Repozitórium index

In my thesis, I examine funeral practices in nine Reformed congregations of Kalotaszeg, focusing on paraliturgical elements and their communal role. The topic is relevant from both ethnographic and theological perspectives, as it reveals living traditions of the congregations, shows how acts of diaconal service are expressed, and highlights local attitudes toward death and mourning. The research, based on questionnaires, explores the theological, cultural, and practical aspects of funeral customs, analyzing how these rites take shape in practice and how they involve grieving families, relatives, neighbors, church officials, and congregation members. My findings show that traditional community-based practices once centered around the family home have gradually been replaced by more formal and simplified customs, a process accelerated by the Covid-19 pandemic and the rise of chapels.

A dolgozatomban Kalotaszeg bizonyos gyülekezeteiben, összesen kilencben kutatok olyan paraliturgikus elemek után, amelyek a temetkezési szokásokban megjelennek. A téma feldolgozása mind néprajzi és teológiai szempontból releváns, mivel feltárja a gyülekezetek múltban és jelenben élő tradícióit, továbbá, hogy miként jelenik meg a szeretetszolgálat gyakorlása, mellesleg rámutat arra, hogy egy térségben milyen a halálhoz való viszonyulás és hogyan vészeli át egy közösség a gyász időszakát. Dolgozatom célja a kalotaszegi református gyülekezetek temetési szertartásának vizsgálata, különös tekintettel a paraliturgikus elemekre és azok közösségi szerepére. A kutatást az általam kiosztott kérdőívek alapján végeztem. Empirikus adatok alapján feltárom a temetési szokások teológiai, kulturális és gyakorlati vonatkozásait.

This thesis investigates the paraliturgical practices associated with funerals in selected congregations of the Maros Reformed Church County. These customs, though situated outside the framework of the official funeral liturgy, nevertheless bear significant religious meaning—manifesting in practices such as night vigils, various forms of farewell, and communal support for the bereaved. The study examines both their theological and practical dimensions: how these practices are embodied in congregational life, how they interact with the Reformed funeral tradition, and what role they play within the grieving process. The overarching aim of the thesis is to enrich the understanding of Reformed ecclesiastical practice and tradition, with particular attention to perspectives on death and dying.

A dolgozat a temetéssel kapcsolatos paraliturgikus elemeket vizsgálja a Marosi Református Egyházmegye néhány gyülekezetében. Ezek a liturgián kívüli, ám vallási jelentőséggel bíró szokások (virrasztás, a búcsúformák, gyászolók támogatása,) teológiai és gyakorlati jelentőséggel bírnak, munkánk során ezeket térképeztük fel. Megvizsgáltuk, miként vannak jelen a gyülekezetek életében, hogyan kapcsolódnak a református temetési hagyományhoz, és milyen szerepet játszanak a gyász feldolgozásában. A dolgozat célja, hogy hozzájáruljon a református egyházi liturgiai gyakorlat jobb megértéséhez, ebben külön kiemelve a halálhoz való viszonyulást.

The aim of my thesis is to present and analyse in detail the 1687 conscriptions of five congregations in the Maros Reformed Church District, namely: Csejd, Kebeleszentiván, Jedd, Koronka, and Marosszentkirály. The primary source of my research is one of the oldest surviving matriculas of the Maros district, which provides valuable insight into the life and financial circumstances of the congregations in the 17th and 18th centuries. In the first part of the thesis, I offer a brief historical overview of the formation of the church district, followed by a concise history of the five settlements concerned. Based on the conscriptions, I then carry out a detailed analysis of the congregations’ movable assets (e.g., communion vessels, textiles, books) and immovable property (e.g., landholdings, pastors’ and teachers’ residences), as well as the role and types of donations.

A dolgozatom célja a Marosi Református Egyházmegye öt gyülekezetének, név szerint: Csejd, Kebeleszentiván, Jedd, Koronka és Marosszentkirály, 1687-es összeírásainak részletes bemutatása és elemzése. A kutatás forrásaként a Marosi egyházmegye egyik legrégibb fennmaradt matriculáját használom, amely betekintést nyújt a gyülekezetek 17–18. századi életébe és anyagi helyzetébe. A dolgozat első részében igyekszem rövid történeti betekintést nyújtani az egyházmegye kialakulásáról, majd az érintett települések rövid történetét ismertetem. Ezt követően az összeírások alapján részletesen elemzem az egyházközségek ingó (pl. úrasztali edények, textíliák, könyvek) és ingatlan vagyonát (pl. földbirtokok, lelkészi és tanítói lakások), valamint az adományok szerepét és típusait. A vizsgálat során külön figyelmet szentelek a lelkészek és tanítók javadalmazására, az egyházi adminisztráció működésére és a közösségi összefogás megnyilvánulásaira.

The thesis includes and analyzes the conscriptions of five congregations: Csittszentiván, Mezőbergenye, Mezőpanit, Harcó, and Mezőbánd. These conscriptions date back to 1687 and originate from the oldest matricula of the Reformed Church District of Maros. The matricula is rich in data, providing detailed information about the congregations' movable and immovable assets, donations, and social conditions. Initially, the thesis presents an overview of the Reformed Church District of Maros, with particular attention to its historical context, the Reformation, and the characteristics of the period in question. This is followed by brief historical descriptions of the five congregations. During the analysis of the conscriptions, special attention is given to church property elements such as communion vessels, textiles, books, lands, and buildings.

A dolgozat öt egyházközség összeírásait tartalmazza és dolgozza fel: Csittszentiván, Mezőbergenye, Mezőpanit, Harcó és Mezőbánd. Az összeírások 1687-ből valók, a Marosi Református Egyházmegye legrégebbi matriculájából. A matricula adatokban gazdag, információval szolgál a gyülekezetek vagyonáról, ingó és ingatlan javairól, adományokról, társadalmi viszonyokról. Először a Marosi Református Egyházmegye bemutatására kerül sor, tekintettel a történeti hátterére, reformációjára és az adott korszak sajátosságaira. Ezt követi az öt egyházközség rövid történeti ismertetője. Az összeírások feldolgozása során kiemelt figyelmet kaptak az egyházi vagyon elemei: úrasztali edények, textíliák, könyvek, földbirtokok, épületek. Továbbá a jobbágyi és zselléri viszonyokról, az adományok jelentőségéről, valamint a lelkészek és tanítók fizetéséről is tudomást szerezhetünk.

Dolgozatomban a Sepsi Református Egyházmegye temetési szertartásainak paraliturgikus elemeivel foglalkozom. Ez azt jelenti, hogy elsősorban azokat a szokásokat, gyakorlatokat gyűjtöm és elemzem, amelyek nem tartoznak a temetési liturgiához, de egy közösség gyakorolja azokat a temetés előtt, alatt vagy után. Dolgozatom során válaszokat keresek különféle elméleti kérdésekre a temetéssel kapcsolatosan. Érdekel a temetés istentiszteleti jellege, a temetési szertartás történelmi alakulása, valamint szeretetszolgálati jellege. Választ keresek arra, hogy melyek is pontosan a paraliturgikus elemek és miért fontosak. Mindezek fényében elemezem a gyülekezetekben gyűjtött adatokat. Válasz keresek arra, hogy milyen összefüggés van a paraliturgikus elemek és a lelkigondozás, a közösség formálása és a halálhoz való helyes viszonyulás között. Végül az igehirdetés fontosságát vizsgálom meg.

A mesteri dolgozat öt marosszéki gyülekezet 1687-es összeírásáról szól, melyek név szerint a következők: Székelyszentistván, Makfalva, Székelyabod, Kibéd, Sóvárad. E dolgozat alapját az egyházmegye legrégibb matriculájának egy töredéke képezi, amely fióklevéltárnak is tekinthető, hisz számos oklevelet, határozatot, feljegyzést, díjlevelet tartalmaz. A marosi egyházmegye kialakulásának rövid történeti áttekintése után, dolgozatomban a felsorolt öt gyülekezet, illetve település rövid bemutatására kerül sor. Ebben kitérek a századok folyamán végbement átalakulásokra, változásokra, adott esetben nehézségeikre, illetve az önálló egyházközségi státusz elnyerésére. Ezt követően az egyházközségek javai kerülnek felsorolásra. A javak két csoportba kategorizálhatók: ingó és ingatlan. Az ingó javaknál főleg a klenódiumokra és a templomi, liturgikus textíliákra kerülnek előtérbe, illetve a templomi székek helyzete.

The research titled "Protocols of Five Congregations of the Maros Reformed Diocese from 1687: Nyárádselye, Berekeresztúr, Nyárádszentimre, Nyárádszereda, Nyárádszentanna" examines the year 1687 and the Maros Reformed Diocese. The study aims to uncover and analyze the surveys conducted in these mentioned five congregations, which are associated with the specific time period. The research provides a comprehensive overview of the congregations' history, their life within the Reformed Church, and the collected data. Through the analysis and interpretation of primary sources, insights can be gained into the daily lives of the congregations, religious practices, and other characteristics of religious life during this period. The findings of the thesis contribute to the historical and religious research of the Maros Reformed Diocese, helping to understand the characteristics and challenges of the 17th-century Reformed communities in Transylvania.

A régi Marosi Református Egyházmegye 17-18. századi életébe nyertünk betekintést az 1687-es Matricula segítségével. A dolgozatomban csoportosítom a templom körül használt eszközöket, és adományokat. A vizsgált négy gyülekezet javainak leírásából kitűnik, hogy a helyi kisbirtokos vagy nemes támogatása által meg tud erősödni a református ekklézsia. Szentbenedeki Toldalagi família erősen hozzájárult a gyülekezet fejlődéséhez vagy az ákosfalvi filiában a Szilágyi család templomot építtetett. Egy ilyen adományozás révén lett a mindenkori backamadarasi prédikátornak egy nyíl szőlője. Az adományok és a meglévő javak aránya mutatja az emberek áldozati kézségét, ami minden gyülekezetben észrevehető, hiszen az úrasztali, illetve a templomi textíliák esetében az adományok száma meghaladja a meglévőkét. Nemcsak a helyi gyülekezetnek adományoztak, hanem egy-egy kisebb gyülekezetnek is.

Ez a publikációs lista Adorjáni Zoltán közleményeit tartalmazza.

A tanulmány a 2002-2013 közötti időszak erdélyi protestáns gyakorlati teológia irodalmának bibliográfiai anyagát összesíti. A közlésre kerülő bibliográfia jelzésértékűnek is tekinthető jellemvonást mutat.

A tanulmány a 2002-2013 közötti időszak erdélyi protestáns biblikus irodalom bibliográfiai anyagát összesíti egy rövid bevezetéssel.

A repertórium magában foglalja a 105 évfolyam 18 449 közleményét, függetlenül attól, hogy milyen tartalmúak és milyen terjedelműek. Kivételt képeznek a hivatalos közlemények (körlevelek, pályázatok) és az egészen rövid, jelentéktelen hírek. Az anyagot tartalmi csoportok szerint osztottam be. Sorrendben: a teológiai tudományok szakcsoportjai, majd a teológiai, egyházi érdekeltségű közlemények szerint, egészen az irodalmi és képzőművészeti cikkekig. Ezek a főcímek és az utánuk következő kisebb tartalmi egységek alatt találhatók.

Az 1819. április 22-én született ifj. Nagy Péter pályája jól példázza, hogy egy céhes környezetből induló városi fiú miként juthatott el az egyházi hierarchia minden lépcsőfokát bejárva a legmagasabbig, a püspöki székig. Halálakor a Protestáns Közlöny ezt állapította meg róla: „Kolozsvár város gyermeke volt a bölcsőtől a koporsóig”. De mekkora utat járt be e 65 év alatt!

Ravasz László a miénk, magyar reformátusoké, nem külön az erdélyieké és a magyarországiaké, hanem közös kincsünk, ahogyan egy magyar református egyház és egy magyar nemzet van.

Ez a bibliográfiai munka azokat a magyar nyelvű protestáns bibliai teológiai jellegű közleményeket tartalmazza, amelyek önálló könyvként, gyűjteményes kötetek tanulmányaiként, vagy időszaki kiadványokban nyomtatásban megjelentek.

Dolgozatomban olyan egyházi köntösbe öltöztetett népi szokásokat szeretnék felkutatni, amelyek akár még napjainkban is, vagy a közelmúltban, életben voltak a magyarság körében. Három témakörhöz kötődő babona csoportot szeretnék bemutatni. Ezek a következők: Az első a terhesség-, születés- és keresztelés témaköréhez tartozó babonák. A második a lakodalom témaköréhez tartozó népi szokások és hiedelmek. A harmadik pedig a temetés rítusa köré csoportosuló kialakult népi szokások.

A halál, a temetés témája, mondhatni tabu kérdés, bár nap, mint nap halnak meg emberek és végeznek temetési szertartásokat a lelkészek. Az egyházban mégis keveset beszélünk a halálról, a meghalásról. Igehirdetésekben is ritkán fordul elő. Talán ennek is tudható be, hogy a népi hiedelemvilágban még mindig sokféle elképzelés él, ezekről a kérdésekről. Mi a halál, mi a meghalás? Mit jelent a keresztény temetési szertartás és annak egyes rítusai?

Amint dolgozatom címe is elárulja, dolgozatom halottas énekeskönyveink múltjára és lehetséges jövőjének a feltérképezésére tekint. A református temetés jellemvonásainak kutatása után, elsőként figyelmem, az évszázadok során megjelent liturgiás könyvek, halottas énekeskönyvek, valamint gyülekezeti énekeskönyvekben levő temetési énekek áttekintésének szenteltem. Munkám ezen, része a rég feledésbe merült halottas énekeink felelevenítését szolgálta. Mint kiderült a gyülekezeti énekeskönyvektől különálló halottas könyvek, teológiai kifogásolhatóságuk ellenére, kulcsfontosságú szerepet játszottak régi magyar dallamkincsünk megőrzésében. Halottas énekeink különleges dallamanyaguknak köszönhetően könnyen belopták magukat a gyülekezetek szívében, és évtizedekig megőrizték töretlen népszerűségüket. A XIX-XX. század során, a halottas könyvek megszűnését követően a temetési énekek a gyülekezeti énekeskönyvekben jelentek meg.