Repository index
Publication › Adorjáni Zoltán › 2023 › 116 › 1 › Pages: 5--29A szenvedés titok is. Szenved az istenkáromló és az igaz is. Jézus sem fedte fel annak okát, hogy az a jeruzsálemi ember miért született vakon. Azt viszont felfedte és számtalanszor példázta, hogy mit kell tenni a szenvedőkkel. Aki pedig felkarol bármely nyomorúságba esett embert, abban Isten hatalma cselekszik. Ez a mi felkarolásunk ugyanaz az a felkaroló, vigasztaló, testet lelket gyógyító csodatett, amelyet Isten tett és tesz. Az itt közölt írás, amely egy előadás kibővített és szerkesztett változata, a szkólékobrótosz (σκωληκόβρωτος) néven ismert betegség kérdéskörébe enged betekintés kanonikus bibliai, A Makkabeusok második könyve, Josephus Flavius írásai, a rabbinikus források és a Jób testamentuma apokrifus könyv alapján.
Gyülekezeti igény, lelkipásztori igényesség. Ravasz László újszövetség-fordítása és újszövetségi magyarázatai
Publication › Kulcsár Árpád › 2023 › 116 › 1 › Pages: 30--54A tanulmány a Váradi-Biblia megjelenésének 360-ik évfordulójára készült, és a 20 századi magyar Újszövetség-fordítások közül Ravasz László 1971-ben megjelent fordításához fűzött magyarázatait és egyedi fordítási megoldásait vizsgálja, valamint kitér a gyülekezeti bibliaórákon elhangzott Újszövetség-magyarázataira is, amelyek közül részletesebben foglalkozik a Jelenések könyve 17–18-ik fejezeteihez fűzött magyarázataival.
Publication › Debreczeni István › 2023 › 116 › 1 › Pages: 55--75Ebben a dolgozatban egy provokatív kérdéskörrel szembesülünk. Felelős-e a keresztyénség az egyre súlyosbodó környezeti válságért? Hogyan értelmezhetjük a teremtésvédelem perspektívájából a dominium terrae megbízatást? A teremtéselbeszélések kontextuális olvasata során kiderül, hogy az Isten által az emberre ruházott uralom gyakorlása bizonyos feltételekhez és körülményekhez kötött. Az ember Isten képmásaként, a teremtési közösség részeként, a bűn árnyékában, de Isten uralma alatt és iránta viselt felelősséggel hivatott e megbízását gyakorolni. E sokoldalú viszony egyik lehetséges metaforája a sáfárság, amelynek mintáját maga Jézus Krisztus adja. Az uralkodás céljává így hatalmaskodás helyett a felelősségteljes szolgálat válik.
Publication › Nagy Norbert › 2023 › 116 › 1 › Pages: 76--82Az emberben minden időben ott élt a vágy, hogy a világmindenség titkait megfejtse. A válaszok megfogalmazásakor azonban szembesülnie kellet azzal, hogy nyelv által képtelen mindent meghatározni. A mítoszok szekularizálásával ugyanis elvesztettük kapcsolatukat a költői nyelvvel, ami megadhatná a belépés lehetőséget a nyelven túli állapotokba. A megoldás a titok erejének újra felfedezése lehet. Mindez az egzisztenciális metafora által megtörténhet, és az ember újra képessé válhat az Isten titkának a megélésére.
Publication › Kovács Sándor › 2023 › 116 › 1 › Pages: 99--101Elhangzott 2023. február 16-án a Magyar Unitárius Egyház kolozsvári Vallásszabadság Házában megrendezett könyvbemutatón, ahol ft. Kovács István unitárius püspök üdvözlő szavai és az itt közölt bemutatás után dr. Bódis György igazgató-főorvos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alelnöke ismertette a könyv orvosi vonatkozásait, majd pedig a szerző beszélt a kötet keletkezéséről.
Publication › Jónás Norbert-Ferenc › 2023 › 116 › 2 › Pages: 109--138A prozelita kifejezés az intertestamentális korban nyeri a zsidó hitre áttért pogány származású ember jelentést. Ebben a korszakban fogalmazzák meg az betérést megelőző feltételeket, és szögezik le a belépéshez nélkülözhetetlen rituális cselekedetek sorrendjét és értelmét. A zsidó társadalomban a prozeliták is jog által meghatározott státust nyernek, amit a rabbinikus irodalom kellőképpen tárgyal. Egyes konzervatív vagy fundamentalista beállítottságú csoportok ellenezték mind a térítést, mind a prozeliták befogadását. A diaszpórában viszont sokkal inkább misszió szándékú a nyitottság. Ez a kétféle magatartás erőteljesen jelentkezik a rabbik prozelitákkal kapcsolatos vitáiban is, jóllehet a farizeusi gondolkodású rabbik nem a prozelitizmus legitimitását tették kétségessé, hanem az áttérés feltételeinek részleges, elhanyagolhatónak vélt pontjait. A viták kiterjedtek a prozelita nők és gyermekek, a körülmetélés és bemerítés kérdéseire is.
A korai anya–gyermek kapcsolat és annak hatása a gyermek lelki fejlődésére és a felnőtt létre a kötödéselmélet fényében, különös tekintettel a lelkipásztor szolgálatára. A romániai református lelkipásztorok kötődési mintái. I. rész
Publication › Nagy Eszter › 2023 › 116 › 2 › Pages: 139--168„A kötődés a bölcsőtől a sírig létfontosságú szerepet játszik az ember életében”– vallja John Bowlby pszichológus. Kutatásom által hidat képezek a kötődéselmélet pszichológiai síkon megalapozott elmélete és a pásztorálteológia között. Célom arra rávilágítani, hogy a gyermekkorban kialakuló kötődési minták (biztonságos, szorongó-elkerülő, szorongó-ambivalens és dezorganizált) hatással vannak a felnőtt létre, jelen esetben a lelkipásztorok, mint a gyülekezet élén álló vezető személyek kapcsolati rendszereire. Ennek feltérképezéséhez az empirikus kutatás módszereit is segítségül hívtam. A feltárt kötődési minták és a lelkipásztori szolgálat közötti összefüggéseket az érzelemközpontú terápia (ÉFT) fényében körvonalazom, és lelkigondozói szemszögből mutatok rá a nem biztonságos kötődésűek gyógyulásának lehetőségeire az intim kapcsolatokon belül.
Publication › Sógor Géza › 2023 › 116 › 2 › Pages: 169--181Gyakran találkozunk a szekularizáció fogalmával. Mit jelentett egykor, mit jelen ma? A tanulmányban körbejárom a kérdést. Tisztázom a fogalmakat, felvázolom a folyamat rövid történetét, rákérdezek a jelenség bibliai értelmére, megnevezek teológiai félreértéseket, majd felvillantom a szekularizáció folyamatában rejlő lehetőségeket, kihívásokat és feladatokat a keresztyén gyülekezet számára.
Publication › Biró István › 2023 › 116 › 2 › Pages: 182--211Az erdélyi református egyház a trianoni békeszerződés után egy teljesen új, addig soha nem tapasztalt helyzetben találta megát. Az impériumváltást követő években azonban elindult egy eszmei útkeresés nemcsak az irodalom és a közélet terén, hanem az egyház életében is. Az erdélyi magyar értelmiség ezen útkereséséhez jelentős mértékben hozzájárultak a korabeli református egyház vezetői, teológiai tanárai és lelkipásztorai, akiknek elmélkedéseik, gondolataik ma is jelentős tartalommal és hatással bírnak. Jelen tanulmány célja az volt, hogy feltárja ezeket az 1920 és 1944 között megjelent kiadványokat egy eszme- és egyháztörténeti keretbe foglalva és időrend szerint ismertesse a korabeli református értelmiség nemzetszemléletét.
Publication › Éles Éva › 2022 › 13 › Pages: 7--24Ez az előadás Péter első levelének azon összefüggéseit emeli ki, amelyekben a szerző a keresztyén identitás eszkatologikus megalapozását nyújtja. Ennek az identitásnak a sarokpontját pedig az 1Pt 2,2-ben találjuk: „mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre”. Amint látni fogjuk, ezek az összefüggések a homo viator kérdésfelvetéseivel metszik egymást, de bizonyos ponton azt meg is haladják.
Publication › Ledán M. István › 2022 › 13 › Pages: 25--80Pauszaniasznál olvashatjuk a Görögország leírása című művében, hogy Hellászban sok bámulatra méltó dolgot lehet látni, és sok csodáról lehet hallani. Ebben a tanulmányban mi most e sok csodát vizsgáljuk meg. Mondanunk sem kell, hogy nem vállalkozhatunk arra, hogy a görög (és római) világ minden csodájára vagy inkább minden típusú csodájára kitérünk. Elsősorban nem is annyira terjedelmi okok miatt, hanem azért, mert nem minden csodatípus tartozik érdeklődési körünkbe.
Publication › Jónás Norbert-Ferenc › 2022 › 13 › Pages: 81--128Az abortusz kérdése egyre nagyobb aktualitást és figyelmet nyer napjainkban. Jelen van a nyugati kultúrák hétköznapjaiban – gondoljunk a Pro choice és a Pro life mozgalmakra –, s emellett az abortusz legalizálásának vagy éppen liberalizálásnak kérdését egyre több politikai párt emelte be a maga kampánypontjainak sorába. A média közéleti fórumai gyakran kérik ki mind a közismert személyek, mind a közemberek véleményét az abortusz liberalizálásával vagy szigorításával kapcsolatban. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a sok véleménynyilvánítás és politikai vita közepette elenyésző arányban jelenik meg teológiai állásfoglalás és egyházi tanítás a magzatelhajtással kapcsolatban, és úgy tűnik, hogy az egyházi tanítás súlya mellékessé vált a posztmodern társadalom közéleti kérdéseinek tárgyalásban.
Publication › Éles Éva › 2023 › 116 › 3 › Pages: 221--235A homiletika területén az egyik legizgalmasabb kérdés a szöveg-lelkész-lelkipásztor hármaselemű dinamikája. Eezeket az alkotóelemeket gyakran egyénileg vizsgálják. Mi alkotja a szöveget? Ki a lelkipásztor? Mi jellemzi a prédikációt? A kortárs párbeszédben jól értjük ezeket az egyéni összetevőket. Mégis a homiletikai összetevők közötti kapcsolat megértése továbbra is bizonyos mértékig nehezen átlátható. Ez a tanulmány a Wilfried Engemann által kidolgozott homiletikai megközelítést elemzi, különösen a "kompetens homiletika" témáját. Engemann megközelítése részletesebben és finomabban foglalkozik az alkotóelemekkel és igyekszik feltérképezni ezek bonyolult kapcsolatrendszerét. A szöveg-lelkész-lelkipásztor hármasa mellett a tanulmány foglalkozik a hermeneutikai szöveg-szerző-olvasó háromszöggel. Fontos felismerni azt, hogy az előbbi dinamikáját és hatékonyságát jelentősen befolyásolja az utóbbi működése.
A korai anya–gyermek kapcsolat és annak hatása a gyermek lelki fejlődésére és a felnőtt létre a kötődéselmélet fényében, különös tekintettel a lelkipásztor szolgálatára. A romániai református lelkipásztorok kötődési mintái. II. rész
Publication › Nagy Eszter › 2023 › 116 › 3 › Pages: 237--266A kutatásom fő célja az volt, hogy a kötődéselmélet pszichológiai dimenzióit teológiai keretbe helyezzem. Konkrétan azt céloztam meg, hogy Bowlby munkájából eredő széles körű értelmezéseket vizsgáljam gyakorlati-teológiai szempontból, különös hangsúllyal a lelkészi és lelkészi-teológiai szempontokra. Így kívánok hidat építeni a pszichológia és a teológia szakterületei között. Környezetünkben bizonyos értékek hiteles követeiként a lelkipásztorok kiemelkedő szerepet töltenek be a gyülekezeti közösségekben. Az értékeket, amelyeket képviselnek, és azt, ahogyan ezt teszik, jelentős mértékben befolyásolják az egyéni jellemzőik, beleértve az uralkodó kötődési mintázataikat és azokat az érzéseket, amelyeket szakmájuk során tapasztalnak. A kutatásom első része egy rövid áttekintést nyújt John Bowlby kötődéselméletéről és az általa körvonalazott különböző kötődési mintázatokról.
A biblioterápia és a "bibliaterápia". A bibliai szövegek alkalmazása a biblioterápia módszerével a gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában. I. rész
Publication › Bíró Beatrix › 2023 › 116 › 3 › Pages: 267--294A biblioterápia kompakt fogalma magába sűríti a fogalom által jelölt terápiás módszer leglényegesebb elemeit: irodalom által gyógyítani. A biblioterápiás módszer alkalmazásának pozitív eredményei az elmúlt évtizedekben a biblioterápiás kutatás és képzés, illetve a biblioterápia gyakorlati alkalmazásának fellendüléséhez vezettek. Magyarországon a módszer alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyult, és a hagyományos pszichológiai ülések, valamint más jellegű egyéni és csoportos segítő foglalkozások színesebbé tétele sokakat vonzott a segítségkérés felé. Olyan személyeket is, akik addig talán idegenkedtek ettől, noha szükségét érezték ennek. A gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában is elképzelhetőnek tartok egy hasonló fellendülést, ha a módszer alkalmazása által újszerű keretet teremtünk mind az egyéni, mind a gyülekezeti csoportokon belül zajló beszélgetéseknek. Jelen tanulmány ennek a lehetőségeit vizsgálja.
Publication › Klein Hans › 2023 › 116 › 3 › Pages: 295--304Ez az előadás amellett áll ki, hogy fel kell éleszteni a teológiát mint mesterséget, éspedig oly módon, hogy teológiai hallgatóknak meg kell tanítani a teológus-mesterséget. Ennek érdekében három kérdéskört bont ki: 1. Milyen a kézműves mentalitás a paraszti mentalitással szemben? 2. Miként értendő és hogyan tanítható a teológia mint mesterség? 3. Szabad-e egyáltalán a teológiát mint mesterséget űzni? Végül néhány következtetést von le: az a teológus, akire mindinkább szükségünk van, olyan igazi mesterember, aki mindig újat tanul, hajlandó átképezni magát, hogy a gyülekezetnek a legjobbat nyújtsa; aki önmagát és teológiáját kivetítve szerénnyé lesz; és aki szemmel tartva az atyák hagyományait és a keresztyén emberek életét kész megtisztítani az evangéliumot a letűnt korok örök érvényű igazságokká kiáltott terméketlen magyarázataitól.
Publication › Horváth Levente › 2023 › Pages: 441This study attempts to identify, clarify and evaluate the changing concept of missions in the Hungarian Reformed Church in Transylvania with special reference to the modality/sodality models during the years 1895-1950.
Thesis › Madaras Mihály Attila › 2014 › Pages: 111 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefMiért érdekes egy vizitációs jegyzőkönyv? Mert reformátusságunk, és egyházunk történetének egy szeletét tárja elénk. Ahogyan a geológusok egy bizonyos területen egy földréteget vizsgálva számos dolgot képesek megmondani az akkori korról, úgy mi történelemmel foglalkozó teológus hallgatók, valamely egyházmegye jegyzőkönyveit vizsgálva számtalan dolgot megtudunk egyházunk akkori életéről, örömeiről, nehézségeiről.
Thesis › Bálint István › 2014 › Pages: 81 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatom első szakaszában egy rövid történeti áttekintés keretében tárgyalom a 18. század református egyházának alakulását, továbbá kitérek konkrétan a marosi református egyházmegye kialakulásának körülményeire, illetve a fejlődését elősegítő tényezőkre. A továbbiakban az esperesi vizitációkról írok, kitérve arra, hogy a 17. és 18. századokban milyen szerepet töltöttek be az egyházmegye életében, és hogy az esperesre milyen teendők hárultak abban a korban. Következő lépésként rátérek a marosi egyházmegye 1788 és 1789-es évi jegyzőkönyvi adatainak feldolgozására.
Thesis › Barti Ferencz Róbert › 2014 › Pages: 81 › Supervisor: Buzogány DezsőA dolgozat a Görgényi Református Egyházmegye fizetésekkel és kegytárgyakkal kapcsolatos adatainak a feldolgozását tartalmazza.
Thesis › Demény Zita Ágnes › 2013 › Pages: 52 › Supervisor: Koppándi Botond PéterMit is jelent a segítő beszélgetés és hogyan kell azt alkalmazni? Mit jelent a gyülekezeti lelkigondozás és miért fontos ez? Ahhoz, hogy a lelkész segítő beszélgetést folytasson, lelkigondozást végezzen szükséges-e a mentálhigiénés szakosodás, pszichológiai végzettség? A dolgozat kutatása, megírása alatt végig arra törekedtem, hogy az imént feltett kérdésekre megtaláljam a választ.
Thesis › Szász Tünde › 2013 › Pages: 49 › Supervisor: Koppándi Botond PéterA kommunikáció kérdése egyre inkább foglalkoztatja az egyházat is, hiszen olyan helyzetben kell az igehirdetéssel kommunikációs sikert elérni, amikor egyre nagyobb teret hódítanak a tömegkommunikációs eszközök, és sokszor színesebb, szórakoztatóbb adást biztosítanak, mint az istentisztelet. Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy az egyházi nyelvezet, a teológiai szóhasználat egyre idegenebb a mai társadalom számára. Dolgozatomban a kommunikáció kérdéseit taglalom.
Thesis › Petkes Csilla Ilonka › 2013 › Pages: 65 › Supervisor: Kállay DezsőDolgozatunk célja tehát az, hogy az apostoli tanítás feltárásával szembesítsen minket a házasság fontosságával, illetve megértesse velünk a házastársak egymás iránti kötelességeit.
Thesis › Gál Edith Bella › 2013 › Pages: 41 › Supervisor: Balogh CsabaA dolgozat deduktív gondolatvezetést követ. Ennek megfelelően az első fejezetben megvizsgáljuk a רוח ószövetségi jelentéskörét. Mivel ez nagyon sokrétű, a második részben néhány olyan textusra világítunk rá, melyekben a רוח, mint Isten lelke jelenik meg: Isten lelke a teremtésben, az Istentől küldött gonosz lélek, a lélek gyümölcsei, ill. a szellemi vagy fizikai értelemben vett elragadtatást eszközlő lélek. A harmadik fejezetben két konkrét szöveg, Numeri 11–12 alapján arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen szerepet játszott a רוח Izrael vezetésében, ill. milyen összefüggés fedezhető fel a lélek és a vezetői tekintély között?
Thesis › Székely Szilárd › 2013 › Pages: 40 › Supervisor: Balogh CsabaA dolgozatom során ismertetem a lévita énekesek szerepét, munkakörét. Nagyobb hangsúlyt fektettem a Krónikák könyvére, leginkább azért, mert itt található a lévitákról a legtöbb leírás.
Thesis › Gáti Tibor Levente › 2013 › Pages: 46 › Supervisor: Kállay DezsőÉrtekezésünk célja megvizsgálni és bemutatni a Jézus által véghezvitt csodák sajátosságait, és azt, hogy milyen lelkigondozói jellegzetességek nyilvánulnak meg ezekben.
Thesis › Szilágyi Zoltán › 2013 › Pages: 49 › Supervisor: Pásztori-Kupán IstvánJelen dolgozatban Ambrosius erkölcsi értekezéseiből válogatva néhány főbb témát akarunk bemutatni az olvasónak. Célunk megérteni, hogy az egyházi szolgáknak voltak és vannak olyan kötelességeik, amelyek nem évülnek el. Az egyházat megvédtük a múltban minden külső és belső ellenségtől, tanainkat magyaráztuk a gyülekezeti tagoknak. Erre törekszünk a jelenben is. Ennek részese mindenki, aki kötelességének tartja és elhívatást nyert az egyházi szolgálatra, legyen az: lelkész, püspök, esperes, tanító, presbiter, vagy egyszerű gyülekezeti tag. A dolgozat arra próbálja rávezetni az elhívott szolgákat, hogy az egyház képviselői a IV. században sokszor ütköztek ugyanazokba a problémákba, mint a XXI. század egyházi szolgái.
Thesis › Kis Bálint › 2013 › Pages: 47 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA dolgozat bemutatja az egyházmegye történetét, szolgálatot teljesítő lelkipásztorok és tanítómesterek névsorát, az 1753-as év vizitáló esperesét, illetve a látogatás feladatkörét.
Thesis › Tusa Róbert › 2013 › Pages: 59 › Supervisor: Pásztori-Kupán IstvánBemutatásunkban – a pillanatnyilag rendelkezésünkre álló eszközök segítségével – röviden ismertetjük és vázoljuk azon értelmezésre szoruló témákat, amelyek nélkül elképzelhetetlen annak az egyesületnek a megismerése, amely az Árkádia Fényeinek Spirituális Egyháza címen jegyeztetett be jogerősen Magyarországon a Fővárosi Bíróságon 2005. augusztus 11-én. Úgyszintén Romániában, Erdélyben is sor került a bejegyzésre, azáltal, hogy a minimális 300 romániai lakos belépése a hitközösségbe megtörtént. E bejegyzés által az új szervezetnek rendszerezett lehetősége nyílt papi tevékenységeinek hivatalos keretek közötti elvégzésére, lelki gyakorlatainak tartására, Magyarország, illetve az Európai Unió egész területén.
Thesis › Kristály László Zsolt › 2013 › Pages: 49 › Supervisor: Pásztori-Kupán IstvánA dolgozatban elkészített Theodorosz hitvallásának fordításával az volt a célom, hogy a magyar ajkú teológusok vagy érdeklődők anyanyelvükön olvashassák és alkossanak véleményt e híres IV. századi teológusról és tanításairól.
Thesis › Jobbágy Mária Júlia › 2013 › Pages: 52 › Supervisor: Czire SzabolcsNevezhető-e kereszténynek az, aki megkérdőjelezi Jézus testi feltámadását? Mennyire szabad szimbolikusan értelmezni az újszövetségi történeteket, és mennyire kell szó szerint érteni azokat? Mennyire hitelesek a Jézus életével kapcsolatos evangéliumi adatok? A dolgozatomban tárgyalt vita, a XX. század egyik kiemelkedő teológiai eseménye, amelyben napjaink két meghatározó biblikusa, William Lane Craig, evangélikus és John Dominic Crossan liberális teológus ütköztették érveiket, megpróbálva a fent megfogalmazott kérdésekre is választ keresi. A párbeszéd azért is izgalmas, mert tulajdonképpen mindketten elfogadják a feltámadás eseményét, viszont annak természetét, folyamatát, jelentőségét és következményét teljesen másképp magyarázzák.
Thesis › Mészáros Mihály Immánuel › 2013 › Pages: 44 › Supervisor: Somfalvi EditAz a jelenség, hogy a konfirmációt követően a fiatalság nagyobbik része távol marad a gyülekezeti alkalmaktól és csak a házasságkötést illetve a gyermekáldást követően kapcsolódnak be újra a gyülekezeti életbe, nem magyarázható csupán azzal a társadalmi jelenséggel, hogy tanulmányok miatt más településre költöznek, és így kiszakadnak a gyülekezetből. Ugyanis ott is lenne lehetőség a gyülekezeti alkalmakra. Azon túl, hogy csak a társadalmi változásokban és a személyes hozzáállásban látnánk a probléma okát, vegyük nagyító alá az egyház, az egyházi szolgák felelősségét is. Természetesen az egyéni felelősséget megtartva foglalkoztat az egyház a kísérő személy felelőssége. Ha az egyház vagy a szolgák módszerében komoly hiba van, akkor ezen változtatni kell. A személyes hozzáállást nem nagyon tudjuk befolyásolni, a hitet sem mi osztogatjuk, de ami rajtunk áll, azt szabad felülvizsgálni, és ha kell, akkor korrigálni, a „semper reformari” alapelv mindenképp ezt írja elő.