Repozitórium index

Szakdolgozatomban a XVII. és XVIII. század, illetve ez utóbbi fordulójának református egyházában az egyházi fegyelem betartatását és gyakorlását tárgyaltam. Ebből a szemszögből vizsgáltam az esperes, illetve a különböző egyházi szolgák személyét és jogkörét, az egyházmegyék és egyházközségek viszonyát, valamint a parciális zsinat, a consistorium és az egyházmegyei vizitáció feladatkörét és működését. Ezeknek tárgyalása után rátértem a vizitációs jegyzőkönyvben tárgyalt konkrét esetek leírására. Ezeket az eseteket különböző kategóriákra osztottam annak alapján, hogy példának okáért az egyházi szolgákat, vagy a gyülekezeti tagokat érintő fegyelmi ügyeket, illetve bárminemű anyagi vonatkozású ügyeket írnak-e le. Dolgozatom végén pedig az általam átírt jegyzőkönyvek teljes szövegét ismertettem.

Ez a dolgozat a 16–17. századi unitárius teológia krisztológiai értelmezéseit vizsgálja, különös tekintettel arra, hogyan látták az első unitárius gondolkodók Jézus Krisztus természetét és szerepét. A központi kutatási kérdés azt vizsgálja, vajon Krisztust pusztán erkölcstanítónak tekintették-e, vagy inkább isteni megbízással rendelkező, lelki tekintéllyel bíró alaknak. A tanulmány abból indul ki, hogy a korai unitárius krisztológia nem csupán racionális teológiai konstrukció volt, hanem a hitben gyökerező, mélyen átélt lelki meggyőződés is. A dolgozat négy teológiai fókuszpont köré épül: Krisztus megtestesülése, a megváltás és kiengesztelődés fogalma, a megigazulás tana, valamint az adoratio kérdése, vagyis, hogy imádandó-e Krisztus. Ezek a témák kiindulópontként szolgálnak a korai unitárius gondolkodás teológiai sokszínűségének és fejlődésének értékeléséhez.

Ez a dolgozat a 17. századi református egyház lelkipásztori gondozását vizsgálja, valamint értékeli annak hasonlóságait a mai lelkigondozói modellekkel. A kutatás középpontjában Nyilas Melotai István 1621-es agendája, zsinati határozatok és egyházi fegyelmi iratok állnak. E források azt mutatják, hogy bár a „lelkipásztori gondozás” kifejezést akkor még nem használták, a tevékenység maga a lelkipásztori munka lényeges része volt. Melotai kérdés-felelet formájú tanításai, az úrvacsora előtti önvizsgálatra való hangsúly, a betegek látogatása és az elítéltek vigasztalása mind arról tanúskodnak, hogy a lelkészek komolyan vették gyülekezeteik lelki nehézségeit és bizonytalanságait. Ugyanakkor a fegyelmi iratok azt is jelzik, hogy a lelkipásztori gondozás elhanyagolása súlyos következményekkel járt, és az egyházi vezetők a lelkészeket felelősségre vonták.

A dolgozat célja annak vizsgálata, hogyan valósítható meg a hatékony katechézis a 7-10 évesek körében, különös tekintettel a család bevonására és a kooperatív tanulás módszerére. A dolgozat vizsgálja a korosztály katechézisének biblika- és gyakorlati-teológia alapjait, a katechetika, pedagógia és missziológia összefüggéseit, továbbá az egyes generációk, különösen az alfa, valamint a Z, Y és X generációk sajátosságait, figyelembe véve azt, hogy ma ezek a generációk élnek együtt családként. A dolgozat hangsúlyozza azt, hogy a hitre nevelés elsődleges színtere a család, éppen ezért a nevelés folyamata akkor válhat hatékonnyá, ha a katechézisbe aktívan bekapcsolódnak a szülők és a testvérek is. Ebben a kooperatív tanulás eszközei olyan tanulási teret biztosítanak, ahol a gyermek a család jelenlétében, annak támogatásával élheti meg hitét.