Repository index

A Romániai Református Egyház Zsinatának Állandó Tanácsa 2015. november 26-án tartott ülésén foglalkozott a menekültügy, illetve a migráció kérdéskörével azután, hogy ebben a témában a Magyar Református Egyház Generális Konventje 2015. november 11-én már megfogalmazott egy nyilatkozatot, amelyet az alábbiakban fogunk közölni.

Tudjuk, hogy a református theologusok a Tízparancsolatnak olyan kiváló fontosságot tulajdonítottak, hogy nemcsak a káték, hanem a református ortodoxia alapján álló tudományos etikák, mint pl. a Wollebiusé is, tulajdonképpen a 10 parancsolat magyarázatát tartalmazzák, sőt a legújabbak közül Alfred de Ouervain Die Heiligung című etikája is ezt a régi módszert követi. A Tízparancsolat jelentőségének központiságában a keresztyén felekezetek megegyeznek. Formai eltérés csak abban van, hogy miként lehet a Szentírás eredeti szövegében felosztás nélküli Tízparancsolatot tízre felosztani. Augustinusi hagyományra hivatkozva a római katolikusok az általunk 1. és 2. parancsnak vett, ténylegesen két külön, bár egymással összefüggő parancsot egynek veszik, s így a többi parancs beosztása már egy számmal kisebb lesz, mint a mienk, s a ténylegesen egy parancsot képező tizedik parancsunkat pedig két parancsra osztják: ne kívánd a te felebarátod házát, ami így 9.

Makkai Sándor gyakorlati teológiai munkásságának egészében a homiletikai fáradozás és gazdag igehirdetői pályája az a terület, amelyen egyértelmű és töretlen fejlődést mutat. Természetesen teológiai fejlődésének szakaszai igehirdetését is mélyen meghatározták, de a megjelent kötetek újabb és újabb előrelépést jelentettek az Ige mélyebb üzenetének felmutatásában. E miatt az egyívű folyamat miatt hiba lenne merev korszakhatárokat húzni Makkai négy évtizeden át elhangzó, nyomtatásban közölt igehirdetéseit ismerve. Ha mégis érzékel- tetni akarjuk homiletikai munkásságának fejlődési szakaszait, akkor úgy mutathatjuk fel, mint amelyeken a gyönyörködtetéstől az építésig (1910-kb. 1917/18), az építéstől a református öntudat homiletikumáig (kb. 1917/18-kb. 1925), a református öntudat homiletiku- mától a missziói igehirdetésig (kb. 1925—1945) jut el, és utolsó korszakában meg is marad a missziói igehirdetés mellett (1945—1951).

A tanulmány célja, hogy átfogó képet adjon a teremtéstörténet értelmezésének történeti és eszmetörténeti változásairól, valamint a zsidó és keresztény gondolkodás közötti kapcsolódási pontokról. A tanulmány öt fő területet tárgyal. Elsőként a bibliai teremtéstörténet és az ókori Kelet mítoszvilágának összefüggéseit mutatja be, különös tekintettel a motívumok és narratív struktúrák párhuzamaira. Ezt követően elemzi a „semmiből való teremtés” (creatio ex nihilo) és a meglévő anyagból való formálás zsidó gondolkodásban betöltött szerepét a talmudi irodalomtól a modern korig. A harmadik egység a zsidó filozófia klasszikus és középkori értelmezéseit vizsgálja, majd a középkori keresztény filozófia teremtésfelfogását tekinti át. Végül a modern kori teológiai és filozófiai megközelítéseket ismerteti, kiemelve a tudományos világkép és a hagyományos teremtéstan közötti párbeszéd lehetőségeit.

Fejezetünkben három kérdéskörrel fogunk foglalkozni: légzéstechnikával, a kiejtés problémáival és a beszédhibákkal, illetve azok kijavításával.

Ennek a témának alig van irodalma. Sem az egyházi, sem a társadalmi tudományos élet nem foglalkozott behatóan az egyházak és a nemzetállam viszonyának a közép-európai nagy változások óta kialakult helyzetével, történelmi eseményeket formáló szerepével. Mintha mindkét oldal várakozó álláspontra helyezkedett volna, s a váratlanul kialakult helyzetben ezek csupán a tényleírásra vagy helyzetfelmérésre vállalkoznának. Valószínűleg a jelenlegi helyzetben bármelyik fél erejét meghaladó vállalkozás volna, ha a valóságos tények elvi magyarázatára tenne kísérletet a történelmi, társadalmi, gazdasági, politikai, szellemi és vallási mozgatórugók feltárásával, azaz e tényeknek a jelenben sugárzó hatása értelmezésével s jövőt formáló felfogásával. Ezért igen nagy jelentőségűnek tartom a Strasbourgi Egyetem Protestáns Theologiai Fakultásának e tárgyban összehívott tudományos tanácskozását. Végre nézzünk szembe problémáinkkal, és kezdjünk hozzá annak őszinte feltárásához.

Mi a harmadik évezred küszöbén a theologia feladata? Tekintettel azokra a veszélyekre és kockázatokra, melyekkel szembe kell néznünk, a felelet nyilvánvaló: a theologiának újból meg kell mutatnia azt, hogy mit jelent Isten ajándékával, az élettel felelősségteljesen bánni. Nem lehet és nem szabad elfogadnia azt, hogy az Isten által teremtett életet ezen a földön az emberi oktalanság kockára tegye. Minden olyan áramlatot vissza kell utasítania, amely a következő nemzedékek életének alapjait megcsonkítja vagy hosszabb időre mintegy eltemeti. Mindenekelőtt nem szabad és nem lehet kiegyeznie azzal, hogy a gyengébbek életét már most az erőseknek, a jelenlegi kurzus sze- replőinek az érdekében feláldozzák. Éppen egy új évezred kezdetén képesnek kell lennie arra, hogy azoknak legyen a szószólója, akiknek az élete és a jogai a legközvetlenebbül veszélyeztetve vannak.