Repozitórium index

Ebben a tanulmányban a szerző Nicea, Nagy Konstantin és Euszébiosz szerepét vizsgálja az antijudaizmus szemszögéből, amely különbözik az antiszemitizmustól. Noha az egyháztörténészek gyakran élesen elhatárolják egymástól e két jelenséget, a szerző megkérdőjelezi, hogy a náci antiszemitizmust teljes mértékben el kellene választani a hagyományos keresztény antijudaizmustól. Az ilyen szétválasztás veszélye, hogy felmentheti az egyházakat a zsidók szenvedéseiben való közvetett vagy közvetlen felelősség alól. Miközben az antiszemitizmus továbbra is fontos ökumenikus kérdés marad, és a keresztény antijudaizmus valóban gyökeret vert már a niceai zsinat idején, Euszébiosz zsidókkal való viszonya nem tekinthető egyszerűen antijudaistának. Maga a niceai hitvallás nem tartalmaz egyértelmű antijudaista elemeket, és Nagy Konstantin 321-ben bevezetett vasárnapi istentisztelete sem utal világosan zsidóellenes motivációkra.

A tanulmány a koreai protestantizmus kialakulását és elterjedését vizsgálja a 19. század végétől a 20. század elejéig. A keresztyénség, különösen a protestantizmus, jelentős hatással volt Korea társadalmi és politikai fejlődésére, különösen az oktatás, az egészségügy és a modernizáció területén. Az amerikai és európai misszionáriusok által létrehozott iskolák és kórházak hozzájárultak a keresztyénség széles körű elfogadásához. A japán gyarmati időszakban (1910–1945) a protestáns közösségek aktív szerepet vállaltak a függetlenségi mozgalmakban, miközben a keresztyénség a koreai nemzeti identitás részévé vált. A tanulmány bemutatja, hogyan vált a protestantizmus nemcsak vallási mozgalommá, hanem a koreai társadalom és politika egyik meghatározó elemévé is.

Jelen dolgozatomban C.S. Lewis gondolkodását vizsgálva három fogalom kerül a nagyító alá: a hit, a remény és a szeretet. C.S. Lewis, a 20. század legismertebb keresztény apologétája bejárta az ateizmus, a teizmus és a kereszténység nagy útját. Műveivel hitetlenek és hívők ezreit segítette közelebb Istenhez. Dolgozatom célja pont az, hogy megvizsgáljam közelebbről, hogy mit is jelentettek számára a keresztény hit központi fogalmai. A dolgozat megírásához Lewis nevesebb munkáit vettem alapul, valamint olyan más szerzőktől való műveket és írásokat, amelyek segítenek ezek magyarázatában. Lewis a Bibliához mindvégig hű marad fejtegetéseiben, így számára is a legfontosabb fogalom a szeretet lesz, de mindvégig szem előtt kell tartani azt, hogy ez Istenből indul ki, s mindenek előbb felé kell ezt kimutassuk.

Ez a tanulmány betekintést nyújt Basa Mihály református lelkipásztor életútjába, lelkipásztori jelemfejlődésébe és szolgálatába, valamint a 19. századi polgári és egyházi viszonyokba, illetve az erdélyi értelmiség törekvéseibe, s ugyanakkor emléket állít az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc vészterhes napjaiban szenvedő, de hittel és cselekedettel helytálló Basa Mihály református lelkipásztornak.

Jelen tanulmány fő témája a hollandiai Gereformeerde Kerken ösztöndíjalapjának létrejötte, amelynek célja az volt, hogy magyar teológushallgatók az amszterdami Vrije Universiteiten és a Kampeni Teológiai Főiskolán folytathassanak tanulmányokat. Az alap 1921-ben jött létre és az 1761-ben létrejött Stipendium Bernardinum hagyományait folytatta, amely magyar származású és a németországi Pfalz tartományból érkező hallgatók utrechti tanulmányait támogatta. Ennek az alapnak a létrejöttét Sebestyén Jenő, a neokálvinista Abraham Kuypernak, a Vrije Universiteitnek, valamint a Gereformeerde Kerken in Nederland alapítójának és fontos vezető személyiségének magyarországi követője kezdeményezte. A Gereformeerde Kerkent az államegyházként működő Hervormde Kerkből kivált gyülekezetek 1892-ben hozták létre. A tanulmány az egyházszakadás hátterével, a holland-magyar kapcsolatoknak az első világháborút követő fokozódásával, valamint az ösztöndíjalap létrejöttével foglalkozik.

Dolgozatomban Sepsi Református Egyházmegye temetési szokásait kutattam összesen hét gyülekezetben, ahol elsősorban a lelkipásztorokkal készítettem interjút a kérdőívem alapján, de nem zárkóztam el a gyülekezeti tagoktól sem, akik szintén értékes információkat nyújtottak nekem. Munkám során válaszokat kerestem a temetéssel kapcsolatos elméleti kérdésekre. Érdekelt a temetés istentiszteleti jellege, a temetési szertartás történelmi alakulása, valamint szeretetszolgálati jellege. Választ kerestem arra, hogy melyek pontosan a paraliturgikus elemek és miért fontosak. Mindezek fényében igyekeztem elemezni a gyülekezetekben gyűjtött adatokat. Próbáltam válasz adni arra, hogy milyen összefüggés van a paraliturgikus elemek és a lelkigondozás, a közösség formálása és a halálhoz való helyes viszonyulás között. Majd az igehirdetés fontosságát vizsgáltam meg a helyes, Isten akarata szerinti gyakorlatok kialakításában.

Ez a tanulmányunk Basa Mihály református lelkipásztor publicisztikai munkáságát mutatja be. Írói tevékenységében különös hangsúlyt kaptak az oktatási kérdések. Fáradhatatlan harcosa volt a népnevelésnek. Reformtervezetet dolgozott ki, amelyben az erdélyi oktatás legfontosabb kérdéseit taglalta, és értékes javaslatokkal igyekezett előmozdítani az oktatás ügyét. Emellett az egyház jó hírnevének megőrzésén fáradozott és kellő tájékozottsággal válaszolt kora kihívásaira.

Tanulmányomban Vásárhelyi János püspök lelkészi szolgálatának kezdeti szakaszát mutatom be. Segédlelkészként 1 évig szolgált Kolozsvárott, majd azt követően 7 évig volt a Besztercei Református Egyházközség lelkésze. Mindkét állomáshelyén nagy gondot fordított az igehirdetés szolgálatára, amelyet az eredményes lelkészi szolgálat előfeltételének tartott. Az igehirdetés mellett a belmisszióra is nagy hangsúlyt helyezett: felnőtt és ifjúsági bibliaórákat, vasárnapi iskolát, vallásórát, vallásos estélyeket szervezett, látogatta a családokat, lelkigondozásban részesítette a híveket és a frontszolgálatot teljesítő katonákat, megszervezte a szeretetszolgálatot és beindította az iratmissziót. Gondot fordított az egyházi épületek felújítására és a gyülekezet megszervezésére is.

Bánffy Miklós (1873–1950) a losonczi gróf Bánffyak tagjaként Kolozsváron született, és oda is tért meg halála után huszonhat évvel. A nagyívű és gazdag életutat bejárt író, képzőművész, politikus, művelődésszervező szülővárosába visszatérve többször újrakezdte az életet, s ezek a hazatérések halála után is folytatódtak emléke, hagyatéka ápolásának hullámzó sikerein keresztül. Bánffy Miklós emlékét Strobl Alajos márvány mellképben is megörökítette, de a kor egyik legnagyobb szobrásza mintázta szobor egyik bronz példányának helyszíne még ma is véglegesítés előtt áll. A mi felelőségünk, hogy ezt az emlékállítást közkincsé tegyük, hogy segítségével a szimbolikus tiszteletnek Kolozsváron is helyet biztosítsunk.

A 21. században a keresztyénség globális súlypontja az északi féltekéről a Globális Délre tolódik főként Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában tapasztalható növekedéssel. Ezzel szemben Európában és Észak-Amerikában az elvallástalanodás és a szekularizáció okoz visszaesést. A migráció új, kulturálisan sokszínű diaszpóra-gyülekezeteket hoz létre szerte a világban. Az egyre népszerűbb digitális tér új missziós lehetőségeket nyit a keresztyén misszió számára, de nem helyettesítheti a személyes közösséget. Az üldözött egyházak hűsége és növekedése inspiráló tanúságtétellel bír mindannyiunk számára. Mindeközben egyre fontosabbá válik a társadalmi igazságosság kérdéseire adott keresztyén válasz. Mindezek miatt a tanítványképzés kulcsszerepet játszik a jövő egyházaiban minden földrészen, ahogyan a szolgáló, gyümölcstermő, Krisztus dicsőségét munkáló egyházi lét is, amely így képes túlmutatni önmagán, és hitelesen képviselheti a teremtő Istent a jelen világban.

A rómaiakhoz írt levél Karl Barth legismertebb és legnagyobb hatású műve. A 20. századi teológiai fejlődés tekintetében mindenképpen megkerülhetetlen. Az előadás arra összpontosít, hogy ez a korszakalkotó mű hogyan helyezhető el a hermeneutikai kiáltvány és a klasszikus kommentárirodalom között. Kiemelt figyelmet kapnak Barth munkájának intertextuális vonatkozásai, amelyeket ez az előadás különösen hangsúlyoz. A vizsgálat a kortárs ideológiai és kulturális kontextus figyelembevételével tér ki a mű felépítésére és érvrendszerére, és elősegíti annak mélyebb annak megértését. Az előadás egyúttal magyarázatot ad fordítói döntésekre.

Szakdolgozatomban a XVII. és XVIII. század, illetve ez utóbbi fordulójának református egyházában az egyházi fegyelem betartatását és gyakorlását tárgyaltam. Ebből a szemszögből vizsgáltam az esperes, illetve a különböző egyházi szolgák személyét és jogkörét, az egyházmegyék és egyházközségek viszonyát, valamint a parciális zsinat, a consistorium és az egyházmegyei vizitáció feladatkörét és működését. Ezeknek tárgyalása után rátértem a vizitációs jegyzőkönyvben tárgyalt konkrét esetek leírására. Ezeket az eseteket különböző kategóriákra osztottam annak alapján, hogy példának okáért az egyházi szolgákat, vagy a gyülekezeti tagokat érintő fegyelmi ügyeket, illetve bárminemű anyagi vonatkozású ügyeket írnak-e le. Dolgozatom végén pedig az általam átírt jegyzőkönyvek teljes szövegét ismertettem.

Ez a dolgozat a 16–17. századi unitárius teológia krisztológiai értelmezéseit vizsgálja, különös tekintettel arra, hogyan látták az első unitárius gondolkodók Jézus Krisztus természetét és szerepét. A központi kutatási kérdés azt vizsgálja, vajon Krisztust pusztán erkölcstanítónak tekintették-e, vagy inkább isteni megbízással rendelkező, lelki tekintéllyel bíró alaknak. A tanulmány abból indul ki, hogy a korai unitárius krisztológia nem csupán racionális teológiai konstrukció volt, hanem a hitben gyökerező, mélyen átélt lelki meggyőződés is. A dolgozat négy teológiai fókuszpont köré épül: Krisztus megtestesülése, a megváltás és kiengesztelődés fogalma, a megigazulás tana, valamint az adoratio kérdése, vagyis, hogy imádandó-e Krisztus. Ezek a témák kiindulópontként szolgálnak a korai unitárius gondolkodás teológiai sokszínűségének és fejlődésének értékeléséhez.

Ez a dolgozat a 17. századi református egyház lelkipásztori gondozását vizsgálja, valamint értékeli annak hasonlóságait a mai lelkigondozói modellekkel. A kutatás középpontjában Nyilas Melotai István 1621-es agendája, zsinati határozatok és egyházi fegyelmi iratok állnak. E források azt mutatják, hogy bár a „lelkipásztori gondozás” kifejezést akkor még nem használták, a tevékenység maga a lelkipásztori munka lényeges része volt. Melotai kérdés-felelet formájú tanításai, az úrvacsora előtti önvizsgálatra való hangsúly, a betegek látogatása és az elítéltek vigasztalása mind arról tanúskodnak, hogy a lelkészek komolyan vették gyülekezeteik lelki nehézségeit és bizonytalanságait. Ugyanakkor a fegyelmi iratok azt is jelzik, hogy a lelkipásztori gondozás elhanyagolása súlyos következményekkel járt, és az egyházi vezetők a lelkészeket felelősségre vonták.

A dolgozat célja annak vizsgálata, hogyan valósítható meg a hatékony katechézis a 7-10 évesek körében, különös tekintettel a család bevonására és a kooperatív tanulás módszerére. A dolgozat vizsgálja a korosztály katechézisének biblika- és gyakorlati-teológia alapjait, a katechetika, pedagógia és missziológia összefüggéseit, továbbá az egyes generációk, különösen az alfa, valamint a Z, Y és X generációk sajátosságait, figyelembe véve azt, hogy ma ezek a generációk élnek együtt családként. A dolgozat hangsúlyozza azt, hogy a hitre nevelés elsődleges színtere a család, éppen ezért a nevelés folyamata akkor válhat hatékonnyá, ha a katechézisbe aktívan bekapcsolódnak a szülők és a testvérek is. Ebben a kooperatív tanulás eszközei olyan tanulási teret biztosítanak, ahol a gyermek a család jelenlétében, annak támogatásával élheti meg hitét.

A tanulmány a 2Kor 8,7–9 homiletikai exegézisével indul. Az első nagyobb egységben az előkészületi elemek kapnak helyet. A perikópa kortörténeti, exegetikai és teológiai vonatkozásainak feltérképezése során közelebbről érintjük Pál és a korinthusiak viszonyát, a jeruzsálemi gyűjtést, és olyan teológiai motívumokat, mint az inkarnáció és az adakozás. A homiletikai exegézist egy karácsonyi prédikáció vázlata követi. A tanulmány utolsó pontjai az istentisztelet alakításához nyújtanak további szempontokat és szemléltetéseket.

Az 1940. augusztus 30-án megkötött II. bécsi döntés következményeként az Erdélyi Református Egyházkerület két részre szakadt. Körülbelül 240 000 dél-erdélyi református hívő maradt idegen uralom alatt. Vásárhelyi János püspök és az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa megbízta Nagy Ferenc esperest és gróf Bethlen Bálint főgondnokot, hogy szervezzék meg a dél-erdélyi gyülekezetek igazgatását. Az Egyházkerületnek arról is döntenie kellett, hogy hogyan szervezik meg a Dél-Erdélyi Egyházkerületi Rész lelkészképzését. 1941. tavaszán továbbképzőt szerveztek a teológusoknak, amelynek elvégzése után befejezhették megkezdett teológiai tanulmányaikat. 1941. szeptemberében sikerült elindítani az oktatást a Nagyenyedi Bethlen Teológiai Akadémián, négy tanszékkel és négy főállású tanárral.

Dolgozatom a marosi református egyházmegye 1815-ös jegyzőkönyveinek a vizsgálatával foglalkozik. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy milyen volt az esperesi vizitáció a XIX. század elején, és miben tér el ettől a mostani vizitációs eljárás. Munkámban leginkább a bizottság működésére fókuszáltam, de hangsúlyt fektettem arra is, hogy bemutassam az adott kor legfontosabb történelmi eseményeit. Kutatásom során sikerült kontextusában meglátnom azokat az eseményeket, amelyek a XIX. századi eseményeket előidézték. Elolvastam és digitalizáltam a marosi református egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek egy részét az 1815-ös év első feléből. 

Dolgozatom célja, hogy jobban megismerjük a Marosi Református Egyházmegye múltját az 1815-ös vizitációs jegyzőkönyvek alapján. Az adatokat nem csak nyersen közlöm, hanem témák szerint csoportosítva értelmezem is azokat, hogy az olvasó egy könnyen olvasható, jól strukturált szöveg alapján jól eligazodjon, könnyebben megértse a jeygzőkönyvben leírtakat. A dolgozatomban kitérek a kor református egyháztörténetére, valamint a Marosi Református Egyházmegye történetére is, hogy ez által még tágabb képet kapjunk, és a leírtakat könnyebben értelmezhessük.

Dolgozatom tárgya a Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei az 1816-os év első felében. A Marosi egyházmegye szüleimnek több mint 20 éve szolgálati helye, de mindkét nagyapám is itt szolgált több évtizeden át lelkipásztorként. Én itt születtem, nevelkedtem, és elmondhatom, hogy már korai gyermekéveimtől kezdve betekintést nyertem, ismerkedtem mindazzal, ami az egyházi élet jelenét jelenti. Bevezető tanulmányt, történelmi háttér ismertetését, az esperesi tisztség – hatáskör és a vizitációs jegyzőkönyvek feldolgozását tartalmazza a dolgozat. Ezeknek a jegyzőkönyveknek tanulmányozása során átfogó képet nyertem a nevezett egyházmegye egészének életéről a 19. század legelejéről, valamint a megyéhez tartozó egyházközségek hitéletéről és a különböző területeken felmerülő problémáiról. Mindezen információk birtokában – és korom egyházi életének ismeretében, párhuzamot tudtam vonni, esetenként az akkori egyházi élet javára.

Mesteri dolgozatunk témája a Marosi Református Egyházmegye 1817-es év első félévében feljegyzett vizitációs jegyzőkönyvének feldolgozása. Dolgozatunkban különös figyelmet fordítunk arra, hogy a jegyzőkönyv feldolgozása mellett, ismertessük az akkori kort, a marosi egyházmegyét, az akkori kor vizitációit, szabályozásait. Ezen pontok bemutatását követően rátérünk a jegyzőkönyv bemutatására. Dolgozatunk öt fejezetből áll, melynek első három fejezetében betekintést nyerhetünk a Marosi Egyházmegye kialakulásába. Az utolsó fejezetek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A negyedik fejezetben olvashatjuk a marosi református egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvének feldolgozását, valamint az utolsó fejezetünk tartalmazza az átírt jegyzőkönyvet.

Az erdélyi református egyháztörténeti kutatás elengedhetetlen része a rendelkezésre álló elsődleges források, ezek között pedig az elmúlt századok generális zsinati jegyzőkönyveinek ismerete. Az erre néző forrásfeltáró munka, a 19. századi események feltérképezése tekintetében folyamatban van, ennek a folyamatnak része a jelen dolgozat is. A dolgozat célkitűzése, az egyelőre rendelkezésre álló szakirodalom tekintetében kevésbé ismertnek mondható időszak, a 19. század első évtizedében történtek elemzése és feldolgozása, különös tekintettel az 1810–1811. évi generális zsinatokra. A jegyzőkönyvek digitalizálása és rövid elemzése mellett, olyan kérdések kerülnek megválaszolásra, mint például, hogy milyen úton jutott el az egyház a ma is ismert konfirmáció első formájának bevezetéséhez; hogyan és miből éltek a lelkészek, iskolamesterek ebben az időszakban; milyen jelentősége van egyes egyházi tisztségeknek, vagy akár, hogy hogyan is működik évszázadok óta az Erdélyi Református Egyház.

Magiszteri dolgozatom témáját az 1807-es és 1809-es Erdélyi Református Egyházkerület zsinati jegyzőkönyvei képezik. Kutatásom elsődleges célja az átírási munka által az, hogy az 1807. és 1809. évi generális zsinat jegyzőkönyveit olvashatóbbá és átláthatóbbá tegyem. A kutatásom további célkitűzéséhez hozzátartozik az említett jegyzőkönyvek megvizsgálása és szakszerű feldolgozása. A dolgozatom témaválasztásában meghatározó szerepe van az egyháztörténet iránti érdeklődésemnek, valamint a múltban történt eseményeknek a feltérképezése általi értelmezése, tekintettel lévén az évszázad meghatározó eseményeire. A dolgozat kutatási módszertana a dokumentumelemzés, mivel jegyzőkönyvek átírásával és feldolgozásával foglalkoztam, amelyhez elengedhetetlen az információk elemzése.

Szakdolgozatomat a Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek feldolgozásából készítettem. A dolgozatom során bemutattam az egyházmegye kialakulását, ismertettem a 18-19. század történéseit, eseményeit, illetve uralkodóinak kormányzását és egyházpolitákáját. A dolgozatom legnagyobb részét a vizitációs jegyzőkönyvekbe foglalt és tárgyalt ügyek feldolgozása képezi. A feldolgozott jegyzőkönyvi fegyelmi ügyek a meglátogatott gyülekezet lelkipásztorairól, tanítóiról, gondnokairól, és gyülekezeti tagjairól szólnak. Ezeket a fegyelmi ügyeket több szempont szerint kategorizáltam. A jegyzőkönyvek feldolgozása során kirajzolódnak és nyílvánvalóvá válnak a gyülekezetek anyagi helyzete és élete is. A történelmi áttekintés segít megérteni és behatárolni az adott korszak történéseit. A szakdolgozat egy teljes tájékoztatót nyújt az olvasónak a korszak gyülkezeteinek helyzetéről és életéről.

Az Amerikai Egyesült Államok kultúrájában különleges színfoltot jelent az afroamerikai tradíció és természetesen ezen belül a fekete prédikálás. A kultúrák egyik fontos alkotóeleme a vallás. Nem láthatjuk kellő mértékben tisztán egy embercsoport, egy rassz hagyományait a vallási szokások nélkül. Az afroamerikai prédikáláshoz sok sztereotip elképzelést társítunk mi, akik a hagyományon kívül állunk. A dolgozatomban áttekintve ezeket az elemeket, megpróbálok rámutatni, hogy ezek a vonások a gazdag afrikai kultúrában gyökereznek és sokuknak pszichológiai jelentősége van. Dolgozatomban az afroamerikai prédikálást mutatom be. Az afroamerikai prédikálás kutatása az 1970-es években kezdődött meg melyréhatóan. Dolgozatomban bemutatom az afroamerikai prédikálás és homiletika kialakulásának történetét, ugyanakkor kitérek az afroamerikai prédikálás hátterére is.

Egyházi szertartásaink közül az egyik legszebb alkalom a házasság megáldása, amikor az ifjú pár örömében osztozhatunk lelkészként a gyülekezettel együtt. Ám szerepünk ma már nem a „nagy napra” korlátozódik. A házasságra való felkészítésre lehetőségként kell tekintenünk, amikor jobban megismerhetjük a házasságra készülő párt, amikor útravalóval láthatjuk el őket a házasság nem éppen „mézes” heteire, mert igenis a házasságra készülni kell, és ebben segítségére kell lennünk a pároknak. 

A dolgozatomban a marosi egyházmegye 1824-es vizitációs jegyzőkönyvét dolgozom fel. Annak érdekében, hogy érthető legyen mindaz, ami a jegyzőkönyvekben található, szükséges megérteni milyen viszonyok uralkodtak akkor a református egyházban. A dolgozat első fele igyekszik betekintést nyújtani a kor jellegzetességeiről. A vizitációs jegyzőkönyv feldolgozását olvasva, a dolgozatot kézbevevő és tanulmányozó személy meglepődhet azon, milyen pontossággal számoltak be a vizitációkról, milyen problémákkal küzdöttek a marosi egyházközségek és azon is, ahogy az egyházfegyelmet gyakorolták a 19. század első felében.

Dolgozatom az 1947-es párizsi békeszerződés utáni időszakkal foglalkozik, melyben hivatalosan is visszaállították a trianoni határokat. Fő kérdésem a kutatás során az volt, hogy az ezt követő időszakban érzékelhetők-e az Igazgatótanács jegyzőkönyveiben a békeszerződés utóhatásai, s hogy miként kezelte a vezetőség az erőt próbáló időket. Ennek érdekében feldolgoztam a mellékletként is csatolt 1947-es, illetve 1948-as igazgatótanácsi jegyzőkönyveket, s a történelmi időszak rövid ismertetése után ezeknek főbb ügyeit gyűjtöttem össze és rendszereztem. Néhol a Református Szemle cikkeit, lapjait használtam fel ahhoz, hogy teljes képet kapjak egy említett ügyről, határozatról, közleményről vagy körlevélről. A kutatás során a párizsi békeszerződéssel, mint említett üggyel nem találkoztam. Határozottan érezhető annak hatása, következményei, melyek a kommunizmus fellendüléséhez vezetnek.

Szakdolgozatomban a Marosi Református Egyházmegye 1820-as vizitációs jegyzőkönyveit dolgozom fel. A cél, hogy elérhetővé tegyem az egyháztörténet egy olyan szakaszába való betekintést, amely átláthatóbbá teszi az olvasók számára, az egyházmegye életét, működését, az egyházfegyelem érvényesítését az egyházi hatóságok által, valamint a hatalom gyakorlását ezek betartása érdekében. A dolgozat tartalmazza a jegyzőkönyvben található adminisztrációs, fegyelmi, gazdasági ügyeket, valamint az egyházmegyét vagy az aktuális egyházközséget meghatározó eseményeket. Munkám betekintést nyújt a XVIII századi egyház vizitált gyülekezeteinek egyházi életébe, igazgatásába, fejlődésébe, hiányosságaiba, valamint egy összehasonlítást kínál a korunkbeli református egyház működésével.

Dolgozatomban a Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvének 1820 novemberétől 1821 februárjáig tartó látogatásainak a digitalizálása, valamint a jegyzőkönyvben megjelent témák rendszerezése és feldolgozása a célom. Hogy átfogó képet kaphassunk a kérdéses időszakról a történelmi áttekintés, valamint az esperes munkakorének leírása segít, különös tekintettel a vizitációra, mint fegyelmi, valamint gazdasági hatóság. Ez által a tárgyalt időszak gyülekezeteinek mindennapjaiba láthatunk bele. Láthatjuk milyen problémákkal küszködtek a gyülekezetek, valamint azt is, hogy milyen anyagi háttérrel rendelkeztek, milyen terveik voltak a jövendőre nézve.

Munkámban Jonathan Edwards szépségről szóló írásait és prédikációit elemzem. A szépségről megfogalmazott elképzeléseiről nem maradt fenn pontos meghatározás, de a szépségről való gondolkodásának töredékei megtalálhatók műveiben. Dolgozatom nem titkolt szándéka, hogy egységes képet nyújtsak arról, hogy Edwards mit gondol a szépségről. Hogyan írható le a szépség, mi határozza meg a szépségről alkotott képünket, hogyan érzékeljük a szépséget a világban? Edwards több művében is említi azt a gondolatát, hogy kétféle szépség létezik a világban: van egy felsőbbrendű szépség - amely az isteni világhoz tartozik, és van egy egyszerű szépség, amely az isteni tulajdonságok megjelenítője, és amely világunk egységét, békéjét és összetartozását jelenti. Miután dolgozatomban bemutattam, hogyan lehet a szépséget érzékelni, bemutatom minden szépség forrását Isten szépségében, majd ismertetem a Szentháromság másik két tagjának jellemzőit: Krisztus szépségét és a Szentlélek tökéletességét.

A Marosi Református Egyházmegye szinte a magyarok keresztyénné válása óta létezett. A reformáció idején két katolikus főegyházmegye területére terjeszkedett ki. Miután egy kisebb része levált, Marosszék szinte teljes lakosságának hirdette a protestáns szellemiségben az evangéliumot. A jelenlegi dolgozat azoknak szól, akik bepillantást szeretnének nyerni az erdélyi református egyház XIX. századi mindennapjaiba. Célom, hogy az olvasóval először megismertessem a Marosi Református Egyházmegye múltját. Az egyházmegye megalakulásának megismerése után megfigyeljük, hogy milyen rendszer uralkodott a XVIII-XIX. századi egyházmegyében. Ezt követően megvizsgáljuk, hogy mit jelentett az esperesi vizitáció és ki volt az esperes a XIX. században. Végül az 1821-es vizitációs jegyzőkönyvek segítségével hű képet kapunk egyes gyülekezetek örömeiről és nehézségeiről.

A dolgozat elméleti kutatásának elsődleges kérdésköre az abúzus és incesztus témájával kapcsolatban, azoknak rendkívül vitatott volta miatt, maga a jelentéskör tisztázása: mit jelent ez a két, látszólag szimpla kifejezés? A megfelelő meghatározások keresése közben egy egyszerű konklúzióra jutottam: sem az áldozatoknak, sem a bántalmazóknak nincsenek általános típusai. A következő kérdéskör a lelkigondozó, mint segítő szakember pozíciójából feltett kérdéseket tartalmazza, amelyek arra irányulnak, hogy egy bántalmazottal való lelkigondozói kapcsolat hogyan válhat gyógyító kapcsolattá. A kutatás célja eszközöket találni a lelkigondozói térben történő meglévő traumák felismerésére, azok feldolgozásának segítésére és a további traumatizációk lehetőségének a csökkentésére, mindehhez pedig a A kutatás empirikus formáját a jövendőbeli segítő szakemberek, vagyis lelkigondozók személyére fókuszáló nemi erőszak mítosz hatásait vizsgáló attitűd- vizsgálat nyújtotta.