Repozitórium index
Publikáció › Éles Éva › 2023 › 116 › 6 › Pages: 557--581Péter második levele fontos mondanivalóval, ugyanakkor szokatlan módon járul hozzá a bibliai eszkatológia megértéséhez. A levél egyértelműen azt üzeni, hogy ennek a világnak tűzben kell elpusztulnia azért, hogy új ég és új föld vegye át a helyét. Az Újszövetségben csak a Jelenések könyve beszél ilyen világosan az Úr napjának kozmikus következményeiről. A nagy végső tűzvészre vonatkozó kijelentés azonban irodalomritikai, szövegkritikai és teológiai kérdéseket is felvet. A tanulmányban ezeket a kérdéseket közelítjük meg úgy, hogy kitekintünk a levél keletkezésének körülményeire és feltérképezzük azt a teológiai vonulatot, amelynek szerves része a végső tűzvész motívuma.
Publikáció › Debreczeni István › 2023 › Pages: 49--69Jelen előadásban arra teszünk kísérletet, hogy a keresztyén életre nézve felmutassuk a Sabbatnak a teremtéstanon túlmutató, és azt kiszélesítő, eszkatologikus jellegét. Főként huszadik századi és kortárs teológusok munkáira alapozva a Sabbatot a teremtés, megváltás és eszkatológia összetartozásának foglalataként tekintjük. A „Novum”, „Shekinah”, „Katapause és Sabbatismos”, vagy éppen a jel és pecsét kategóriáin keresztül igyekszünk teológiai támpontokat nyújtani egy holisztikus eszkatológiai vízióhoz, valamint a nyugalom napjának gazdagabb átéléséhez.
Publikáció › Éles Éva › 2022 › 13 › Pages: 7--24Ez az előadás Péter első levelének azon összefüggéseit emeli ki, amelyekben a szerző a keresztyén identitás eszkatologikus megalapozását nyújtja. Ennek az identitásnak a sarokpontját pedig az 1Pt 2,2-ben találjuk: „mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre”. Amint látni fogjuk, ezek az összefüggések a homo viator kérdésfelvetéseivel metszik egymást, de bizonyos ponton azt meg is haladják.
Szakdolgozat › Török-Buzdug Sándor › 2023 › Pages: 60 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA dolgozatom célja az IKE ifjúsági keresztyén egylet történetének megvizsgálása. A célom eléréséhez összegyűjtöttem az elérhető forrásokat (jegyzőkönyvek és sajtó). Az IKE kialakulását nagyban meghatározta az angol YMCA megalakulása George Williams vezetésével, illetve a magyarországi KIE létrejötte. Szükséges volt továbbá az erdélyi egyházi megmozdulás és a Bethlen Gábor Kör virágzása és bukása. A kutatásom végett arra a következtetésre jutottam, hogy az ifjúsági munkát mindig a szükség hívja életre, egy kritikus élethelyzet, legyen az világháború, vagy válság. A múltban végzett ifjúsági munka a jelenlegi helyzethez adaptálva kiindulópont lehet a fiatalság buzdítására és nevelésére irányuló egyházi tevékenységben.
Szakdolgozat › Gecse Krisztián Dániel › 2023 › Pages: 239 › Supervisor: Horváth LeventeAz ifjúsági misszió kérdése egyre aktuálisabbá vált az utóbbi időszakban. Erre nézve azonban nincs egységes elképzelés. Azok, akik foglalkoznak a témával a legjobb tudásuk szerint végzik, mégis gyakran elhangzik az, hogy valamit másképp kellene tenni. Mi legyen ez a másképp? Az ifjúsági misszióban a tanítványképzés, nevelés egyre nagyobb visszhangot kap, több módszer született erre. Nem egyetlen jó módja létezik annak ahogyan tanítvánnyá kell tenni, nevelni a fiatalokat, a több elképzelés közül azt kell mindig megtalálni ifjúságunk számára, amelyikkel a leginkább közelebb tudjuk hozni számukra az evangéliumot. Ebben segítené a gondolkodást ez a dolgozat a missziológiai hangsúlyok megfogalmazásával, illetve konkrét segítséget, ha úgy tetszik, módszert fogalmaz meg, együttműködést ajánl egy tapasztalattal rendelkező, tanítványnevelő ifjúsági misszióval foglalkozó szervezettel.
Szakdolgozat › Tóth Henrietta-Beatrix › 2023 › Pages: 58 › Supervisor: Somfalvi EditDolgozatunk célja egy 15-16 évesek korosztályát megszólító táborterv összeállítása, amely keresztyéni értékekre neveli a fiatalokat, de ugyanakkor a teremtett világ megóvására is ösztönöz. A dolgozat elméleti részében a Szentírás azon részeit kutattuk, melyek kapcsolatban állnak a teremtéssel, az ember megbízásával. Dogmatikai szempontból is megközelítettük a kérdést, majd a református egyház válaszát, lépéseit vázoltuk fel a klímaválsággal kapcsolatosan. A gyakorlati részben megvizsgáltuk a kutatott korosztály jellemzőit, fejlődéslélektani kríziseit, majd felvázoltuk az alkalmazott KáTéM módszer jellegzetességeit, lépésit. Ezt követi a táborterv részletes leírása. A táborterv öt nap részletesen kidolgozott programját tartalmazza, amely segédanyagként szolgálhat a lelkészi szolgálatban.
Publikáció › Éles Éva › 2021 › 12 › Pages: 58--74Anthropological additions to the parable of the ten virgins Matthew 25:1–13 -- The parable of the ten virgins is generally considered to be as the most ambi-guous parable of Jesus in terms of its origin and meaning. Researchers wonder: can be viewed its context in Matthew’s little apocalypse as the very first interpretation of the early church? Is it a genuine, composite text or more a compilation of traditions at all? While these are relevant questions, this paper pays more attention to its final form. The research attempts to reasess its significance through anthro-pological interpretation. The analysis will address the five main issues of the parable: the relevance of the oil, the human choice, the time of man, the foolishness and cleverness of man, and virginity.
Publikáció › Éles Éva › 2022 › 115 › 3 › Pages: 247--258Az 1Pt 3,18–22 különös és egyik legnehezebben értelmezhető szövege a Szentírásnak, amelyben a Kis-Ázsiában igazságtalanul szenvedő keresztyének számára megfogalmazott parainézis hitvallással egészül ki. A perikópa annak bizonyságnak ad hangot, hogy Krisztus halála, feltámadása, mennybemenetele és a szabadítása sokkal tágasabb térben és időben, mint ahogyan azt gondolnánk. Az előadás Krisztus és a börtönben levő lelkek rejtélyes találkozásának exegetikai és teológiai koordinátáit kívánja megjelölni, és három kérdéskört vizsgál: Kik ezek a lelkek? Miről prédikált nekik Krisztus? Mikor történt a találkozás?
Publikáció › Sebestyén Ádám › 2022 › Pages: 185--203My study focuses on the various apocalyptic calculations in the fifth postil written by Péter Bornemisza. According to the theologians of the magisterial Reformation, the exact time of the end cannot be calculated because only God knows this, as the Gospels clearly state it. Although Bornemisza accepts this doctrine too, he shares some assumptions about the approximate time of the second coming in a sermon of his postil. As my study demonstrates, Bornemisza follows the treatise of the German theologian Andreas Osiander (Coniecturae de ultimis temporibus ac de fine mundi, 1544). In this work, Osiander enumerates four calculations which can predict the time of the Apocalypse. The common feature of these calculations is their biblical origin, except for the first one, which is the apocryphal prophecy of Elijah about the 6000 years of the world. The other assumptions are based on the allegorical passages of the prophecies of Daniel and the Apocalypse.
Publikáció › Peres Imre › 2021 › Pages: 570--598Tanulmányunkban olyan halálközeli megnyilvánulásokat vizsgálunk, amelyeknél az érintett emberek aránylag pozitívan állnak hozzá a halálhoz, ami megnyilvánul pl. a sírjaikra írt szövegekben is, amelyek amolyan élet-halál mottónak, hitvallásnak vagy akár posztmortális reménységnek is tekinthetők. Mivel a korai keresztyének olyan környezetben éltek, amelyben a görög–római kultúrát, vallásokat és társadalmat szó szerint testükön/bőrükön érezték, érdekes megfigyelni, mennyire hatott rájuk ez a valós „pogány” jelenség a halál küszöbén is.
Publikáció › Ledán M. István › 2021 › Pages: 494--509A lélek zavarba ejtő korporalitásával nem csupán az Újszövetségben, hanem a görög filozófiában, a görög irodalomban, és az ógörög sírfeliratokon is találkozhatunk. Tanulmányunkban feltérképezzük a különféle antik filozófiai iskoláknak, a görög irodalomnak, valamint az ógörög sírszövegeknek a „lélek materialitásával” kapcsolatos meglátásait és elképzeléseit, ezeket összevetjük az újszövetségi elképzelésekkel, majd levonjuk a szükséges következtetéseket.
Publikáció › Visky Sándor Béla › 2010 › 55 › 1 › Pages: 44--53The spiritual atmosphere can be pure and impure, life nourishing or stifling. The physical atmosphere can also be pure or polluted, life nourishing or stifling. In this context pure air means the abundance of man’s physical living conditions, the pureness and the absence of harm in the whole ecological system, ensuring man’s living space. It also means the balance, which has to exist between the food- and energy resources of our planet for the daily needs of its 7 billion inhabitants. There is a highly tense struggle going on for clean air, habitable earth in ecological as well as economic aspects. Our thesis: it is significant in which spiritual medium this battle takes place. The mere spiritual medium can contribute towards the solution of the problems, which the more and more polluted physical and economic climate brings about.
Publikáció › Éles Éva › 2021 › 114 › 3 › Pages: 247--266A tanulmány Péter első és második levelének főbb etikai aspektusait tárgyalja. Megállapítja, hogy a kis-ázsiai keresztyének számára e levelek értékes és aktualizált etikai perspektívákat nyújtanak. Egyik levél esetében sem találkozunk letisztult etikával, ugyanis a szerzőnek nem célja valamiféle etikai szabályrendszer meghirdetése, hanem Isten és a hívő ember kapcsolatának minél tisztább megélése és átélése. Az 1Pt a szenvedésben tanúsított jócselekedetekre és az engedelmességre összpontosít az intuiciótól az imitatio Christi-ig történő ívelésben, a 2Pt pedig a törekedés és részesedés feszültségébe ágyazza a kapcsolatot.
Publikáció › Gönczy Lajos › 1970 › Pages: 127--134Az igehirdetés, amennyiben nemcsak bitorolja ezt a nevet, nem lehet más, mint az Igének alázatos és hűséges tolmácsolója. Annak az Igének, mely a „szent Bibliában, azaz Istennek Ó- és Újtestamentomában foglaltatott egész szent írásban" van adva számunkra. Olyan hűséges és alázatos tolmácsolója, hogy lényeges tartalmát csak az írásból veheti és ahhoz semmit nem tehet és abból semmit el nem vehet. Akár hozzátesz, akár elvesz, meghamisítja az Igét, hűtlen lesz megbizatásához és méltatlan az igehirdetés névre. Ennélfogva az eschatologiáról, mely az Igének integráns része, nem hallgathat az igehirdetés. Mert ha hallgat, önkényesen megcsonkítja és meghamisítja az Igét, és abba a vétekbe esik, melyről a Jelenések könyve a befejezésében olyan kíméletlen szigorral mond ítéletet (22:19.)
Szakdolgozat › Magyar Boglárka › 2021 › Pages: 63 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatomban digitalizáltam és elemeztem a nagyenyedi egyházmegye 1803. év második feléből származó jegyzőkönyveit. A digitalizált szöveg bemutatása előtt betekintést nyújtok létrejöttének történeti hátterébe. Ebben három fő szempontra fordítok figyelmet: a nagyenyedi egyházmegye történetére; a vallási helyzetre; és az egyházi vizitáció folyamatára. A jegyzőkönyv elemzésében kiemelem az egyházi vizitáció legfontosabb szerepeit, és mindezeket a szempontokat a szövegből származó adatok összegyűjtésével illusztrálom a kiemelt kategóriák szerint. Kutatásom fő célja, hogy hozzájáruljak az egyháztörténet egy sajátos korszakának feltárásához.
Szakdolgozat › Lukács Róbert-Zoltán › 2021 › Pages: 67 › Supervisor: Buzogány DezsőTeológus éveim előtt lehetőségem volt belelátni lelkészek, gyülekezetek életébe, mivel sokat tevékenykedtem a gyülekezet, az egyház közelében. Főleg teológus korom óta kritikusabb szemmel tekintek a lelkipásztorok és a gyülekezeti elöljárók által végzet szolgálatokra, valamint a gyülekezeti tagok egyházban való mozgásukra. Ez különösen fontos a saját fejlődésem érdekében, hogy lelkészként majd felismerjem mi az, amire különösen oda kell figyelnem és melyek azok a kérdéses, kényes területek a lelkészi szolgálatban, melyek nagy gyakorisággal terítékre kerülnek. Első sorban részletes betekintést nyertem abba, hogy mit jelentett 200 évvel ezelőtt lelkésznek lenni, mekkora felelőssége volt az iskolamesternek az egyházi munkába, az egyházi nevelésben; valamint, hogy a curatorok, egyházfiúk milyen széleskörű és sokoldalú tevékenységeket végeztek és mindez milyen hatással volt a gyülekezeti életre, és az evangélium hirdetésére.
Szakdolgozat › Bartha-Pál Aba › 2021 › Pages: 74 › Supervisor: Koppándi Botond PéterDolgozatomban alapvetően két fontos következtetésre jutottam. Először is ahhoz, hogy az ifjúságnak teret adjunk az istentiszteletek keretében, nem a hagyományos istentiszteletet kell megváltoztatni, amely elsősorban az idősebb generációt szólítja meg, hanem sokkal inkább az egyházaknak az istentiszteleti liturgiai rendben különböző alternatív istentiszteleti alkalmakat kell elérhetővé tennie, ahol helyet kap az ifjúsági istentisztelet is. Másodszor pedig az istentiszteletnek az alapvető liturgiai elemeit nem szerencsés megváltoztatni, és újakat tenni a helyébe, mivel e tényezők nélkül már nem beszélhetünk a keresztény istentiszteletről. Ezért dolgozatomban kifejtem, hogy sokkal inkább járható útnak vélem azt, hogy az ifjúsági istentisztelet mindenkori liturgiai formáit a fiatalok nyelvén szólaltassuk meg, róluk szóljon, és rajtuk keresztül a teremtő Istenhez.
Szakdolgozat › Andrei Imelda Paula › 2021 › Pages: 116 › Supervisor: Somfalvi EditMesteri dolgozatomat négy fő fejezet alkotja. Mindegyik fejezet egy fő téma köré csoportosul, az ifjúsági közösség és azon belül az ifjúsági bibliaóra köré. Egy olyan gyakorlati része ez a teológiának, melyet minden gyülekezetben szolgáló lelkipásztornak végeznie kell, mégis a bevezetőben kitértünk arra, hogy a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy az esetek többségében nem működik. Ebből a hipotézisből kiindulva először elméleti alapokra helyezve, majd gyakorlati téren kérdőívek segítségével igyekeztem kutatásomat elvégezni, amelyet a jövőben gyakorlati megoldással szeretném zárni. Az első fejezetben az ifjúsági katechézis teológiai alapvetéséről beszélek, ahol a Szentírás ide vonatkozó verseiből kiindulva, a katechetika nevét és jelentését összefoglalva haladok annak célja irányába. A második fejezet Erdély, mint a kutatás területének szociológiai leírását foglalja magába.
Szakdolgozat › Bucsi Brigitta › 2021 › Pages: 67 › Supervisor: Buzogány DezsőMesteri dolgozatom címe A Nagyenyedi Református Egyházmegye Vizitációs Jegyzőkönyve az 1802-es év második felében. A célom az volt, hogy meglássam azt, hogy hogyan működött az esperesi vizitáció ezelőtt 200 évvel, és hogyan működik napjainkban. Olvasmányaim és levéltári kutakodásaim során elmondhatom, hogy a vizitáció számtalan változáson ment keresztül az évszázadok során. Továbbá, arra is kerestem a választ, hogy az egyházfegyelmet hogyan és miképpen gyakorolták ezelőtt 200 évvel. Az átírt jegyzőkönyv szövege nagy segítségemre volt ebben, mert sok hasznos és valós példákkal találkozhattam.
Szakdolgozat › Csalai Rebeka Júlia › 2021 › Pages: 90 › Supervisor: Buzogány DezsőAz erdélyi IKE történelmének egy olyan szakaszával foglalkozunk a dolgozatban, ami egyáltalán nem volt egy könnyű időszak, hisz a két világháború közötti és a II. világháború kitörésének a kezdetét fedi az a négy és fél év, amit közelebbről megvizsgáltunk. Megfigyelhetjük, hogy 85 évvel ezelőtt melyek voltak azok az ifjúsági munkák, amelyek jól beváltak: ide tartozik az ifjúság imahete, a különféle konferenciák, nyári táborok szervezése, ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy nem csak lelki téren foglalkoztak az ifjúsággal, hanem a szellemi, identitást formáló munkára is hangsúlyt fektettek. A fiatalok dolgozatokat küldhettek be az Ifjú Erdély (az ifjúság lapjának) a szerkesztőségébe, s a különösen jó dolgozatokat jutalomban részesítették. Fontos látni azt a fajta igyekezetet, s erőfeszítést, amellyel az ifjúsági vezetők az IKE munka életben tartásáért, megmaradásáért harcoltak egy olyan időszakban, amikor sokszor a hatóság akadályozta a munkát.
Szakdolgozat › Gál Krisztián Rudolf › 2021 › Pages: 79 › Supervisor: Buzogány DezsőA dolgozatunkban 3 év időszakát vizsgáltuk meg, az 1933-35 között működő IKE tevékenységeiről, programjairól, illetve nehézségeiről akartunk információkat gyűjteni, ezzel is jobban megismerve egyházunk, magyarságunk, illetve az ifjúsági munkánk történetét. Az említett 3 év feltérképzése céljából az erdélyi IKE tevékenységét közvetítő iratokat vizsgáltuk, név szerint a Református Szemle, az Ifjú Erdély, illetve a levéltári adatok voltak azok, melyek segítségével betekintést nyerhettünk az erdélyi ifjúsági munka hétköznapjaiba, tevékenységeibe, esetleges nehézségeibe. A tevékenységek tanulmányozása során szembesültünk az ifjúsági munka összetettségével, a háború előtti időkben szembejövő nehézségekkel, az állami szigor mellett való munkálkodással, és örömmel láttuk, hogy mindezen nehézségek ellenére is töretlen lelkesedéssel folyt tovább az ifjúsági munka.
Szakdolgozat › Gál Lídia Hajnal › 2021 › Pages: 89 › Supervisor: Buzogány DezsőA dolgozat az IKE történetét tárja fel az 1940-1944-es évek között. Az „Ifjú Erdélyt”, a „Református Szemlét” és a levéltári adatokat használtuk, hogy egy átfogó és átlátható képet alkossunk e négy évről. Talán nem is gondolnánk, hogy az IKE munka ezekben a nehéz időkben is folyt. Gazdag volt mind a konferenciák szervezésében, mind a missziós alkalmak megtartásában, sőt egyéb látogatásokban és szervezkedésekben. Rengeteget tevékenykedtek. Az IKE célja az volt, hogy Istenhez vezesse a fiatalokat, s hogy ezek a fiatalok aztán másokhoz is odaforduljanak. A dolgozat bemutatja a régiek módszereit, buzgóságát, és hitét, melyek inspirálóak lehetnek a mai olvasók számára is. De ugyanakkor felbátorítanak arra, hogy a fiatalokkal és a fiatalok között szolgáljunk, még akkor is, ha sokszor nehéz, elakadunk, vagy akadályoztatva vagyunk. Isten minden időben munkálkodik. Ezt bizonyítja az is, hogy idén ünnepeltük az IKE fennállásának 100. évfordulóját.
Ledán M. István: A halál mint álom. Az újszövetségi álomeszkatológia az ókori görög sírfeliratok tükrében. Témavezetői bemutatás és értékelés
Publikáció › Peres Imre › 2020 › 113 › 6 › Pages: 651--653Publikáció › Ledán M. István › 2020 › 113 › 6 › Pages: 654--661Dolgozatunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy miért és milyen értelemben használja az Újszövetség az alvók, elaludtak, illetve az alvás képét a halottakra, illetve a halálra? Ez általános, közhelyszerű(nek tűnő) kép, amely nemcsak az ókori Keleten, a görög–római kultúrában, hanem feltehetően minden nemzeti mitológiában megtalálható, ezért könnyen arra a megállapításra juthatunk, hogy az Újszövetség is közhelyszerűen, minden különösebb teológiai intenció nélkül használja. Dolgozatunkban amellett érvelünk, hogy az alvás képe, amelyet az Újszövetség következetesen csakis és kizárólag a hívők (és ószövetségi kegyesek) halálával kapcsolatban használ, teológiai – és közelebbről eszkatológiai szempontból – nem lehet érdektelen, mellékes és semleges.
Publikáció › Juhász Zoltán › 2020 › 113 › 3 › Pages: 242--265Eduard Böhl, a 19. század második felének tudós teológusa 1864-től 1899-ig volt a bécsi Protestáns Teológiai Fakultás Református dogmatikai tanszékének professzora. A Habsburg-kormányzat 1818-ban központi rendelettel tiltotta be a birodalom egész területén élő diákok számára a külföldi egyetemjárást, hogy ezzel az intézkedéssel akadályozza meg a német egyetemek liberális szellemiségének beszivárgását.
Publikáció › Debreczeni István › 2020 › 113 › 4 › Pages: 377--393Jürgen Moltmann, a Tübingeni Egyetem nyugalmazott rendszeres teológia professzora a 20. század és napjaink egyik legjelesebb német református teológusa. Személyes és szakmai életpályája egyaránt rendkívüli és inspiráló. Világszerte ismert teológussá A reménység teológiája című könyve tette őt, amely már 1965-ös megjelenésekor nagy visszhangot keltett, és azóta számos nyelvre lefordították. Legnagyobb érdeme az eszkatológiának mint a keresztyén reménység forrásának „újrafelfedezése”, a jelenlegi világnak az eljövendő fényében történő megismerése. Jelen írásnak Jürgen Moltmann Gott in der Schöpfung című könyve a fő forrása, amelyben korunk ökológiai kihívásának összefüggésében fejti ki a maga teremtéstanát, hangsúlyosan eszkatologikus és pneümatikus megközelítésben.
Szakdolgozat › Csürös Róbert Gyula › 2018 › Pages: 101 › Supervisor: Somfalvi EditA fiatalok Istenképének kialakulását meghatározza a szociális helyzetük, a családi állapotuk (elvált szülők gyermekei, félárvák, vagy árvák). De meghatározza az is, hogy milyen kapcsolatuk van a környezetükkel, a szülőkkel, tanáraikkal, barátaikkal vagy a lelkipásztorral. Munkánkban arra törekszünk, hogy ezeket az istenképeket egy bizonyos korosztály életében feltárjuk és megvizsgáljuk. A dolgozat első felében egy részletes, elméleti alapozást olvashatunk, míg a második felében található a fiatalok által kitöltött kérdőívek kiértékelése és a következtetések levonása. A kutatás igazolja, hogy a legtöbb fiatal istenképe pozitív. Ez mind a szülők, mind a gyermekekkel foglalkozó vallástanár és lelkipásztor számára biztató jelenség. Úgy vélem, hogy fontos megismerni a fiatalok istenképét, de a sajátunkat is, mert ennek ismeretében hatékonyabb munkát tudunk kifejteni.
Szakdolgozat › Bíró István › 2013 › Pages: 67 › Supervisor: Kiss JenőA dolgozat egy elméleti résszel kezdődik, meghatározza, hogy kik és milyen jellemzőik, életkori sajátossággal rendelkezik a konfirmandus korosztály, akikkel a katechézis során találkozunk. Hogyan gondolkodnak, hogyan éreznek, hogyan élik meg a szülőkkel, kortársakkal való kapcsolatukat, milyen hit és istenkép fejlődésen mennek keresztül. Továbbá ebben az elméleti részben arról is olvasunk, hogy milyen szerepük van a rítusoknak, szimbólumoknak a hit megélésében. A dolgozat második része a kutatást mutatja be, hogy a konfirmáltak körében végzett felmérés során, milyen eredmények születek. Továbbá a dolgozat az összefoglalással zárul, hogy az elméleti ismeret és a kutatás eredményei együttesen mennyire adtak választ arra a kérdésre, hogy a liturgiának, milyen szerepe van a konfirmandusok hitéletében.
Szakdolgozat › Kötő Ferenc Barna › 2013 › Pages: 84 › Supervisor: Kiss JenőDolgozatom fő témája a hatásos konfirmandus táborok megszervezése. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy milyen hatással van a tábor az egyénre és a csoportra? Lehet-e hosszú távú eredményt elérni, vagy csak rövid ideig lesz hatása a résztvevőkre? Milyen befolyással lesz ez a hatás a szülőkre és a családi életre? A legfontosabb kérdéskör pedig a következő: Milyen intenzíven és milyen hatékonysággal lehet értékeket átadni egy egyhetes tábor ideje alatt?
Szakdolgozat › Barta István Zsolt › 2014 › Pages: 100 › Supervisor: Kiss JenőNapjainkban egyre kevesebb fiatal van tisztában identitásával. Még jobban leszűkítve a kört, nagyon kevés fiatal rendelkezik egy egészséges keresztyén identitással. Egyfelől ez a megfigyelés indított arra, hogy kezdjek foglalkozni a témával, másfelől az a vágy, hogy szeretném jobban megérteni a fiatalokat, illetve jobban megértetni velük az evangéliumot.
Szakdolgozat › Vékony Zsolt József › 2014 › Pages: 121 › Supervisor: Kiss JenőA fiatalság a jövő gyülekezete – sokat hangoztatott szlogen ez egyházi körökben, főleg akkor, amikor az ifjúsági munka kerül a figyelem középpontjába. Magyar református egyházunk legkényesebb és talán egyik legvitatottabb területe az ifjúsággal való foglalkozás. Számos erdélyi gyülekezetben óriási probléma a fiatalok távolmaradása az istentiszteleti közösségektől, és egyáltalán az egyházi élettől. Ebből kifolyólag egyre többször kerül terítékre az ifjúsági munka kérdése.
Szakdolgozat › Szabó Csengele › 2015 › Pages: 81 › Supervisor: Rezi ElekA dolgozat célja elsősorban az, hogy tudatosítsuk, fontos megismernünk társadalmunk tagjait. Elengedhetetlen a lelkészi munka elvégzéséhez, hogy ismereteket gyűjtsünk a mellettünk dolgozókról. Könnyebben megérthetjük gyülekezetünk tagjainak magatartásmódját, ha ismereteink vannak azokról az alapvető személyiségi formákról, melyek bizonyos korcsoportokat jellemeznek. Különböző generációk vesznek minket körül, akiknek életszemlélete eltérő. Ezeknek a különbségeknek következtében sokszor elhamarkodottan ítélkezünk, értetlenkedve figyeljük mindennapi életüket. A dolgozatban éppen ezért arra törekszem, hogy bemutassam azt a nemzedéket, akikkel a lelkészeknek kapcsolatot kell teremteniük.
Szakdolgozat › Kádár Zoltán János › 2017 › Pages: 66 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatomban tölcsérszerűen szűkítettem a kört a kortörténeti áttekintőn keresztül, az adott egyházmegye bemutatásán át a konkrét gyülekezeti helyzetekig. A széles kortörténeti áttekintés nagy lépteitől eljutottam egy-egy nap, egy-egy gyülekezet, egy-egy ember életbevágóan fontos eseményeihez.
Szakdolgozat › Nagy Hunor Ferencz › 2017 › Pages: 70 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefAz jegyzőkönyv tartalmát a következő szempontok figyelembevételével dolgoztam fel. Az első részben megismerkedhetünk a vizitációval, mint fegyelmi hatósággal. Itt a lelkipásztorok, tanítók illetve a gyülekezeti tagok fegyelmi ügyeibe kapunk betekintést. A második részben a vizitáció úgy jelenik meg, mint gazdasági hatóság. Itt a megvizsgált gyülekezetek gazdasági helyzetéről informálódhatunk. Végül pedig közlöm a magát a Nagyenyedi református egyházmegye 1794. évi vizitációs jegyzőkönyvének az átírását. A dolgozat hasznos lehet azoknak, akik a 17-18. Század közötti Erdély egyházainak történelmével, kultúrájának felkutatásával, tanulmányozásával foglalkoznak. Másodsorban azoknak is ajánlom, akik megakarják ismerni a Nagyenyedi református egyházmegye gyülekezeteinek a múltját.
Szakdolgozat › Barti Ferencz Róbert › 2017 › Pages: 103 › Supervisor: Buzogány DezsőSzakdolgozatomat három főrészre építettem fel azért, hogy ez által is segítsem az olvasót a jobb áttekinthetőségben. Az első főrészben a Nagyenyedi Egyházmegye történelmét, kialakulását, tárgyalom. A második főrészben eltávolodok az Egyházmegyétől és a protestáns egyháztörténelem oldaláról vizsgálom meg a 17-dik század második felét valamint a 18-dik század elsőfélét. A harmadik főrészben az átírt vizitációs jegyzőkönyvet mutatom be az adott helyzetekre, gyülekezeti sajátosságokra bontva azt.
Szakdolgozat › Bíró Alpár › 2017 › Pages: 66 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatomat hét nagy egységre osztottam fel. Az első nagy pontban a Nagyenyedi Református Egyházmegye rövid bemutatásáról lesz szó. A második pontban a kor református egyháztörténetéről teszek említést, bemutatva az uralkodókat. Harmadik pontban az esperes szerepéről teszek említést, majd a kormányzási szervekről és tisztviselőkről lesz szó. Negyedik pontban a lelkipásztorok, tanítók és egyházfik névsorát fogom bemutatni táblázatban, a jobb átláthatóság kedvéért. Ettől a ponttól kezdődően a jegyzőkönyv feldolgozásával és bemutatásával foglalkozom. Az ötödik pontban a vizitációt, mint fegyelmi hatóságot mutatom be, vázolva a lelkipásztorok, tanítók, illetve gyülekezeti tagok fegyelmi ügyeit. A hatodik pontban a vizitációt, mint gazdasági hatóságot mutatom, melyben szó esik az épületek állapotáról, a gyülekezeti földek és erdők helyzetéről, a lelkipásztorok béréről és a gyülekezetek anyagi helyzetéről. Hetedik pontban pedig az 1792.
Szakdolgozat › Ferenczi Zoltán › 2018 › Pages: 86 › Supervisor: Buzogány DezsőMunkámban az erdélyi református egyházunk történelmi környezetét vizsgáltam meg, majd az egyházmegye történelmét. A világi eseményektől eljutottam a gyülekezetek mindennapi életéig. Három fő témakörben vizsgáltam az esperesi vizitációt, mint egyházunk egyik fő igazgató szervét. Először, mint adminisztratív hatóságot majd úgy, mint fegyelmi hatóságot, végül mint gazdasági hatóságot.
Szakdolgozat › Gál Adél › 2018 › Pages: 73 › Supervisor: Buzogány DezsőIgen izgalmas és eseménydús időszak tárul a szemünk elé, ha az Erdélyi IKE történetét szemléljük az 1930-as évek elején. Rengeteg találkozóra, konferenciára, sporteseményre, nemzetközi összejövetelre került sor. Egy-egy ilyen konferencián nem egyszerűen a találkozás lehetősége volt fontos, hanem az is, hogy közösen tárgyalhassanak meg számukra égetően fontos témákat. Csodálattal töltheti el az olvasót, ha a témák sokféleségére tekint, ha felismeri, hogy az Erdélyi IKE már ebben az időszakban tudatosságra, odafigyelésre, felelősségteljes életre próbálta nevelni a fiataljait. A felelősségteljes élet két irányban figyelhető meg: egyrészt a szervezet alapiratának megfelelően Krisztushoz vezetni a fiatalokat, emellett pedig különösen hangsúlyos az erdélyi magyarság szerepének és fontosságának felismerése, fenntartása.
Szakdolgozat › Dohi Vilhelm Arnold › 2018 › Pages: 84 › Supervisor: Buzogány DezsőA mesteri dolgozatom fő témája az 1791-es Nagyenyedi Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek a feldolgozása. Első és legfontosabb lépésnek azt tartottam, hogy az adott kor történelmét áttanulmányozzam. Dolgozatom elején egy rövid bevezető az egyházmegye alakulásáról szól, az akkori kor kiemelkedő személyiségéről III. Károly utódjáról, Mária Teréziáról. Dolgozatom fő részei a jegyzőkönyvek tanulmányozását tartalmazza. Az esperesi vizitáció alkalmával végzett felmérések és egy-egy gyülekezet bemutatása a mai olvasó számára is világos képet ad az akkori helyzetről. A Nagyenyedi Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyve szerint a gyülekezetek többségében kiemelkedően magas helyet foglalnak el az erkölcsös keresztyén élettel összeegyeztethetetlen magatartási formák. Az általam vizsgált jegyzőkönyvekben a legnagyobb gondot két probléma okozza: az egyik az adósság kérdése és a másik a lelkész és tanítók bérezésével kapcsolatos.
Szakdolgozat › Béres Levente › 2019 › Pages: 95 › Supervisor: Visky Sándor BélaAz 1996-os Magyar Református Énekeskönyv énekanyagának eszkatológiáját vizsgálja e dolgozat. A teológiai megalapozásban a XX-XXI. század nevesebb teológusainak eszkatológiai tanítása kerül bemutatásra: teológiai fejlődéstörténet, kialakult iskolák/irányzatok, nevesebb teológusok nézetei, az eszkatológia teológiai hangsúlyai. A második fejezet leíró jelleggel, valamint kritikailag vizsgálva mutatja be az énekeskönyv eszkatológiai tanítását. Mindezek tematikusan rendszerezve vannak, így: jeleneszkatológia, ima-témák, halál, parúzia, feltámadás, utolsó ítélet, örökélet, Isten országa - mennyország. A részletes bemutatást, szakaszokra lebontva, gondolatokban megragadva a harmadik fejezet tartalmazza. E kutatás segédeszközt jelenthet a gyülekezeti szolgálatban: széleskörűen megismerhető általa a jelenlegi, protestáns eszkatológiai tanítás; rendszerezetten áttekinthető az énekeskönyv tanítása az eszkatológiára vonatkozóan; végül egy segédeszközt találhat az olvasó.
Szakdolgozat › Zsigmond Miklós › 2019 › Pages: 76 › Supervisor: Buzogány DezsőA vizitációs jegyzőkönyv szövegének átírása és feldolgozása.
Szakdolgozat › Szabó-Salánki Tibor › 2019 › Pages: 73 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatomban a Nagyenyedi Református Egyházmegye 1797-1798-as évek közötti vizitációs jegyzőkönyveit írtam át elektronikus formátumba és kimutatásokat készítettem. Ez a munka az egyháztörténeti kutatást hivatott segíteni.
Szakdolgozat › Törő Attila Miklós › 2020 › Pages: 84 › Supervisor: Kiss JenőA dolgozatban a kontextuális lelkigondozás módszereit alkalmazva mutatjuk be, hogy lehet segítséget nyújtani az apa nélkül fel növekvő fiataloknak. Ahhoz, hogy az egyén fejlődjön és kibontakozhasson az élete szüksége van mind az édesanyja, mind az édesapja jelenlétére. A statisztikák azt mutatják, hogy sok házasság válással ér véget és ez maga után vonhatja a törés az apa és gyermeke kapcsolatában. Az apanélküliség másik aspektusát is megvizsgáljuk, amikor az édesapa meghal. A dolgozatban bemutatjuk azt, hogy kellő empatikus jelenléttel és a kontextuális lelkigondozás módszerével hatékonyan lehetünk a sérült fiatal mellett. A terápia során a fiatal be tudja integrálni a megélt veszteséget az életébe. Azt, ami eddig szégyen volt az életében áldásként is elkönyvelheti.
Szakdolgozat › Magyari Zita Emese › 2020 › Pages: 148 › Supervisor: Czire SzabolcsA digitális technológia hatásai ellenére fiataljaink vágynak arra, hogy közösségekhez tartozhassnak. Ezt igazolja a virtuális közösségek iránti igény, illetve a tény hogy folyamatosan kapcsolatban vannak egymással, azaz nem tudnak anélkül élni, hogy ne osztanák meg újra és újra életük történéseit másokkal, és ne részesednének ők is mások élettörténeteiből. Ennek okán úgy gondolom, hogy a közösségformálás során az önmagunkról és a minket körülvevő világról való tanulás, legfontosabb, változatlanul örök eleméhez kell nyúlnunk, a beszélgetéshez, a kérdések mentén folytatott dialógushoz. Beszélgető terekre van szükség, ahol meghallgatják a fiatalok egymás és saját gondolataikat, ahol fontosak lehetnek, ahol kérdezhetnek és útmutatást kaphatnak a Élethez. Olyan fiataljaink számára biztonságot nyújtó közösségekre van szükség, ahol őszintén és nyíltan beszélhetnek az őket foglalkoztató nagy kérdésekről.
Szakdolgozat › Gál Ervin Gyula › 2020 › Pages: 71 › Supervisor: Buzogány DezsőSzakdolgozatom témájaként az 1798-1799. nagyenyedi vizitációs jegyzőkönyvet dolgoztam fel, amely során megismerhettem az egyházmegye életét, mind erősségeit, mind gyengeségeit. Kutatásom során, olyan kérdésekre kerestem a választ, hogy milyen akadályokkal küzdöttek a többségében még most is élő és virágzó egyházközségek, több mint kétszáz évvel ezelőtt. Minden egyházmegye vizitációs jegyzőkönyve egyedi, hiszen egyedi helyzetekről beszélünk. Az általam feldolgozott jegyzőkönyvben a legnagyobb gondot az adott egyházmegyékben a lelkészek és a tanítók bérének a beszolgáltatása jelentette. Azzal is szembesülnöm kellet, hogy a szülők, sok esetben hanyagságból, de volt olyan szegény család, akik anyagi helyzetükből fakadóan, nem adták gyermeküket iskolába taníttatásra. Több esetben a templom és a parókia állapota is kifogásolható volt. Nagy gondot okozott a gyülekezeti tagok körében a paráznaság. Viszonylag sok botránkoztató eset volt az általam vizsgált jegyzőkönyvben.
Szakdolgozat › Téglás Tibor Miklós › 2011 › Pages: 57 › Supervisor: Kállay DezsőA legnagyobb gondot a kutatóknak a két levél eszkatológiai tanítása okozza. Valóban ellent mond egymásnak a két levél eszkatológiai tanítása, vagy csupán más szemszögből közelíti meg az apostol a kérdést, a gyülekezet szükségeit szem előtt tartva? Helyet kaphat egymás mellett a két levél, mint két autentikus páli levél, vagy a második levél egy pszeudonim szerző munkája? Mikor keletkezett a két levél? Mi lehetett a 2Tessz megírásának az oka? Dolgozatomban ezekre a kérdésekre keresem a válaszokat.
Szakdolgozat › Pál Árpád Csaba › 2015 › Pages: 69 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefDolgozatomat három részre osztottam a jobb áttekinthetőség kedvéért. Az első felében a Nagyenyedi Egyházmegye kialakulását, fejlődését és az adott korban kiteljesedett voltát tárgyalom. A dolgozatom második felében a kor protestáns egyháztörténetét vizsgálom, ezáltal is körvonalazva és egészebbé téve a történelmi áttekintő részt. A dolgozatom harmadik részében az általam átírt szöveget dolgozom fel.
Szakdolgozat › Dohi Vilhelm Arnold › 2015 › Pages: 62 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatom egy bevezető tanulmányt tartalmaz az adott korról, és három részből áll. Első részben az Enyedi református egyházmegye történetéről, gyülekezeteiről értekeztem. Második részben III. Károly utódjáról, Máriáról esik szó, az ő uralkodásáról és rendeleteiről. A dolgozatom harmadik részét pedig a jegyzőkönyv feldogozása és annak a kiértékelése képezi.
Szakdolgozat › Szabó Lehel Szabolcs › 2016 › Pages: 79 › Supervisor: Buzogány DezsőA dolgozatomat hét részre osztottam fel. Az első része a dolgozatnak egy történeti áttekintés, mely az egyházmegyét (Enyedet) és Nagyenyed városát mutatja be. A második fejezetben III. Károly, Mária Terézia és II. József korában hozott reformátusokat érintő eseményeket ismertetem. A harmadik fejezet az esperesi tisztség és a vizitáció egy rövid bemutatása. Ez azért szükségeltetik, hogy a jegyzőkönyv olvasása során érthető legyen az esperes és vizitáció feladatköre ill. szerepe az egyházban. A negyedik, ötödik és hatodik fejezetben a jegyzőkönyv bemutatására kerül sor. Elsőként a testvérgyülekezetekről, majd a fegyelmi ügyekről lesz szó. Ezt követően pedig egy gazdasági áttekintés is lesz az 1790-ben meglátogatott gyülekezetekről. Az utolsó és egyben a hetedik fejezet, az magát az 1790-ben írt jegyzőkönyvet tartalmazza.
Szakdolgozat › Csinta Lajos László › 2016 › Pages: 61 › Supervisor: Buzogány DezsőAz a célom ezzel a tanulmánnyal, hogy az olvasó megismerhesse a 17. század történéseit, és összehasonlítsa az akkori egyházat a mostanival.
Szakdolgozat › Erdei Márk Sándor › 2016 › Pages: 82 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatom témáját a Nagyenyedi Református Egyházmegye 1789-ben íródott jegyzőkönyveinek vizsgálata képezi.
Szakdolgozat › Szász Zoltán › 2016 › Pages: 61 › Supervisor: Buzogány DezsőSzakdolgozatomat öt részre osztottam fel. Az első részben a Nagyenyedi Egyházmegye kialakulását tárgyaltam, valamint annak fejlődését és kiteljesedését az adott korban. A második fejezetben bemutattam Erdély XVII. századi egyháztörténetét. A harmadik részben a vizitációt, mint fegyelmi hatóságot vizsgálom. A következő fejezetben a vizitációt, mint gazdasági hatóságot mutattam be. A dolgozatom utolsó részében az általam átírt szöveget tettem közzé azon érdeklődök számára, akik betekintést szeretnének nyerni az akkori református egyházmegye életébe és annak működésébe.