Repozitórium index
Szakdolgozat › Balás Zoltán Attila › 2025 › Pages: 70 › Supervisor: Visky Sándor BélaHogyan kell református módon imádkozni? Meggyőződésem, hogy ez egy olyan kérdés, amit időnként feltesz magának egy református hívő, ám sok esetben konkrét választ nem tudunk rá adni. Vannak ugyanis hitvallásaink, vannak irányelveink, de nem rendelkezünk olyan módszerrel, ami esetlegesen ezeket a gyakorlat nyelvére fordítja. Dolgozatom e hiányt igyekszik pótolni. Ha a református spiritualitásból indulunk ki, Kálvin megkerülhetetlen, ugyanúgy az egyházunk által elismert hitvallások is. Annak érdekében azonban, hogy minél teljesebb képet nyerhessek, igyekeztem minden rendelkezésemre álló hitvallás imádságról szóló tanítását összegezni. Az Ír Hitvallástól kezdve a Debrecen-Egervölgyi Hitvalláson át a Westminsteri Kátékon át látható, hogy szinte minden hitvallás megfogalmazza az imádság elvi alapjait, amik lefordíthatóak a kegyesség életére. Igyekszem tehát az alapelveket felsorakoztatni, oly módon, hogy az alkalmazható legyen a spiritualitás nyelvére.
Publikáció › Koppándi Botond Péter › 2024 › 15 › Pages: 189--217Liturgical renewal attempts in the Unitarian church from the early 20th century to the present. This research examines the liturgical reform efforts within the Unitarian Church from the early 20th century to today. Analysis of relevant literature reveals a consistent call for renewal among ministers and parishioners, though translating this desire into action is fraught with challenges. The study concludes by highlighting essential components of successful liturgical renewal to guide and motivate those contemplating such changes.
Pentru noi oameni, și pentru mântuirea noastră. Încarnarea domnului Isus Hristos în crezurile Bisericii Antice
Publikáció › Papp György › 2023 › Pages: 81--93În acest eseu, îmi propun să conturez doctrina referitoare la întruparea lui Isus Hristos așa cum este reflectată în cele mai semnificative crezuri ale creștinismului. Totuși, pentru a înțelege evoluția acestei doctrine, voi începe prin a prezenta câteva imagini din lumea primelor declarații asemănătoare cu crezul care au apărut în perioada post-biblică.
Szakdolgozat › Páll Zalán › 2023 › Pages: 50 › Supervisor: Buzogány DezsőA dolgozat Heltai Gáspár munkásságát vizsgálja az egységes magyar liturgia kialakítására nézve, három műve alapján: Hoffgreff énekeskönyv; Evangéliumok és epistolák; Ágenda, az az Szentegyházi Cselekedetek. Heltai Gáspár az első olyan reformátor volt, aki összefüggő egészében érvényesítette a magyar protestáns történetfelfogást. Munkáiban a saját nézőpontját és érdekeit figyelembe véve ítélte meg a kulcsfontosságú történelmi eseményeket a reformáció idején. A történelmi, társadalmi és egyházi viszonyokat az isteni parancsok szemszögéből vizsgálta, és számos felekezet hitfelfogását és Isten sokszínűségét tapasztalta meg. Heltai Gáspár jelentős szerepet játszott Kolozsvár városának megreformálásában, együttműködve Dávid Ferenccel. Születésének és elhalálozásának körülményei továbbra is kérdéseket vetnek fel, azonban eredményei és hozzájárulása vitathatatlan a 16. századi reformáció és a magyar irodalom történetében.
Szakdolgozat › Dinka Levente › 2023 › Pages: 113 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA dolgozatom témája a Brassóban kiadott magyar evangélikus káték a 18-19. században. A dolgozat célja, hogy felkutassa, összesítse az idők folyamán már feledésbe merült brassói magyar evangélikus kátékról rendelkezésre álló adatokat, valamint, hogy a dolgozat eredményeinek népszerűsítése révén visszahozza a köztudatba az erdélyi magyar evangélikus vallásos irodalomnak ezeket a példáit. Kutatásomhoz szükség volt levéltári kutatómunkára, valamint különböző szakirodalom elolvasására és feldolgozására is (egyháztörténet, teológiatörténet, liturgika, kateketika). Kutatásom célcsoportjához tartoznak mindazok, akik érdeklődnek az erdélyi magyar evangélikus egyháztörténelem, a katekizmus kialakulása és magyar területen való elterjedése, valamint az erdélyi magyar evangélikus vallásos irodalom iránt.
Publikáció › Benkő Timea › 2021 › Pages: 90--103Jelen tanulmányban arra a kérdésre keressük a választ, hogy mi a záróevangélium liturgiatörténeti háttere, és mi az evangélikus liturgiában betöltött szerepe és teológiai jelentése.
Szakdolgozat › Szilágyi István › 2021 › Pages: 48 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefDolgozatom végéhez érkezve úgy gondolom, hogy észlelhetővé vált a Te Deum laudamus kezdetű óegyházi tétel értékessége, annak teológiai mélysége, amelyet egyházunkban újra fel kellene fedezzünk. A munkám célkitűzése a Te Deum műfajának bemutatása, az abban rejlő teológiai vonatkozások ismertetése, illetve áthagyományozódásának módja a protestáns egyházakba – kitérve a magyar nyelvű reformátusok liturgikus használtára és néhány olyan alkalom felsorakoztatása, amelyen ez értékes óegyházi tétel szavain keresztül adtak hálát a Mindenhatónak.
Publikáció › Hermán János › 2015 › 108 › 5 › Pages: 522--533E tanulmány azzal a céllal követi a Genfi Káté útját, hogy a fellelhető nyomoknak, de főleg a fordításoknak köszönhetően jelezhessük, hogy mikor jelenhettek meg a „kálvini vonások a magyarság lelki arcán”. Az Institutio 1624-es magyar szövegének megjelenése Szenczi Molnár Alberthez kötődik. Ezután hosszúnak vagy éppen túl hosszúnak mondható szünet állt be Kálvin műveinek magyar nyelvre történő fordításai tekintetében, ez viszont nem akadályozta meg a magyar református egyház önazonosságának kialakulását.
Publikáció › Kolumbán Vilmos József › 2016 › 109 › 1 › Pages: 55--67Huszti Andrást, Nádudvari Pétert és Makfalvi Józsefet a szakirodalom az univerzalista tanok vagy más néven a remonstráns teológia erdélyi követőjeként tartja számon. Huszti András és Nádudvari Péter története többé-kevésbé már feldolgozott, de ezekből éppen teológiai tévelygésük pontos rekonstruálása maradt ki. Makfalvi Józsefről viszont keveset tudunk. Róla csupán néhány közlemény jelent meg, s így neve szinte ismeretlen a szakirodalomban.
Publikáció › Oláh Róbert › 2019 › 112 › 5 › Pages: 567--580Az elmúlt évtizedekben megnőtt az érdeklődés a kora újkori református identitás alkotóelemei iránt. Kevesebb figyelem fordult az „önelnevezés” irányába. Meghatározó volt ifjabb Révész Imre (1889–1967) 1934-ben megjelent tanulmánya, amely bemutatta, hogy idővel miként lett az egyháztörténeti hagyományokon alapuló eretnekbélyegből karakteres nemzeti vonással rendelkező értékjelző. A szerző a református egyházak között kivételként határozta meg a magyarországi gyakorlatot, ahol a felekezet (nem hivatalosan) önmagára is alkalmazta a Kálvin nevéből képzett, eredetileg negatív jelzőt. Korábban teológusaink kifejezetten tiltakoztak ellene, és helyette a „keresztyén”, a „helvét hitvallású”, az „evangelicus” és az „ortodoxa reformata” elnevezéseket használták. Ezúttal a „kálvinista” jelzőt tesszük a vizsgálat tárgyává a 17. századi református teológiai szövegekben.
Publikáció › Fekete Károly › 2011 › 104 › 5 › Pages: 480--487Miközben a tudományos kutatások szintjén megtörtént az áttörés és folyik a protestáns graduálok újra felfedezése, feldolgozása, értékelése, addig az egyházi közvélemény szintjén még mindig ott tartunk, hogy ezek az eredmények alig-alig mentek át a köztudatba. Pedig semmiképpen sem szégyellni való hagyományelem ez, hanem számon tartandó érték.
Publikáció › Bódiss Tamás › 2011 › 104 › 5 › Pages: 488--496Az 1636-os Öreg Graduál vitathatatlanul a magyar református egyházi éneklés csúcspontját jelenti. A köztudat azonban teljesen másképp látja ezt. Az Öreg graduál kutatásával kapcsolatos eredmények jó része az utóbbi 20 évben született, így korábban természetesen nem lehetett ismert az a rengeteg adat sem, melyek a graduál 17–18. századi, sőt – jórészt Kurta Józsefnek köszönhetően – 19. századi használatát is bizonyítják. Az utóbbi évtizedek felfedezései nyilvánvalóvá tették, hogy e liturgikus könyvnek kulcsszerepe volt a szertartási énekek továbbterjedésében, használatában és továbbélésében.Jogos azonban a mai egyházzenész, kántor vagy lelkipásztor kérdése: jelenthet-e az Öreg graduál megismerése és feltámasztása a mai egyházi énekgyakorlat számára is előrelépést?
Szakdolgozat › Antonya Ilona › 2017 › Pages: 77 › Supervisor: Kovács SándorAz unitárius liturgia történetének mindent átfogó részét ismertető mű megírásával eleddig még senki sem foglalkozott, csupán részletek ismertetésével, s dolgozatom is valami effélét nyújthat. Azonban bízom abban, hogy próbálkozásom mégsem lesz hiábavaló, hiszen dolgozatom egy helyre próbálja tömöríteni az elmúlt majd’ 450 esztendő liturgiai ismereteit.
Kutatásaim egy részét a levéltári és könyvtári anyagok képezik, nagyobbik részét a Keresztény Magvetőben megjelentetett tanulmányok, dolgozatok cikkek. E mellett segítségemre volt még az Uzoni-Kozma-féle Egyháztörténet, korabeli magán tulajdonban lévő énekes- és imakönyvek, és más különböző tanulmányok, folyóiratok.