Repository index

Az Amerikai Egyesült Államok kultúrájában különleges színfoltot jelent az afroamerikai tradíció és természetesen ezen belül a fekete prédikálás. A kultúrák egyik fontos alkotóeleme a vallás. Nem láthatjuk kellő mértékben tisztán egy embercsoport, egy rassz hagyományait a vallási szokások nélkül. Az afroamerikai prédikáláshoz sok sztereotip elképzelést társítunk mi, akik a hagyományon kívül állunk. A dolgozatomban áttekintve ezeket az elemeket, megpróbálok rámutatni, hogy ezek a vonások a gazdag afrikai kultúrában gyökereznek és sokuknak pszichológiai jelentősége van. Dolgozatomban az afroamerikai prédikálást mutatom be. Az afroamerikai prédikálás kutatása az 1970-es években kezdődött meg melyréhatóan. Dolgozatomban bemutatom az afroamerikai prédikálás és homiletika kialakulásának történetét, ugyanakkor kitérek az afroamerikai prédikálás hátterére is.

Egyházi szertartásaink közül az egyik legszebb alkalom a házasság megáldása, amikor az ifjú pár örömében osztozhatunk lelkészként a gyülekezettel együtt. Ám szerepünk ma már nem a „nagy napra” korlátozódik. A házasságra való felkészítésre lehetőségként kell tekintenünk, amikor jobban megismerhetjük a házasságra készülő párt, amikor útravalóval láthatjuk el őket a házasság nem éppen „mézes” heteire, mert igenis a házasságra készülni kell, és ebben segítségére kell lennünk a pároknak. 

A dolgozatomban a marosi egyházmegye 1824-es vizitációs jegyzőkönyvét dolgozom fel. Annak érdekében, hogy érthető legyen mindaz, ami a jegyzőkönyvekben található, szükséges megérteni milyen viszonyok uralkodtak akkor a református egyházban. A dolgozat első fele igyekszik betekintést nyújtani a kor jellegzetességeiről. A vizitációs jegyzőkönyv feldolgozását olvasva, a dolgozatot kézbevevő és tanulmányozó személy meglepődhet azon, milyen pontossággal számoltak be a vizitációkról, milyen problémákkal küzdöttek a marosi egyházközségek és azon is, ahogy az egyházfegyelmet gyakorolták a 19. század első felében.

Dolgozatom az 1947-es párizsi békeszerződés utáni időszakkal foglalkozik, melyben hivatalosan is visszaállították a trianoni határokat. Fő kérdésem a kutatás során az volt, hogy az ezt követő időszakban érzékelhetők-e az Igazgatótanács jegyzőkönyveiben a békeszerződés utóhatásai, s hogy miként kezelte a vezetőség az erőt próbáló időket. Ennek érdekében feldolgoztam a mellékletként is csatolt 1947-es, illetve 1948-as igazgatótanácsi jegyzőkönyveket, s a történelmi időszak rövid ismertetése után ezeknek főbb ügyeit gyűjtöttem össze és rendszereztem. Néhol a Református Szemle cikkeit, lapjait használtam fel ahhoz, hogy teljes képet kapjak egy említett ügyről, határozatról, közleményről vagy körlevélről. A kutatás során a párizsi békeszerződéssel, mint említett üggyel nem találkoztam. Határozottan érezhető annak hatása, következményei, melyek a kommunizmus fellendüléséhez vezetnek.

Szakdolgozatomban a Marosi Református Egyházmegye 1820-as vizitációs jegyzőkönyveit dolgozom fel. A cél, hogy elérhetővé tegyem az egyháztörténet egy olyan szakaszába való betekintést, amely átláthatóbbá teszi az olvasók számára, az egyházmegye életét, működését, az egyházfegyelem érvényesítését az egyházi hatóságok által, valamint a hatalom gyakorlását ezek betartása érdekében. A dolgozat tartalmazza a jegyzőkönyvben található adminisztrációs, fegyelmi, gazdasági ügyeket, valamint az egyházmegyét vagy az aktuális egyházközséget meghatározó eseményeket. Munkám betekintést nyújt a XVIII századi egyház vizitált gyülekezeteinek egyházi életébe, igazgatásába, fejlődésébe, hiányosságaiba, valamint egy összehasonlítást kínál a korunkbeli református egyház működésével.

Dolgozatomban a Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvének 1820 novemberétől 1821 februárjáig tartó látogatásainak a digitalizálása, valamint a jegyzőkönyvben megjelent témák rendszerezése és feldolgozása a célom. Hogy átfogó képet kaphassunk a kérdéses időszakról a történelmi áttekintés, valamint az esperes munkakorének leírása segít, különös tekintettel a vizitációra, mint fegyelmi, valamint gazdasági hatóság. Ez által a tárgyalt időszak gyülekezeteinek mindennapjaiba láthatunk bele. Láthatjuk milyen problémákkal küszködtek a gyülekezetek, valamint azt is, hogy milyen anyagi háttérrel rendelkeztek, milyen terveik voltak a jövendőre nézve.

Munkámban Jonathan Edwards szépségről szóló írásait és prédikációit elemzem. A szépségről megfogalmazott elképzeléseiről nem maradt fenn pontos meghatározás, de a szépségről való gondolkodásának töredékei megtalálhatók műveiben. Dolgozatom nem titkolt szándéka, hogy egységes képet nyújtsak arról, hogy Edwards mit gondol a szépségről. Hogyan írható le a szépség, mi határozza meg a szépségről alkotott képünket, hogyan érzékeljük a szépséget a világban? Edwards több művében is említi azt a gondolatát, hogy kétféle szépség létezik a világban: van egy felsőbbrendű szépség - amely az isteni világhoz tartozik, és van egy egyszerű szépség, amely az isteni tulajdonságok megjelenítője, és amely világunk egységét, békéjét és összetartozását jelenti. Miután dolgozatomban bemutattam, hogyan lehet a szépséget érzékelni, bemutatom minden szépség forrását Isten szépségében, majd ismertetem a Szentháromság másik két tagjának jellemzőit: Krisztus szépségét és a Szentlélek tökéletességét.

A Marosi Református Egyházmegye szinte a magyarok keresztyénné válása óta létezett. A reformáció idején két katolikus főegyházmegye területére terjeszkedett ki. Miután egy kisebb része levált, Marosszék szinte teljes lakosságának hirdette a protestáns szellemiségben az evangéliumot. A jelenlegi dolgozat azoknak szól, akik bepillantást szeretnének nyerni az erdélyi református egyház XIX. századi mindennapjaiba. Célom, hogy az olvasóval először megismertessem a Marosi Református Egyházmegye múltját. Az egyházmegye megalakulásának megismerése után megfigyeljük, hogy milyen rendszer uralkodott a XVIII-XIX. századi egyházmegyében. Ezt követően megvizsgáljuk, hogy mit jelentett az esperesi vizitáció és ki volt az esperes a XIX. században. Végül az 1821-es vizitációs jegyzőkönyvek segítségével hű képet kapunk egyes gyülekezetek örömeiről és nehézségeiről.

A dolgozat elméleti kutatásának elsődleges kérdésköre az abúzus és incesztus témájával kapcsolatban, azoknak rendkívül vitatott volta miatt, maga a jelentéskör tisztázása: mit jelent ez a két, látszólag szimpla kifejezés? A megfelelő meghatározások keresése közben egy egyszerű konklúzióra jutottam: sem az áldozatoknak, sem a bántalmazóknak nincsenek általános típusai. A következő kérdéskör a lelkigondozó, mint segítő szakember pozíciójából feltett kérdéseket tartalmazza, amelyek arra irányulnak, hogy egy bántalmazottal való lelkigondozói kapcsolat hogyan válhat gyógyító kapcsolattá. A kutatás célja eszközöket találni a lelkigondozói térben történő meglévő traumák felismerésére, azok feldolgozásának segítésére és a további traumatizációk lehetőségének a csökkentésére, mindehhez pedig a A kutatás empirikus formáját a jövendőbeli segítő szakemberek, vagyis lelkigondozók személyére fókuszáló nemi erőszak mítosz hatásait vizsgáló attitűd- vizsgálat nyújtotta.

Dolgozatomban a Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveit mutatom be az 1822-es év első felébből. A digitalizált és feldolgozott szöveg bemutatása előtt, ismertetem ezek létrejöttét és történetét. Az első rész a történelmi áttekintést tartalmazza, ezután következik a vizitáció bemutatása, majd a digitalizált anyag feldolgozása. Az adatokat kategóriákba rendezem a jobb átláthatóság érdekében. A munkám célja, hogy mélyebb betekintést nyújtsak az akkori egyházi élet mindennapjaiba.

Dolgozatomban azt vizsgálom, hogy hogyan alakult ki az esperesi tisztség és vizitáció, mi volt a hatásköre, milyen feladatokat kellett ellátnia, röviden, hogy hogyan működött a XVIII-XIX. században. Emellett az is érdekelt, hogy milyen különbségek vannak az akkori és mai esperesi vizitáció között, illetve van-e különbség az adott kor egyházmegyéinek vizitációi között. Ez utóbbi összehasonlítást azért lehetséges, mert egy másik dolgozatban már foglalkoztam egyházmegyei vizitációs jegyzőkönyvekkel. A munka elvégzéséhez elsősorban a vizitációs jegyzőkönyveket kellett feldolgozni, digitalizálni, átírni. Ezután, annak jártam utána, hogy hogyan alakult ki a Marosi református egyházmegye, hogyan alakult ki az esperesi tisztség, illetve abban is el kellett mélyednem, hogy milyen volt az adott korszak egyházpolitikája. Arra jutottam, hogy az esperesi vizitáció sok változáson ment át az évszázadok során.

Dolgozatom témája az ifjúsági munka hatékonysága és akadályai a zilahi és szilágysomlyói református egyházmegyék gyülekezeteiben. A kutatásom során először megvizsgáltam a serdülő- és fiatalkorúakat fejlődéslélektani, csoportdinamikai, társadalmi és ekkléziológiai szempontból, hogy teljesebb képet alkossak a szóban forgó korosztállyal kapcsolatban. Ezt követően a zilahi és a szilágysomlyói egyházmegyék lelkipásztorai által kitöltött kérdőívek eredményeit dolgoztam fel, és következtetéseket vontam le. A kérdésekre adott válaszok alapján elmondható, hogy a két egyházmegyében az ifjúsági munka fontos helyet foglal el a lelkipásztorok szolgálatában, és a fiatalok között végzett missziónak viszonylag egységes célkitűzései vannak a megkérdezett gyülekezetekben (evangélizáció, közösség építése). Ugyanakkor szükséges a gyülekezet és az ifjúsági csoport találkoztatása, hogy megvalósulhasson az a valódi közösség, amit az elméleti részben is tárgyaltam.

Dolgozatom témája a teológusi identitás kialakulásának és váltázásnak vizsgálata a megszerzett ismeret, a hit és a szolgálatról alkotott szubjektív kép tükrében. Kutatásom kiindulópontja szerint a teológusi identitásnak, mint minden szakmai identitásnak, létezik emberileg vizsgálható módszere. Dolgozatomban kitekintettem mindazokra a gyermekkortól húzódó tényezőkre, amelyek közrejátszhattak abban, hogy valaki teológiát tanuljon, valamint a tanulás elméletén keresztül arra is kerestem a választ, hogyan és mennyiben építi be az egyén a megszerzett tudást. A vizsgált szakirodalom alapján kapott eredmények azt mutatják, hogy a teológiára készülő egyén motivációját szükséges bibliai, teológiai és pszichológiai kritika alá vetni. Továbbá a teológiai évek alatt ért sokféle impulzus közül kiemelkedik az egyén hitmegéléséhez közel álló csoport hatása, a személyes krízisek feldolgozásának sikeressége vagy kudarca, és a megszerzett tudás elfogadása vagy elutasítása hitbeli szempontok miatt.

Ballai Zoltán Ferenc (Marosludas 1977), református lelkipásztor. Lelkipásztori szolgálatot teljesített Hodgyában és a kolozsvár-felsővárosi gyülekezetben. Jelenleg az Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium és Szakkollégium igazgató lelkipásztora, valamint az Erdélyi Református Egyházkerület gazdasági tanácsosa. Doktori tanulmányokat folytat a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen dr. Buzogány Dezső vezetésével.

Autorii acestui volum sunt cadre didactice și cercetători la Institutul Teologic Protestant din Cluj-Napoca. Chiar dacă studiile lor nu prezintă o coerență din punct de vedere tematic, tradiția protestantă a autorilor conferă volumului o coeziune internă. Spiritul profetic al protestantismului implică o redescoperire continuă a revelației, o reevaluare necontenită a tradiției interpretative, dar și o introspecție neîncetată a omului conștient de fragilitatea cunoașterii sale. Sperăm că acest cadru oferă volumului curent o armonie internă care, în ciuda discrepanțelor tematice, va fi observată și apreciată și de către cititor. Cele mai multe articole prezentate aici reprezintă traduceri adaptate ale unor versiuni publicate anterior în limba maghiară sau într-o altă limbă. Scopul nostru este să deschidem încă o cale de dialog spre cei care, asemenea lui Iov, încearcă să dezlege lucrurile prea minunate ale lui Dumnezeu, în limba română.

Titlul acestui volum de studii, Despre lucruri prea minunate, își are originea în ultimul discurs al lui Iov cu Dumnezeu în Iov 42:1–6. În străduința sa de a înțelege cauzalitatea evenimentelor și raționalitatea lucrurilor dincolo de o viață pusă la o grea încercare, Iov își vede dorința sa ultimă de a se întâlni cu Creatorul împlinită. Cu toate acestea, nici măcar această întâlnire supremă nu pare să îl ajute să dezvăluie complexa rețea a existențialității umane. Această întâlnire cu Creatorul îl conduce totuși la o descoperire fundamentală, și anume a limitelor cunoașterii umane, rezumată succint prin următoarea concluzie: „am vorbit fără să înțeleg despre lucruri prea minunate pentru mine și nu știam” (Iov 42:3).

Habacuc 2:4 este un text de o importanță majoră pentru teologia apostolului Pavel. Avem de-a face însă cu un text extrem de dificil (o constatare valabilă de altfel pentru întreaga carte a profetului Habacuc), iar traducerile – sau mai degrabă parafrazele – din edițiile de Biblie sau comentarii reprezintă doar variații interpretative ale textului ebraic. Acest studiu este dedicat impactului și interpretării lui Habacuc 2:4b, în special a conceptului credinței, pentru literatura teologică din epoca Reformei.

În Vechiul Testament, Regatul de Nord este adesea considerat o regiune vinova-tă în care poporul s-a îndepărtat de Dumnezeu. Cu toate acestea, este notabil faptul că în descrierea întemeierii cultului din 1 Împărați 12, zeul venerat nu este numit, ci doar definit prin faptul că el a fost responsabil de exod. Un alt aspect deosebit de important este că acest cult nu era centralizat, ci Ieroboam a ridicat altare pentru această divinitate în întreaga țară, inclusiv, foarte probabil, în capi-tală, Samaria, unde exista un templu pentru această divinitate. Bazându-ne pe faptul că exodul este atribuit în toate textele lui Iahve, zeul venerat în Israel nu poate fi altul decât Iahve. El era zeul național și dinastic, inclusiv în Regatul de Nord. Acest lucru este susținut de prezența elementului teoforic iahvist în majo-ritatea numelor regale. Cu toate acestea, cel mai probabil erau tolerate și alte zeități canaanite. De exemplu, regele Ahab a introdus altarul lui Baal în templul lui Iahve.

Rezumând atitudinea terapeuților față de bunăstare, putem constata că această comunitate a ridicat la un nivel atât de înalt valorile spirituale, încât a ignorat absolut tot ce aparține vieții zilnice obișnuite. Ei s-au străduit la înmulțirea bo-găției înțelepciunii (par. 16–17, 20) și a valorilor spirituale. În rândul acestei co-munități meditațiile asupra Sfintelor Scripturi, a cărților sfinte proprii, precum și asupra înțelepciunii dumnezeiești (par. 1, 28–30, 67) sunt absolut primordiale, din care rezultă retragerea din lume și disprețuirea totală a bogăției pământești.

Pavel din Tars a intrat în istoria creștinismului ca apostol al neamurilor. A fost un predicator neobosit și un învățător inspirat al Evangheliei lui Dumnezeu, care și-a îndeplinit misiunea cu cea mai mare fervoare și devotament necondiționat până la sfârșitul vieții sale. Cu povestea sa de viață fascinantă și cu experiența sa considerabilă în plantarea și consolidarea bisericilor creștine, el se află astăzi în fața noastră ca un om demn de atenția fiecărui slujitor. În ciuda unicității sale, el ne stă înainte în multe feluri ca un exemplu de înțelepciune, sobrietate, puritate, răbdare, altruism, moderație, fidelitate și dragoste frățească sinceră.

Textele sacre conțin pasaje și revelații care ne poziționează în zona limitelor cunoașterii noastre și ne confruntă cu întrebări inconfortabile. Cât de mult putem înțelege despre acțiunile divine? Când recunoaștem că cunoștințele noastre, hermeneutica noastră meticuloasă, logica noastră bine calibrată și chiar dogmele credinței noastre ating punctul lor final? Un exemplu notabil în acest sens îl reprezintă 1 Petru 3:18–22. De-a lungul istoriei, acest pasaj a fost asociat cu mai multe texte din Noul Testament, iar pentru a înțelege mai bine sensul său original, este necesar să deslușim aceste conexiuni și să ajungem la firul inițial care rămâne distinct și recunoscut în cadrul întregii țesături. În această explorare, ne propunem să urmăm acest fir și să cercetăm posibile interpretări și explicații, pornind de la trei între-bări esențiale: Cine sunt aceste duhuri? Despre ce a predicat Isus în cazul lor? Când a avut loc această întâlnire misterioasă?

În acest eseu, îmi propun să conturez doctrina referitoare la întruparea lui Isus Hristos așa cum este reflectată în cele mai semnificative crezuri ale creștinismului. Totuși, pentru a înțelege evoluția acestei doctrine, voi începe prin a prezenta câteva imagini din lumea primelor declarații asemănătoare cu crezul care au apărut în perioada post-biblică.

În această cercetare, voi investiga natura umană. Abordarea acestei teme a fost influențată atât de un motiv direct, cât și de unul indirect. Motivul direct este reprezentat de contextul epidemiologic recent, în timp ce motivul indirect derivă din viața noastră bisericească în general, și mai ales din dimensiunea noastră teologică și liturgică. Am observat că întrebările și preocupările ridicate de mulți dintre noi nu sunt doar subiecte pentru discuții informale, ci necesită o analiză mai detaliată. Când folosesc termenul „noi”, mă refer la membrii laici și clerici ai Bisericii, care și-au exprimat diverse opinii și perspective în diferite contexte. Mai mult decât exprimarea acestor opinii, cred că este crucial să demarăm o investigație teologică specializată asupra naturii umane, ca punct de plecare pentru cercetări și analize ulterioare.

Colecția Blaj a Bibliotecii Filialei Academiei Române din Cluj reprezintă un important vestigiu cultural al greco-catolicismului din Ardeal. Nucleul bibliotecii este format din colecția mănăstirii basilitane ctitorite în 1747 cu hramul Sfintei Treimi. În același an a început activitatea seminarului diecezan. Se pare că cele două instituții au avut o bibliotecă comună. Cărțile au fost inventariate pentru prima dată în 1752. Materialul prezentat face parte dintr-o cercetare mai amplă, care vizează descrierea operelor teologilor protestanți din secolul XVI păstrate în colecțiile istorice din Ardeal. În Colecția Blaj a Bibliotecii Filialei Cluj a Academiei Române se găsesc 421 de tipărituri din secolul XVI.

Acest scurt studiu aduce în atenție evoluția predării și practicii muzicale în cadrul colegiului unitarian din Cluj în perioada secolelor XVI–XIX. De la interdicția instrumentelor muzicale și a cântatului indecent la permisiunea treptată a practicii muzicale în incinta colegiului și introducerea predării muzicii, evoluția reflectă schimbările sociale și culturale din acele vremuri. Muzica a devenit, în cele din urmă, o parte acceptată și chiar integrată în viața colegiului, marcând o tranziție importantă în percepția și practica muzicală în colegiul unitarian din Cluj și comunitatea unitariană din Transilvania.

În cartea sa Biografie van de dominee, teologul practic olandez Heitink dedica un capitol special dezvoltării oficiului pastoral protestant. El se întreabă când a apărut pastorul protestant așa cum îl cunoaștem astăzi în istoria bisericii. Răspunsul la această întrebare ne duce înapoi în secolul al XVI-lea. În istoria Reformei, acesta este momentul când apare pastorul, însă nu ca preot hirotonit din sânul clerului, ci ca laic. Potrivit doctrinei reformate, membrii comunității lui Dumnezeu ocupă diverse oficii, iar în vârful acestora se află funcția de pastor. Comunitatea alege anumite persoane pentru această funcție după ce a constatat că aceștia au darurile necesare de la Dumnezeu pentru această slujire. Heitink consideră că, într-un timp relativ scurt după implementarea oficiului pastoral, pastorul a devenit un funcționar bisericesc. Această funcție, fie ea laică sau ecleziastică, a crescut în importanță de-a lungul timpului.

Este o senzație teribilă pentru predicatorii practicanți să constate că metodele testate și ani de zile funcționale par să fie învechite, iar tipurile de predicări care păreau altădată eficiente sunt acum întâmpinate cu priviri plictisite și puterea lor de motivare de odinioară pare să fi dispărut. În astfel de momente, pastorii și specialiștii în omiletică încep să caute idei noi și inovatoare, pentru a putea pre-dica cu succes Cuvântul lui Dumnezeu. În bisericile protestante mainstream americane (bisericile metodiste, epis-copale, lutherane, prezbiteriene, etc.) această perioadă a fost numită „turnura narativă”. Părea că acesta ar fi fost răspunsul adecvat la multele probleme din predicarea americană care – s-a spus – a intrat în criză în anii '60 și '70.

Tineretul de astăzi se confruntă cu o criză a identității valorilor, fără a fi vinovat pentru aceasta. Cei responsabili de educația și îndrumarea lor, cum ar fi părinții, dascălii, clericii și îndrumătorii spirituali, și-au pierdut orientarea spirituală, preferând adesea siguranța în locul mântuirii. În societatea actuală, se observă o predominanță a răului explicată prin prisma mentalității evoluționiste susținute de știință. În acest context, cuvintele din Sfânta Scriptură și apelul către Dumnezeu par a fi fără rost. Răul este adesea redus la încălcări ale normelor etice, explicate printr-un raționalism care justifică urmarea pasiunilor personale. Abaterea de la calea corectă trasată de Părinții Bisericii, precursorii pedagogiei moderne, a dus la o pierdere a valorilor fundamentale ale creației divine. Este esențial să redescoperim fundamentul creștin al pedagogiei și orientarea spirituală pentru a remedia această situație.

Din perspectiva mea, obstacolul care ne împiedică să căutăm din nou ceea ce considerăm a fi corect pentru fiecare dintre noi reprezintă, în realitate, o altă problemă, mai precis, o atitudine greșită față de nedreptățile comise. Această atitudine poate implica negarea, minimalizarea sau amplificarea gravității infracțiunilor, evitarea asumării responsabilităților sau transferul acestora către alții. O astfel de abordare a păcatului este una dintre cele care pot da naștere la situații foarte complexe și descurajatoare în consilierea pastorală (pastorație). În ceea ce privește cercetarea mea, voi concentra atenția asupra conceptului de speranță în contextul apariției acestor situații și voi căuta sursele valide ale acestei speranțe.

A tanulmány a 2Kor 8,7–9 homiletikai exegézisével indul. Az első nagyobb egységben az előkészületi elemek kapnak helyet. A perikópa kortörténeti, exegetikai és teológiai vonatkozásainak feltérképezése során közelebbről érintjük Pál és a korinthusiak viszonyát, a jeruzsálemi gyűjtést, és olyan teológiai motívumokat, mint az inkarnáció és az adakozás. A homiletikai exegézist egy karácsonyi prédikáció vázlata követi. A tanulmány utolsó pontjai az istentisztelet alakításához nyújtanak további szempontokat és szemléltetéseket.

A Barth–Brunner vita a 20. század protestáns teológiai történetének egyik jelentős mozzanata. A dialektika-teológia két kimagasló alakjának 1934-ben történt replikaváltása nemcsak Karl Barth és Emil Brunner teológiai súlypontjait foglalja magában, hanem betekintést enged az 1930-as évek pezsgő teológiai és szellemtörténeti légkörébe is. Brunner értelmezésében a természeti teológiának egyik sajátos változata jelenik meg, miközben Barth az újreformátori teológia szellemében következetesen az Ige autoritásának jegyében fejti ki álláspontját. Ebben tanulmányban a vita egyes pontjainak tartalmi feltárása mellett röviden rekonstruáljuk a keletkezési körülményeket is, és kitérünk erdélyi hatástörténetére, értékelésére is.

Dr. Fodor László (Debrecen, 1972) a Debreceni Egyetem jogi karának egyetemi tanára. 1995-től kutat és oktat, elsősorban környezetjogi tárgykörökben, a történeti kutatást, s azon belül főként a családtörténetet a hobbijaként műveli. Olyan református családok történetét írta meg, mint a jenői Jeney, a kisjeszenyi Jeszenszky vagy a Szondy família, legutóbb pedig az ecsedi vár egykori tiszttartóinak eredetével foglalkozott. A Magyar Tudományos Akadémia doktora (2021), az Orszá-gos Környezetvédelmi Tanács tagja (2017-től), a Pro Futuro című jogi szakfolyóirat főszerkesztője (2011-től). Nemzetközi kutatási tapasztalatokat német nyelvterületen szerzett.

Az Érkeserűi Református Egyházközség úrasztali pohara eredetileg tányér volt, amelyet a 19. század elején olvasztottak be, s anyagából kelyhet készítettek. A 16. század utolsó harmadától nyomon követhető története szorosan összefonódik az egyházközség és a helybeli birtokos családok, különösen a Suselith-Horváth család történetével. A tanulmány levéltári források és forráskiadványok segítségével korrigálja, illetve kiegészíti a korábbi, szakirodalmi adatokat. Bemutatja, hogy kik voltak a műtárgy eredeti tulajdonosai, hogyan került a későbbi adományozóhoz, mi volt az adományozás társadalmi háttere. Kitér az érintett családtagok és a reformált egyház kapcsolatára.

Amit mi az iskolában tanultunk és a geometriáról elképzelünk, az szinte mind az euklideszi axiómákra épülő ismeretek világába tartozik. Ezzel az ismerettel azonban nem magyarázható minden, még a természet világában sem. Vannak ugyanis görbült felületek, amelyek csak a nem-euklideszi geometria segítségével írhatók le. Ezt fedezte föl Bolyai János 1823-ban. Ő a Marosvásárhelyi Református Kollégium diákja volt. Ezzel fölnyitotta a korábbi axiomatikus zárt világot és új alapokra helyezte mind a geometriát, mind pedig az egyetemes tudományos gondolkodást.

Emődi András (Nagyvárad, 1970) szülővárosában érettségizett, majd 1992 és 2000 között az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola történelem–földrajz és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem földrajz szakán szerzett oklevelet. 1998-tól 2012-ig a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Műemlékkönyvtárának és Levéltárának volt könyvtárosa és levéltárosa, jelenleg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Levéltárában dolgozik.

Eddigi ismereteink szerint az 1921-ben megalakult Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek 1927-től jelent meg egy hivatalosnak tekinthető kalendáriuma (naptára), éspedig a Református Árvaházi Képes Naptár (1927–1949). A korabeli nagyváradi református egyházi sajtó feldolgozása és digitalizálása során azonban újabb adatokra bukkantunk, amelyek egy 1923. és egy 1925. évi naptár egykori megjelenését adatolták. Bár többezer példányszámban jelentek meg, e kiadványoknak ma már egyetlen példánya sem maradt fenn.

A biblioterápia kompakt fogalma magába sűríti a fogalom által jelölt terápiás módszer leglényegesebb elemeit: irodalom által gyógyítani. A biblioterápiás módszer alkalmazásának pozitív eredményei az elmúlt évtizedekben a biblioterápiás kutatás és képzés, illetve a biblioterápia gyakorlati alkalmazásának fellendüléséhez vezettek. Magyarországon a módszer alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyult, és a hagyományos pszichológiai ülések, valamint más jellegű egyéni és csoportos segítő foglalkozások színesebbé tétele sokakat vonzott a segítségkérés felé, olyan személyeket is, akik addig talán idegenkedtek ettől, noha szükségét érezték ennek. A gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában is elképzelhetőnek tartok egy hasonló fellendülést, ha a módszer alkalmazása által újszerű keretet teremtünk mind az egyéni, mind a gyülekezeti csoportokon belül zajló beszélgetéseknek. Jelen tanulmány ennek a lehetőségeit vizsgálja.

A tanulmány szerzője azt vizsgálja a kánai menyegző története miképpen jelentkezik a folklórszövegekben, illetve a bibliai forrástól eltérő mesemondói interpretációkban. A folkloristák által gyűjtött szövegek a lokális közösségekben zajló lakodalmi és farsangi mulatságok hangulatát idézik, a mesenarratívák vernakuláris nyelvi kifejezései az elbeszélés profán és humoros jellegét erősítik. A bibliai történettől való eltérések jól láthatók a szimbolikus motívumokban és epizódokban, illetve az egyes szereplők cselekedetének megítélésében.