentumok képezik. A dolgozatban világosan körvonalazódik majdnem minden felekezetnél, hogy a keresztséget Krisztus szerezte és rendelte el annak kiszolgáltatását. Jelentős különbségek mutatkoznak a szentség vagy sákramentum értelmezésében, a kegyelem közvetítésének módjában, valamint a gyermek- és felnőttkeresztség megítélésében.

Jelen dolgozat egy korábbi kutatás folytatásaként a 18–20. századi erdélyi református lelkésztársadalom kevéssé ismert jelenségét, a külföldi származású lelkészfeleségek helyzetét és beilleszkedését vizsgálja. Egy korábbi, elsősorban a jelenség feltérképezésére és az érintett személyek azonosítására irányuló kutatás eredményeire építve a dolgozat célja az egyes életutak és házasságok mélyreható feltárása. A kutatás levéltári forrásokra, egyházi jegyzőkönyvekre, anyakönyvekre, személyes levelezésekre, családfákra és egyéb eredeti dokumentumokra épül. A dolgozat esettanulmányokon keresztül mutatja be többek között Borosnyai Lukács Simon és Margarethe Hugh, valamint ifj. Eperjesi Zsigmond és Maria Wiskofski házasságának történetét. Az elemzés rámutat arra, hogy a külföldi származású asszonyoknak egyszerre kellett megfelelniük a lelkészfeleségekkel szemben támasztott elvárásoknak és alkalmazkodniuk egy számukra idegen kulturális környezethez.

A kutatás a szervátültetést unitárius etikai nézőpontból vizsgálja, külön figyelmet fordítva az emberi élet, a testi méltóság, az autonómia, az igazságosság és a felelős szeretet kérdéseire. Célja annak bemutatása, hogy a szervadományozás orvosi és jogi keretei miként kapcsolódnak össze erkölcsi, teológiai és lelkigondozói szempontokkal. Az elemzés párbeszédbe állítja a bioetikai alapelveket, az unitárius erkölcsi gondolkodást és a lelkigondozói tapasztalatot, majd végül a szervátültetés kérdését a kapcsolati teológiai szemszögében vizsgálja. A dolgozat abból a feltevésből indul ki, hogy unitárius nézőpontból a szervátültetés etikailag elfogadhatónak tekinthető, ha szabad beleegyezésen, méltányos hozzáférésen és az emberi test tiszteletén alapul. Ugyanakkor elutasítja a kényszert, a kiszolgáltatottság kihasználását és a szervkereskedelmet. Ebben az értelemben a szervadományozás az ember Istenhez, önmagához és embertársaihoz fűződő felelősségében nyer teljesebb jelentést.

A szakdolgozat az erdélyi református kontextusban tapasztalható kiscsoportos katechézis hatékonysági kihívásaira reagál, amelyet a fiatalok csökkenő részvétele és a törékeny hitbeli elköteleződés jellemez, mindezt a romániai reformátusság 2,38%-os arányának (2021-es népszámlálás adatai) figyelembevételével. A kutatás központi kérdése az, hogy miként alkalmazható a motivációs interjú módszere katechetikai kontextusban úgy, hogy a hitbeli elköteleződés és a gyülekezetbe való betagolódás belső meggyőződésből fakadjon. Az elméleti keretet a gyülekezeti pedagógia, Elaine B. Johnson kontextuális tanuláselmélete (CTL), valamint Miller és Rollnick MI-modellje alkotja. A teológiai értékelés ekkleziasztikai, krisztológiai és etikai szempontrendszerre épül. A dolgozat eredményeként kidolgozza a motivációfókuszú katechézis koncepcióját és ciklikus folyamatmodelljét, amelynek gyakorlati alkalmazhatóságát kátéóra- és bibliaóra-tervek szemléltetik.

A szakdolgozatomnak az volt a célja, hogy megvilágítsa, mit jelent a Biblia világa, milyen képeket rejt maga mögött. Mit jelent Istent követni tiszta szívvel és lélekkel. A bibliai históriák pedig abban segítenek, hogy jobban megismerni Istent. A munka elvégzésében Nagy Péter és Hübner János könyvei segítettek, abban, hogy mit jelent a bibliai történeteknek a fontossága. Segítettek abban, hogy a biblia világát tisztábban láthassam az általuk megfogalmazott tanulságok megfogalmazása által. Nagy Péter megfogalmazásai többnyire azt mutatták, hogyan kell és lehet gyakorlatba ezt mind megélni. Igaz azonban az, hogy a két szerző más oldalakból vizsgálják a közös témákat. A dolgozatom többi részében pedig összefoglalva van Nagy Péter és Hübner János élete, Nagy Péter tankönyvei. Majd a történeteket ismertetem és a végén megfogalmazom a két szerző munkái között a hasonlóságokat és különbségeket.

Jelen dolgozat a köztes állapot teológiáját, kiemelten a lélekalvás tanának dogmatikai és pasztorális jelentőségét vizsgálja. A kutatás fő célja a halál és a végső feltámadás közötti állapot értelmezése a református és a hetednapi adventista teológiai álláspont összehasonlításával. A munka rámutat a téma gyakorlati hatására a gyászolók vigasztalásában. A dolgozat dogmatörténeti és összehasonlító módszerrel elemzi a trichotóm, dichotóm és monista antropológiai modelleket. Megállapítja, hogy az eltérések mögött sajátos antropológiai előfeltevések állnak. Míg az adventista teológia a halált az egész ember öntudatlan állapotaként, azaz lélekalvásként értelmezi Krisztus visszajöveteléig, addig a református tanítás szerint a hívő lelke a halál után is tudatos közösségben marad Urával, a test végső feltámadására várva. A kutatás következtetése, hogy a köztes állapot felelős értelmezése elengedhetetlen a hiteles keresztyén vigasztaláshoz.

Az egyháztörténelmen belül, kiemeltképpen gondolok most az erdélyi egyháztörténelmünkre, nagy jelentősége van az egyházközségtörténeteknek, hiszen az általános dolgok mellett minden gyülekezet életében vannak sajátos érdekességek, amelyek gazdagítják az egyháztörténetet, mint diszciplínát. Bár a Margittai Református Egyházközséggel foglalkozó dolgozatomban rámutatok több általános dologra a gyülekezeti élettel kapcsolatosan, de vannak érdekes sajátosságai, mint például az 1681-es margittai zsinat vagy Huszti László lelkipásztor esete. Ezek mind olyan események a margittai református eklézsia életében, amelyek színesítik a történelmünket. A dolgozat első részében az alapokat szeretném elhelyezni, éppen ezért a gyülekezet körülhatárolása megy végbe az első három fejezetben. Elhelyezzük Margittát, az ermelléki reformátusság egyik gyöngyszemeként az egyházmegyén belül, majd ezt követi a helység keletkezésének bemutatása, és a reformáció terjedésének leírása Margitta mezővároson belül.