Rendszeres teológia

A szív mint a megismerés eszköze

E tanulmány Jonathan Edwards Isten szépségéről megfogalmazott gondolatait ismerteti. Írásaiban és prédikációiban megfogalmazott tézisei nem nyújtanak egységes meghatározást Isten szépségről, és nem formálódtak egy terjedelmes művé. A tanulmány első felében Jonathan Edwards rövid életrajza után azt foglalom össze, hogy mit vallott Isten szépségéről és létezéséről. A tanulmány második részében a leggyakrabban idézett Isten végtelenül felmagasztalt dicsőségében és kiválóságában emelkedik minden teremtett lény fölé című prédikációjának fordítását közlöm.

Az ember instabil és stabil állapota

A halál és örök élet fogalma Kálvinnál

Ez a tanulmány Kálvin hatalmas írott hagyatékának csupán egyik szelete alapján vizsgálja, hogy a reformátor miként használta az örök élet és a halál fogalmát. A zsoltárok könyvéhez és a János evangéliumához írt kommentárja, valamint levelezései jól érzékeltetik, hogy az Isten által teremtett embernek milyen változásokon kell átesnie, hogy a halállal való szembenézés súlyos próbájában az örök élet reménysége tudjon enyhülést és segítséget nyújtani számára.

Jézus-mintázatok a népmesékben

„Hogyne vóna hű szívű, mikor én vagyok a mögváltója!” (I.)

A folkloristák mindmáig adósak maradtak a Jézus-mintázatok lehetséges előfordulásának kimutatásával a mesenarratívákban. Ezt a hiányt igyekszem pótolni. A kárpát-medencei mesemondók előszeretettel teremtettek párhuzamot a mesehős és Jézus élete, tettei között. A csodás születés, az isteni származás, a rejtett gyermekkor, a gyógyító tevékenység, a kereszthalál, az alvilágjárás, a feltámadás példázatként történő elbeszélése gazdag variánsokban mutatkozik meg.

A családon belüli erőszak, annak hatása és következményei

A kutatásom célja elsősorban az volt, hogy minél több információt megtudjak a témával kapcsolatban, hogy ki mit gondol róla, hol tartanak a jelenlegi kutatások, és hogy a megtalált információk segítségével elmélyülhessek a témában. Másodsorban kíváncsi voltam az unitárius etika álláspontjára is ezzel kapcsolatosan, ugyanis jövendőbeli lelkészként fontosnak tartom azt, hogy lelkészeink fokozott mértékben lépjenek fel ennek a kérdésnek tárgyalása és megoldása érdekében.

Pró és kontra a szürke zónában

A szinkretizmus fogalma és kérdésköre a dél-koreai protestáns karizmatikus mozgalmak és a sámánisztikus hagyományok közötti kapcsolat szemszögéből

Ez a dolgozat a nem-nyugati keresztyénség jellegzetességeinek leírása során felmerülő fogalmakat tisztázza. A koreai protestáns keresztyénség sikerességének vizsgálatához – a történeti, társadalmi és politikai kontextus figyelembevétele mellett – mindenképpen szükséges a vallási-kulturális dimenzió vizsgálata is.

Jonathan Edwards esztétikai nyelvezete

Munkámban Jonathan Edwards szépségről szóló írásait és prédikációit elemzem. A szépségről megfogalmazott elképzeléseiről nem maradt fenn pontos meghatározás, de a szépségről való gondolkodásának töredékei megtalálhatók műveiben. Dolgozatom nem titkolt szándéka, hogy egységes képet nyújtsak arról, hogy Edwards mit gondol a szépségről. Hogyan írható le a szépség, mi határozza meg a szépségről alkotott képünket, hogyan érzékeljük a szépséget a világban?

A solus–sola posztmodern hangszerelésben

Bevezetés a Radikális Ortodoxia világába

Dolgozatomban egy olyan kortárs teológiai irányzatot kívánok röviden bemutatni, amely az elmúlt két évtizedben meglehetősen nagy visszhangot keltett angolszász akadémiai körökben, de amellyel ismereteim szerint ez ideig magyar nyelvterületen még senki sem foglalkozott. Előbb ennek alapszempontját, névértelmezését, irodalmát villantom fel (I), majd öt olyan markáns gondolatkört vázolok, amellyel gyakran találkozunk az irányzaton belül (II), végszóként pedig e tanulmány címét értelmezem (III).

Emlékezés az átmenetben

Az előre gyártott sírelmék mint önkép

Az 1990-es évek krízishelyzete Kelet-Közép-Európában, s így Erdélyben is bizonyos szempontból hasonló az 1930-as évek Amerikájához, ahol a válság hirtelen jött. A lényeges különbség a mi esetünkben az, hogy mi alkalmazkodtunk ezekhez a szociális kedvezőtlenségekhez. A posztszocialista instabilitás életmóddá vált, és nem pusztán túlélése a hirtelen jött, váratlan helyzetnek. Nincs semmiféle stratégia, sem hosszú távú tervezés, a globális piac függőségében élő posztszocialista államok számára rendkívül természetes az állandó készenlét.