Repository index

A 21. század legújabb technológiai vívmánya a mesterséges intelligencia és az általa támogatott eszközök sora, melyek használata etikai aggályokat vet fel. Jelen tanulmány célja kiemelni és összegezni az említett technológia emberi autonómiára gyakorolt hatását, illetve feltérképezni ennek etikai vonzatát. Bemutatjuk és elemezzük azokat a mesterségesintelligencia-technológiákat és -modelleket, amelyek az egyén mindennapjaiban jelen vannak, annak érdekében, hogy pontosabb képet kapjunk azoknak az emberi autonómiára és erkölcsi cselekvésre gyakorolt hatásáról.

Isten népe számára a szétszóratás mind Babilonban, mind az újszövetségi korban azt jelentette, hogy kényszerű vagy küldetése részeként vállalt helyzetben kisebbségként kell élnie. Bár a nemzetközi irodalomban csak a 20. század közepétől kezdik a diaszpóra kifejezést kisebbségek megnevezésére használni, valójában a Dánielék babiloni példája, majd az első keresztyén gyülekezetek Földközi-tenger térségbeli küzdelme is kisebbségi létben fogant. Ebben a kisebbségi létben az eredeti küldetés felismerése és elfogadása jelentette a paradigmaváltást a borúlátó beletörődéstől a derűs jelenlétig. Ma a kisebbségivé vált keresztyén egyháznak is erre a váltásra van szüksége.

Az 1945 után Magyarországon kiépülő kommunista államhatalommal történő kiegyezést az egyházi vezetők úgy értelmezték, hogy Isten megítélte az egyházat a korábbi politikai rendszerben elkövetett bűnei miatt, ám most, a kommunizmuson keresztül a szolgálat egy új útját nyitja meg az egyház előtt. Az egyháznak el kell fogadnia Isten büntetését, és, alávetve magát a kommunista hatalomnak, az új társadalom építését kell szolgálnia. A kommunista hatalom egyházüldözése és ateizmusa miatt azonban ezt a narratívát nehéz volt elfogadtatni az egyház tagjaival és a külföldi egyházak közvéleményével egyaránt. A tanulmányban a kommunikáció rituális elméletének segítségével a hatalom kiszolgálásának teológiai narratíváit, köztük az 1Korintus 4,9 egy sajátos alkalmazását vizsgálom. Kérdésem az, hogy az egyházvezetés teológiai tévedésekre épülő narratívájának elfogadása kizárólag a diktatúra körülményeire vezethető-e vissza, vagy a kommunikációelmélet segítségével árnyalhatjuk ezt a képet.

Ebben a tanulmányban a jó élet kérdésével foglalkozunk, különösen is a téma filozófiai és teológiai gyökereit kutatva, illetve nagy léptékben vázoljuk azok kiha(j)tásait egészen napjainkig. E kérdés látszólagos egyszerűsége ellenére a filozófiai és teológiai etika története során a válaszadásra tett kísérletek bonyolultnak bizonyultak. Arisztotelész eudaimonisztikus erényetikájától indulunk, amely teleológiai keretet adott egy – a fogalom sajátos értelmében vett – boldogságközpontú morálfilozófiai rendszernek, amely évszázadokon át alakította az etika irányvonalát. Aquinói Tamás keresztyén kontextusba integrálta Arisztotelész gondolatát, és az evangélium többletértékével gazdagította azt azáltal, hogy a Krisztusban megtestesülő Istent mint legfőbb jót állította a középpontba. A reformáció és az azt követő évszázadok során máig meghatározó fordulat következett be.

A rutin a liturgiában – akárcsak az élet más területen – lehet jó és hasznos, de lehet veszélyes is. Liturgikus összefüggésben ez különösképpen igaz. A rutin pozitív hozadékai: a liturgikus cselekmények „hatékonyságának” növekedése, az „időgazdálkodás”, a stressz csökkentése, illetve struktúra és stabilitás biztosítása. A „rutinfeladatként” végzett liturgia ellenben, amely csupán az „elvégzen dőre” összpontosít, megnehezíti, sőt meggátolhatja a liturgikus kommunikációt, elhomályosítja a liturgia kisugárzását, lerombolja magasztosságát, elfedi elevenségét, elpusztítja éltető erejét. Hasznos az ellene folytatott küzdelemben az önismeret, a lelki élet és a változatosságra való törekvés. A liturgia megfelelő, méltó ünneplése úgyszintén megőriz bennünket a káros rutintól. Tanulmányunk rávilágít arra, hogy liturgikus összefüggésben a rutin szempontjából nem a mennyiségi, hanem a minőségi kategória a mérvadó.

Furcsának, különös gondolatpárosításnak tűnik a posztmodern eszme és a megigazulásról szóló reformátori tanítás bármilyen formában történő találkoztatása. Mégis, szükségesnek látszik e kettő szembesítése egymással. A megigazulásról szóló reformátori tanítás, éppen a Közös nyilatkozat néven ismert dokumentum 25. évfordulójakor, újra arra hív bennünket, hogy párbeszédet kezdeményezzünk a két értelmezés között, azaz tegyük fel a kérdést: mi köze van a posztmodernnek a megigazulásról szóló tanításhoz, illetve milyen üzenete van a megigazulásról szóló tanításnak a posztmodern (utáni?) ember, teremtett világ, egyház és közélet számára? Állításunk szerint ennek megválaszolására, ahogy azt a tanulmány is felmutatja, három meghatározó kifejezésen keresztül nyílik lehetőség: dekontrukció, re-konstrukció és transzformatív integráció.

Igehirdetésekben és teológiai munkákban gyakran találkozhatunk azzal a megkülönböztetéssel, amely szerint a Szentírás görög szövegében a φιλέω ige és szócsaládja a baráti ragaszkodást és érdekvezérelt szeretetet fejezi ki, míg az ἀγαπάω ige és rokonszavai a szeretet egy magasabb rendű formáját, az isteni, feltétel nélküli szeretetet jelölik. Kérdés azonban, hogy ezt a megkülönböztetést valóban alátámasztják-e a bibliai és nyelvészeti adatok, vagy inkább egy későbbi teológiai interpretáció eredményéről van szó. Tanulmányomban bemutatom a φιλ- és az ἀγαπ- tövekhez tartozó szócsaládok bibliai előfordulásait és kontextusait, valamint összegzem azokat a szemantikai és etimológiai eredményeket, amelyek a két ige használati körét és jelentésbeli sajátosságait tárják fel. Az elemzés rámutat arra, hogy a két ige a bibliai szövegekben gyakran szinonim módon szerepel, és az ἀγαπάω használata nem kizárólag az isteni szeretetre korlátozódik.

Az egyház szervezete mesterséges, jól szabályozott hálózatként értelmezhető, az általa kínált kereten belül viszont a társas kapcsolatok mentén spontán és természetes kis hálózatok működnek. A kétféle hálózat leírásán kívül az egy máshoz való viszonyukra is rákérdezhetünk: mit tud kezdeni a formális hálózat azzal, ami az informális hálózatokban történik? És hogyan tudnak a kis lokális, informális kapcsolatrendszerek kapcsolódni az intézményrendszer merev hálózatához? A hálózattudatosság segíthet abban, hogy az egyház betöltse küldetését, ehhez azonban vezetőinek, szolgálattevőinek és tagjainak a lehető legoptimálisabb módon hasznosítaniuk kell a formális és informális hálózatos jellegből következő lehetőségeket.

A tanulmány a protestáns démonológia létezését és kutatásának indokoltságát mutatja be. Célja, hogy feltárja a hívő emberek hitvilágának azon motívumait, melyek félelmet keltenek bennük, valamint vizsgálja a jelenségeket, melyeket a szenvedők átélnek. A következtetések ugyanakkor nem valamiféle új rítusra mutatnak, hanem olyan lélektani alapozású, mégis biblikus lelkigondozói módszertanokra, melyek alkalmazása független a segítségkérő és a lelkipásztor negatív szellemi hatalmak létformáját érintő meggyőződésétől. A tanulmány vizsgálja az akadályokat és a lehetőségeket, bemutatja a veszélyeket és a rendszerszintű változtatások szükségességét.

Gerhard Ebeling (1912–2001) evangélikus teológus. Fiatal lelkészként a német Hitvalló Egyház tagja volt. 1936/37 téli félévében Bonhoeffer tanítványa a finkenwaldei szemináriumban, 1938-ban illegálisan avatják lelkésszé. Az egyházi harc a második világháború után kibontakozó tudományos és egyetemi oktatói élete számára örök minta marad. Formálisan először egyháztörténész, később rendszeres teológus, de mindkét minőségében két nagy téma foglalkoztatja: Luther értelmezése és Isten igéjének megszólalása, azaz a hermeneutika. Előadásomban néhány tanulmánya és magyarul is olvasható Luther-könyve alapján arról fogok beszélni, hogy mivel járult hozzá Ebeling a 19. századi eredetű „új lutheranizmus” lebontásához és ahhoz a Luther-értelmezéshez, amely a politikai hatalom visszaéléseivel szemben hatékonyabb ellenállást képes inspirálni.

1949-ben a görgényi egyházmegye lelkészértekezlete Horváth László magyar régeni lelkipásztor vezetésével kidolgozott egy nyolc pontból álló javallattervet, amelynek célja nem csupán egyházkormányzati reformok bevezetése volt, ha nem a teljes egyház megújítását és megújulását hivatottak szolgálni. A görgényi pontok kísérletet tesz az egyház mint közösség és szerveződés megértésére és annak vélt vagy valós hibái kiküszöbölésére.

Ez a próza a work in progress állapotban lévő regényem első fejezete. Ebből a nyitányból bontakozik ki J. további élete: az egyetem elvégzésétől, a külföldi ösztöndíjakon, a könyvtárosi álláson, a levéltári kutatásokon át a professzorságig. Ezzel párhuzamosan olyan bibliai történetek elevenednek meg párhuzamos fejezetekben, melyek Mária és Nikodémus szemszögéből mutatják meg Jézus emberi voltát.

Dolgozatom az egyház- és népszolgálat összefüggésében vázolja fel Vásárhelyi János életét és munkásságát. Célom, hogy életútját példaként idézzem fel egyházunkban. A mában is szükségét látom ennek, mivel még e század elején is találkoztam olyan vélekedéssel, amely szerint Vásárhelyi János megkérdőjelezett püspök. Másik értékelés Erdély református egyházának egykori vezetőjét a kolozsvári teológia második tanárnemzedéke virtuális tagjának tekintette. Hogy kinek van igaza, kutassa ki és döntse el a tisztelt olvasó. Ha megtekintjük Vásárhelyi püspök származását, neveltetését, érdeklődését és irányultságát, megállapíthatjuk, hogy a sors kegyeltje volt. Ebből kiindulva vettem számba, hogy kikkel érintkezett, kiknek a nyomába lépett, illetve miként igazodott el az egymást követő életszakaszokban.

Ebben a kiegészítő tanulmányban megpróbáljuk levonni a következtetéseket egy hasonló témában készült korábbi tanulmányunkból (Facie ad faciem – nincs tehát alibi a létben. Reflexiók Tavaszy Sándor és Lukács György Kierkegaard akéda-értelmezésének margójára). Ugyanakkor Tavaszy Kierkegaard-felfogásának Tavaszy-féle értelmezéséből kiindulva új kérdéseket próbálunk megfogalmazni, illetve annak aktualitását a magyar filozófiai gondolkodásban, Lukács György és Tavaszy Sándor írásaiban megjelenő reflexiókat boncolgatva (miközben erdélyi filozófusokra is kitérünk, azaz Bretter György, Molnár Gusztáv és Tatár György álláspontját értékelve a kérdésben). Kísérletet teszünk egy lehetséges teológiai antropológia felé való tájékozódásra a jelenlegi filozófiai megközelítésekkel folytatott párbeszédben.

Tanulmányom két tudásterület, a természettudomány és a teológia alapvető különbségeit vizsgálja. Közismert tény, hogy a természettudomány empirikus megfigyelésen és kísérleteken alapszik, míg a teológia a hitre és a kinyilatkoztatásra támaszkodik. A természettudományos ismeretek értelemmel ellenőrizhetőek, a teológiai igazságokat viszont hittel elfogadjuk vagy logikusan kikövetkeztethetjük, így ezen igazságok nem mindig ellenőrizhetőek empirikusan. Mindkét tudásterület az ember szellemi erőfeszítésének eredménye, így közös céljuk, hogy eligazítást nyújtsanak a létezés nehezen hozzáférhető részeivel kapcsolatban. Lehetséges igaz kijelentéseket tenni olyan valóságokról, amelyek nem hozzáférhetők az empirikus tapasztalatok számára? Tanulmányomban erre és ehhez hasonló kérdésekre keresem a választ.

Az identitás szó általános jelentése a valamivel való azonosság, azonosulás, valamely közösséghez való tartozás. Önazonosságról akkor beszélhetünk, ha az énképünk vagy önazonosság-tudatunk (mindenkinek az önmagáról alkotott elképzelése) megegyezik vagy hasonlít valaki más, mások, tehát egy közösség önazonosság-tudatával. A keresztyén éntudat és a krízistudat is egyidős a keresztyén közösséggel, a gyülekezettel. Az őskeresztyéneknél a megkeresztelkedés jelentette az újjászületést, az új identitás kezdetét (Róm 6,4). Ez nem kettős identitást jelentett, az óemberét és az új emberét, hanem egyetlen identitást, a Krisztus által újjászült ember önazonosságát. Református identitásunk állandó része tehát a Krisztusban való lét, mert Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok. Identitásunk változó része az a szituáció, amelyben élünk, s amelyben naponta erkölcsi felelősségünk az adódó helyzetre, konfliktusra az állandó identitásunknak megfelelően erkölcsi választ adni.

1915 karácsonyán két kérdés foglalkoztatta Kolozsvár közönségét. Az egyik a háború, a másik pedig az Ady Endre költészete körül zajló sajtópolémia volt. A vita ekkortájt az országos sajtóban már hónapok óta zajlott, 1915 karácsonyán azonban két helyi lap, a Tiszántúl és a Kolozsvári Hírlap is bekapcsolódott. Ez utóbbi öt neves kolozsvári értelmiségi, köztük két egyetemi professzor véleményét kérte ki Ady költészetéről. Kik voltak ők? Mi volt a véleményük? Hogyan jutott el az ügy odáig, hogy egyikük párbajra hívta Adyt? A tanulmány ezekre a kérdésekre keresi a választ a korabeli kolozsvári élet eme érdekes epizódjának felelevenítésével.

Kétségtelen, hogy amikor az erdélyi református egyház jellegéről beszélünk, akkor mindenkinek a népegyházi sajátosság jut elsőként eszébe. Ha bármilyen közegyházi beszédben az egyházban végzett szolgálat kudarcairól, sikertelenségeiről, a nehéz, sokszor szinte lehetetlennek tűnő próbálkozásokról esik szó, a népegyházi jelleget okoljuk, vagy legalábbis nagyon pejoratív értelemben használjuk ezt a jellemzőt, szinte minden további próbálkozás lehetőségét kizárva. Vajon mennyiben helytálló ez? Nem csak a könnyebbik út választása-e, vagy éppen kibúvó a nagy erőfeszítéseket kívánó próbálkozások, stratégiák, struktúrák újragondolása alól? Igaz, megszoktuk, hogy a gyülekezeti munka – legalábbis itt, Erdélyben – eddig inerciából működött, de az utóbbi évek jelenségei (elsősorban a Covid-19- re gondolok közelebbről) megmutatták, hogy a helyzet nem ennyire nyilvánvaló, hanem sokkal árnyaltabb.

Stanley Hauerwas (szül. 1940) Amerikai Egyesült Államokbeli kortárs teológus. Ekkléziológiáját meghatározza a civil vallás kritikája, a keresztyén kultúra hanyatlásának tudomásul vétele. Mára az egyház és a világi hatalom összefonódása miatt az evangéliumból sok minden elveszett. Az egyháznak nem kell a világi hatalmat keresnie, hogy megváltoztassa a világot, mert már önmagában is egy politikai közösség.

Az analógia fogalma a katolikus teológiában Aquinói Tamás után inkább a fogalom értelmezésével, rendszerezésével vagy alkalmazhatóságával foglalkozik. Protestáns körökben sem történt lényeges áttörés a fogalom körül. Kierkegaard mondja a Filozófiai töredékekben, hogy Isten a hitben, Igéjében, Jézus Krisztusban újjáteremti az embert: megszűnteti a köztük lévő hasonlótlanságot azáltal, hogy megérteti és megszeretteti önmagát. Különösen a szeretetben valósul meg az új analógia Isten és az ember között, mert Isten természete a szeretet. A szeretet által mozgatva Isten így örökké elhatározza, hogy kinyilatkoztatja Önmagát.

A Radikális Ortodoxia kortárs teológiai irányzat az angolszász akadémiákon. Legmeghatározóbb alakjának, John Milbanknak egyik programadó írását vizsgálom, melyet ’Posztmodern kritikai augusztinianizmus’ címmel tett közzé. Az írás alcíme: rövid summa negyvenkét válaszban fel nem tett kérdésekre. Az áttekinthetőség kedvéért a szerteágazó három és féltucatnyi választ négy nagyobb tematikus egységbe tömörítem, melyek a teológia új helyzetéről, a posztmodern teológiáról, az ontológiai erőszak és az Ágoston-féle mennyei béke szembeállításáról, valamint Krisztus áldozatának és feltámadásának értelméről szólnak.

The aim of this thesis is to examine the extent to which the elusive postmodern zeitgeist influences ordinary people's faith in God, their relationship to the church, and the congregational demands of the Christian church. It also seeks to answer how far the teachings of Dietrich Bonhoeffer, the influential theologian who was martyred during World War II, can respond to these congregational needs. The topicality of the paper lies in its aim to provide a systematic theological framework for Reformed congregational pastors and members, with the aim of providing them with a theoretical basis for confronting postmodern problems. One such problem may be the scepticism and relativism that is characteristic of postmodernism and that is present in the life of the average church member today. A further challenge for the church may be the change in postmodern language and the isolation of individuals from one another.

Jézus Krisztus feltámadása, mint apologetikai kérdés egy igen bonyolult kérdés. A felvilágosodás kora óta viták folynak ezzel kapcslatosan, és egészen biztos vagyok abban, hogy ezután is kétségeket és kérdéseket fog ébreszteni a hívő és hitetlen emberekben egyaránt. Mégis úgy érzem, hogy van létjogosultsága annak a kérdésnek, amely a húsvéti eseményeknek a történetiségére vonatkozik, de kizárólag akkor, ha a választól nem várjuk el azt, hogy biztos alapja legyen a mi hitünknek vagy mások hitének. Le kell tisztáznunk önmagukban, hogy mit keresünk akkor, amikor ennek a rendkívüli eseménynek szeretnénk utána járni. Ha egy mértani pontosságú mérlegre szeretnénk helyezni azokat az érveket, amelyek a feltámadás valósága mellett szólnak és azokat, amelyek ellene, ezután pedig a mérleg nyelvének a helyzetéből kiindulva szeretnénk eldönteni a keresztény hit és az evangélium igazságának a mértékét, fel kell készülnünk arra, hogy csalódás ér bennünket.

A feltámadás a keresztyén hit alaptétele. Az Újszövetség nemcsak Jézus halálból való feltámadását hirdeti, hanem a benne hívőkét is f. Jelen tanulmány ennek a hitnek gyökereit keresi: mi előzte meg ezt a szilárd újszövetségi hittételt? Ezért kanonikus sorrendben és szerzőcsoportokra bontva ismertetem Ószövetség könyveiben fellehető előzményeket, és kitérek a deuterokanonikus és pszeudoepigráf iratokban fellelhető felfogásokra is.

Az 1996-os III. Magyar Református Világtalálkozó alkalmával kiadott énekeskönyv komoly szakmai viták célpontja lett. A korabeli sajtóban megjelent írások egyaránt méltatták és illették kritikával. Eredendően csak a találkozóra szánták volna, de később egy szerencsés kompromisszum eredményeként az elcsatolt egyháztestek egy részének egyházzenei megújulásában játszhatott komoly szerepet. A tanulmány azt a folyamatot elemzi, ahogy a kiadvány hivatalos énekeskönyvvé válhatott Erdély és Kárpátalja reformátusai számára.

A posztmodern önmeghatározásának negatív előjele van. A modernséggel szemben, a modern eszmék tagadásaként, a modern „zsákutcáira” való reakcióként határozza meg önmagát. A posztmodern ember tagadja a modern világ eszméinek érvényességét, szkeptikusan tekint az egyetemes és abszolút igazságokra. Ezen szellemiség kétségtelenül jelen van egyházunk életében. Az értékek viszonylagossága, a vallási pluralizmus nem kerülte el a mai egyháztagokat. A tanulmány során arra a kérdésre keresem a választ, hogy a 20. században mártírhalált halt német teológus egyháztana kiállta-e annyira az idő próbáját, hogy kapaszkodókat nyújtson a posztmodern világban élő egyház számára.

A feltámadás csodája olyan keresztény hittétel, amely a felvilágosodás kora és a természettudomány térhódítása óta számos kérdést vet fel. A 21. század emberének is szüksége lehet olyan támpontokra, amelyek segítenek tisztázni, hogy miként tekinthetünk a húsvéti eseményekre. Az előadás során a címben említett három neves kutató munkáira támaszkodva keressük ezeket.

Olyan korban élünk, melyet sok szociológus posztindusztriális kornak nevez. Ez azt jelenti, hogy a gazdaság eddigi törvényszerűsége ellenére már nem az ember igényei és szükségletei határozzák meg a termelés mértékét. A kereslet és kínálat közti egyensúly és időrendi sorrend teljesen felborult. A 21. század em berének szükségleteit marketingesek állítják elő, azzal a kimondott vagy kimondatlan elgondolással, hogy az ember identitása a fogyasztói kosarával azonos. ,,Az vagy, amit megvásárolsz!” Ezen jelenséggel gyakran a ,,fogyasztói kultúra” fogalmaiba zárva találkozhatunk. Az előadás célja, hogy választ keressen arra a kérdésre: milyen hatásai vannak ezen kultúrának a 21. század egyházában?

Jelen tanulmány fő témája a hollandiai Gereformeerde Kerken ösztöndíjalapjának létrejötte, amelynek célja az volt, hogy magyar teológushallgatók az amszterdami Vrije Universiteiten és a Kampeni Teológiai Főiskolán folytathassanak tanulmányokat. Az alap 1921-ben jött létre és az 1761-ben létrejött Stipendium Bernardinum hagyományait folytatta, amely magyar származású és a németországi Pfalz tartományból érkező hallgatók utrechti tanulmányait támogatta. Ennek az alapnak a létrejöttét Sebestyén Jenő, a neokálvinista Abraham Kuypernak, a Vrije Universiteitnek, valamint a Gereformeerde Kerken in Nederland alapítójának és fontos vezető személyiségének magyarországi követője kezdeményezte. A Gereformeerde Kerkent az államegyházként működő Hervormde Kerkből kivált gyülekezetek 1892-ben hozták létre. A tanulmány az egyházszakadás hátterével, a holland-magyar kapcsolatoknak az első világháborút követő fokozódásával, valamint az ösztöndíjalap létrejöttével foglalkozik.

Orbán Imola (Kézdivásárhely, 1971) pszichológus, pasztorálpszichológus és tréner. Segítő szakemberként művészetterápiás szemléletű önismereti csoportokat vezet, és pedagógusok számára tart képzéseket. A Kézdivásárhelyen működő Bóbita Egyesület alapítója (2010), amely az első élménypedagógiai központként jött létre a térségben. Munkájában kiemelt hangsúlyt kap a művészet mediáló szerepe az önismereti, közösségi és lelki kísérési folyamatokban. 2020-től a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének munkatársa, ahol szakmódszertani tanácsadóként és fejlesztőként tevékenykedik. Kutatási területe: a művészetterápia alkalmazási területei a segítői kapcsolatokban.

A művészetterápia gazdag tárház, amelyben az ősi motívumok, szimbólumok és rituálék együtt élnek a modern kor vizuális és kifejezésbeli megnyilvánulásaival. Ez az összetett megközelítés különösen alkalmas a segítő kapcsolatok különféle formáiban való alkalmazásra. A komplex vagy integratív művészetterápia különösen tág teret biztosít az új médiumok bevonására, és lehetővé teszik a hagyományos és a kortárs elemek összekapcsolását. A tanulmány a textilalapú művészetterápiás módszerek és a moldvai csángó közösség gyászrituáléi közötti kapcsolatot vizsgálja, különös tekintettel azoknak spirituális és transzgenerációs jelentésrétegeire. Emellett reflektál a kortárs képzőművészeti gyakorlatokra, és azt kutatja, hogy ezek a megközelítések miként alkalmazhatók hatékonyan a serdülők lelkipásztori kísérésében és önismereti munkájában.

A tanulmány az i. sz. 476-os év, a Nyugatrómai Birodalom „bukásának” hagyományos történetírói toposzát vizsgálja felül. Politikatörténeti, egyháztörténeti és historiográfiai szempontokat ötvözve rámutat, hogy Romulus Augustulus trónfosztása a kortársak számára nem jelentett korszakhatárt, sokkal inkább egy évszázadokon át ívelő államigazgatási és társadalmi átalakulás egyik pragmatikus állomása volt. A fennmaradt források (többek között Malchosz, Marcellinus Comes és Evagriosz) kritikai elemzése feltárja, hogyan vált egy alkotmányos fikciókkal leplezett itáliai hatalomátvétel – a későbbi krónikások és a humanisták szimbolikus keretalkotása nyomán – a birodalom végének drámai mítoszává. A dolgozat mindemellett külön kitér az események egyházi recepciójára, kiemelve a római struktúrák püspöki és egyházigazgatási szinten történő továbbélését.

Ez a tanulmány MissioDome nevet viselő innovatív missziós projektet mutatja be, amely a keresztény egyház küldetését, a Missio Dei-t a 21. század technológiai és társadalmi kontextusába helyezi. A kutatásunk alapfeltevése az, hogy bár az evangélium üzenete változatlan és örök, annak közvetítési módja és nyelvezete folyamatos megújulást igényel a misszió hatékonyságának növelése érdekében. A MissioDome egy különleges audiovizuális tér, planetárium vagy geodéziai kupola, amelyben az Ige hirdetése úgy történik a legkorszerűbb technológiai vívmányok segítségével, hogy eközben nem csorbul a tiszta evangélium szellemisége. Ez a módszer a metamodern világ emberét kívánja megszólítani, különösen a digitális Z, Y és Alfa generáció, és tudatosan alkalmazza a komplex, audiovizuális befogadás és az élménypedagógia eszközeit. A David J.

A tanulmány második része Vásárhelyi János kolozsvári lelkészi és egyházvezetői szolgálatát mutatja be. Egy évszázaddal ezelőtt nehéz kisebbségi körülmények között szolgált kolozsvár-alsóvárosi parókiális kör gyülekezetében. Az egyházat közösségmegtartó erőként értelmezte, és írásaival, szerkesztői tevékenységével, valamint szervező munkájával erősítette a református közösséget. 1924-ben az esperesi majd két év múlva, a Nagy Károly püspök halálát követő tisztújítás alkalmával egyöntetű támogatással a főjegyzői tisztségre méltatták, s ezáltal gyakorlatilag Makkai Sándor püspök helyettesévé lett. Kiemelten hangsúlyozta az egyház gyakorlati küldetését, a tanítást, a szociális felelősséget és az áldozatvállalást, politikailag pedig a realista alkalmazkodást és az igazság képviseletét vallotta.

Gáspár Ildikó (Erdőszentgyörgy, 1974) kántor és tanító, közel harminc éve lelkészfeleség, jelenleg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Kara és Római Katolikus Teológia Kara által működtetett Ökumené Doktori Iskola hallgatója. Kutatásának középpontjában a lelkészfeleségek szerepei, szolgálati területei és a velük szemben megfogalmazott elvárások állnak

A tanulmányban bemutatott bibliai modellek felállításának és vizsgálatának az a célja, hogy teológiailag megalapozott segítséget nyútson a lelkészfeleségeknek önazonosságuk keresésében és önértelmezésük elmélyítésében. A Szentírás nőalakjai nem egyetlen normatív modellt, hanem sokféle, egymással párhuzamosan létező szolgálati mintázatot kínálnak a mai lelkészfeleségek számára. A tanulmány öt fő működésmintázatot különít el: a rejtett stabilizátort (Sára), a kapcsolati hídépítőt (Abigél), a prófétikus hangot (Debóra), a szolgáló jelenlétet (a súnémi asszony) és a tanúságtevő tanítványt (Priszcilla). Ezek a tipológiák nem kirekesztő kategóriák vagy normatív előírások, hanem önreflexiós keretként szolgálnak, amelyek segítenek feloldani a lelkészfeleségekre nehezedő identitásnyomást, és teológiailag igazolják elhívásuk sokszínűségét és értékét.

The thesis examines the posthumous memory and cult of Mózsa Berde, a 19th-century Unitarian benefactor. Known for his austere frugality during his lifetime, Berde's bequest of his vast fortune to the church, primarily for educational purposes, generated profound institutional reverence. The core of the research analyzes the memorial speeches delivered with the "Berde goblet" at Chief Council dinners between 1899 and 2025. The study demonstrates how these rhetorical acts transformed Berde into a moral compass for the community, elevating him as an ideal of self-sacrifice and duty. The narratives evolved over time, particularly after the loss of the estate following the 1921 Romanian land reform. Consequently, the focus shifted from nation-building and material wealth to his spiritual and moral legacy. Ultimately, the thesis highlights how this dynamic cult has continually reinforced Transylvanian Unitarian identity amidst shifting historical and political contexts.

Addiction is one of the biggest social, health and spiritual problems of our time, and it affects a lot of teenagers. This thesis looks at how the Church can help young people avoid addiction. The research is based on reviews of the literature, along, with some practical experience. The thesis explains what addiction is, what kind of addiction exist, and how it connects to medicine, addiction studies, psychology. It also looks at the important role of the family during adolescence, and at the different forms of substance and behavioral addictions. One section deals with the theological side, showing that the Bible also speaks about addiction. The findings suggest that the Church has an important role, especially in prevention, but also in noticing supportive communities. The thesis concludes that church-based prevention works best when it is done together with professional helpers.

This thesis examines Leibniz's Theodicy and its problem: how the existence of evil can be reconciled with the perfection of God. It explores the interrelation of metaphysical, physical, and moral evil with divine goodness, omnipotence, omniscience, and providence. The thesis pays attention to the theory of possible worlds and to Leibniz's claim that God chose the best among all possible worlds. The thesis also analyzes the relationship between divine foreknowledge and freedom, focusing on the distinction between certainty and necessity, as well as determination and coercion. According to Leibniz, actions may remain free despite having determining reasons, provided that they arise from the agent's will and inner motivations. The study concludes that Leibniz's system offers a coherent attempt to preserve divine goodness, responsibility, and providence simultaneously. Nevertheless, it does not resolve the problem of suffering.

This thesis examines the confrontations between the Sadducees and Jesus. In the course of my research, I first compile and analyze data drawn from various sources, examining the relevant works of Flavius Josephus, their occurrences in the New Testament, as well as passages concerning them in rabbinic literature. I then synthesize the collected data and, on this basis, seek to develop a comprehensive picture of the Sadducee group.