Repository index

A relációs etika szerint az emberi lét az interperszonális kapcsolatok által formálódik. Az ideális házasság tartós, bensőséges kapcsolat, amely elősegíti a kölcsönös növekedést. A lelkipásztori rítusok (casualia) fontos szerepet játszanak a családi életciklus váltópontjaiban, különösen a kapcsolati kötelékek elmélyítésében. A mai rohanó, elidegenítő társadalomban a valódi szeretet képessége, valamint a házasság intézménye is gyengül. Az értékek relativizálódása hozzájárul a válságban lévő keresztény házasságok számának növekedéséhez. A fiatal pároknak támogatásra van szükségük az értelmi, érzelmi és erkölcsi nyomás közepette, ami egyre fontosabbá teszi az egyház és a lelkipásztori gondozás szerepét. A jegyesoktatás megelőző lelkipásztori eszközként szolgál, célja a párok elvárásainak feltárása és a strukturált útmutatás nyújtása. A kutatás a jegyesoktatás tudatosítását és tematikus relevanciáját vizsgálja fiatal keresztény házasok körében.

At the center of my thesis stands pastoral care, in the light of the transgenerational perspective, with particular attention to the context of marriage. Transgenerationality refers to legacies that span across generations, which have an unconscious impact on the individual’s life and relationships. The aim of my thesis is to point out that the effectiveness of pastoral care can be increased if we keep in mind the systemic approach and the patterns inherited across generations. The theoretical background of the thesis consists of a combination of biblical, psychological, and family therapy perspectives, with special emphasis placed on Böszörményi-Nagy Iván’s contextual therapy. I outline the key role of loyalty and transgenerational effects in detail, and—based on the issues of partner selection patterns, conflict resolution, and intergenerational responsibility—I extend the focus to marriage, as one of the most sensitive channels of transgenerational transmission.

Dolgozatom középpontjában a lelkigondozás áll, a transzgenerációs szemlélet megvilágításában, különös tekintettel a házasság kontextusára. A transzgeneráció olyan nemzedékeken átívelő örökségeket jelent, amelyek tudattalanul is hatást gyakorolnak az egyén életére és kapcsolataira. A dolgozatom célja, hogy rámutasson arra: a lelkigondozás hatékonysága fokozható, ha szem előtt tartjuk a rendszerszemléletet, illetve a generációkon át öröklődő mintázatokat. A dolgozat elméleti hátterét bibliai, pszichológiai és családterápiás szempontok elegyének az összessége teszi ki, ahol különös hangsúlyt fektetek Böszörményi-Nagy Iván kontextuális terápiájára. Részletesen vizsgálom a lojalitás és a transzgenerációs hatások kulcsfontosságú szerepét, illetve a párválasztási minták, a konfliktuskezelés és az intergenerációs felelősség problematikája nyomán kiterjesztem a házasságra, mint a transzgeneráció egyik legérzékenyebb csatornájára.

Tanulmányomban Vásárhelyi János püspök lelkészi szolgálatának kezdeti szakaszát mutatom be. Segédlelkészként 1 évig szolgált Kolozsvárott, majd azt követően 7 évig volt a Besztercei Református Egyházközség lelkésze. Mindkét állomáshelyén nagy gondot fordított az igehirdetés szolgálatára, amelyet az eredményes lelkészi szolgálat előfeltételének tartott. Az igehirdetés mellett a belmisszióra is nagy hangsúlyt helyezett: felnőtt és ifjúsági bibliaórákat, vasárnapi iskolát, vallásórát, vallásos estélyeket szervezett, látogatta a családokat, lelkigondozásban részesítette a híveket és a frontszolgálatot teljesítő katonákat, megszervezte a szeretetszolgálatot és beindította az iratmissziót. Gondot fordított az egyházi épületek felújítására és a gyülekezet megszervezésére is.

Heidelbergi bukását követően (1622. szeptember 6.) a magyar és erdélyi protestáns diákok közvetlenül az Északi-Németalföldre indultak, hogy ott folytassák tanulmányaikat a holland egyetemeken – különösen filozófia, teológia és orvostudomány terén. Így az első diákcsoport 1623 augusztusának végén érkezett meg Franekerbe, egy frízföldi kisvárosba. 1811-ig, amikor a helyi fríz egyetemet bezárták, több mint 1200 magyar diákot jegyeztek be a Franekeri Album Studiosorumba, ami jelentősen nagyobb szám, mint bárhol máshol a Hollandiában. Jelenlegi ismereteink szerint legalább tíz magyar diák meghalt és eltemették őket Franekerben. Közülük kilencet az egyetem helyi templomában temettek el, egy pedig később (1697-ben) halt meg Leeuwardenben, Frízföld fővárosában, ahol őrültség miatt zárták be (D. Szepesi András). Ötük sírköve ma is megmaradt a történelmi Martini templomban, Franeker belvárosában. Két sírkő a 17.

Az Ószövetségben található Bírák könyvének egy igen izgalmas jelenségével találkozhatunk a negyedik és ötödik fejezet esetében. Mindkét fejezet Izráelnek egy kánaáni városállam, Hácor általi elnyomását dolgozza fel, Debóra prófétanő vezetésének idején. A fejezetek a szereplők és a leírt esemény tekintetében nem mutatnak szembetűnő eltéréseket, azonban a műnem és némely cselekményelem esetében jelentős különbséget figyelhetünk meg. Az sem elhanyagolható tény, hogy nemcsak prózai, de lírai megfogalmazásban is feldolgozásra kerül Izráel írásba foglalt történetének ezen epizódja. Bár nem ismeretlen számunkra a jelenség, hogy az Ószövetség könyveiben párhuzamos történetek is helyet kapnak, szövegtörténeti szempontból mégis kiemelkedő fontosságú ez a két fejezet.

Ezékiel próféta könyvének problematikus szövegegysége ez a siratóének. A dolgozatom nyelvi jelenségek, stíluseszközök és fordítástechnika szempontjából vizsgálja héber, görög, arám, illetve latin szövegvariánsait az Ez 28, 11-19-nek, és ezeket összehasonlítja.

(Ez a dolgozat a 27. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián III. helyezést ért el.)

The text above is the Regulations of the Reformed College Teachers drawn up in 1786 by the board of the College of Kolozsvár (Cluj). The 1780s heralded the era of educational reform, marked by the Habsburg Empire’s ruler mandating a centralisation of the educational system. In response, the Reformed Church of Transylvania embarked on an extensive overhaul of its collegiate structure and public education. These regulations were distinctive, echoing the spiritual heritage bequeathed by nobility and monarchs. Notably, they were exclusively designed for the youth of noble lineage, which likely led to their limited application.

Works of Protestant reformers in the collections of the Lutheran High School in Mediaș. Since 2018, our research has been conducted in the historical libraries of Transylvania, focusing on the works of fifteen Western European Protestant theologians, known as reformers, who were active in the 16th century. At the Lutheran Gymnasium library in Mediaș, we discovered 58 theological texts by these authors. This number is representative of the average size of the collections we have examined. Notably, three-quarters of the works we reviewed are attributed to just three of these authors: 19 works by Melanchthon, 16 by Calvin and 10 by Luther. The number of writings by the other authors is much smaller: 4 from Musculus, 3–3 from Aretius and Brenz, and 1–1 from Bèze, Chyträus and Zanchi. Almost three quarters of these publications, 43 in all, were brought to the Carpathian Basin before 1601, mostly in the second half of the 16th century.

Az erdélyi református egyház a trianoni békeszerződés után egy teljesen új, addig soha nem tapasztalt helyzetben találta megát. Az impériumváltást követő években azonban elindult egy eszmei útkeresés nemcsak az irodalom és a közélet terén, hanem az egyház életében is. Az erdélyi magyar értelmiség ezen útkereséséhez jelentős mértékben hozzájárultak a korabeli református egyház vezetői, teológiai tanárai és lelkipásztorai, akiknek elmélkedéseik, gondolataik ma is jelentős tartalommal és hatással bírnak. Jelen tanulmány célja az volt, hogy feltárja ezeket az 1920 és 1944 között megjelent kiadványokat egy eszme- és egyháztörténeti keretbe foglalva és időrend szerint ismertesse a korabeli református értelmiség nemzetszemléletét.

A relacionális etika szerint a másik emberrel való találkozás és kapcsolat meghatározza a létezésünket: általa formálódunk, az ember a Te által lesz Én-né. A házasság ideális esetben egy életre szóló kapcsolat, amelyben a házastársak keresik az egymás iránti valódi és hosszantartó szeretet, a bensőségesség, az egymás melletti és általi növekedés lehetőségeit.

A XX. század második felétől a formatörténeti kutatás feltételezte az elhívástörténet műfajának létezését, miután egy adott sémát fedeztek fel a bibliai elhívástörténetekben. Az általam vizsgált perikópa (Ex 2,23–4,17) is egy ilyen elhívástörténetként van számon tartva. Az Ex 2,23–4,17 azonban a elhívástörténet ismerős elemein túl számos egyéb részletet tartalmaz, amely kérdéseket vet fel a műfaj helyes azonosítását illetően. E kérdésekben vizsgálódásom alapjául Erhard Blumnak a Tóra kialakulására vonatkozó megállapításai szolgálnak, aki hagyománytörténeti modelljében két kompozíció létét igazolja a Tórában. A két kompozíció sajátos nézőpontja érvényesül Mózes elhívástörténetében is, lehetővé téve egy jellegzetesen deuteronomista alapszöveg rekonstruálását, mely a formatörténeti elemzés alapjául szolgál.

A Dávid és Góliát-elbeszélés ókori szövegtanúi között nagy eltérések vannak, ti. a Codex Vaticanus (LXXB) egy jóval rövidebb tudósítást tartalmaz Góliát legyőzéséről. A 12–31; 41; 48b; 50; 55–58 versek hiányoznak a LXXB 17. fejezetéből, melyeket csak a masszoréta szöveg (MSZ) tartalmaz: . Ezzel kapcsolatosan felmerül a kérdés: melyik a régebbi olvasat? Hogyan és miért jön létre ekkora eltérés? A tanulmány ezekre a kérdésekre keresi a választ, és közöl egy új magyarázati lehetőséget.

The Book of Habakkuk is well-known for using a very sophisticated language in terms of semantics, poetics, or rhetorical structure, causing tremendous difficulties to later interpreters, both ancient and modern. For this reason, from a diachronic perspective, textual deviations from the canonical Massoretic tradition could be mere relics of the perplexity of confused translators or scribes. This study argues, however, that there are cases where the independent, divergent textual traditions coalesce into a reading that could be considered a historically more reliable variant than the reading survived within the Massoretic Text. This appears to be the case with בגוים in Hab 1:5 and היין in Hab 2:5, for which three independent traditions presuppose a common pre-Massoretic ancient alternative reading.

Ebben a tanulmányban két olyan vitatott szövegrészt vizsgálok meg Habakuk könyvéből (Habakuk 1,5 és 2,5), ahol a Masszoréta Szövegnél korábbi verziók egy, a masszoréta hagyománynál korábbi szövegvariánsba engednek betekintést. Az elemzésben Habakuk könyvének két legrégebbi tanúját hívom segítségül, a Septuagintát és a qumráni Habakuk pešert (illetve elemzem a hasonló irányba mutató szír Pesittát is). Az elemzésre kerülő szövegrészek esetében nagy valószínűséggel nem kései, hanem korai olvasatokról kell beszélnünk.

Der Tempelweihspruch (I Reg 8,12–13) ist in einer längeren Version in der LXX (III Bas 8,53) überliefert. Wie verhalten sich die beiden Fassungen zueinander? Dieser Artikel argumentiert dafür, dass sowohl der MT als auch die LXX auf eine gemeinsame fehlerhafte Quelle zurückgehen, die der Herausgeber des MT dahingehend korrigierte, dass er Sätze des ursprünglichen Spruches wegließ, während der Übersetzer der LXX den Spruch möglichst wörtlich zu übersetzen versuchte. Dies wirft auch ein Licht auf die rätselhafte Aussage über die Sonne, die nach dieser Hypothese wie folgt gelautet haben dürfte: שֶמֶשׁ הוֹדִיעַ לָשֶבֶת בַשָמַיִם The temple dedication poem (1 Kgs 8,12–13) has a longer version in the LXX (III Bas 8,53) than the MT. How do the two versions relate to each other? This article argues that both the MT and the LXX go back to a common source containing scribal errors.

A dolgozat a házasság szentségének értelmezéseit tárgyalja a Római Katolikus Egyház és a Református Egyház tanításaiban. A kutatásom legfőbb kérdése a két felekezet házassághoz való viszonyulása, illetve annak összehasonlítása. A Római Katolikus Egyház a házasságot a hét sákramentum egyikének ismeri el, ami magával hordoz nagyon sok tulajdonságot, sajátosságot és dogmatikai értelmezést. Mint sákramentum, szentség, ami nem csak a tanításbéli sajátosságok miatt fontos, hanem annak gyakorlati része miatt is: felbonthatóság, érvényesség, társadalmi szerep. A Református Egyház a házasságot nem tekinti sákramentumnak, mivel nem tesz eleget a sákramentumokhoz szükséges és elégséges feltételeknek. Viszont ez a tény azt is magával hozza, hogy a házasságértelmezésnek egy új helyet kell találni, mivel az már nem a sákramentumtanban helyezkedik el, hanem a protestáns teológiában az etikában.

Az Exodus 4,24–26 egyike azoknak az ószövetségi történeteknek, amelyek a mai bibliaolvasóban kérdések sorozatát indítják el. Ez a rövid epizód egy félelmetes Isten képzetét tárja elénk, aki látszólag minden ok nélkül tör rá a néhány sorral előbb komoly feladattal megbízott Mózesre azzal a szándékkal, hogy megölje őt. Sem ez az epizód, sem annak közvetlen kontextusa látszólag nem ad magyarázatot erre a szokatlan isteni megnyilvánulásra. Ez a tanulmány amellett érvel, hogy e történet eredeti formája a 4,19.24-26 versekből állt, s Exodus 2,23a közvetlen folytatása lehetett. Eszerint az Ex 4,19.24–26 eredeti értelmét nem az aktuális összefüggésben, hanem az Ex 2 kontextusában kell keresnünk. Az ókorban (az Ószövetségben is) jól ismert „életért életet adj” elvet képviselő bűnarányos büntetési forma, az úgynevezett talió-törvény értelmében Mózesnek az életével kellene fizetnie az elkövetett gyilkosságért.

Rezi Elek számos tanulmányt írt házassággal, gyermekvállalással vagy válással kapcsolatos rendszeres teológiai, illetve társadalometikai témákban. Ezekhez kapcsolódva tekintjük át az alábbiakban a házasság és válás kérdésének bibliai hátterét.

Hóseás, a Kr. e. 8. századi próféta könyvének legismertebb metaforája az, amely révén a JHVH és Izráel népe viszonyát egy házassági kapcsolat formájában ábrázolja. Az istenség és népe közötti viszony házassági metaforával történő körülírása egyáltalán nem volt szokványos az ókori világban. A metafora hiányának az oka valószínűleg az, hogy az ókori közel-keleti istenségek általában férfi-női párként jelennek meg, azaz a férfi istenségnek mindenhol megvan a maga női párja, a felesége. Ehhez a női istenséghez kapcsolódtak általában az ember termékenységképzeteinek különböző vonatkozásai, mint az anyaméh termékenysége, vagy adott esetben a mezőgazdasági élettel kapcsolatos termékenység. A termékenységkultusznak ez a formája közelről ismert volt a kánaániak között is, vagyis azon a földrajzi területen, ahol az Ószövetség szerint Izráel népe telepedett le.

Az előadás a lelkipásztorok házasságával és válásával foglalkozik. Valamint azzal, hogy hogyan is állnak a lelkipásztorok a kölcsönös elismeréssel, az elköteleződéssel, a házassággal és egyáltalán a házassággal való készüléssel. A tanulmány magába foglalja a házaséletet és az abban való konfliktus kezelést. A válással való foglalkozás végeredményben azokat a lehetőségeket keresi, amelyek révén segítséget tudunk nyújtani a vállaófélben levő lelkipásztoroknak.

Ez a tanulmány a házasságról és az elválásról gondolatokat gyűjt az Újszövetség fényében.

A Dávid és Góliát elbeszélés (1Sám 17) egyike az Ószövetség legismertebb, de ugyanakkor legvitatottabb fejezeteinek. Ha a Sámuel könyvének 16–18 fejezeteit vizsgálja az olvasó, akkor az elbeszélt cselekményekben nem egyszer ismétlésekkel, redundaciával, ellentmondásokkal, összeférhetetlenségekkel találkozik. Ezek a fejezetek nemcsak Sámuel első és második könyvének összkompozíciója szempontjából mutatnak egyenetlenségeket, hanem az azokat közvetlenül megelőző elbeszélésekhez viszonyítva is.

Dolgozatomban a mai társadalom legjobban veszélyeztetett intézményével, a családdal foglalkozom, és megpróbálok megoldásokat keresni a család életében történő változások negatív következményeire. A család emberi közösség, a társadalmi együttélés alapsejtje, legkisebb egysége, a társadalom fejlődésének függvénye, a rokonok kapcsolatának történelmileg változó formája, amely változásában követi a társadalmi viszonyok alakulását.

Dolgozatunk célja tehát az, hogy az apostoli tanítás feltárásával szembesítsen minket a házasság fontosságával, illetve megértesse velünk a házastársak egymás iránti kötelességeit.

Isten az embert úgy teremtette, hogy párkapcsolatban éljen. A házasság az ember számára azt az alapot nyújtja, amelyet a föld biztosít a növény számára. Abban tud természetéből fakadóan igazán növekedni és kibontakozni. Istentől kapott felelősségünk alól nem szabad kibújnunk, nem várhatjuk el másoktól, hogy megtegyék azt, ami nekünk kényelmetlen helyzeteket jelent. Felelősséggel tartozunk azokért a gyermekekért, akiket Isten mireánk – és nem másra – bízott. Ha pedig a fiatalok eljönnek az ifjúsági bibliaórákra, táborokba, csendesnapokra, -hetekre illetve négy- vagy hatszemközti beszélgetésre, akkor azt használjuk fel a lehető leghasznosabban, azok épülésére. Lelkipásztorként kötelességünk a ránk bízott lelkeket pásztorolni minden téren, így a párkapcsolat terén is.

Szakdolgozatom témája és egyben címe is, a férfi és a nő kapcsolata Jézus és Pál apostol etikai tanításában. Azért választottam ezt a témát, mert fontosnak tartom ebben a manapság igen vitatott kérdésben a bibliai alapokhoz való visszatérést. A házassággal kapcsolatos viták minden korban, így ma is súlyos kérdéseket vetnek fel, melyekre mi keresztyének a Szentírásban kereshetünk választ. Dolgozatomban tehát Jézus és Pál apostol tanításait vettem alapul. Jézus tanításait a Márk és Máté írása szerinti evangéliumok alapján tárgyaltam, míg Pál apostol tanításait a Korinthusi, Kolossébeli és Efézusi levelek alapján vizsgáltam.

Dolgozatomban a házastársi kapcsolatokban jelentkező problémákkal foglalkozom. Kutatásaim során világossá vált előttem, hogy mekkora jelentőséggel bír a gyerekkorban tapasztalt családi háttér. Továbbá világossá vált az is, hogy milyen felelősséggel és szakértelemmel kell bírnia annak a lelkipásztornak, aki a család gondozásával foglalkozik.

Témaválasztásomban meghatározó volt az a tudat, hogy sokan küszködnek nehézségekkel, gondokkal a házas életben. Dolgozatom megírásakor célul tűztem ki, hogy egyfajta útmutatást nyújtsak a lelkipásztoroknak és más segítőknek a házasságra való felkészítéshez. A kiválasztott témákat nem úgy dolgoztam ki, hogy az összes jegyesbeszélgetési alkalmat lefedjék. Nem a jegyesbeszélgetés teljes folyamatán dolgoztam, hanem olyan témákat választottam ki, amelyekről úgy gondoltam, hogy elengedhetetlen beszélni egy házasulandó párral.

A Tóra Masszoréta Szövege 70 főben határozza meg azok számát, akik Jákóbbal együtt mentek le Egyiptomba (Gen 46:27b; Exod 1:5a; Deut 10:22). Lukács viszont István védőbeszédében már 75 levándorlóról beszél (ApCsel 7:14). A legrégibb ezzel kapcsolatos listán, Gen 46:8b-27-ben néhány értelmetlennek tűnő ismétlést, szövegen belüli feszültséget és a Genezis könyvének más igeverseivel ellentmondásban levő adatot is találunk. Ezért arra következtethetünk, hogy az adott lista szövege, az idők során jelentős változásokon mehetett keresztül. A jelen dolgozatban, a Gen 46:8b-27 szöveg- és redakciótörténeti elemzésével igyekszünk kideríteni azt, hogy hányan lehettek Jákob Egyiptomba vándorolt utódai az eredeti lista szerint, illetve hogyan magyarázhatók a perikópa eltérő adatai, ellentmondásai.

A Gen 46:8-27 azon személyek névsorát tartalmazza, akik a kánaáni éhínség idején Jákóbbal együtt mentek le Egyiptom földjére. Az említett szövegrész viszont néhány olyan jellegzetességgel bír, amely további vizsgálatra ösztönöz. Ilyenek az értelmetlennek tűnő ismétlések, a szövegen belüli feszültségek és a Genezis könyvének más igeverseivel ellentmondásban levő adatok is, amelyek alapján joggal következtethetünk arra, hogy a szóban forgó perikópa szövege, az idők során jelentős változásokon ment keresztül. Ebben a dolgozatban, amely a fenti szempontok alapján a Gen 46:8-27-et először teszi kimerítő vizsgálat tárgyává, a perikópa szöveg- és redakciótörténetének járunk utána. Ebből a szempontból előbb áttekintjük az ókori forrásokat és bibliai szövegtanúkat, beleértve a Gen 46:8b-27 Septuaginta fordításának harmonizáló törekvéseit is.