Repozitórium index

A tradíció-szakadás következtében, a diakonissza világ eltűnésével megváltozott az ápolási kultúra. Eltűnt belőle a szakralitás. Vajon az egyházi otthonok meg tudnak-e jeleníteni ebből valamit? A krisztocentrikus diakónia tanítása átültethető-e napjainkban az öregotthonok gyakorlatába, vagy ez mára már csak teológiai szakirodalom? A tanulmány közel hozza az öregotthonok mindennapjait, és sorra veszi a lelkészi munka kihívásait – demenseknek tartandó istentisztelet stb. – arra keresve a választ, hogyan válhat a szociális otthon Isten műhelyévé, Isten háztartásává. 

A tanulmány Karl Barth és Erőss Lajos (1857–1911), egy svájci és egy magyar rendszeres teológus buddhizmus kapcsán tett teológiai állításait kívánja röviden bemutatni. Mindkét teológus az ortodoxia új irányzatához tartozott, s bár térben és időben kicsit eltérően helyzetben voltak, de szemben álltak a liberális teológiával, amely sokszor eljutott arra a felismerésre, hogy a keresztyénség csak egy a sok vallás közül. Erőss és Barth is foglalkozott összehasonlító vallásteológiával a rendszeres teológia keretén belül. A tanulmányban először Erőss Lajost mint elfelejtett dogmatikust mutatom be, majd röviden kitérek a buddhizmusról alkotott véleményére. Ez után Karl Barth japán zen buddhizmusról alkotott véleményét elemzem, azzal a céllal, hogy az mennyire felel(t) meg az összehasonlító vallástudományon vagy éppen a rendszeres teológián belül művelhető összehasonlító vallásteológiai vál­lalkozásnak.

Kovács Albert (1838–1904) teológiai szabadelvűségének forrásait azért szükséges feltárnunk, mert ezek nélkül nem lehet megérteni teológiai gondolkodását, és az ő helyét sem tudjuk meghatározni a liberális teológia, azon belül ezen irányzat magyarországi képviselőinek igen széles palettáján. Ebben a tanulmányban azon a hatásoknak eredetét kíséreltük felderíteni, amelyek gyermekkorában, kollégiumi, erdélyi és külföldi teológiai tanulmányai alatt érték, és gondolkodását formálhatták. A mezőbándi gyermekévek egyfelől a családban jelenlevő egyháziasságot, egyházszeretetet, másfelől a hanyatló egyház válságos helyzetének a felismerését nyomták bele kitörölhetetlenül lelkébe. Iskolai évei alatt főleg a racionalizmus eszmerendszerével ismerkedhetett meg, amely megalapozta a későbbi liberális teológiai irányultságot.

Az Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) történetéről írt és 2000-ben megjelent könyvem bevezetőjében ezt írtam: „Sokszor csodálattal és elcsodálkozva tekintünk vissza az erdélyi református gyülekezeti tagok, presbiterek, gondnokok példamutató egyház melletti kiállására a kommunista évtizedek alatt. A sorozatos fenyegetések ellenére is hősies kitartással vállalták szinte valamennyien egyházukat és hitüket. Honnan az erő, a helytállást tápláló erkölcsi tartalék? Meggyőződésem, hogy a református egyházban a két világháború között beindult belmisszió ifjúságot célzó szolgálatában találtak erőforrásra. [...] Ez a mozgalom közvetítette számukra Isten megtartó igéjét. Lelkészi szolgálatom ideje alatt nem egy olyan gyülekezeti taggal és presbiterrel beszélgettem, aki lelkesedéssel szólt a mozgalomról, és hálás szívvel emlékezett vissza arra, amit az IKÉ-től kapott.

A 17-ik század derekán a kolozsvári unitárius kollégium falai között feltűnt egy igen figyelemreméltó személyiség, akit nem sokkal az itt folytatott tanulmányai után a kollégium seniorának választott. Felvinczi György nem mindennapi élettörténete kettős síkon mozog. Egyaránt megtalálható benne a költőiség, a kultúra szolgálata, de ugyanakkor jelen van a botrány és a peremre sodortság is. Talán ebből a kettősségből adódik az is, hogy a „bohócz-múzsa hívének” nevezték őt. Dolgozatom célja bemutatni egy olyan személyiség irodalomtörténeti jelentőségét, aki közel egy évszázaddal előzte meg korát. Homályba vesző életműve olyan jelentős elemeket tartalmaz a magyar színjátszás történetében, amelyekről méltán kell megemlékezni. Mindezt ránk maradt művei és a róla szóló feljegyzések alapján kívánom megtenni.

(A 24. Reál- és Humántudományok ETDK és 36. OTDK Társadalomtudományi Szekciója keretében bemutatott dolgozat. A 24. ETDK-n a dolgozat első helyezést ért el, a 36. OTDK-n pedig különdíjban részesült.)

1940. augusztus 30-án a második bécsi döntés nemcsak Erdély földrajzi megosztottságát eredményezte, hanem magával vonta az Erdélyi Református Egyházkerület kettészakadását is. A korabeli egyházi vezetés jelentős szerepet játszott a két világháború közötti erdélyi magyar társadalom és közélet alakulásában, amit főként az oktatás terén igyekezett érvényesíteni. Ez alól a második bécsi döntést követő napok, hetek sem voltak kivételek. Jelen dolgozat azt a célt szolgálja, hogy pontos kimutatást közöljön azokról a kezdeti intézkedésekről, egyházi határozatokról, demográfiai következményekről, amelyek hatással voltak az erdélyi református egyház életére a második bécsi döntést követő hetekben, mindezt egy időrendet követő, eseménytörténeti szálon mutatva be.

A Jer 25-ben arról olvasunk, hogy Isten elítéli népét, mert nem hallgatott szavára, és ezért elhozza észak királyát, hogy általa büntesse meg Izráel engedetlenségét. Megtudjuk, hogy Isten büntetőeszköze Babilónia királya, viszont a 25,11-ben arról is olvasunk, hogy az ország romhalmazzá lesz és a népek, köztük a júdaiak is, Babilónia királyának fognak szolgálni 70 esztendeig. Ezt a 70 esztendőt, a babiloni fogsággal szokták azonosítani. A dolgozat témája, az említett 70 éves fogság kérdését vizsgálja. A kutatásban több elméletet azonosíthatunk a 70-es számmal kapcsolatban, ezért a fő kérdés az, hogy a szám szimbolikus értelemmel bír, vagy konkrétan két dátum közti periódust hivatott kifejezni. A kérdés tisztázása érdekében Jeremiás időintervallumokra vonatkozó kijelentéseit, és ahhoz kapcsolódóan a kronológiai problémáit, illetve a 70 éves fogság más Ósz-i előfordulásait fogom megvizsgálni.

Jézus Krisztus feltámadása, mint apologetikai kérdés egy igen bonyolult kérdés. A felvilágosodás kora óta viták folynak ezzel kapcslatosan, és egészen biztos vagyok abban, hogy ezután is kétségeket és kérdéseket fog ébreszteni a hívő és hitetlen emberekben egyaránt. Mégis úgy érzem, hogy van létjogosultsága annak a kérdésnek, amely a húsvéti eseményeknek a történetiségére vonatkozik, de kizárólag akkor, ha a választól nem várjuk el azt, hogy biztos alapja legyen a mi hitünknek vagy mások hitének. Le kell tisztáznunk önmagukban, hogy mit keresünk akkor, amikor ennek a rendkívüli eseménynek szeretnénk utána járni. Ha egy mértani pontosságú mérlegre szeretnénk helyezni azokat az érveket, amelyek a feltámadás valósága mellett szólnak és azokat, amelyek ellene, ezután pedig a mérleg nyelvének a helyzetéből kiindulva szeretnénk eldönteni a keresztény hit és az evangélium igazságának a mértékét, fel kell készülnünk arra, hogy csalódás ér bennünket.

Két fő kérdést próbáltunk körüljárni. Az első kérdés kapcsán, arra kerestük a választ, hogy a halálközeli élmények állomásai közül – amiket megismertünk, Moody és Hampe által – melyek azok az elemek, amelyek figyelemre méltóak egy keresztyén ember számára. Az első ilyen elem amelyről szólunk, a ,,Fénylény” volt, akiről sok érdekességet megtudhattunk. Megtudtuk, hogy ő is egy személyiségjegyekkel rendelkező valaki és nem valami, aki az emberekre - a magához vonzó szeretetével és belőle áradó békességével - nagy hatást gyakorol, és az általunk ismert Istenhez hasonló személyiségjegyeket hordoz. Mégis felmerült vele kapcsolatban az a kérdés, hogy vajon Istenre mutathat-e mindaz, amit megtudtunk a Fénylényről, vagy inkább a gonoszra, aki a világosság angyalává tudja magát változtatni (2Kor 11:14)? Erre az érdekfeszítő kérdésre a választ az emberek életében megnyilvánuló tettekből tudjuk meg.

Dolgozatom céljaként tűztem ki, hogy hazánkban a református vonatkozásban hiányosságnak számító gyermekistentiszteletről írjak. Munkám igazolja mennyire lényeges minél hamarabb elkezdeni nemcsak a gyermekfoglalkozásokat, hanem ezenfelül a liturgikus alkalmakat is. Ezáltal nem válik idegenné a gyermekek számára az istentisztelet, sőt a templom sem. Mire alapoztam ezt? Jézus a következő kijelentésével megalapozza a gyermekek hitben való nevelését: ,,Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.” Innentől kezdve a kérdés nem a kell-e tanítani őket?, hanem a hogyan tanítsuk őket?. Mivel a résztvevők gyermekek, így a kiindulási pont az ő természetük, az életkori sajátosságaik. Erik H.

Sok előnyét tapasztaltam annak, hogy ezzel a jegyzőkönyvvel foglalkoztam. Bepillanthattam elődeinknek mind az egyházi, mind a hétköznapi életébe, amely számomra meglepő módon nagyon szorosan összefonódott, akkor. Az egyház jelen volt az emberek életének minden területén, ez számomra, ebben a világban, nagyon furcsa. A Görgényi Református Egyházmegye 1804. év második felében lévő jegyzőkönyvének vizsgálata során egy kis szeletet kaphattunk a korszak erdélyi református gyülekezeteinek életéből, azok fegyelmi, adminisztrációs, és gazdasági ügyeiről. Ezek ismerete hozzásegített, hogy egy teljesebb egyházképet kaphassak, kaphassunk. A 19. század első felében nagyon fontos volt a templomlátogatás, annak ellenére, hogy egy kemény rekatolizációs időket élt meg a reformátusság. De legalább ugyanennyire számított az erkölcsös élet is. 

A vizsgálat során megismerhettük, hogy hogyan jött létre a Görgényi Református Egyházmegye, hogyan szakadt el a Marosi Református Egyházmegyétől, valamint anya- és leányegyházai sorsa hogyan alakult. Betekintést nyertünk II. József kiadott türelmi rendeleteibe, hogy ezek mit foglaltak magukba és milyen hatással voltak a kor református gyülekezeteire, illetve más felekezeteire. Láthattuk, hogy annak ellenére, hogy a türelmi rendeletek nagy része a reformátusok kárára szolgáltak, mégsem tettek ellene semmit, viszont végezetül elmondhatjuk, hogy a megmaradt néhány rendelet, mely a reformátusok javára szólt, elindította a Görgényi Református Egyházmegyét a fejlődés útján. Az egyházmegye keletkezésének és eseményeinek vizsgálata, valamint a kor református egyháztörténetének bemutatása után a legnagyobb egységhez értünk, az esperesi vizitációhoz, melyben elsőízben az esperesi vizitációról esett szó általánosan.

Dolgozatom során elsőként az a kérdés vetődött fel, hogy szükséges-e a textus a prédikációhoz. Miután körbejártuk ezt a kérdést, és végső soron arra jutottunk, hogy valóban textusra hivatkozva kell prédikálni, ennek a textusnak a hermeneutikai természetrajzát ismertettük. Ha kell a textus, akkor mi az a textus, mi a célja, milyen érvek szólnak a textusra való hivatkozás mellett. Itt többek között az is kiderült, hogy a szövegértelmezés során mire kell figyelni, milyen hibák fordulhatnak elő. Ezt követően szövegértelmezési eljárásokat ismertettem. Ezek az eljárások hasznosnak és a bevezetőben felvetett kérdés szempontjából (lehetséges-e más hasznos és gyümölcsöt hozó metódusa a szövegértelmezésnek a bevett módszereken kívül) kielégítőnek bizonyultak. Úgy tűnik, hogy a kifejtett koncepció az erdélyi református igehirdetés gyakorlatának hasznára válhat. Az említett kérdéseket főként Wilfried Engemann: Homiletics című munkájára alapozva tárgyaltam.

A Brassói reformátusság múltja a leírtak ismeretében igencsak viszontagságosnak nevezhető. Számos veszteség sújtotta őket, de mindig volt erejük felállni és újrakezdeni. A belvárosi Alpár Ignác tervezte templom lebontása után kétségbeesés helyett azon dolgoztak, hogy „templommá”, lelki házzá alakítsák a kapott tornatermet. Majd évtizedek múltán, mikor már úgy tűnt a kis imaházukat is elveszítik, Isten kegyelméből annak helyén építhettek templomot, egy fiatal lelkes lelkipásztor ösztönzésére, aki brassóiként maga is hordozta a veszteségek sebeit, aki eszköz volt Isten kezében, hogy a város református közösségnek végre kárpótlásként lehessen egy saját építésű temploma.

Elérkeztünk a dolgozat utolsó pontjához melyben összegezzük a kutatás során vizsgált kérdések eredményeit, melyek által szerettük volna bemutatni az adott kor (19. század) körülményeit egyházi szemszögből nézve, mégpedig református nézetből. Az első részben a kor református egyháztörténetét tekintettük át röviden. Láthattuk azt, hogy nem volt gondtalan időszak az erdélyi protestantizmus számára a 18 – 19-ik századforduló, ugyanis Habsburg részről komoly megszigorítások jelentkeztek Erdélyre nézve, különösen a protestáns felekezetekre.

Ana Dumitran 1969-ben született. 1994-től a mai napig a Gyulafehérvári Megyei Múzeum vezető muzeográfusa. Muzeológusként a gyulafehérvári ekkleziasztikai jellegű ikonmúzeum tervének és múzeumának (Muzeikon) megálmodója, kivitelezője és jelenlegi igazgatója. 2003-től a történelemtudományok doktora. Kutatási témája az erdélyi románok közötti 16–17. századi reformáció, amelynek két jelentős monográfiát és számos tanulmányt is szentelt. A 18–19. századi román ortodox egyházi festészet, ikonográfia jelentős romániai szakembere.

Verók Attila (Orosháza, 1975) – tanszékvezető habilitált egyetemi docens. Egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen végezte történelem, magyar nyelv és irodalom, könyvtár (régi könyves), ill. magyar őstörténet szakokon. PhD-fokozatát 2008-ban szerezte meg a Szegedi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájában a brassói szász Martin Schmeizel (1679–1747) életművének feldolgozásával. A habilitációs fokozatot 2018-ban a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskolájában ítélték oda számára a 17– 18. századi hallei–magyar kulturális kapcsolatok történetének kutatásáért. Jelenleg az egri Eszterházy Károly Egyetemen a Kulturális Örökség és Művelődéstörténet Tanszék vezetője. Kutatási területei: a Kárpát-medence, különösen Erdély művelődéstörténete a kora újkorban, az erdélyi szászok könyves műveltsége (16–18. sz.), peregrinációtörténet.

Bálint Emese történészként szerzett doktori fokozatot a Közép-európai Egyetemen (CEU, 2009). Doktori disszertációjában a kora újkori társadalmi szabályozás intézményeit vizsgálta. Kutatásait a Warwick Egyetemen, a velencei Ca’ Foscariban végezte. A firenzei Európai Egyetemi Intézetben posztdoktori kutatóként a reformáció korabeli vallási kisebbségek vándorlásait, és ezen keresztül a technológia terjedését kutatja. Fontosabb tanulmányai is ezekben a témákban jelentek meg magyar és angol nyelvű szerkesztett kötetekben, illetve rangos külföldi folyóiratokban.

Gróf László Szombathelyen született. Iskoláit Sárvárott, Szombathelyen és Budapesten végezte. Katonaéveit a honvéd térképészet kötelékében töltötte. Diplomáját summa cum laude szerezte az oxfordi egyetemen. Angliába kerülve gyűjteni kezdte a történelmi Magyarország régi, 16–19. századból származó térképeit, megalapítva a Carta Hungarica térképgyűjteményt. Ebből 1987-ben ősei városának, Sárvárnak egy több mint félszáz lapból álló, a magyar kartográfia történetét bemutató térképgyűjteményt, valamint Luigi Ferdinando Marsigli 1741-ből származó nagyméretű Duna-atlaszát adományozott, mely az ottani Nádasdy-várban tekinthető meg állandó kiállításon. Abraham Ortelius Theatrum Orbis Terrarum atlaszaiban 1570 és 1612 között megjelent, 111 lapból álló Magyarország és Erdély térképgyűjteménye az Országos Széchényi Könyvtár térképtárába került. Több könyve és számos tanulmánya jelent meg mind a magyar, mind az angol kartográfia, helytörténet és a filatélia területén.

Feiszt György (Budapest, 1950) szombathelyi történész, levéltáros. Iskoláit a győri bencés gimnáziumban és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. 1973 óta a Vas Megyei Levéltár levéltárosa, majd főlevéltáros, igazgatóhelyettes. Tagja a VEAB Településtörténeti munkabizottságának, a Magyar Levéltárosok Egyesületének. Az Acta Savariensia sorozat szerkesztője. Kutatási területe a középkori magyar várostörténet, családtörténet, címer- és pecséttan, valamint Szombathely város kultúrtörténete.

Fopkje Ruchama van de Beek (Utrecht, 1971). Teológiai tanulmányait 1989 és 1997 között Leidenben, Kolozsváron és Utrechtben végezte. Az amszterdami Vrije Universiteit doktorandusza. Kutatási területe az ortodox és református szóteriológia. Másfél évig Kamperlandban volt segédlelkész, utána öt évet a GZB (Református Missziói Szövetség) holland irodájában dolgozott. 2005–2011 között a kolozsvári protestáns teológián tanított, utána másfél évet Kerk in Actienél (a holland Protestáns Egyház missziói osztálya) dolgozott. Jelenleg az NZR (Hollandiai Missziói Tanács) munkatársa.

Szabó Emília (Barót, 1988) a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium református tagozatán végezte a líceumot, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar–német szakán tanult tovább (2007–2011). Az alapképzést követően tanítani kezdett: előbb Torockón (2011–2012), majd 2012-től a gyulafehérvári Római Katolikus Teológiai Líceum tanáraként. A kolozsvári BBTE magyar szakán védte meg mesterképzős dolgozatát 2014-ben (Pápai Páriz Ferenc: Izsák és Rebeka házassága), 2016-tól doktori képzést folytat ugyanott, kutatási témája Erdélyi nevelési tradíciók: Buczy Emil példája.

Hegyi Ádám a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója. Felsőfokú tanulmányait a Szegedi tudományegyetemen (2000) és az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen (2011) végezte. Kutatási területe: kora újkori egyetemi kiadványok története. A Békési Református Egyházmegye művelődéstörténete a 18. században. Református olvasmányműveltség a 18. században: könyvkötő lelkészek, a könyvlopás története, egyetemi diákok olvasmányélményei, vallásellenes és vallásvédő olvasmányok elterjedése Magyarországon. Svájci–magyar kulturális kapcsolatok a 18. században.

A reformkorban Magyarország számos iskolájára jellemző volt az, hogy egy-egy tanév önképzőköri munkáját a diákok felnőttek bevonásával kötetbe tömörítették, és nyomtatott formában közzétették. Ez a fajta olvasóközönség-kialakítási szándék foglalkoztatta a nagyenyedi diákokat is. Dolgozatomban a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium reformkori önképzőkörének irodalmi termését elemzem. Virágkosár címmel három diák-önképzőköri gyűjtemény jelent meg az 1835, 1836 és 1837-es tanévekben. A kötetek szemléletváltás eredményeként jöhettek létre: megjelenésüket a felvilágosodás korabeli iskolareform, illetve olyan pedagógusok munkássága készítette elő, akik az anyanyelvhasználatot támogatták.

A belmisszió problémakörének hátterében a 19. századi szekularizálódás és laicizálódás folyamata áll. Teológiailag a protestáns egyházak egyáltalán nem adtak egységes választ erre a folyamatra, később pedig a modernitás és a polgárosodás kihívásaira. Aliberális teológusok a bajok okát abban látták, hogy a prédikációk nem a kor szellemi és tudományos színvonalán szólítják meg a hallgatóságot, az egyházi intézmények és a szervezet gyengeségei pedig elidegenítik az embereket a templomtól. A liberális teológia az erkölcsöt állította a középpontba, elavultnak minősítette és elutasította a magyarországi puritanizmus és a pietizmus teológiai örökségét, végső soron azonban – mint az a 19–20. század fordulójára nyilvánvalóan kiderült – az általános laicizálódáson csak rontott.

Kovács Kálmán Árpád (Budapest) a történelemtudomány doktora, a VERITAS Történetkutató Intézet dualizmus kori kutatócsoportjának tudományos munkatársa. Kutatási területe az újabb kori (1711 utáni) magyarországi egyházpolitikai rendszerek története, mint az egyháztörténet politika- és társadalomtörténeti megközelítése, valamint az ember-környezet viszony kultúrtörténete

Amikor 1905-ben Max Weber legismertebb munkája, A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme megjelent, aligha volt véletlen, hogy a szerző a protestáns etika legfontosabb jellegzetességeit a kálvinizmusban találta meg. Természetesen fogalmazott úgy, hogy a régi protestáns etika és a kapitalizmus szellemének fejlődése közötti viszony vizsgálatában Kálvin, a kálvinizmus és más puritán szekták alkotásaiból fogunk kiindulni.

Orosz István (Mád, 1935) magyar történész, egyetemi tanár, politikus, az MTA tagja. Tanulmányait Mádon, Miskolcon és Kossuth Lajos Tudományegyetemen végezte. A Kossuth Lajos Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója volt. 1976-ban védte meg kandidátusi disszertációját, 1998-ban elnyerte az MTA doktora címet. 2013-ban az MTA rendes tagjává választották. Kutatási területe: az újkor magyarországi és egyetemes agrár- és várostörténete.

Tódor Imre (Székelyudvarhely, 1983) a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tanárképző Intézetének egyetemi adjunktusa. Tanulmányait Rómában, Kolozsváron és Debrecenben végezte. Alapképzéseit – teológiai BA (2003–2008), valamint filozófiai BA (2006–2008) – a Pontificia Università Gregorianan végezte ösztöndíjas hallgatóként Rómában (Olaszország); míg filozófiai mesterfokú tanulmányait MA (2009–2011) a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának Magyar Filozófiai Intézetében. 2011–2014 között a BBTE Filozófiai Doktori Iskolájának ösztöndíjas doktoranduszhallgatója, és a 2014-ben Carl Schmitt konfliktusos politikai filozófiájáról írt értekezésével szerzi meg filozófiai doktori fokozatát.

A szabad iskolaválasztási modellek tulajdonképpen három alapvető érvcsoporton alapulnak: versengésérv (közgazdasági, kvázi piaci modell), szabadság érv (politikafilozófiai modell), méltányosságérv (szociológiai-pedagógiai modell). Az alábbiakban megvizsgáljuk mindhárom modellt, kiemelve azok előnyeit és hátrányait.