Repozitórium index
Publikáció › Herbály Eszter › 2023 › Pages: 185--200Az egyházkormányzás alapja Isten igéje, feladata Krisztus akaratának érvényesítése. Az egyház tehát nem követheti kritika nélkül a világi vezetési modelleket, mert azok adaptálásával a hangsúlyok eltolódhatnak, ennek következtében a vezetés céltévesztetté válik. A teológiai kibernetika rendszerszemléletű megközelítése segít meghatározni a vezetés helyét, feladatát, módszereit segítségül híva a korszerű vezetéselméleti, szervezetfejlesztési és menedzsmenttudományi ismereteket. Azonban a kibernetika több, mint professzionális menedzsment- technológia. Feladata az isteni iránymutatás mentén, a Lélek munkáját engedve segíteni a közösségi egyházvezetést gyülekezeti és szervezeti síkon egyaránt.
Publikáció › Horváth Levente › 2023 › Pages: 201--232Ebben a kiegészítő tanulmányban megpróbáljuk levonni a következtetéseket egy hasonló témában készült korábbi tanulmányunkból (Facie ad faciem – nincs tehát alibi a létben. Reflexiók Tavaszy Sándor és Lukács György Kierkegaard akéda-értelmezésének margójára). Ugyanakkor Tavaszy Kierkegaard-felfogásának Tavaszy-féle értelmezéséből kiindulva új kérdéseket próbálunk megfogalmazni, illetve annak aktualitását a magyar filozófiai gondolkodásban, Lukács György és Tavaszy Sándor írásaiban megjelenő reflexiókat boncolgatva (miközben erdélyi filozófusokra is kitérünk, azaz Bretter György, Molnár Gusztáv és Tatár György álláspontját értékelve a kérdésben). Kísérletet teszünk egy lehetséges teológiai antropológia felé való tájékozódásra a jelenlegi filozófiai megközelítésekkel folytatott párbeszédben.
Publikáció › Legéndy Kristóf › 2023 › Pages: 233--244Tanulmányom két tudásterület, a természettudomány és a teológia alapvető különbségeit vizsgálja. Közismert tény, hogy a természettudomány empirikus megfigyelésen és kísérleteken alapszik, míg a teológia a hitre és a kinyilatkoztatásra támaszkodik. A természettudományos ismeretek értelemmel ellenőrizhetőek, a teológiai igazságokat viszont hittel elfogadjuk vagy logikusan kikövetkeztethetjük, így ezen igazságok nem mindig ellenőrizhetőek empirikusan. Mindkét tudásterület az ember szellemi erőfeszítésének eredménye, így közös céljuk, hogy eligazítást nyújtsanak a létezés nehezen hozzáférhető részeivel kapcsolatban. Lehetséges igaz kijelentéseket tenni olyan valóságokról, amelyek nem hozzáférhetők az empirikus tapasztalatok számára? Tanulmányomban erre és ehhez hasonló kérdésekre keresem a választ.
Publikáció › Németh Tamás › 2023 › Pages: 245--259Az identitás szó általános jelentése a valamivel való azonosság, azonosulás, valamely közösséghez való tartozás. Önazonosságról akkor beszélhetünk, ha az énképünk vagy önazonosság-tudatunk (mindenkinek az önmagáról alkotott elképzelése) megegyezik vagy hasonlít valaki más, mások, tehát egy közösség önazonosság-tudatával. A keresztyén éntudat és a krízistudat is egyidős a keresztyén közösséggel, a gyülekezettel. Az őskeresztyéneknél a megkeresztelkedés jelentette az újjászületést, az új identitás kezdetét (Róm 6,4). Ez nem kettős identitást jelentett, az óemberét és az új emberét, hanem egyetlen identitást, a Krisztus által újjászült ember önazonosságát. Református identitásunk állandó része tehát a Krisztusban való lét, mert Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok. Identitásunk változó része az a szituáció, amelyben élünk, s amelyben naponta erkölcsi felelősségünk az adódó helyzetre, konfliktusra az állandó identitásunknak megfelelően erkölcsi választ adni.
Publikáció › Pethő Sándor › 2023 › Pages: 260--2811915 karácsonyán két kérdés foglalkoztatta Kolozsvár közönségét. Az egyik a háború, a másik pedig az Ady Endre költészete körül zajló sajtópolémia volt. A vita ekkortájt az országos sajtóban már hónapok óta zajlott, 1915 karácsonyán azonban két helyi lap, a Tiszántúl és a Kolozsvári Hírlap is bekapcsolódott. Ez utóbbi öt neves kolozsvári értelmiségi, köztük két egyetemi professzor véleményét kérte ki Ady költészetéről. Kik voltak ők? Mi volt a véleményük? Hogyan jutott el az ügy odáig, hogy egyikük párbajra hívta Adyt? A tanulmány ezekre a kérdésekre keresi a választ a korabeli kolozsvári élet eme érdekes epizódjának felelevenítésével.
Publikáció › Postma Ferenc › 2021 › Pages: 611--636Wie die Hinterseite des Einbandes zeigt, hatte Köpeczi sein Stammbuch be-reits im Jahre 1771 angelegt, also während seiner Studienzeit an der friesischen Universität in Franeker, wo er am 18. Oktober 1770 als Student der Theologie ein-geschrieben worden war. Franeker war von Anfang an auch sein Reiseziel gewesen, als er im August 1770 seine Peregrinatio academica – vom siebenbürgi-schen Nagyenyed aus – angefangen hatte.
Szolgálni szóval, betűvel és tettel. A Református Család indításának előzményei és az első megjelenési szakasz (1929–1944) ismertetése
Publikáció › Püsök Sarolta › 2021 › Pages: 637--653Az írás által megvalósított szolgálat ősidők óta ismert gyakorlat. A két világháború közötti időszakban addig soha nem látott méreteket öltött a kisebbségi sorba kényszerült magyarság körében az írni vágyás. Az 1919-től 1940. augusztus 30-ig terjedő időszakban Románia 69 helységében 1260 féle hírlap és folyóirat látott napvilágot, együttesen 1672 cím alatt, amelyek némelyike tiszavirág-életű volt, mások azonban hosszú távon is jó szolgálati eszköznek bizonyultak.
Publikáció › Rezi Elek › 2021 › Pages: 654--666A koronavírus-járvány következményeit értékelő magyar nyelvű teológiai, ekléziológiai, liturgiai szakirodalom a járvány megjelenése óta egyre gyarapodik. A közölt tanulmányok átfogó teológiai értékeléseket, szempontokat, véleményeket, észrevételeket, reflexiókat, kritikákat fogalmaztak meg a koronavírus-járvány alatti vallásos és egyházi élet két fontos témájával kapcsolatosan: a távistentiszteletek (online istentiszteletek) és az úrvacsora kérdésköreit, valamint az ezekhez kapcsolódó problémaköröket is érintették.
Publikáció › Sógor Árpád › 2021 › Pages: 667--682Hasznos dolognak tartom, hogy az, aki vezetői szerepre készül vagy kényszerül, az legyen tisztában a különböző vezetési formákkal, azoknak előnyeivel és hátrányaival. Megkülönböztetünk többféle személyiségtípust, és ezekhez tartozóan többféle vezetési formát és vezetési stílust.
Publikáció › Tódor Csaba › 2021 › Pages: 683--702Az 1990-es évek krízishelyzete Kelet-Közép-Európában, s így Erdélyben is bizonyos szempontból hasonló az 1930-as évek Amerikájához, ahol a válság hirtelen jött. A lényeges különbség a mi esetünkben az, hogy mi alkalmazkodtunk ezekhez a szociális kedvezőtlenségekhez. A posztszocialista instabilitás életmóddá vált, és nem pusztán túlélése a hirtelen jött, váratlan helyzetnek. Nincs semmiféle stratégia, sem hosszú távú tervezés, a globális piac függőségében élő posztszocialista államok számára rendkívül természetes az állandó készenlét. Az egyetlen stratégia talán, ami az elmúlt harminc évben az emberekben kialakult: mindennap készenlétben állni és várni, hogy valami történni fog.
Publikáció › Visky Sándor Béla › 2021 › Pages: 703--721Dolgozatomban egy olyan kortárs teológiai irányzatot kívánok röviden bemutatni, amely az elmúlt két évtizedben meglehetősen nagy visszhangot keltett angolszász akadémiai körökben, de amellyel ismereteim szerint ez ideig magyar nyelvterületen még senki sem foglalkozott. Előbb ennek alapszempontját, névértelmezését, irodalmát villantom fel (I), majd öt olyan markáns gondolatkört vázolok, amellyel gyakran találkozunk az irányzaton belül (II), végszóként pedig e tanulmány címét értelmezem (III).
„Isten emberei… továbblépnek fölfelé, az értelemmel fölfogható világba” (Gig. 61). Néhány megfontolás Isten emberéről Philón írásaiban
Publikáció › Zamfir Korinna › 2021 › Pages: 722--732Allegorikus bibliamagyarázata keretében Alexandriai Philón néhány alkalommal az Isten emberét állítja az olvasó elé. Az ἄνθρωπος [τοῦ] θεοῦ megnevezés megtalálható a Septuaginta jó néhány szövegében, többnyire próféták, illetve olyan jeles bibliai alakok jelölésére, mint Mózes vagy Dávid. Philón azonban kevés alkalommal támaszkodik ezekre a szakaszokra, minden bizonnyal azért, mert a Pentateuchost magyarázza, miközben az „Isten embere” cím főleg a deuteronomisztikus és a krónikás történeti műben fordul elő. Ugyanakkor néha érintőlegesen utalást tesz ezekre a szövegekre is. Azonban az allegorikus-etikai magyarázat keretében és a platóni–sztoikus filozófiai eszmék hatására Philónnál a fogalom új jelentésekkel bővül. A következőkben röviden áttekintem az „Isten embere” fogalom használatát a Septuagintában. Ezt követően rátérek néhány philóni szövegre, ahol az ἄνθρωπος θεοῦ fogalom szerepel, és megvizsgálom annak jelentéseit.
Publikáció › Zsengellér József › 2021 › Pages: 733--784A carmina gratulatoria hebraica, vagyis a héber köszöntővers a reformáció megerősödése és egyben első megpróbáltatásai idejének, valamint a református felsőoktatás hazai kezdeti korszakának tiszavirág-életű irodalmi műfaja. Miután a külföldi egyetemjárás kiszélesedett, és a magyar hallgatókat fogadták az angliai és az újonnan alapított németalföldi egyetemeken, az 1598 és 1717 közötti időszakban külhonban a német, holland, angol, svájci és lengyel egyetemeken, valamint hazai kollégiumokban születtek magyar teológus hallgatók tollából egymás tudományos disputái vagy doktori védései alkalmából héber köszöntőversek. A héber-nyelv-tudás, a költészet és a teológia hármasa ötvöződik ezekben a versekben. A tehetségen kívül az oktatási és tudományos háttér volt számukra segítségül. Áttekintve az ötvennégy magyar carmeníró pedigréjét, legtöbbjük három hazai kollégium hallgatói közül került ki, illetve oktatói közé tartozott a későbbiekben: Sárospatak, Debrecen és Nagyvárad.
Publikáció › Kolumbán Vilmos József › 2021 › Pages: 785--812Ez a publikációs lista Adorjáni Zoltán közleményeit tartalmazza.
Publikáció › Marjovszky Tibor › 2021 › Pages: 518--525A feladat nem is olyan egyszerű: az elnevezések keverednek, sokszor még az sem bizonyos, hogy azonos elnevezés az adott szövegekben ugyanazt az állatot jelöli. Így hát nem árt – már az alapoknál – egy kis nyelvészkedés. Már az általános görög név is (ἡ γαλή) jelenthet menyétet és (erdei) nyestet egyaránt.
Publikáció › Ősz Sándor Előd › 2022 › 29 › Pages: 483Jelen értekezésben az Erdélyi Református Egyházban tartott esperesi (particularis) vizitációkról szólunk. Ennek az intézménynek a fejlődéstörténetét kívánjuk témakörök szerint megrajzolni a 16. század közepétől 1780-ig. 1780 korszakhatárnak tekinthető a vizitáció történetében, ugyanis ez év június 4-én a Désen tartott generális zsinat több évi tárgyalás után részletes vizitációs szabályzatot fogadott el. E rendelkezés eredményeképpen lassan megváltozott, egységesebbé vált az egyes egyházmegyék vizitációs gyakorlata. Ez az egységesítés viszont bizonyos mértékig sablonosodást is jelentett, az egyes traktusok éppen vizitációik különleges vagy specifikus részeit hagyták el. A jegyzőkönyvek jóval áttekinthetőbbek, de már másfajta szemléletmódot tükröznek.
Szakdolgozat › Alföldi-Lakatos György › 2022 › Pages: 60 › Supervisor: Buzogány DezsőMagiszteri dolgozatomban mindenekelőtt a Marosi Egyházmegye kialakulásának néhány főbb mozzanatát, illetve a XVIII. és XIX. század erdélyi protestáns egyházainak helyzetét ismertetem, hogy így többek között a kor református egyházának működésébe is betekintést nyerve keríthessünk sort az 1819-es év első felében felvett Marosi Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek tárgyalására. A vizitációs jegyzőkönyvekben feljegyzett eseteket különböző kategóriákra osztva írom le, annak függvényében, hogy az adott esetek példának okáért a gyülekezet lelkészeinek, tanítóinak, vagy gyülekezeti tagjainak stb. fegyelmi ügyeit, vagy egyéb, az egyházközség anyagi vonatkozású ügyeit tárgyalják-e. Mesteri dolgozatom végén pedig az általam átírt jegyzőkönyvek teljes szövegét ismertettem.
Szakdolgozat › Balás Zoltán Attila › 2022 › Pages: 54 › Supervisor: Papp GyörgyMi a keresztség? A tisztulási szokás rituáléja? Vagy beavatási rituálé? Mindkettő esetleg? Milyen gyökerekkel rendelkezik? Csak zsidó háttérre tekint vissza, vagy ennél mélyebbre nyúlnak vissza gyökerei? E kérdésekre keressük a választ.
A mosakodás, mint rituális cselekedet, szinte minden vallásban megjelenik, bár különböző jelentésekkel. Eredetileg a testi szenny megtisztulásának rituáléjaként tekintettek erre, de a második templom korának irodalmában ez megváltozott. A dolgozat megvizsgálja mind a zsidó, mind a nem zsidó gyökereket.
Szerző › 1958Bálint Péter (Debrecen, 1958) egyetemi tanár, tudományos kutató, József Attila-díjas író. 1984-ben végzett a Kossuth Lajos Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom és történelem szakon. 2000–2020 között a Debreceni Egyetem (DE) Gyermeknevelési és Felnőttképzési, valamint Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karának oktatója, 2015–2020 között pedig dékánja. 2010-ben habilitált a DE Filozófiai Intézetében az Önmagunk megírásának vágya? című irodalomelméleti tézisével. Másfél évtizede a Kárpát-medencei etnikumok mesenarratíváit kutatja irodalmi hermeneutikai, komparatisztikai és nyelvfenomenológiai aspektusból. E témában öt tanulmánya jelent meg magyar és angol nyelven, illetve tucatnyi tanulmánykötetet és mesegyűjteményt szerkesztett. Megjelenés előtt áll a Meseértelmezések című kötete a Magyar Napló kiadónál.
Publikáció › Máthé-Farkas Zoltán › 2022 › 115 › 1 › Pages: 5--24Jób 19,25–27 talán a könyv legismertebb szövegrésze. Ez a perikópa számos alkalommal hangzik el temetéseken, s minden bizonnyal, a halál kérdéséről gondolkodó keresztyének is szoktak róla elmélkedni. Az itt írottak nem kívánják a hit korrekcióját végezni. Mert – rendszeres teológiai megközelítésben – a mindenkori Jób szenvedésből, bűnből, halálból való megváltója ugyanaz: a Krisztus. Ez a tanulmány nyelvészeti-poétikai vizsgálattal törekszik körvonalazni a szöveg jelentését. Egy (akár spontán) szöveg megalkotottságának mikéntje révén is üzen. Mennyivel inkább érvényes ez az írott, hagyományozott, szerkesztett, szövegváltozatában rögzített alkotásra. (Természetesen, fennáll a hibák lehetősége, de azok azonosításáig legyen érvényes a lectio difficilior elve.) E tanulmány tehát Jób azon szavait igyekszik megérteni, amelyek az ő helyreállítójáról szólnak, aki akkor is képes megváltani, amikor már elfogyatkozik a test és a szív.
Publikáció › Marjovszky Tibor, Márton János › 2022 › 115 › 1 › Pages: 25--36Az ókori Izráelben a téli esők hiányát nemcsak gazdasági válságként élték meg, hanem Isten figyelmeztetését is látták benne. Ezért minden esetben, amikor az esős évszak csapadék nélkül telt el, a bölcsek nyilvános böjtöt hirdettek. A Misna Ta'anit traktátusának 2. része részletesen foglalkozik azokkal a szertartásokkal, amelyeket a pátriárkának, a törvényszék elnökének, a papság és a gyülekezet tagjainak kellett bemutatniuk. A külső szertartáshoz, mint például a láda meghintése hamuval, hozzátartoztak a különböző áldásmondások, amelyek rámutattak a böjt tulajdonképpeni céljára, hogy tudniillik a szívnek kell visszatérnie a helyes útra. A böjti napok tehát a megtérés előfeltételeinek teljesítésére nyújtanak lehetőséget: a bűnök megvallására és a bűnök megbánására. A fejezetben szó esik azokról a napokról is, amelyeken kifejezetten tilos böjtölni és azokról a személyekről is, akik mentesek a szigorú értelemben vett böjt alól.
Publikáció › Bálint Péter › 2022 › 115 › 1 › Pages: 37--61A Kárpát-medencei etnikumok mesenarratívájában a mostohaság fenoménje (árvaságra jutás, elválás, otthonról való eltávolítás, másvalakinek való átadás vagy újraházasodás miatt) igencsak gyakran fordul elő különböző típusok variánsaiban. A mítoszkutatók és folkloristák, az exegéták és a középkori, illetve az újkori történelem jeles tudósai számos diszciplína szemszögéből alaposan feltérképezték e fenomént. Ám az egyes mesenarratívák irodalmi hermeneutikai elemzése révén feltárul az a történelmi és szociokulturális háttér, egyéni és lokális közösségi tapasztalat, amelyből a társadalmi lét peremére vetett, olykor a családban éppen csak megtűrt, esetenként jogfosztott gyermek léte értelmezhető. A mesemondók – mintegy az elviselhetetlen mostohalét kompenzációjaként – egy, a hős mellé rendelt segítő lény, „istenküldötte ember” közbenjárása révén igyekeznek a rossz-tapasztalatot felülírni a jó-sors megteremtésének lehetőségével.
Publikáció › Buzogány Dezső › 2022 › 115 › 1 › Pages: 62--68Wilhelm Zepper szerint az egyházkormányzásnak két része van: a gyűlés (synodus) és az ellenőrzés (visitatio), és mindkettőnek megvannak a fokozatai. A családlátogatás (visitatio domestica) hasznát és szükségét illetően a látogatások közül ez a legfontosabb, mert a lelkész szolgálata ezzel lesz teljes. Feladata ugyanis nem merül ki csupáncsak a heti egy vagy két igehirdetésben, a lelkésznek is feladata, hogy az összes hallgatóját, akiket gondviselésére és hűségére bíztak egyen-egyenként pontosan megismerje, és ne csak az arcukat, hanem a lelküket is, vagyis teljesen és alaposan ismerje tanbeli előmenetelüket, természetüket, erkölcseiket és társalgásukat, az hitükön és életükön esett foltot, külső sikereiket és minden más olyan dolgot, amely a lelkigondozáshoz tartozik.
Doktori címet szerzett Bodnár Lajos. Bodnár Lajos: Kovács Albert liberális teológus és politikus élete és munkássága. Témavezetői bemutatás és értékelés
Publikáció › Kovács Ábrahám › 2022 › 115 › 1 › Pages: 89--92Szakdolgozat › Nagy Norbert Levente › 2015 › Pages: 60 › Supervisor: Adorjáni ZoltánA Jézus korabeli kegyességi irányzatok eltérő írásértelmezése és eltérő életmódja sok viszályt eredményezett mind egymás közt, mind pedig a kor uralkodó nagyhatalmával, a Római Birodalommal szemben. Némelyek Istenre bízták sorsukat, és kivonultak a társadalomból. Mások a nagyhatalommal való megalkuvásban vagy épp az ellene való lázadásban látták a szabadságot. A politikai szemléletmód mellett ezek a csoportok a vallásos életben is eltérően vélekedtek és cselekedtek.
Szakdolgozat › Lőrincz Ágoston › 2015 › Pages: 72 › Supervisor: Balogh CsabaDolgozatom fő kérdése az, hogy mit ért Hóseás könyve Isten ismeretén. E fő kérdés megválaszolása rendjén, egy nagyobb ívű bevezetésben részletesebben is tárgyalom Hóseás könyvében az istenismeret tematika megjelenését. Pontosan, arra keresem a választ, hogy mit is jelent az, amikor Hóseás így nyilatkozik: „megismered az Urat” (Hós 2,19).
Szakdolgozat › Ferenczi Zoltán › 2015 › Pages: 85 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatomban három fő témakör keretén belül vizsgálom az esperesi vizitációt, mint az egyik fő egyházigazgató szervet. Tárgyalom és bemutatom, mint adminisztratív hatóságot, mint fegyelmi- és mint gazdasági hatóságot. Ezen három nagy témakörön belül szinte az összes jegyzőkönyvben talált esetet lejegyeztem, csoportosítottam, adott esetben táblázatba foglaltam a jobb áttekinthetőség érdekében. Dolgozatom utolsó részét képezi a jegyzőkönyv átírt szövege.
Szakdolgozat › Szombatfalvi Csongor › 2015 › Pages: 78 › Supervisor: Kovács SándorA dolgozat első részében az 1968-ban történő megemlékezés eseményeit vázolom, mely alkalommal egyházunk megalakulásának 400 éves évfordulóját ünnepelték meg elődeink, valamint bemutatom az 1979-ben zajlott nagyszabású ünnepség momentumait, mely alkalommal Dávid Ferenc halálának 400 éves évfordulóját ülték. Több zsinati beszámolóban van szó az események menetéről, több szerző is említést tesz mindkét ünnepségről, de úgy gondoltam, hogy a két megemlékezés közlése mégsem elég részletes. Azonban az a véleményem, hogy a két eseményt egy helyen is meg kell említeni, hiszen mindkettő többek között azért került megrendezésre, mert Dávid Ferenc munkája nyomán létrejött az Unitárius Egyház és ő egy olyan reformátor volt, akire érdemes emlékezni, valamint mindkét ünnepségre az államszocializmus éveiben került sor.
Szakdolgozat › Antal Enikő › 2015 › Pages: 56 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatom a székely szombatosok történetének első két korszakát és tanításukat mutatja be. Az első fejezet az 1588-tól 1621-ig tartó első korszakot írja le. A második fejezet – a szombatosság történetének második korszaka – Péchi börtönből való szabadulásával és I. Rákóczi György uralkodásának ismertetésével kezdődik. Ezt követi a fent említett erdélyi szabad vallási fejlődésben fordulatot hozó dési gyűlés és complanatio leírása, amely a szombatosok történetében egyik legnagyobb törést jelentette. A rendek a fejedelemség és a református vallás megszilárdítása érdekében a szombatosság teljes eltörlését tűzték ki célul. Ez az esemény lezárja a zsidózás történetének második korszakát.
Szakdolgozat › Pál Árpád Csaba › 2015 › Pages: 69 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefDolgozatomat három részre osztottam a jobb áttekinthetőség kedvéért. Az első felében a Nagyenyedi Egyházmegye kialakulását, fejlődését és az adott korban kiteljesedett voltát tárgyalom. A dolgozatom második felében a kor protestáns egyháztörténetét vizsgálom, ezáltal is körvonalazva és egészebbé téve a történelmi áttekintő részt. A dolgozatom harmadik részében az általam átírt szöveget dolgozom fel.
Szakdolgozat › Kovács Zoltán › 2015 › Pages: 54 › Supervisor: Adorjáni ZoltánA dolgozat két részből áll. Az első, rövidebb egység a farizeusok és ezek nevének eredetéről, életvitelükről, iskolájukról szól. Ez a rész inkább csak felvezető jellegű, mivel dolgozatom célja nem a farizeusok történeti hátterének ismertetése, hanem az ő tanításuk kutatása volt. A második részben a farizeusok teológiájának következő témáival foglalkoztam: hit, gyakorlati- és jogi kérdések. A hittel kapcsolatos kérdések közül a feltámadás, örök élet, jutalom és büntetés, illetve a gondviselés és szabad akarat témáit érintettem. A gyakorlati kérdéseket három nagy csomópont köré csoportosítottam: elkülönülés és rituális tisztaság, tized és szombat. A jogi kérdések sorozatában pedig felmerült az ítélet, hamis tanúzás, a halálbüntetés és az emberek közötti egyenlőség kérdéseit tárgyalom.
Szakdolgozat › Kádár Zoltán János › 2015 › Pages: 73 › Supervisor: Buzogány DezsőA jobb áttekinthetőség érdekében, dolgozatomat három fő részre osztottam. Az első részben a Marosi Egyházmegye kialakulását és fejlődését tárgyalom. Dolgozatom második részében az adott kor protestáns egyháztörténetét vizsgálom, így remélem történelmi kontextusba helyezni dolgozatomnak harmadik részét, amelyben az általam átírt szöveget dolgozom fel. Munkám során megismerkedtem szorgalmas, hívő gyülekezetekkel, valamint azok áldozatkész és szerepüket tisztességesen betöltő tagokkal/emberekkel. Az összkép csakis akkor teljes, és ugyanakkor emberi, ha az élet árnyoldalairól is szó esik. Így olvashattam eladósult közösségekről, hanyag és képzetlen tanítókról, pajzán vagy elképesztő esetekről, sorsverte életekről. Jó érzés töltött el, amikor megfigyeltem a vizitációs kíséret jóindulatát, valamint a pozitív, reményteljes, jobbulást serkentő hozzáállását.
Szakdolgozat › Léta Zsolt › 2015 › Pages: 199 › Supervisor: Kovács SándorManapság igen divatossá vált különböző korok híres személyeinek kutatása, kiváltképen, ha ezek a személyek valamilyen csodához, híres tetthez vagy alkotásaikról híresek. A róluk alkotott, gyakran fiktív, színes elemekkel alkotott kép, hozzátartozik kultuszukhoz. Leggyakoribb és talán épp ezért az elsődleges kutatási alanyok mindig az egyházak berkein belül fedezhető fel, ugyanis itt található meg az a közeg, amelyben elsődlegesen ilyen híres személyek „teremtek”. Ezen túl az irodalom, a költészet az, amely kultikus egyének sokaságát hordozza és a hősök, politikai személyek, valamilyen csatában részt vett vagy mindezen ötvözetek egyikének főhőse.
Szakdolgozat › Bíró Alpár › 2015 › Pages: 76 › Supervisor: Buzogány DezsőElőször a marosi egyházmegye rövid bemutatásáról teszek említést. Másodszor a XVII-XVIII. század református egyház történetéről (uralkodókról). Harmadszor az esperes szerepéről teszek említést, majd a kormányzási szervekről és tisztviselőkről lesz szó. Negyedik pontban az egyházmegye jegyzőkönyvének a bemutatásával foglalkozom, és annak érdekesebb részeit bővebben is kifejtem, táblázatokban felvázolom vagy éppenséggel vastagított betűkkel hangsúlyozom bizonyos települések vagy helyzetek fontosságát. Ez alponton belül szó lesz a lelkipásztorokról, tanítókról és lévitákról. Ötödik pontként a vizitációt, mint adminisztratív hatóságot mutatom be, amelyben az épületek állapotáról és a templomépítésekről is szó esik. Hatodik nagy egységben a vizitációról, mint fegyelmi hatóságról teszek említést. Ezen belül pedig a lelkészek fegyelmi ügyei lesznek bemutatva, majd a tanítók és gyülekezeti tagok „csíntevései”.
Szakdolgozat › Tordai István Levente › 2015 › Pages: 95 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatomban azt kutathatom, hogy milyen viszonyok uralkodtak Erdélyben a 17-18. században, hogyan álltak ellene őseink a Habsburgok által elindított erős rekatolizációnak, és hogyan maradtak meg hitükben úgy, hogy sok helyen mindez szenvedésekkel járt. Továbbá megismerkedhetek ezáltal, hogy milyen szabályok és fegyelem alapján éltek az akkori hívek, hogyan működhetett az akkori
egyházfegyelem, hogyan éltek az akkori emberek, mit tartalmazott egy vizitációs látogatás.
Szakdolgozat › Simon Emőke › 2014 › Pages: 74 › Supervisor: Somfalvi EditSzakdolgozatom témája az I-II. századi őskeresztyén istentisztelet főbb vonásainak bemutatása és vizsgálata különös tekintettel a liturgiai elemekre. Célom az, hogy bemutassam az eltérő gyökerű keresztyén gyülekezetek lelki életét, és istentiszteletének kialakulását, fejlődését. Ennek érdekében nyomon követem a keresztyén istentiszteletet az első pünkösdtől az apostoli atyák korának végéig, azaz a II. század második feléig. A címben jelzett témához kapcsolódó területek közül főleg az igehirdetésre és az úrvacsorára összpontosítok.
Szakdolgozat › Benedek Csongor › 2014 › Pages: 51 › Supervisor: Pásztori-Kupán IstvánA dolgozatban a Szentháromságba vetett hit fejlődéséről lesz szó, mégpedig a Szentírástól a 381-es konstantinápolyi zsinat hitbeli meghatározásáig, ahol tételesen is megjelenik, hogy az egyház egy isteni lényegben, három személyt tisztel, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, és mindegyiket egyenlő imádatban részesíti.
Szakdolgozat › Lakatos Nándor › 2020 › Pages: 64 › Supervisor: Buzogány DezsőSzakdolgozatomban az Enyedi Református Egyházmegye 1804-es vizitációs jegyzőkönyvét dolgozom fel. A cél, hogy elérhetővé tegyem az egyháztörténet egy olyan szakaszába való betekintést, amely átláthatóbbá teszi az olvasók számára, az egyházmegye életét, működését, az egyházfegyelem érvényesítését az egyházi hatóságok által, valamint a hatalom gyakorlását ezek betartása érdekében. A dolgozat tartalmazza a jegyzőkönyvben található adminisztrációs, fegyelmi, gazdasági ügyeket, valamint az egyházmegyét vagy az aktuális egyházközséget meghatározó eseményeket. Munkám összes terjedelmében betekintést próbál kínálni a XVIII századi egyház vizitált gyülekezeteinek egyházi életébe, igazgatásába, fejlődésébe, hiányosságaiba, valamint egy összehasonlítást kínál a korunkbeli református egyház működésével.
Szakdolgozat › Fodor Éva Annamária › 2020 › Pages: 52 › Supervisor: Kállay DezsőEbben a dolgozatban Fil 2,6–11 Krisztus-himnusz etikai vonatkozásait vizsgálom a közvetlen szövegkörnyezet összefüggésében. Mivel a himnusz Krisztus útját foglalja össze a preegzisztenciától a kereszten való teljes megaláztatásig, majd a mindenek fölé való felmagasztaltatásig, az újszövetségi tudományt mind a mai napig intenzíven foglalkoztatja a következő kérdés: vajon Pál valóban példaként állított a gyülekezet elé Krisztust, és ha igen, milyen értelemben? Vagy másképpen kell értelmeznünk a himnusz és a közvetlen szövegkörnyezet kapcsolatát? A dolgozatban amellett érvelek, hogy a himnusznak konkrét etikai vonatkozási vannak. Az etikai értelmezési vonalat követve megállapítom, hogy a felvezető vers Krisztus indulatára, akaratára utal, s ebben az értelemben valóban példaként állítja a gyülekezet elé Krisztus magatartását: alázatát és engedelmességét. Végül a szövegkörnyezet és a himnusz közvetlen kapcsolódására irányítom ismét a figyelmet.