Repozitórium index

A krisztológia mindig az egyház hitét fejezte ki. Mondd meg kinek tartod Krisztust, és megmondom ki vagy – hangzik a sommás, de kanonikus mérceként működő kijelentés. A mérce azonban az Ige, a Szentírás és az abból jól megértett credo Krisztusra vonatkozó állításai. Minden kor találkozik a keresztyén hit lényegét megkérdőjelező tanításokkal, ezért is aktuális ma kitekintenünk a hitvalló református ősök vitáira. A liberális teológia nem tudott mit kezdeni Krisztussal, csak történeti Jézusról beszélt, az inkarnációt elképzelhetetlennek tartotta és a feltámadást pedig elfogadhatatlannak ítélte az ész talaján. E három gondolatot kívánja bemutatni e tanulmány a kortárs források alapján.

In this article we shortly introduce T. S. Eliot, noting some major themes he addresses, particularly in relation to religious faith and the search for meaning in life. In the second and third sections our article concentrates on the 1934 church pageant, called ‘The Rock’. This drama was only published once and is hard to find. However, the poetry Eliot included in the drama, called ‘Choruses from The Rock’, have been reprinted and included in various volumes so that these are readily available. But among those people who have read some or all of the ten Choruses from The Rock, very few have ever found a copy of the play in which these poems were situated.1 We present quotations from the ten choruses, with a few annotations at times concerning the context. In the fourth section we look at various aspects of Eliot’s Christology as found in The Rock.

Deși Catehismul a ajuns până la noi din trecut, prin încărcătura sa ideatică, el este extrem de actual, prezența sa este extrem de necesară în dezbaterile metafizice și ideologice din contemporaneitate. Problema „apartenenței” credinciosului, așa cum ne-o prezintă Catehismul, nu este una pur teologică, valabilă exclusiv întrun anumit cadru religios și confesional de discuție, ci ea vizează, cu maximă gravitate, omul și condiția sa aici și acum, propunându-și să ne pună în gardă cu privire la pericolele grave care pândesc existența umană. Cea mai mare amenințare pentru om este omul însuși, cu modul său defectuos de gândire.

Ebben a tanulmányban a bűn közösségi dimenziójának bibliai és keresztyén etikai sajátosságait igyekeztem felvázolni néhány, a téma szempontjából relevánsnak tekinthető bibliai szöveg és terminus vizsgálata által. A közösségi bűn fogalmának meghatározása és kritikája elsősorban német talajon valósult meg a világháborút követő politikai, filozófiai, jogi és teológiai viták során. A fogalom lényegét kifejező koncepció, amely szerint az egyén vagy egy kisebb csoport bűneiért, az egész közösség bűnösnek tekintendő, számos nérói cselekménynek adott szabad utat: diktatúrákhoz, haláltáborokhoz, háborús bűnökhöz, koncepciós perekhez és megtorlásokhoz szolgáltatott legitim ideológiai alapot. Érthető tehát, hogy a kollektív bűn fogalmának 20. századi definíciója mind jogi, mind pedig morális szempontból tarthatatlan, ugyanakkor a fogalom mögött megbúvó egyes gondolatok a Szentírástól sem idegenek.

Bonhoeffer számára a „Másik” értelmezése döntőnek látszik az emberi valóság megragadása tekintetében. A kérdéskört hagyományos fogalmakat használva járja körül, de ugyanakkor arra is törekszik, hogy különböző módszerek használatával szélesítse e terminológiák tartalmát. Ehhez vagy egyszerűen csak a bibliai szövegek olvasása vagy egy egészen tág teológiai keret meghatározása révén törekszik eljutni. A szándék mindkettő esetében azonos: a „Másik”, az egyén krisztológiailag orientált értelmezése. A tanulmány ezt a módszert törekszik követni Bonhoeffer főbb művei alapján. A „Másik” értelmezése különböző témákkal való összefüggésben jelenik meg: a teremtéssel, a bűnnel, a Krisztusban való léttel és a másol közösségében megélt élettel. Az alapvető megközelítés ez: a „Másik” egy olyan korlátozás Isten kegyelmének összefüggésében, amely Krisztus jelenlétében tapasztalható meg.

A COVID-19 világjárvány jelentős változást okozott az egyházak és helyi gyülekezeteik életében. A magyar nyelvű egyházak tapasztalatai is a nemzetközi trendekbe illeszkednek. A missziói ekkléziológiában jelenleg folyamatban lévő paradigmaváltozás komplexebbé vált. A pandémia felerősített néhány, már korábban indult változást, ugyanakkor új jelenségeket is kiváltott. Jelen tanulmány ezeket a változásokat ismerteti, és azzal a céllal tesz javaslatot egyházaink megerősítésének módjára, hogy azok a jelen helyzetben is hatásokat legyenek a küldetésük betöltésében.

E rövid tanulmány a Karl Barth Egyházi Dogmatikájának III/4-es kötetében bemutatott hitvallás és imádság értelemzésére összpontosít. A hitvallás és az imádság a keresztyén gondolkodás központi kérdése, de legtöbbször csupán a keresztyén hitvallásos kegyesség témájaként jelenik meg a theológiai irodalomban. E rövid tanulmány arra keres választ, hogy az imádság és a hitvallás hordoz-e egyszerre kifelé és befelé ható etikai töltetet a keresztyén gondolkodásban. E témát Barth a sajátos etika területéhez illesztve tárgyalja. A hitvallás – legyen az elrejtett, vagy pedig kimondott – mindig Krisztusra mutat, s mint ilyen nem kerülheti meg a világ valóságának megerősítését, illetve annak kritikai értékelését. Így alapvetően az etikai tudatosság kifejezőjévé válik. Ehhez hasonlóan az Isten kijelentésében gyökerező imádáság, amely az Isten és ember kapcsolatát aktualizálja, minden helyzetben az Isten és a felebarát melletti döntés alkalmává lesz.

A Korán meglehetősen sokat foglalkozik Jézus Krisztus személyével, viszont azt láthatjuk, hogy az Újszövetségtől eltérő képet alkot róla, ugyanis a Korán „tagadja”, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, s így természetszerűen a szentháromságtant is. A Korán szerint Jézus csupán teremtménye, prófétája Istennek, akit Isten megmentett a kereszthaláltól. A test szerinti istenfiúság feltehetőleg az ókori panteonban megszokott mitikus nemzéssel lehet gondolati, értelmezési párhuzamban, s emellett Mohamed olyan eretnek keresztyén tanításokkal találkozhatott, amelyet egyébként jogosan igyekezett cáfolni. A Jézus Krisztus halálának tagadása pedig feltehetőleg teológiai megfontolásból született, ugyanis Mohamed sikeres életpályája is azt bizonyítja, hogy Allah szolgája nem bukhat el, nem szenvedhet, mert Isten megvédi, és sikerre viszi az övéit.

Minden theologiai irányzat meghatározza az egyes theologiai diszciplínáknak a karakterét, igy az exegézis tudományáét is. Az elmúlt évtizedek theologiai gondolkozását a liberális-, történeti- és élmény theologia határozta meg.

Ha Dr. Nagy Géza Barth tanulmányának I. része olvasása közben, melyben a theologia útját mutatji fel Schleiermachertől Barthig, azt kérdezzük, hogy mi az oka annak, hogy Schleiermacher „Istent az Universummal azonosítja", „a szentháromságtant, Krisztus praexistens voltát elveti", hogy Schweizer Sándor „rendszeréből hiányzik az épület alapköve: a legbiztosabb és legobjektivebb forrása a theologiának: az élő, szuverén és Krisztusban megtestesülő Isten", hogy Ritschlnek nincs szüksége „a Jézus Krisztus örökkévaló istenségének és elegettevő szenvedésének alázatos, hivő elfogadására", hogy Troeltsch „Jézus Krisztus túlhaladásának lehetőségét is elismeri", a feleletünk ez: mindennek az oka a letérés arról a fundamentumról, melyen egyedül vallhatta a keresztyén egyház: Jézus a Kyrios, a Krisztus.

Ha azt a számtalan sok kérdést, amely naponként ostromolja az emberi lelket, mindig összefogóbb kérdésekre vezetjük vissza, végre egyetlenegy nagy és rendkivüli kérdéshez jutunk: Kicsoda az Isten ? — A tudományos gondolkozás végső nagy szintézise: a filozófia sok mindenről beszél, de végső eredményében csak egyetlenegy nagy kérdésre keres feleletet, amelyet tétovázás nélkül ismét csak így fogalmazhatunk meg: Kicsoda az Isten? — Olyan nagy és rendkivüli ez a kérdés, hogy ezt nemcsak az emberi értelem és ész adja fel, hanem maga az egész emberi exisztencia. Az emberi exisztencia nem is más, mint Isten után kérdező valóság. Egyetlenegy nagy kérdés, amelyre egyetlenegy felelet van: Isten!

A keresztyénséggel egy új szellemi életelv lépett a világtörténelem szinterére, hogy azt a maga örökéletü eszményeivel átalakítsa. Ez az új életelv ellenállhatatlan erővel alakította át az egész emberi míveltséget és lett ki nem apadó forrása az újkori kultúrának. Az újkor míveltsége keresztyén míveltség és az újkor értékelése a maga ideális követeltségeivel keresztyén értékelés. Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy az újkor míveltsége és gondolkozása tisztán a keresztyén életelvből teljesen megérthető. Tudnunk kell, hogy maga a keresztyénség is egyfelől a zsidóság, másfelől a görögség talaján gyökerezik. A hellenisztikus míveltségnek legértékesebb elemei, főleg az alexandrinismus és az újplatonismus közvetítésével a keresztyénségnek, mint tannak és társadalmi formáló erőnek szerves alkotórészeivé lettek s mint ilyenek öröklődtek évszázadról-évszázadra, nemzedékről-nemzedékre. Már az újszövetségi irodalom keretén belül találkozunk a hellenisztikus míveltség elhatározó befolyásával.

Ez a kifejezés uralkodó jellemvonása a mai filozófiai elmélkedésnek, csaknem jelszóvá sűrűsödött kivánalom és program; Tavaszy Sándor szerint, aki legelsőnek és legodaadóbban tárgyalta nálunk az új irányzatot, azelőtt élményei voltak az embereknek, élményt követelt a magyarázótól a tudományos köztudat, most existenciális szempontot, megértést, döntést, ítéletet.

Az ökológiával kapcsolatos különböző irányzatok széles körben ismertek és képezik a mai tudományok rendkívül kutatott területét. A múlt század második felétől felélénkült érdeklődés az emberi cselekvés környezetromboló hatásai iránt, és elkezdődött egyfajta tudományos kommunikáció bizonyos tudományok között annak érdekében, hogy a folyamatot mérsékeljék. A megváltozott körülmények új vallás megszületését is eredményezte. Az ökológiai válság látható jeleit szemlélve jogosan merülhet fel az emberben a kérdés, hogy az egyén milyen módon képes cselekedni, hogy cselekedetei a helyes ügyet szolgálják, ami a jövő nemzedékeire tekintettel, képes egy élhető bolygót örökül hagyni az utókor számára.

A Református Szemle előző számaiban két tanulmány is foglalkozott William Paul Young híressé vált regényével, A viskóval. Ez alkalommal a három részből álló sorozat harmadik és egyben befejező részét olvashatjuk. Míg az első tanulmányban elvi és szövegértelmezési, a másodikban pedig szentháromságtani problémák kerültek napirendre. Jelen munkában amint a tanulmány főcímében is jelzi a szerző a tanbeli kérdések kerülnek előtérbe és megvitatásra.

Tagadhatatlan, hogy bár a modern információs eszközökkel kiépített üzleti társadalom nem tartja magát istentagadónak, mégis ott tátong kendőzött bűnei között a meddő kérdőjel, az individualizmus, amely érzékelhetően rombol. Természetesen ezt a megállapítást nem morális cinizmussal, hanem építő szándékkal, a rehabilitáló megoldáskeresések alázatával tesszük, hiszen a céljaink köré tömörített életünkkel, intimitás- keresésünkkel mi magunk is részei vagyunk az egyénieskedő irányzatnak. Reinhold Niebuhr1 okfejtése azt segít megérteni, hogy az egyéni életfelfogásnál csak a közösségi önzés (érdek) a hangsúlyosabb.

Hitbeli gondolkodásunkat áthatja az a logikus következtetés, hogy Isten jelen van a történelemben, és ezt nem az emberi tervezés és alkotás szabadságának stratégiája irányítja, hanem elsősorban a Mindenható szuverén akarata. A történelem tehát Isten gondviselésének, áldásának és részleges ítéleteinek színtere. Viszont történelmi tisztánlátásunkat az a tény is nehezíti, hogy a legtöbbször képtelenek vagyunk szubjektív értékelés nélkül szemlélni az eseményeket. Reinhold Niebuhr annak tulajdonítja szubjektív értékelés veszélyét, hogy amikor a történelem eseményeit vizsgáljuk, az érzelem kerül az események virtuális központjába, az értelem pedig kiszorul egy külső körre.

Tanulmányom abból a célból született, hogy megpróbáljon választ találni arra az egyszerűnek tűnő, de nem túl könnyű kérdésre: hol húzódnak meg az egyház közszolgálati tevékenységének határai? A korai keresztyénség kisebb közösségeinek közszolgálati tevékenysége elég szerény mozgásteret kapott – főleg az üldöztetések miatt. Manapság pedig azt tapasztalhatjuk, hogy vitát vagy éppen elutasítást vált ki az, amikor az egyház színre lép és igényeket fogalmaz meg a társadalmi élet valamely területén.

Az újabb kultúra- és társadalomtudományi elméletek úgy határozzák meg a „globalizációt”,
mint ami a világ egyre erőteljesebb összesűrűsödését és behálózódását jelenti – politikai, gazdasági, tudományos és kulturális téren. E konkrét szemszögből vizsgálódó dolgozat arra mutat rá, hogy mennyi illúzió kapcsolódik ahhoz a látásmódhoz, amely „földgolyónyi falunak” tartja a világot, a neki éppen megfelelő kommunikációs lehetőségekkel.

A tömegkommunikáció felfokozott világában élünk, a média információáradattal hálózza be az egyént, a kisebb és nagyobb közösségeket, a társadalmat, az egész világot. A tömegmédia hatása tagadhatatlan, és kultúránk, civilizációnk mai szintjén nélkülözhetetlen a társadalmi együttélés fenntartásához. Azt is mondhatjuk, hogy mindennapi igényünkké vált a média segítségével történő tájékozódás, ismeretszerzés, kapcsolattartás, sőt a szórakozás is.