Repozitórium index

A dolgozat az unitárius egyházkörök azon régi textíliáira összpontosít, amelyek az 1600-as évektől kezdődően az 1800-as évek közepéig kerültek az egyházközségek tulajdonába. A 17–19. századi levéltári források – püspöki és esperesi vizitációs jegyzőkönyvek, egyházközségi leltárkönyvek, számadáskönyvek – segítségével kirajzolható az unitárius gyülekezetek tárgyi örökségének képe, követhetővé válnak az állományban végbemenő változások. A napjainkig fennmaradt textíliák ugyanakkor szemléletesebbé teszik a gyülekezetek életében fellelhető szokásokat, különösen az adományozói szokásrendet, valamint az egyháztagok kegyességi és reprezentációs igényét. Az unitárius gyülekezetek tárgyi örökségének, különösen a textíliáknak kevés figyelmet szenteltek az elmúlt évszázadok során. A dolgozat célja ezt a hiányt pótolni az unitárius gyülekezetek textilállományának felmérésével, egy katalógus összeállításával és a levéltári források részletes elemzésével.

Dolgozatom az 1935-1942 között Bácsfaluban megjelent „Evangélikus Élet” evangélikus egyházi folyóirat repertóriumát tartalmazza, valamint egy előtanulmányt, amely összefoglalja az adott kor erdélyi magyar, valamint az erdélyi magyar egyházi sajtó rövid történetét, illetve ismerteti a folyóirat fontosabb szerzőit és rovatait. A repertórium az 1935-1942 között kiadott lapszámok tartalomjegyzékét, névjegyzékét, illetve textuáriumát tartalmazza. Célom egy pontos adatbázis létrehozása volt, amely segíti a történészek és az egyháztörténettel foglalkozó kutatók munkáját. Ugyanakkor azt a célt is szolgálja, hogy a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház e kevésbé ismert, ám annál értékesebb kiadványát megismertesse az érdeklődőkkel.

Dolgozatom a 18. századi erdélyi protestáns egyháztörténet egy kevéssé kutatott szeletének feltárásán alapszik: interdiszciplináris módon vizsgálja a protestáns szakrális tér berendezési elemein – különösen a szószékkoronákon – megjelenő feliratokat. A vizsgált korpusz elemzéséhez a következő hipotézis vezetett: a feliratok funkcionális jellegűek, tehát rávilágítanak az adott tárgy liturgikus szerepére, ugyanakkor pedig üzenetet közvetítenek a hívők számára. A vizsgálat tárgyát olyan alkotások képezik, amelyeknek ikonográfiai programja, felirata vagy patrónusi háttere különlegesnek tekinthető. A kutatásban számos technikai korlát – pl. az utólagos átfestések és az adatforráshiány – nehezítő körülményként jelentkezett. A dolgozatban a szakrális térkommunikáció elméleti kérdéseinek áttekintését esettanulmányok követik.

A dolgozat célja, hogy feltárja, miként alakítja át az információs társadalom és a digitalizáció az egyházi életet, különös tekintettel a közösségszervezés és a kommunikáció új formáira. A kutatás a vallásszociológia és a médiatudomány metszetében helyezkedik el, és elemzi a hálózatosodó társadalom jellemzőit, a generációk médiahasználatát, valamint az egyházak válaszreakcióit a technológiai változásokra. Kiemelt figyelmet kap az online identitás, a vallásgyakorlatok digitalizálódása és a virtuális közösségek térnyerése. A dolgozat szakirodalmi elemzésen és gyakorlati példák bemutatásán keresztül vizsgálja, hogyan lehet a digitális térben autentikus, közösségformáló egyházi jelenlétet kialakítani. A dolgozat megírásának a célja, hogy saját lelkészi hivatásomat is megalapozza egy olyan korban, ahol az offline és az online közösségek összefonódnak, és az egyházak előtt új missziós távlatok nyílnak.

A Studia 2023-as száma két év késéssel jelenik meg, három tanulmánnyal.

A nők által vezetett társadalom és közösség régi, ugyanakkor a történészek körében gyakran vitatott kérdés. A téma iránt elkötelezett biblikus kutatók rendszerint a héber „anyja háza” kifejezést vizsgálják. Általában négy szöveghely kerül előtérbe: Gen 38,11; Én 3,4; 8,2, valamint a Ruth könyve. Már a ritka előfordulás is a fogalom esetlegességére utal, mégis érdemes felhívni a figyelmet a Biblia egy sokkal beszédesebb történetére: Séba, Bíkri fia lázadására (2Sám 20). A lázadó vezér Dávid ellen fordul, végül északra menekül, és Ábél-Bét-Maaká városában talál menedéket. A tanulmány amellett érvel, hogy a történet női főszereplője valójában a város vezetője. Az írás filológiai és régészeti szempontból vizsgálja a történetet, kiemelve a nő és a város vezető szerepét.

Ez a kérdezz-felelek kötet az emberi hiúság és a nem felejtendő történelmi hűség kényszerének a kohójában született. Tunyogi Lehel egykori tanítványom és szellemi-lelki rokonon kérdéseire próbáltam őszintén válaszolni. Elég-e ez a néhány oldal, hogy majd a fiak bepillantsanak az atyák intimitásába? Vagy ez is csak egy amolyan kirakat-önéletrajz? Az emlékek felidézése közben önmagammal is szembenéztem, s többet nem mondhatok ennél: örökölt bűnök és megtanult erények gyurmája vagyok az (újja) Alkotó kezében. Vallom, hogy a sorsot hibáztatható bűnökért is felelősnek érzem magamat, a lelki-szellemi erények plecsníjét pedig Isten tűzte mellemre. De ehhez az kellett, hogy levesszem a gőg nagymellényét. Tárgyilagosság: jobb vagyok, mint amilyennek kisszámú ellenségeim tartanak, de rosszabb, mint amilyenre nagyszámú barátaim értékelnek. És mégsem ez az átlag eredményezi személyiségemet. Hogy ki voltam-vagyok, azt egyedül ő, az időtlen és mégis Mindenkori Számonkérő fogja megmondani. Majd.

Az egész életutam nem a környezetem, barátaim, családom és nem is a lelkiismeretem mérlegén van, hanem azén, Aki „hiteles mérleggel” mér engem (Jób 31,6). Csak bízhatom abban, hogy ha az egyik serpenyőben az eddigi 82 évem van, a másikban Isten kegyelme. (...) A nyugdíjkor kezdete kiszámítható, a vége nem. Csak Isten tudja az ember „hónapjainak számát” (Jób 14,5), s ahogyan tudatosan készültem a nyugdíjasom napjára, próbálok ugyanúgy tudatosan készülni annak utolsó napjára. Ha minden nem, hát azért, mert arra gondolok, hogy a kisebb-nagyobb viszagságok előre küldött emlékeztető és figyelmeztető jelek. Próbalom annál nagyobb tudatossággal megérteni és elviselni. Az egyik fiam azt mondta: édesapám nagyon tudatosan készül a halálra. És ezt így igaz. Ez a „készülés” munkás is élet, amit nem hagyok abba, amíg csak tett és érv eléri az értelmemig mondom: Isten a legjobb mindent elrendező.

A 2019-es évben kiemelkedően gazdag bibliai archeológiai leletanyag került felszínre. Hérodotosz tengerjáró hajójának (Barisz) előkerülése igazolta az ókori történetíró hitelességét. Jeruzsálemben a Kr. e. 586-os babiloni ostrom tárgyi bizonyítékai kerültek elő, köztük pecsétnyomatos edények és egzotikus vanília nyomai. Lákis városkapujában Ezékiás király vallási reformjainak kézzelfogható nyomaira bukkantak. A jeruzsálemi zarándokút (Siloám–Templom-hegy) feltárása Josephus Flavius leírását erősítette meg. A tenger alá süllyedt Thonisz–Hérakleion városrészlete az egyiptomi–hellén kereskedelem központját tárta fel. Saqqarában egy aranyozott ezüst halotti maszk került elő, amely új fényt vet az egyiptomi temetkezési rítusokra. Ezek a leletek Jeruzsálem, Lákis, Thonisz–Hérakleion és Saqqara helyszínein hozzájárulnak a prófétai utalások pontosabb megértéséhez, a történeti leírások és leletek összevetése pedig a datált események pontosabb megértését és körülírását eredményezik.

A tanulmány célja, hogy átfogó képet adjon a teremtéstörténet értelmezésének történeti és eszmetörténeti változásairól, valamint a zsidó és keresztény gondolkodás közötti kapcsolódási pontokról. A tanulmány öt fő területet tárgyal. Elsőként a bibliai teremtéstörténet és az ókori Kelet mítoszvilágának összefüggéseit mutatja be, különös tekintettel a motívumok és narratív struktúrák párhuzamaira. Ezt követően elemzi a „semmiből való teremtés” (creatio ex nihilo) és a meglévő anyagból való formálás zsidó gondolkodásban betöltött szerepét a talmudi irodalomtól a modern korig. A harmadik egység a zsidó filozófia klasszikus és középkori értelmezéseit vizsgálja, majd a középkori keresztény filozófia teremtésfelfogását tekinti át. Végül a modern kori teológiai és filozófiai megközelítéseket ismerteti, kiemelve a tudományos világkép és a hagyományos teremtéstan közötti párbeszéd lehetőségeit.

A fennállásának és tevékenységének kilencvenedik esztendejébe lépő Református Szemle arra a feladatra vállalkozik, hogy körképszerűen, a párs pro toto jegyében, bemutassa a XX. század alkonyán a magyar református theologiát. Kezdjük a sort a Debreceni Református Theologiai Akadémiával!

Ha a családról mint nevelői közösségről akarunk beszélni, akkor mindenekelőtt a családról általában mint emberi közösségről kell beszélnünk. Ha világosan áll előttünk a családnak mint emberi közösségnek a képe, továbbmehetünk annak vizsgálatában, hogy ennek a közösségnek melyek az igazi nevelői feladatai.