Repository index

A dolgozatom témája a Marosi Református Egyházmegye 1827-es jegyzőkönyvének átírása és elemzése. A cél a jegyzőkönyvek tartalmi elemzése volt. Ehhez elengedhetetlen a Marosi egyházmegye múltjának és 19. század eleji állapotának, a vizitáció intézménytörténetének, illetve a reformkor erdélyi (református és nemcsak) egyházi helyzetének az ismerete. A fenti témákkal a dolgozat egy-egy alfejezete foglalkozik. A jegyzőkönyvek szövegét három téma köré csoportosítva dolgoztam fel a vizitáció intézményének három jellemzője szerint: 1. adminisztratív, 2. fegyelmi, 3. gazdasági főhatóság. Adminisztratív hatóságként elsősorban az egyházközségek tisztségviselőinek megválasztása, illetve kinevezése, valamint az anya- és leányegyházközségek kapcsolatát illetően intézkedett. Fegyelmi hatóságként odafigyelt mind az egyházi szolgák, mind a gyülekezeti tagok erkölcsi életére.

A református episztemológia egy olyan filozófiai megközelítés, mely szilárd teológiai alapokra épül. Fő jellemzője, hogy nem köti a keresztyén meggyőződés igazolt, racionális vagy garantált voltát bizonyítékok vagy érvek meglétéhez, hanem azt megfelelően alapvetőnek tekinti – tehát olyannak, amely mondhatni önmagában meg tudja állni a helyét. Alvin Plantinga nevét nehéz lenne ebben a tekintetben kikerülni, hisz több munkája mellett a Warranted Christian Belief c. könyve e megközelítés egyik legbővebb bemutatása. Dolgozatom három egységből épül fel. Az elsőben bemutatom röviden Alvin Plantinga munkásságát, a szerző által használt episztemológiai fogalmakat, valamint a keresztyén meggyőződés egyik lehetséges megdöntőjét. A dolgozat második fejezetében a plantingai Aquinói/Kálvin-modellt és kibővített Aquinói/Kálvin-modellt ismertetem. Megláthatjuk, hogy az előbbi esetében a teista, és utóbbiban a keresztyén meggyőződés milyen módon tekinthető garantáltnak.

Dolgozatom témája az 1802-es nagyenyedi református egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek a vizsgálata. Elsősorban az adott kor esperesi vizitációjának működésére szeretnék fényt deríteni tartalmi és formai szempontból. Illetve arra is keresem a választ, hogy miben tér el egy mai vizitáció a régitől. Ehhez szükség van a nagyenyedi egyházmegye bemutatására, valamint a kor egyházpolitikájának a megismeréséhez is, melyet III. Károly és Mária Terézia neve fémjelez. Az átírt jegyzőkönyv szövege nagy segítségünkre van, mivel sok érdekes példát nyújt a témával kapcsolatban. A vizitáció sok változáson ment keresztül az évszázadok során, de a fő feladata ma is ugyanaz. Megvizsgálja a lelkész munkásságát és tanítását, valamint őrködik a gyülekezet lelki és testi jóléte felett.

Ezékiel próféta könyvének problematikus szövegegysége ez a siratóének. A dolgozatom nyelvi jelenségek, stíluseszközök és fordítástechnika szempontjából vizsgálja héber, görög, arám, illetve latin szövegvariánsait az Ez 28, 11-19-nek, és ezeket összehasonlítja.

(Ez a dolgozat a 27. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián III. helyezést ért el.)

A hipotézisem a következő: Jób könyve tragédia. Mivel a biblikus irodalomra a tragédia műfaján keresztül csak feltételes módban tekintek, választanom kellett egy, a műfajba beleillő alkotást, amely alappilléreként szolgál a tanulmányomnak és a bibliai könyv mellé állíthatom folyamatos referenciaként. Tematikusan esett a választásom Szophoklész Oidipiusz királyára, hisz ahogyan Jób Isten akaratából jut olyan élethelyzetbe, amin önerőből nem tud változtatni és szenved, úgy Oidipusz is hasonlóképp egy beteljesült jóslat, a sors hatására került oda és cselekedett úgy, ahogy az fölötte elrendeltetett.

(Ez a dolgozat a 27. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián különdíjban részesült.)

Az Ószövetségben található Bírák könyvének egy igen izgalmas jelenségével találkozhatunk a negyedik és ötödik fejezet esetében. Mindkét fejezet Izráelnek egy kánaáni városállam, Hácor általi elnyomását dolgozza fel, Debóra prófétanő vezetésének idején. A fejezetek a szereplők és a leírt esemény tekintetében nem mutatnak szembetűnő eltéréseket, azonban a műnem és némely cselekményelem esetében jelentős különbséget figyelhetünk meg. Az sem elhanyagolható tény, hogy nemcsak prózai, de lírai megfogalmazásban is feldolgozásra kerül Izráel írásba foglalt történetének ezen epizódja. Bár nem ismeretlen számunkra a jelenség, hogy az Ószövetség könyveiben párhuzamos történetek is helyet kapnak, szövegtörténeti szempontból mégis kiemelkedő fontosságú ez a két fejezet.

A 20. század első felében az erdélyi református egyházi életet leginkább a megújulás szándéka határozta meg. Az egyházi élet minden vonatkozását e megújulás szolgálatába igyekeztek állítani. Különösen igaz ez arra a belmissziós intézményhálózatra, amely a két világháború között épült ki és erősödött meg (IKE, FIKE, Nőszövetség, Diakonissza Intézet, stb.). A belmisszió ügye kihatott továbbá az oktatásra is: a felekezeti iskolák (elsősorban kollégiumok) tanterveit igyekeztek ennek tükrében megújítani, de sürgető kérdésként állt elő a teológiai képzés megreformálásának igénye is. Az elérni kívánt változásokat illetően széles eszköztár állt az egyház rendelkezésére. E színes palettából dolgozatom kiemeli az ének-zene tárgykörét, mint a 20. századi református belmisszió egyik fontos ágát. A vizsgálódás központjában főként oktatástörténeti kérdések állnak (kollégiumi oktatás- és nevelés, lelkészképzés, kántorképzés).

Páratlanul különleges helyzetben lehettek azok az ifjak, akik az 50-60-as években megérezték a hívást a lelkészi szolgálat felé. Egy istent el nem ismerő, az egyént megbéklyózó hatalommal szemben a protestáns lelkészképzés ki tudott tartani, évszázados hagyományait megőrizve, Isten és emberek szolgálatára buzdítva hallgatóit, akkor is, amikor a rendszer emberei álruhában, vagy nyíltan, nem csak kívülről, de belülről is el akarták lehetetleníteni. Vajon mikor és honnan indultak azok a lánglelkű, az erdélyi magyarság egyiptomi fogságában is kitartó, az isteni út követésére bíztató lelkipásztorok, akiket ma már szinte csak mítosz szerű történetekből ismerünk? És kik lehettek azok, akik csak megfordultak a Bocskai téri épületben, vagy éppen a Magyar utca 9. sz. alatt, és úgy döntöttek nem vállalják a szolgálatot, amelyre elhívást kaptak?

Az utódoknak joguk van ahhoz, hogy egy szeretetteljes, bizalomra és méltányosságra épülő családi közegben növekedjenek fel. Az, hogy az „elég jó” szülők részéről miként tapasztalják optimális fejlődésük fentebb említett alapköveit, nagymértékben múlik azon, hogy a párok képesek-e a kapcsolatukban a harmonikus és egymást gazdagító házastársi kapcsolatra. A dolgozatban részletesebben taglalt posztmodern korral való szembesülés nem ragadhat meg a tudatosítás szintjén. Az egyháznak és a lelkipásztornak, mint Isten szolgájának fontos szerepe lehet a boldog és harmonikus családok létrejöttében és fennmaradásában. A dolgozatban taglalt kontextuális szemlélet – amely némiképp a posztmodernben tapasztalható változás, változtatni akarás és rendezetlenség ellentéte – ismerete segíthet abban, hogy támogassuk a relacionális etika fényében létrejött kapcsolatokat.

Dolgozatomban az abortusz és a magzati élet védelme témakörével foglalkoztam. Megvizsgáltam az abortusz történetét a múltban és egy átfogó betekintést nyújtok a jelenlegi helyzetre is.

Dolgozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen egy hatékony katekéta. Ahhoz, hogy megválaszoljuk ezt a kérdést, a hatékonyság fogalmát bibliai és emberi oldalról tanulmányozzuk. Első renden elemezzük, hogy milyen fontos a katekétának feltárnia a benne élő én- és istenképeket, valamint foglalkoznia velük. Ezt követően vizsgáljuk a katekéta személyes kapcsolatát a szentháromság harmadik személyével, a Szentlélekkel és e kapcsolat hatását szolgálata hatékonyságára. Végül azt gyűjtjük össze, hogy mit sorol fel hatékony katekéta személyiségjegyeként a teológiai hallgatók, fiatalok és fiatal felnőttek egy csoportja. Ezt egy kérdőív segítségével mérjük fel, majd az eredményeket ismertetjük. A dolgozat zárásaként további kutatások lehetőségeit elemezzük.

Jelen dolgozattal az volt a célom, hogy az Unitárius Irodalmi Társaság centenáriuma alkalmából felidézzük a társaságnak mindazt a munkáját, amit a két világháború közt kifejtett. Igyekeztem megnézni, hogy az újraszülető erdélyi magyar irodalomban mennyire jelentős munkát fejtettek ki. Célom volt, a társaság fő célkitűzéseit bemutatni, ismertetni, tevékenységüket, valamint láttatni azt, hogy milyen széles palettán munkálkodtak. Először a magyar irodalom egészének helyzetét tekintettem át a trianoni békeszerződés aláírása előtti és utáni időkben. Ezt követően a változás után létrejött folyóiratok rövid ismertetésére került sor, figyelembe véve elsősorban azokat a kiadványokat, ahol az U.I.T. tagjai munkálkodtak. Majd néhány irodalmi társaság bemutatása következett, amelyekben szintén tevékenykedtek az U.I.T. tagjai. Így jutottam el az Unitárius Irodalmi Társaságig. Kutatásom során láthattam, hogy az U.I.T. tagjai munkájukat nem csupán az Unitárius Egyház berkeiben folytatták.

Dolgozatomat négy részre osztottam fel. Az első két fejezet bemutatja a kommunizmus „Ceaușescu-korszakát”, a szocialista állam társadalom- és egyházpolitikáját. A második és harmadik fejezetben az EREK Igazgatótanácsának 1986. évi jegyzőkönyve kerül középpontba. Míg a harmadik fejezet néhány fontosabb témát emel ki a jegyzőkönyből, a negyedik fejezet a dolgozat adattárát képezi, azaz a jegyzőkönyv teljes átírását tartalmazza.

A János evangéliumában található Paraklétoszról szóló logionok egyedülállók az Újszövetség irodalmában. Noha mind a szinoptikus alkotásokban, mind a levelekben találkozunk pneumatológiai vonatkozásokkal, ennek ellenére, az 1Jn 2,1-en kívül, egyik irat sem rögzít Paraklétoszra vonatkozó feljegyzéseket. A Paraklétosz-beszédeket a jánosi pneumatológia alapdokumentumának lehet tekinteni. Az evangéliumon belül nem itt-ott elszórva olvasunk a Paraklétoszról. A Paraklétoszról szóló tanítás a búcsúbeszédek (Jn 14–16) jól körülhatárolt egységéhez tartozik. A beszédekben elhangzó tanítások hasonlóak, mégis nehezen megfogható dolgokat mondanak el. Mivel nem egyetlen egységben jelennek meg, ezért a Paraklétoszról szóló ismeretközlés árnyalt és összetett. Ezek a logionok a Paraklétosznak például nemcsak az Atyához és a Fiúhoz való viszonyára világítanak rá, hanem emellett hangsúly kerül a többféle funkció bemutatására is (pl.

Úgy érzem, saját genogramom elkészítése és ennek elemzése segített jobban megismerni családomat, de főként önmagamat, és ez nagymértékben segít abban a munkában, ahol elengedhetetlen, hogy első sorban saját magammal és családomból hozott tulajdonságaimmal tisztában legyek. Továbbá segít majd megérteni olyan folyamatokat, amelyek jövendőbeli családomban jelentkeznek, és segít elkerülni olyan hibákat, amelyeket a jószándék nevében, tudatlanul követünk el.

Jézus, mint tudjuk, nemcsak a tanítványai előtt, hanem egyedül, magányosan is imádkozott. Minden fontos döntése előtt, de főként a szenvedés útja előtt imádkozott az Atyához. Ott látjuk a Gecsemáné kertben, ahol halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, vagy a János evangéliuma 17. fejezetében, ahol könyörgésében, „szemeit égre emelve” szólítja meg az Atyát. Az imádságnak valójában útjelző és hitet erősítő szerepe van, és én ezért választottam ezt a témát, hogy jobban megismerjem és megérthessem Jézusnak, az úgynevezett főpapi imában elmondott szavait. Dolgozatomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy milyen fontos teológiai mondanivalóval rendelkeznek Jézus kérései?

Természet és Isten. Tapintható, szemlélhető környezet és felfoghatatlan, ritkán érezhető, mégis megtapasztalható transzcendens. Állandó változás, és változatlan, örök állandó. A környezetünk, a természet, világ és Isten mindig is része életünknek, hiszen a fizikai létünk a világban „bonyolódik le”, míg a lelki, spirituális életünk Isten közelségében. A látható és láthatatlan egyaránt jelen van életünkben, mindig is foglalkoztat. Engem is különösen foglalkoztat e téma, és épp ezért választottam e dolgozat témájául a tudomány és vallás, darwinizmus és unitarizmus kapcsolatát. A transzcendens és empirikus valóság jelenléte számtalan feltett kérdésünket megválaszolja, ugyanakkor a megválaszoltaknál is több kérdést szül.